A 2007-es év érdemi megkezdése előtt szokásunk szerint még gyorsan visszatekintünk 2006 legintimebb feljegyzéseire. Az Ohkulton - immár negyedszer - egy teljes év krónikája napi rendszerességű és végletekig őszinte önvallomásokra támaszkodva. Az anonimitás védelmében a keresztneveket nemre tekintet nélkül ezúttal mondjuk Lenkére egységesítjük. Az alábbi szövegben többször is előkerül egy jelző, ami más nyelveken sértőnek minősül, de magyarul csakazért sem az. A bekezdésekből is egyértelmű, hogy ebben a szövegkörnyezetben szó sem lehet sértő szándékról. Aki mégis panaszt szeretne tenni, az írhat a sziabence@hotmail.com címre.

Jan. 2. hétfő.
Ettem most este is, de étvágyam, az csütörtökön volt utoljára. Nagyon köhögök is.

Jan. 8. vasárnap.
Föl-alá mászkáltunk egész nap ma, Arsenale, Scuola di S. Giovanni és S. Rocco, Chiesa di Frari, aztán fölszedtük a szállodában a cuccunkat, és úgy mászkáltunk tovább. Ettünk valami béna pizzát, a legutolsó hely, amit megnéztünk, a gettó volt, hát Velencében persze az is gyönyörű. Az már az állomás mellett volt, Lenkével fölszálltam a vonatra, hogy ne idegeskedjen már, aztán még lementem és simán megittam egy kávét. Egy afrikai néni ült mellettem, mellette egy idős velencei bácsi, Lenke mellett egy indiai homlokjelet viselő pszeudo-leszbi nő van egycentis, szőkített hajjal és tetkókkal, az első fél órában sírt, attól kezdve, hogy felszálláskor búcsút vett a néger pasijától, és volt egy extranagydarab, olaszjóképű srác. Az afrikai asszonyság folyton beszélgetést kezdeményezett, de csak az öreg ősz bácsi volt rá vevő, mert a nő angolul beszélt. Beült ide középre az utolsó üres helyre, mint egy trónusra, és azt mondta, hogy Háj, evribádi! Aztán olasz ima- és nyelvkönyveket olvasott.

Jan. 21. szombat.
Lenke elesett síelés közben, és tök fájt az oldala, egész d.u./este világfájdalomban volt. Elmentünk ugyanoda enni, ahol a múltkor kétszer is be-crepes-áltuk, azután bevásároltunk. Itthon vacsi, aztán: le terme, hőfürdő, vagy mi, termálfürdő. Lenke nem jött be, ketten áztunk egy órát, nem volt olyan izgi. Szabadtéri rész is volt, volt, aki kiment a hóba egyenesen a vízből.

Feb. 10. péntek.
Az elejét lenntről néztük, a sportolók bevonulása közben fölmentünk a kakasülőre, onnan a többit. Tök jó volt, de nem élveztem egyáltalán. Visszafelé bekeveredtünk a sportolók közé, és köszöntem a magyaroknak. A megnyitó alatt egyfolytában arra gondoltam (amikor nem azon stresszeltem, hogy holnap d.e. mi minden romolhat el, és mit kell mindenképpen elintéznem valahogy), hogy ezt most otthon kik nézik, akik rám gondolnak közben.

Feb. 19. vasárnap.
1230-tól egy sajtótájékoztatót filmeztünk. Egyszer én voltam a talent, az egyszeri internethasználó az iLounge-ban. Ott az IBC-ben megebédeltünk, kétszer annyiba került pont, mint a Lingotto, és olyan szar volt, hogy otthagytam. Dolgozás az irodában 6-ig, elkezdett szakadni a hó. Lenkéék freestyle skiing versenyen voltak elvileg, de asszem elmaradt.

Márc. 10. péntek.
Mindenki jófej, mindenki rendes, mindenki tudja, hogy nem megyek vissza.

Márc. 19. vasárnap.
Mi a Lenkével ketten még bekapcsolódtunk a ma záródó paraolimpia közünneplésébe, Patti Smith-koncert volt, fagyiztunk, sétáltunk a belvárosban.

 

Ápr. 15. Nagyszombat.
Lenke 8-ra akart étterembe menni, de megtudtuk, hogy a feltámadás 9-kor kezdődik. Én meg azt találtam mondani, hogy leszarom az éttermet, engem a templom érdekel. De végülis abban maradtunk, hogy majd sietek. 8-kor mi voltunk az elsők az étteremben. A jónál is jobb volt, valami elképesztő, gyönyörű és finom. Persze nekem se hús, se alkohol, egész böjtben nem ittam, és 9-kor még gyorsan kértem a csokitortát levendulafagyival, de aztán leléptem, és csak a tűzszentelésről maradtam le. Szép volt a szertartás, nagyon is gyönyörű és megérintett. Kereszteltek is, az unalmas volt. A végére odajött Lenke, megvártam az orgona végét, amikor elment már mindenki, közben ő meg beült mögém a padba. Hazasétáltunk és lelefeküdtünk és nagyon szép volt. És az egész nap nagyon szép volt, pedig borús-felhős hűvös volt, és össze is különböztünk többször is (utálom ezt a kifejezést), de az a Húsvét, mint rájöttem, hogy mindenhonnan lehet újrakezdeni, hát még innen.

Ápr. 30. vasárnap.
Szombat reggel 11-től esküvő, nagyon szép volt! Néger volt a pap. Utána átmentünk egy közeli art gallery-be, tök modern és posztmodern és szuper volt, ott volt a nászkoccintás. Volt egy kis kaja is, de azért hazafelé inkább egy McDo-t is ettünk. Átöltözés, és jött a városnézés No2. Kicsit kevésbé volt jó, mert 1. krva hideg van 2. minden tele van hányadék kockaházakkal 3. ennek ellenére hemzsegnek a turisták 4. egyszerűen sehol nincs cukrászda, de még egy normális kávézó vagy bár se. 9-től egy színházban volt a lagzi, messze a legmenőbb életemben. Álom volt. Szuper kaja, édességköltemények (-eposzok, inkább), lélegzetelállító hely. Jó sokat ittam, de reggel 10-kor semmi bajom nem volt ma, négyen együtt reggeli. Mi ketten Gentben voltunk ma vonattal, sokkal szebb, tisztább (de nem szárazabb), jópofa, meseország, és szinte még hidegebb volt, elképesztő.

Máj. 22. hétfő.
Itthon azt látom ám, hogy a fürdőszobában kirajzottak valami túlméretes, hangyaszerű póklegyek, ezért a legsürgősebb interneteznivalók (Gnarls Barkley 8. hete No1, finn deathmetal nyerte az Eurovíziót) után lementem a közértbe, és vettem rovarirtót, amivel aztán jól bepermeteztem az egész fürit, és utána rájukzártam a gázkamrát. Amikor Lenke megjött, azonnal lecseszett, hogy miért nem locsoltam meg a virágokat az erkélyen, és hogy mi ez a krva büdös elviselhetetlen rovarirtószag. Hát megmondtam neki, hogy őelőtte utoljára a Lenke néni volt negyedikben, aki ezt a hangot használta velem, és azóta eléggé elszoktam tőle, és nem vagyok hajlandó visszaszokni hozzá. Még akkor se, ha tényleg elcsesztem valamit. De azért megvacsoráztunk, most megyünk le a moziba Almodóvar Volvert nézni.

Jún. 4. Pünkösdvasárnap.
Fűteni kéne, nagyon hideg van. Fél 10-kor alig bírtam kivakarni magam az ágyból, pont állt el az eső, voltam misén, elájult egy néni közben. Kihívták a mentőket, de Kálmán atya zavartalanul folytatta a misét. A mentők végülis tök sokára érkeztek meg, pont akkor, amikor a záróénekben annál a sornál tartottunk, hogy Jöjj el, lélek orvosa.

Jún. 5. Pünkösdhétfő.
Irány az Európa Cukrászda. Senki nem vitt kártyát, ezért a Lenkééknél játszottunk végül, ezen a héten születik a baba! Sokat röhögtünk, Lenke fáradtságában pl. ezt mondta evés közben: Bocs, de felszippantottam az orromba egy darab sonkát.

Júl. 5. szerda.
Tegnap este megfőztünk, megvacsoráztunk, aztán mi a Lenkével ketten elmentünk a Piazza Solferinóra olasz-német VB-elődöntőt nézni. Csomóan voltak, tök jó volt, végig álltunk, ittam egy sört, csomó szúnyog is volt, csak a meccs volt kicsit uncsi... de aztán a hosszabbítás kb. utolsó percében belőttek egy gólt az olaszok! Még vége se lett a fülsüketítő őrjöngésnek, amikor belőttek még egyet! 2:0 lett a vége, és azonnal elszabadult a pokol. Autók mindenhol, bennük emberek zászlókkal, az ablakokon és a csomagtartón kilógva, dudálás, palotaforradalom. Hazakísértem a Lenkét, aztán szunya. 7-kor föl, csináltam szendvicset, és a Lenkével elmentünk Ondalandba! Ondaland egy nem túl nagy vízicsúszdapark, tök sokan voltak, millió gyerek, és a paraszt olaszok folyton tolakodtak a sorban olyan szintű pofátlansággal, hogy sorozatosan beszóltam, pedig én eddig még soha senkinek életemben. Egyszer már majdnem el is ment a kedvem az egésztől, ráadásul az első órában rögtön ellopták a brazíliás papucsomat, amit egyébként utáltam, de akkoris. Jól lesültem viszont, a Lenke meg leégett, a csúszdák meg jók voltak, bár a két legjobból az egyik zárva volt A másik viszont egy marha magas falra ment föl és onnan csúszott vissza, kb. függőlegesen! 4-től behűvösödött, és mindenki elment, akkor volt a legjobb.

Júl. 29. szombat.
Iszonyatosan szarul aludtunk mindannyian. A szomszéd csajok sutyorogtak, a templom harangozott, a Lenke fulladt, a Lenke álmában beszélt, Lenke meg horkolt. Fel, reggelivevés és evés, megjött a Lenke busszal! Akkor elmentünk Taljándörögdre, Lenke ittmaradt. Kutyakölykök, citerázó bácsi, várrom, tócsi, tök jó volt. Ezer fok. Haza, itt egy koncertet hallgattunk a templomban, aztán Pulán nem volt Marozsán Erika, de volt eső, aztán ettünk is, utána Öcs tök szép volt, aztán a Krétakör Űrbázison kivártuk az előadást, de 10 perc után eleredt az eső, bemenekültünk, félbemaradt. Megkerestük Lenkét és Lenkét Kapolcson, borozás, haza.

Aug. 7. hétfő.
Bebuszoztam Dubrovnikba a 10-es számú távolsági busszal. Mászkáltam egy bő órát az óvárosban, elképesztően gyönyörű, kvázi Velence. Nagyon jó volt ott össze-vissza mászkálni, ájuldozni, fényképezgetni. 9-kor kezdődött az esti program, mentünk egy étterembe. Egy ház tetején (tetőteraszán) ültünk, mi hárman magyarok nem kértünk halat, én egy marha jó steaket ettem. Aztán átbuszoztunk (kisbusz) a party színhelyére, ha már egyszer azért jöttünk oda! Egy régi szálloda lépcsőzetes teraszai, amfiteátrum-szerűen, lenn félkör alakú tánctér, amögött a DJ, amögött a tenger, amögött az öböl túloldalán Dubrovnik óvárosa. Volt egy kis házikó is, tök elhagyatott, mint ahogy a régi hotel is, és annak az erkélyén egyszer csak skinheadek jelentek meg, és lelógattak egy hatalmas White Power rongyot. Rossz érzésem lett tőle, egy néger csaj mellettem lefényképezte magának a dolgot. Olyan 10 perc múlva termettek ott őrök, akik leszedették velük. 4 után jöttem el, megint eltévedtem egy kicsit, de nem zavart, egy lezárt útszakaszon sétáltam vagy háromnegyed órát, kelt föl közben a nap, az öbölben elhaltak a parti zajai és fényei, extragyönyörű volt, egy külön, új, tökéletes világ. Aztán hamar megtaláltam a megállót és 2 perc alatt jött a 10-es busz. A mi szállónk mellett is volt egy ilyen ’70-es évekes elhagyatott szálloda, akkor ott hajnalban beszüremkedtem megnézni. Lélekzetelállító volt, vad, lepusztult, modern és elavult, minden üveg kitörve, minden sarokban annyi kosz gyűlt össze, hogy kinőtt belőle a gaz, graffiti, rombolás, régi ripityára tört bútorok és az egész mögött mindig a kilátás a tengerre. Fantasztikus volt. Otthon még összepakoltam (a szállodai szobában), 7-kor lefeküdtem, 9-kor magamtól (!!!!!) fönn voltam az óra előtt. El kellett hagyni a szobát.

Aug. 15. kedd. Nagyboldogasszony.
Fél 10-től Prodigy-koncert a Szigeten, szinte béna volt, de mégis szuperül éreztük magunkat a Lenkével, mert ott volt előttünk két hipertökmag, egyszer meg is kérdeztem, 18 évesek voltak. Hatalmas zúzás volt, taposás. Éjféltől TÁP-Színház és Mindenrossz Varieté, benne Kamarás Iván, Nagy Ervin, Mészáros Béla, Bolla Eszter, Kocsis Gergő, sok satöbbi, és 2 mindenvivő számmal Keresztes Tamás. Az egyik a háborús Schwarz! Günter! Kommen Sie! OK volt, a másik a Nagy Ervinnel közös erőművészes Grippen testvérek. Amikor vége lett (2-kor), a hidegtől látszott a lehellet! Mirrors ezután, meg a Medúzába mentünk mindig át, az egész Sziget legjobb zenéje ma hajnalban volt. 5-kor abbahagyták, de úgyis rohanni kellett haza, a taxiban majdnem sírtam, a felkelő nap fényében fürdő Budapest, és most vége a Szigetnek, vége a nyárnak, vége a nyaralásnak. Itthon zuhany, 6-kor autóval mentünk ki Lenke elé, az apa vezetett. Reggeliztünk és lefekszünk.

Szept. 16. szombat.
Kaptam ugye Scissor Sisters Ta-Dah CD-t, reggel azt hallgattuk, ahogy vége lett, Lenke mondta, hogy jaj, most az első számot még egyszer! Erre én mondtam, hogy na azt nem, nem akarom rögtön az első héten megutálni azt, aminek most ennyire örülök. Ezt ő önzésnek minősítette, ami talán igaz, de az is igaz, hogy Lenke minden CD-ről csak az első számot szereti. Hung Up, What You Waiting For, Lovely Head és most az I Don’t Feel Like Dancin. Szerinte ez normális, mert ezek a híres számok, és azért ezek, mert ezek a legjobbak, és akkor a szarabbakat minek hallgassa.

Okt. 6. péntek.
Mindenki azt hitte, hogy valami nagy izé lesz belőle, de nem lett belőle semmi, csak egy nagy izé.

Nov. 3. péntek.
D.e. az ABBA CD-t raktam be, az anyának olyan jó kedve lett tőle, táncolt! meg énekelt!

Nov. 11. szombat.
Már egész az elejétől rajtam volt valami betegségszerű érzés, nyilván a részegségtől, pedig nem úgy érződött, mindenesetre nem ittam különösebben sokat, ami az utána történteket igazolná. Táncolni se bírtam normálisan tőle, visszafelé meg elaludtam a biciklin! és belekaramboloztam egy parkoló autóba. Kicsit letörtem a visszapillantóját és seb lett a mutatóujjamon. Itthon még lezuhanyoztam, aztán alvás. Lenke délben keltett, már rég mosott-mosogatott-tévézett, én fölhajtottam egy bögre teát és utána tényleg hajszál választott el a hányástól. Nagyon szarul voltam. A szülők most jöttek meg Líbiából a héten, hozzájuk mentünk ebédre, persze alig ettem valamit.

Dec. 11. hétfő.
Borzalmas, hogy milyen emberek vannak egy ilyen reptéren, de még borzalmasabb, hogy a legborzalmasabbak pont magyarok. Ordít, vedel, könyékig vájkálja a pörkőtös maradékot a fogából, szétpattan a hasán az inggomb, szemlátomást alkoholista, szemüveges, kopasz, göndör és zsíroshajú. A legelkeserítőbb, hogy ezek még mindig értelmiségi benyomását keltik.

Dec. 24. vasárnap.
Földíszítettük Lenkével a kis fánkat, tök fura volt, mert most díszítettük először együtt, eddig mindig egyedül csináltam. Most is a Diótörő mesekazettát hallgattuk közben persze.

Kedves olvasók! 2003 őszén, azaz nagyjából 3 éve indult a SziaBence! sorozat az ohkult.hu-n, és olyan ünnepélyes ez a mai alkalom, hogy azóta most frissülünk kereken századszor! Ebből kiszámítható, hogy 3 hét alatt nagyjából 2-szer szoktunk frissülni, ami jobb átlag, mint amire számítottunk. A felkiáltójelet azóta máshova szeretjük írni a nevünkben (így: Szia!Bence), de ezen kívül sok mindent nem változtattunk, nem is fogunk, csak jobbak és jobbak és egyre jobbak vagyunk és leszünk! Az alábbi ünnepi kiadásunk mind a 99 mondata szép sorban egy-egy régi cikkünkből való (a címek is), a legelsőtől a legutóbbiig valamennyi saját írásból kiszemeltünk egy részletet. Ha úgy tetszik, best of, ha úgy tetszik, recycling, ha úgy tetszik, önparódia, ha úgy tetszik, már nekünk se jut eszünkbe semmi. Illusztrációként pedig a Túl Szép Fotó pályázatunk két nyertes pályamunkája szolgál, az első kislánytól, a második Anettől érkezett, már küldtünk is nekik nyereményemailt.

2003. augusztus 23.
Biztos van egy nagy könyv, ahol ez mind meg volt írva. Elég furcsa érzés, mellesleg. Egy sör után partnert és öltözéket váltottam, és irány a következő zenés-táncos szórakozóhely. Kinek mi a szakterülete. Le a rasszista religiofób filmekkel! Kezdőknek nem kell őszintén, elég feltűnően. Akkor már inkább a szexvideó. Ja, és nagyobb mennyiség elfogyasztása hashajtó hatású.

Ez a meló a birkáknak szól, hogy nézzenek magukba, és ne legyenek olyan birkák. Valószínűleg én se értem, de nagyon fontosnak tűnik, ezért nem mertem kihagyni. A tisztítótűz olyan, mintha nem lifttel menne fel valaki az emeletre, hanem lépcsőn. A dohányzás persze szintén tilos. Bárki bármit bevallhat névtelenül. Egyszer úgyis átveszik a hatalmat. Micsoda kegyetlen húzás. Ami megnehezíti ugyan valamelyest a dolgot, de a helyzet korántsem reménytelen. Mert ugyanebben a pillanatban a város másik pontján a szüleim csalódottan jönnek ki a "Magyar Vándor"-ról, éppen beparkol egy szerelmespár a Közlekedési Múzeum előtti szélfútta fasor árnyékába, hogy bepótolják, ami a külön töltött napokból kimaradt (a motort nem állítják le, hogy meleg maradjon a kocsiban), az esti gimnáziumban, amivel szemben lakom, a másodfokú egyenlet megoldóképletét magyarázza a citromsárga garbós tanárnő húszon túliaknak, bizonyos Obenion levelet ír nekem a sziabence@hotmail.com-ra, hogy tudtomra adja, hogy látott egy trolit tolatni, Krisztus Budapesti Egyházának tagjai pedig a szombat estére készülve kivágnak kilenc darab egy méter átmérőjű, ötágú csillagot fehér kartonból, és mindegyikre ragasztanak egy nagy piros betűt. A hölgy sarkán megpördülve felém fordul és azzal a nézéssel néz rám, amit az ENSZ ellenőrei fejlesztettek ki arra az esetre, ha végre megtalálják a tömegpusztító fegyvereket Irakban.

Ösztrosokk
Sokkal inkább esélyes lesz az év-six-pack-je díjra, reménykedik Judit. Tobzódás van - teszi hozzá. Legutóbb a múlt hétfőn volt kudarcélménye - amikor is nagy elánnal elmentem akupunktúrás cigarettáról való leszokásra, és már este rágyújtottam. Körüllengi az a furcsa idegenség, ami a kivételesen tehetséges emberek sajátja: a hétköznapi dolgok mintha fényévnyi távolságra lennének tőle. A nem működő szökőkút mellé idő közben odaállítottak egy üres pezsgősüveget. Sok minden másként történik, ha ez nem így lett volna. Mondj azonnal igent. A műanyag fülbevaló mellé a két karkötő és a bőröv már csak hab a tortán. Aztán hogy mennyire szerencsés ötlet egy bevásárlóközpontot egy jó tízméteres Jézussal díszíteni, azt mindenki döntse el maga. Egy pár percre meg kell támaszkodnom egy oszlopnál, és koncentrálok, hogy ne rohanjak azonnal oda, hogy aláírassam vele a farmerdzsekimet.

A Maneuquin Piss tehát a turistalátványosságok Paris Hiltonja. Következzen a Kazinczy-t idéző galandféreg, a szuicid kutyus, a kínvallatásra készülő vakond, a terrorista bika és barátaik. Nagyon ügyesen tudok úgy csinálni, mintha tudnék Isten gondolataiban olvasni, mintha tudnám, hogy Isten most milyen mérges rám, mindenfélét odaképzelek a fejébe. Itt ugyanis az illuminált hajléktalanok önkéntes hangulatcsinálóként már órákkal a meccs kezdete előtt lelkes hőbörgéssel üdvözlik még a reklámblokkokat is, ráadásul a közönségtől karnyújtásnyira suhan el a hetvenes troli. Timi tizenhat éves és reggel SMS-ben szakított vele a barátja. A combjai ugyanolyan fehér fényt sugároznak, mint a haja. Én kievickélek a kordon mögül és egy hatalmas rézágyún foglalok helyet a színpaddal szemben. That this that not jutott másnak previously remember!?

Az élet 3500-on túl
Vető úr elszorult szívvel ül be tizenötmilliós autójába, amelynek napjai már meg vannak számlálva, és egy pillantással jelzi a sofőrnek, hogy haza szeretne menni. Micsoda felüdülés volt ehhez képest, amikor végre megjelent Björk egy stadionnyi lepedőbe csavarva! Siegmund Freud, ezt analizáld! - kiáltja Madonna, és nemsokára vad tangóba fog néhány fenyegető külsejű fiatalemberrel. Ügyelnünk kell azonban néhány típushibára. Éjszakánként nagyon nehéz kisilabizálni. Te hol leszel akkor, amikor a valóság elveszti a hitelét? Azt gondolták, hogy Sebeők János honlapjával elleszek egész éjjel? Az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárás tehát, jegyezzük meg, nem az, amire a laikus tippelne. Azok a régi szép idők. Mintha feszítővassal nyitogatnák a szívemet. Jobb, mint a jóga. Már csak ezért is érdemes lesz felkutatni és elolvasni.

Adrienn egyszer csak átnéz a vállam fölött, és azt mondja: – Ott a Charlie. Nehéz is lenne egy ilyen fantasztikus, mindenben túlzó poprevüt, mint ez a koncert, egy férfi előadó köré felépítve elképzelni. Ezért, vonakodva bár, de kénytelen voltam elfogadni a miniszter úr lemondását. A túlzsúfolt kikötőbe a társasház-méretű magánjachtok mellé éppen beáll egy gigantikus, pazarul kivilágított, többemeletes óceánjáró. Magyarul kb. ennyi: tettesd, amíg össze nem jön. Nézzük az egyéb szolgáltatásokat. Az utcai nyilvános készülékek után az otthoni telefonok kagylóját is mind lecserélik bugyirózsaszínre. A klasszikus görög márványszobrok nem úgy néztek ki annak idején, mint most: ki voltak kenve gipsszel és be voltak festve mondjuk rózsaszínűre. Engem meg beraktak a punk-skatulyába, mert ez a legegyszerűbb.

Karrier
Kéz ökölbe szorítva, kézfejjel befelé, mutató- és középső ujj kinyújtva. You’re a little late, I’m already torn. Ha elfogy a csík, már nem mehetek többet? A méregdrága vacsora után még korzózni indultunk külföldi vendégeim javaslatára. A szakértőlány csalódottan távozott is egy kerekasztalbeszélgetésre, mi meg megnéztünk egy igéző indiai táncoslányt és ettünk fizetős saslikot. Nem értem, ezt hogy bírják. Hirtelen újra harsonaszót hallottam, és a Lélek a HÉV-megállóba ragadott engem és még tizenkétezer hívőt. Ha undok lennék, azt mondanám, a Friderikusz nettó 50 milliót ígért a sztoriért. Persze hallani róla még semmi. Ahhoz képest, hogy a klip koncepció hiányában mennyire nem köti le az ember figyelmét, szinte sokkszerűen eseménytelen maga a szám is. De ez akkor is nagyon jó volt (really lovely), mert találkoztunk Madonnával és nagyon bennfentesnek éreztük magunkat (very included). Aki eddig nem tette volna, az most legyen kedves és figyeljen föl rá.

Eljött 2000. január 1., és a várakozásokkal ellentétben rögtön nem történt semmi, elmaradt a földindulás, győztek a hétköznapok és jöttek a nullás évek. Jókora késéssel, de rájöttünk, hogy a Fischerspooner második nagylemeze mégiscsak zseniális. A New York-i fellépés után a méltatlankodó közönség azzal fenyeget, hogy ők akkor is Bush-ra fognak szavazni, és ezt végülis meg is tették. Harry Potternek ne legyenek szexi bicepszei és ne legyen kocka hasa! Inkább Ödipuszra tessék gondolni, mint Elvisre, ennyit elöljáróban elárulhatok. Nem tudom, Karola hogy nem ébredt föl. Kínoztuk egymást egész este 8-tól, és olyan dolgokat mondtunk ki, amik ugyan akkor és ott igazak voltak, de ettől még jobb lett volna, ha nem hangzanak el. Nem szeretem a telet. Az én kezeim alkotnak. Ez azt jelenti, hogy jó lenne a dolgot most egy időre pihentetni.

Boldog
A kicsi kocsi sem száguld már egy ideje. Érezni kell. Amint azt hamarosan látni fogják, szándékaik tisztességtelenek, módszereik viszont igénytelenek. Ezért nem felejti magán soha a pólót, ha a nyilvánosság elé lép. A plasztikai sebészet még mindig a jövő, Jacko viszont, nemlétező orrával egyetemben, most már a múlt. Ezekből mégis csajozik: 2. Szóval koránt sincs még vége. I live the dream. Superman-utalások száma: 2. Lesz-e még valaha szalonképes a testszőrzet? Fölösleges volt a számítógépekkel bajmolódni. Mire kész lettem ezzel az egésszel, már annyira untam...!

Ez persze még csak a kezdet, de már itt nyilvánvaló, hogy a közönség, ha eddig nem is tudta volna magáról, tényleg pontosan ezt szerette volna látni. Aki nem nézi meg, az mazochista. A mienk minden, ami gyönyörű, ami cuki, ami jópofa, ami édes, amit meg kell zabálni! A többit nem soroljuk fel, mert uncsi lenne. Összesen ebből is 6 van, de ezek közül egyiknek sincs köze se az elhunyt hercegnőhőz se a sósborszeszhez. Egészen 2001-ig kellett várni, hogy ezt végre maga Michael Stipe is nyilvánosan elismerje, de aggodalmai nem igazolódtak be. Na, de lássuk a tényeket.

Folytatódik az Ohkult filmtudományos rovata! Közkívánatra az utóbbi évek legrejtélyesebb filmalkotását vesszük elő, ami olyan elképesztő mértékben rejtélyes, hogy amíg a filmet a moziban adták, nem is értette meg senki, és csak a DVD-verzió megjelenésével lett sikeres Amerikában. Mi ezennel összegyűjtöttünk minden apró részletet, ami támpontot nyújthat ennek a komplex műnek az értelmezéséhez. Minden részre egyenlő mértékben hajlottunk, és nem túlzás azt feltételezni, hogy nem maradt semmi, ami a figyelmünket elkerülte volna. A filmtudománnyal kapcsolatos hozzászólásokat és észrevételeket, valamint a tudományos feldolgozásra javasolt filmek címeit speciális ohkult-címünkre várjuk: sziabence@hotmail.com (Fontos közbevetés: amikor legközelebb frissül az Ohkult, eredményt hirdetünk a Túl Szép Fotó pályázatban! Izgalom! Természetesen addig még lehet további képeket küldeni.)

Ez a film Richard Kelly első filmje, ez volt a jó kiállású Jake Gyllenhaal első mozifőszerepe, ráadásul a nővérét nővére, Maggie Gyllenhaal játssza. Ez az a film továbbá, ahol Drew Barrymore az irodalom-, és Noah Wyle, azaz Carter doktor a fizikatanár, Patrick Swayze pedig a perverz életjobbító tanácsárus-showman... innentől kezdve ez már csak a Donnie Darko lehet. Ez a romantikusan misztikus retro-sci-fi-kult-thriller-vígjáték nehezen megfejthető szimbólumokkal és még nehezebben kibogozhatóra összecsavart történettel rendelkezik, amely történettel kapcsolatban szinte csak az biztos, hogy 1988. októberében játszódik, és hogy a középpontjában egy hallucinogén nyúl, egy elszabadult repülőgép-hajtómű és természetesen egy ártatlan tiniszerelem áll, amelyek titokzatos módon határozzák meg a főhős Donnie Darko végzetét. Na, de lássuk a tényeket.

Attól kezdve, hogy a film elején Donnie tudomást szerez arról, hogy hamarosan vége a világnak, ennyi nap van még hátra a világ végéig: 28
És ennyi óra: 6
És ennyi perc: 42
És ennyi másodperc: 12
Attól kezdve, hogy a film elején Donnie tudomást szerez arról, hogy hamarosan vége a világnak, ennyi nap van még hátra a film végéig: 0
És ennyi óra: 1
És ennyi perc: 47
És ennyi másodperc: 19
Ez alatt a rendező ennyiszer alkalmazza a lassított felvétel művészi eszközét az idő lassú múlásának érzékeltetésére: 7
Ennyiszer alkalmazza a gyorsított lejátszás művészi eszközét az idő gyors múlásának érzékeltetésére: 7
Ennyiszer alkalmazza a visszafelé lejátszás művészi eszközét az idő visszafelé múlásának érzékeltetésére: 1
Ennyiszer alkalmazza az egy óra számlapjára ráközelítés művészi eszközét az idő normális múlásának érzékeltetésére: 4
Donnie Darko renitens fiú! Ennyiszer beszél csúnyán a filmben: 15
Ennyiszer beszélnek csúnyán iskolatársai (összesen): 15
Ennyiszer beszél csúnyán a nővére: 5
Ennyiszer beszél csúnyán a húga: 1
Ennyiszer beszélnek csúnyán a szülei (összesen): 6
Ennyiszer beszél csúnyán egy tanár az iskolából: 1
Ennyiszer kerül Donnie nyílt összetűzésbe a kibírhatatlan és egyben ezoterikus tornatanárnővel: 2
Ennyiszer hangzik el a filmben az angol nyelv legszebb szókapcsolata, a cellar door: 4
Ezt leírva is látjuk, ennyiszer: 1
Ennyi Hupikék Törpikét említenek a filmben név szerint: 3
Ezek közül ennyinek a szexuális szokásait találják vitathatónak: 3
Donnie Darko renitens fiú! Ennyiszer van nála fegyver a filmben: 4
Ebből balta: 1
Kés: 1
Pisztoly: 2
Ennyiszer használja is, ölésre: 1
Ennyiszer jelenik meg Frank, a nyúlnak öltözött Frank: 5
Ennyiszer látjuk lerajzolva: 2
Ennyiszer veszi rá Donnie-t, hogy romboljon: 2
Ennyiszer vesz be Donnie gyógyszert: 3
Donnie ennyiszer ébred föl reggel a földön fekve, úgy, hogy nem lehet tudni, hogy került oda: 2
Ennyiszer beszélget a pszichiáter nénivel: 5
A pszichiáter ebből ennyi alkalommal alkalmaz hipnózist: 2
Ebből ennyi alkalommal végződik a dolog viccesen: 1
Visszatérő motívumok! Ennyiszer látunk gumiasztalon ugráló embereket: 4
Ennyiszer látjuk Darkóék hűtőjét, amelynek ajtaján van egy tábla, amin mindig más vicces/misztikus üzenet olvasható: 3
Ennyiszer tekeri Donnie a versenybringáját: 2
Ennyiszer a csaját: 1 (bár ezt inkább csak érzékeltetik)
Ennyiszer látható egy teljesen megmagyarázatlan, piros tréninges, dagadt férfi: 2
Ennyiszer néznek tévét a film szereplői: 9
Ebből ennyiszer nincs adás: 2
Ennyiszer éppen idősebb George Bush van a tévében: 1
Ennyiszer éppen Patrick Swayze van a tévében: 3
Ennyiszer ellenőrzi le az időutazásban is jártas Grandma Death, azaz Roberta Sparrow, hogy jött-e neki posta: 3
Ennyiszer üti el közben majdnem egy autó: 3
Ennyiszer jön posta tényleg: 1
Ennyi idős Roberta Sparrow (évben kifejezve): 101
Ennyiszer mondja a kövér, kínai lány, akit senki sem szeret, hogy Chut up!: 3
Ennyiszer mond valami egyebet (érdekes módon ekkor akcentus nélkül): 1
Ennyi jelenetben tűnik fel Noah Wyle, azaz az ebben a filmben fizikát tanító Carter doktor: 8
Ebből ennyiszer van szövege is: 4
Ennyiszer szerepel Drew Barrymore-ral közösen: 4
A filmbéli események után ennyi évvel kezdődik el a Vészhelyzet az igazi világban: 5 (időutazás?)
Ennyi olyan játékszer tűnik fel vagy kerül említésre a filmben, amely kizárólag a '80-as években örvendett nagy népszerűségnek: 4
Ebből Rubik Ernő találmánya: 1
Ennyi dollárba kerül a filmben egy mozijegy: 2

Ha egy hírességről kiderül, hogy meleg, az vagy szégyenében eltűnik a süllyesztőben, vagy azonnal a homoszexuálisok jogainak tűzrőlpattant szószólójává válik, esetleg büszkén csókolózó rendőröket tartalmazó videoklipeket készít (igen, George Michaelre célzunk), és valószínűleg feszes pólóban villogtatja vonalzóval belőtt séróját. Azért szerencsére vannak kivételek. Íme a kedvenc ellenpéldáink az utóbbi pár évtizedből.

Graham Chapman - a nyúlon és a coming outon túl
Graham Chapman a Monty Python csoport tagja volt, Magyarországon is szinte mindenki jól ismeri, mivel ő játszotta Arthur királyt a Gyaloggaloppban. Illetve olyan nagyon jól mégse ismeri mindenki, mert a nagy Python-rajongók sem szokták tudni, hogy a nagyszerű humorú, de közben alkoholista és elviselhetetlen természetű, szüntelenül pipázó Chapman volt az egyik első angol híresség, aki kerek perec bejelentette a sajtóban, hogy ő bizony meleg. Ez még a hetvenes években volt, amikor még az angol nagyközönség néma döbbenettel vette tudomásul a hírt, Chapman pedig nyugodtan folytathatta, amit a legjobban tudott: abszurd humorú, teljesen szexualitásmentes jeleneteket írni és előadni, utána meg fess fiatalembereket jóltartani a lakásán. Graham Chapman a berlini fal leomlása után egy nappal, és az első Monty Python jelenet adásba kerülésének 20. évfordulója előtt egy nappal hunyt el, azaz 1989. október 4-én, gégerák szövődményeiben.

Keith Haring - graffiti, mindenkinek
Az aluljárókban breakelő kapucnis huligánok és az általuk felépített durva, graffitizős külvárosi világ, innen 2006-ból nézve legalábbis a lehető legmesszebb esik a piperkőc meleg művészek kölniszagú világától. De nem volt ez mindig így. A nyolcvanas években ugyanis az egész mozgalom vezéregyénisége, aki ezt a kultúrát az undergroundból a szó szoros és átvitt értelmében is felhozta a felszínre, aki által a graffiti mint művészeti ág ismert lett, Keith Haring volt, a 80-as évek föld alatti New Yorkjának királya. Amikor rá - és jellegzetesen színes, arc nélküli, leegyszerűsített figuráira - elkezdtek odafigyelni az emberek, Keith egy pillanatig sem rejtette véka alá, hogy meleg, sőt az elsők között volt, akik megpróbálták felhívni a figyelmet a HIV terjedésére. A graffitiherceg azonban csak a közéletben foglalkozott a melegséggel, korszakalkotó rajzai mit sem törődtek az akkoriban bimbózó meleg-kultúrával, mindvégig bejáratos maradt oda, ahova manapság egy átlag melegnek meg se fordulna a fejében betenni a lábát. Keith Haring 1990-ben hunyt el, AIDS-ben.

 

Michael Stipe - alternatív, nem csak a rockban
A kilencvenes évek a pop világában az underground mozgalmak felemelkedését jelentették, jöhetett az elektronikus tánczene, főként Európából és az alternatív rock, főként Amerikából. Az előbbi igen hamar a meleg klubélet sajátja lett, míg az utóbbi gyakorlatilag kiérdemelte a hallgatható heteróság címet: pár évvel azelőtt a rock sztárjai még a szexuálisan minimum ambivalens Queen, Kiss és a többiek voltak, addig az új rocksztárok hozzá se mertek nyúlni a témához. Így és ekkor vált híressé az elborult Nirvana, vagy a komolykodó Pearl Jam, aztán az intelligens R.E.M, a merész Smashing Pumpkins... Illetve álljunk csak meg egy pillanatra, R.E.M.? Hát igen, az ő énekesükről, a kopasz Michael Stipe-ról lassanként elterjedt, hogy bár az alternatív rock egyik legzseniálisabb dalszerzője és előadója, közben egyúttal meleg is. Egészen 2001-ig kellett várni, hogy ezt végre maga Michael Stipe is nyilvánosan elismerje, de aggodalmai nem igazolódtak be. Semmi beskatulyázás, semmi lincshangulat, a rajongók sem fordultak el tőle, az R.E.M. pedig zenélt és zenél tovább, úgy, ahogy nekik tetszik.

 

Chuck Palahniuk - harcosok és melegek klubja
Chuck Palahniuk író szeretett volna lenni, de első könyvét, az Invisible Monsters-t sorra utasították vissza a kiadók, arra hivatkozva, hogy a könyv túl borzalmas. Mérgében Chucky fogta, és írt egy másik könyvet, egy még borzalmasabbat, és bosszúból azt is elküldte a kiadóknak. Legnagyobb meglepetésére ezt már hajlandóak voltak kiadni: a Harcosok klubja 1996-ban jelent meg, és sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1999-ben már követte is a legendás filmverzió a félmeztelenül birkózó Brad Pitt főszereplésével. A legfeketébb humorú, cinikus, filozofikus horror-regények törzsközönsége aztán a legnagyobb jóindulattal (jóindulattal?) sem lehet ráfogni, hogy a melegek közül kerülne ki, így aztán bombaként robbant a rajongók körében a hír 2003-ban, hogy a gyomorforgató rémtörténetek királya évek óta együtt él férfi élettársával. A könyvek azonban magukért beszéltek: túl jók ahhoz, hogy csak azért letegye őket valaki, mert az író véletlenül homoszexuális - miközben a melegek jó része továbbra sem hajlandó a Chuck Palahniuk által válogatott borzalmakkal kínozni magát.

 

Matmos - szintén zenész
A Matmos egy kéttagú együttes San Francisco-ból. Az egyik tagja M.C. Schmidt, a másik Drew Daniel. Üres óráikban szépen elprüntyögtettek a számítógépeiken, mindenféle hangokkal kísérletezgettek, egyébként meg a képzőművészetet oktatták San Francisco egyetemén. Úgy az ezredforduló tájékán aztán egy remixük hallatán jelentkezett náluk Björk, megcsinálta a Matmos-szal élete legszebb nagylemezét, a Vespertine-t, és a két amerikai srác minden átmenet nélkül meleg (és nemmeleg) zenei (és nemzenei) magazinok ajánlórovatában találta magát. Egy lépésre voltak a szupersztárságtól, de az utolsó lépés megtétele helyett szépen visszamentek a stúdiójukba, és mentek tovább a maguk feje után, fittyet hányva mind a nagyközönségre, mind a melegekre. Legutóbbi albumuk májusban jelent meg - egy öngyújtókon és egyéb tárgyakon eljátszott puha zajszimfónia, csakis a nagyon furcsa ízlésűeknek. A címe The Rose Has Teeth in the Mouth of the Beast, természetesen Björk is illedelmesen vendégszerepel rajta egyet. Idén ősszel nyilatkozott a Matmos először magyar sajtóorgánumnak, és az interjú eredetileg ide az Ohkultra készült, de annyi benne az érdekes, hogy végül a PEP! magazin idén őszi számában kötött ki. Meg kell venni, úgy kell elolvasni. Köszönjük.

Továbbra is várjuk a nevezéseket a Túl Szép Fotók versenyéhez, de most nézzük tovább a popzene múzsáit! A múlt héten a fiúneveket vettük sorra, hát végre következzenek az igazi múzsák, a lányok, csajok, nők, asszonyok. Hogy a dolog még izgalmasabb legyen, a múlt héthez képest most fordított sorrendben, popzenei előfordulási számuk szerint növekvően adjuk közzé az egyre népszerűbb lányneveket, hadd legyen még több az izgalom. Természetesen most is csak azokat a slágereket vettük figyelembe, amelyek legalább egy hétre bekerültek a hivatalos brit slágerlista 40 legjobbja közé. Közben folyamatosan lehet küldeni ide a saját készítésű Túl Szép Fotókat: sziabence@hotmail.com

Delilah
Sámson csábítóját 4 szám említi, ezek közül az egyik sláger címe egyenesen Samson and Delilah (a Middle of the Road az előadó). A legsikeresebb Delilah Tom Jones nevéhez fűződött hozzá még 1968-ban.

Lily
A legutóbbi Lilian a Depeche Mode slágere volt idén nyáron. A leghíresebb Lily azonban 1990-ben volt itt, Dave Stewart és Candy Dulfer jóvoltából ugyebár (Lily Was Here). Rajtuk kívül még kettő, azaz összesen 4 Lilit találtunk a popzene múzsái között.

Alice
Who The Fuck Is Alice? -i kérdezte a nyilván humorosnak szánt, eredetileg a Smokie által előadott, majd a Gompie által is feldolgozott rockos-mulatós nóta 1995-ben, és a csodaországot megjárt kislány nevét azóta se vette elő senki. Pedig azelőtt még viszonylag népszerűnek számított, a Living Next Door to Alice-szel együtt összesen 5 szám címében fordul elő ez a név.

Marta
A világ slágerlistáin nyomot hagyó Márták közül az egyik magyar. Sebestyén Márta méghozzá, akinek a hangját ugye a Deep Forest tette ismertté a Marta’s Songgal 1995-ben. Talán van olyan, aki rajta kívül Martikára is emlékszik, esetleg az ő szexi konyhájára (Martika’s Kitchen). A 6 Mártából a maradék négyet helykímélés céljából nem nevesítjük.

Josephine
Ha jószívűek vagyunk (és azok szoktunk lenni), akkor 6 Josephine-t énekelt meg eddig a popzene, de be kell, hogy valljuk, hogy ez a hat inkább csak négy, mert a Yes Tonight Josephine és a My Girl Josephine című számok kétszer durrantak - mind a kettőt sikerrel dolgozta fel ugyanis egy másik együttes az eredeti után nem sokkal, de több mint huszonöt évvel ezelőtt. Plusz a kilencvenes években a Terrorvision tett népszerűvé egy Josephine című dalt, rajtuk kívül meg a Deep Blue Somethingnak volt még egy szimplán csak Josey című száma.

Barbara
Nem vagyunk teljesen biztosak benne, hogy micsoda vagy kicsoda egy Barbarella, de mivel a Duran Durantól az Electric Barbarella egy jó szám, azt is idevettük, így összesen 6 barbis slágerről számolhatunk be. Ezek közül a legismertebb tényleg kifejezetten barbis, azaz barbie-s: valószínűleg a mai napig keveseknek sikerült kiverni a fejéből az Aqua együttes Barbie Girl című számát.

Diana
Összesen ebből is 6 van, de ezek közül egyiknek sincs köze se az elhunyt hercegnőhőz se a sósborszeszhez. A hat közül kettő No1 lett még az '50-es, '60-as években, Paul Ankától a Diana és a Bachelors-tól a Diane. A két legismertebb dianás szám mégis a Fleetwood Mac Oh Diane-je és természetesen Michael Jackson Dirty Diana-ja.

Eleanor
Amit valószínűleg mindenki ismer: a Beatles No1 slágere, az Eleanor Rigby. Amit valószínűleg nem mindenki ismer: ugyanez Ray Charles előadásában. Amit talán egy pár ember ismer: az Eleanor Put Your Boots On a Franz Ferdinand legutóbbi lemezéről. Amit szinte biztos senki nem ismer: a maradék 3 eleonórás szám. Szintén összesen 6.

Catharine
A Katalin név elég bőséges mennyiségben rendelkezik mindenféle módosított és becézett formákkal, ennek megfelelően a popzenében is sokféleképpen lehet Katikkal összefutni. Még 1957-ben Slim Witman egy Kathleenről énekelt (I’ll Take You Home Again Kathleen). 1960-ban a No1 helyezésig vitte Angliában a Cathy's Clown című szám az Everly Brothers-től. Volt ezen kívül egy Caterina 1962-ben Perry Como-tól, és egy Cath 1984-ben a Bluebells-től. Kate háromszor szerepel slágercímben, ha ide vesszük Kate Bush 1979-es Kate Bush on Stage című EP-jét is. Ez összesen 7.

Lucy
Vajon a Lukrécia Lucy-nak számít? Vegyük úgy, hogy igen, mert 1988-ban a Sisters of Mercy-nek volt egy Lucretia My Reflection című száma, és így az se marad ki. A Lucille név igen népszerű volt a hetvenes évek végéig, négy szám is született ezekről az elegáns Lucákról, ezek közül Kenny Rogers egészen az első helyezésig vitte Lucille c. számával 1977-ben. A 7 előfordulás pedig úgy jön össze, hogy sima Lucy meg kettő akadt eddig a poptörténelemben, ezek közül a híresebb a Lucy in the Sky with Diamonds, ami ugye egy Beatles-szám, de slágerré Elton John feldolgozásában vált 1974-ben.

Margaret
Rendes hivatalos Margaret csak egyszer került szóba a popzenében, Maggie-ként becézve viszont ötször fordult elő, legutoljára 1983-ban. Az első Maggie Bob Dylan nevéhez fűződik, az ő slágere volt a Maggie's Farm, amit aztán később fel is dolgoztak egyszer, a legsikeresebb Maggie pedig Rod Stewarté, 1971-ben első helyezést ért el a Maggie May című számmal. Mindennek tetejébe 1959-ben két szám is volt, amelyik egy Margitot becézgetett szeretettel, az egyik a Fats Dominótól a Margie, a másik Billy Fury-tól a Margo. Így összesen ez 8.

Jennifer
A leghíresebb Jennifert, J-Lo-t annyira megihlette saját személye, hogy önmagáról is nevezett el egy számot, ez volt ugye a Jenny From the Block. Vele együtt összesen 11-szer szerepel slágercímben a Jennifer név vagy annak valamely becézett formája, az előadók között Little Richard (Jenny Jenny) és Paul McCartney (Jenny Wren). A legutóbbi Jennifer-slágert az új James Bluntként próbálkozó olasz nevű, skót származású Paolo Nutini jegyzi, számának címe Jenny Don’t Be Hasty.

Julia
Általában Julietként vagy csak Julie-ként fordul elő, de a 13 popzenei Júliából az a kettő, ahol a szerző megtartotta a Julia formát, a sikeresebbek közé tartozik. Ez volt ugye a címe egy Chris Rea-számnak 1993-ban, a Wet Wet Wet 1995-ös slágere pedig a Julia Says volt. Ez egyetlen No1 Shakin' Stevens száma, az Oh Julie, de meg kell itt említeni Shaggy és Ali G 2002-es duettjét, a Me Julie-t is.

Susanna
Sue-k, Susie-k, Susan-ek és mindenféle egyéb Zsuzsik gyülekező! Itt is azt tapasztaljuk, mint majdnem az összes női névnél, hogy igazán gyakran a modern könnyűzene kezdeti korszakában emlegették csak előszeretettel a Susannákat. 14-szer fordul elő összesen, de az utóbbi tizenöt évben csak egyszer. A Wake Up, Little Susie című sláger valószínűleg mindenkinek ismerős, és a névnek ez a verziója az, ami a legnagyobb sikert aratta, összesen öt darab van belőle, igaz, ezek közül az egyik a Wake Up, Little Susie feldolgozása. Volt ezen kívül egyszer egy olyan szám, hogy Susannah’s Still Alive, de ennél emlékezetesebb az Art Company Susanna című, fülbemászóan szuzannázó refrénjéről ismert slágere. Van tovább négy z betűs Suzie/Suzanne, plusz szolgálhatunk három Susannel, amelyek nem túl híresek, leszámítva talán Whitney Houston lényeglátó slágerét, amelyben a mostanra letűnt díva még 1991-ben arról énekelt, hogy My Name Is Not Susan.

Anna
Ideszámoltuk (a Susannákat és a Mariannákat kivéve) az összes olyan összetett nevet is, amelyiknek valamelyik tagja az Anna, így jött ki a végső 15. Szerintünk ide tartozik a Beach Boys-tól Barbara Ann, Totótól a Rosanna és a Police-től a Roxanne is. A 15-ből a legsikeresebb számot egy Annihoz írták: John Denver előadásában az Annie’s Song első helyezett lett Nagy-Britannia hivatalos slágerlistáján 1974-ben, és ugyanennek a 4 évvel későbbi feldolgozása is a harmadik helyig vitte.

Johanna
A Johannák közül a legismertebb egy Jo'anna: Eddy Grant nagysikerű Gimme Hope Jo'Anna című tribal-himnusza. Ezen kívül a Joanna név még négy sláger címében szerepel. Az Orchestral Manoeuvres in the Dark nevű formáció Szent Johannával, azaz Jeanne D'Arc-kal, azaz Joan of Arc-kal foglalkozó számai közül továbbá kettő is felkerült a slágerlistákra, és névmagyarázó és -eredetkutató források egybehangzóan azt mondják, hogy a Jane-eket is a Johannákhoz kell számítani, tehát a végösszeg, Tarzan kedvese nevének népszerűségére tekintettel 18 lesz. Énekelt Jane-ről többek között a Slade 1972-ben (Gusbury T'Jane), Rod Stewart 1983-ban (Baby Jane) és Mary J. Blige 1995-ben (Mary Jane (All Night Long)).

Mary
A rekorder legnépszerűbb név, amelynek hallatán a legtöbben fakadnak dalra a Mária. Kereken 50 sláger címe tartalmazza ezt a nevet, nagyjából fele-fele arányban megosztva a Mary-k és a Mariák között. A legnagyobbak is énekeltek Máriákról, Elvisnek volt egy (Marie's the Name) His Latest Flame című No1 slágere, Cliff Richard pedig egyszer egy Marianne-ről énekelt, egyszer meg azt, hogy The Day I Met Marie. A Jimi Hendrix Experience slágere volt a The Wind Cries Mary, és muszáj itt megemlíteni az örökzöld Hello, Mary Lou-t is, aminek eredeti előadója Ricky Nelson volt.

Ha már a Ricky-knél tartunk, az utóbbi évtizedek Máriái közül ki kell emelni Ricky Martin első megaslágerét, az Un Dos Tres (Maria)-t 1997-ből, és a Blondie 1999-es visszatérő No1-ját, aminek a címe szimplán Maria volt. Egyszerűen csak Mary címmel volt egy-egy rendkívül jó száma a Supergrass-nak és a Scissor Sisters-nek is a közelmúltban, és Santana 2000-es nagy sikerű poplemezéről is egy egész nyáron keresztül szólt a Maria Maria.

Persze ebből az 50 számból nem mindegyik szól csak úgy általában valami Mariról, igen sokan énekeltek egyenesen Szűz Máriáról, bár nem mindig kifejezetten himnikus jelleggel. A Mary Had a Little Boy a Snap slágere volt rapbetétekkel és tempós technóval, a Mary's Boy Child – Oh My Lord-ot pedig a diszkókirály Boney M vitte az első helyezésig 1978. karácsonyán. Ez a szám persze feldolgozás, az eredeti Mary's Boy Child még Harry Belafonte előadásában volt szintén No1 1957-ben. Az Ave Maria Shirley Bassey által interpretálva járta be a slágerlistákat a hatvanas években, és két Santa Maria-ról is szól a fáma, az egyiket ráadásul Samatha Fox énekli, de nyilván egyik sem érhet fel a Neoton Família elnyűhetetlen slágerével, amelynek viszont semmi köze Jézus anyjához, mert ugyebár Kolumbusz Kristófról és az ő hajójáról szól. Hát ennyit Máriáról, mint a popzene ihletőjéről.

Továbbra is várjuk a nevezéseket a Túl Szép Fotók küzdelméhez (lásd a múlt héten), de közben újabb versenyt indítottunk: múzsaverseny az ohkulton! Illetve ez inkább felmérés, mint verseny, vetélkedés ugyanis nincs, csak eredményhirdetés. A világtörténelemben egyedülálló módon az internet segítségével precíz kutatásokat végeztünk, és megvizsgáltuk, hogy a popzene legutóbbi 50 évében mely keresztnevek fordultak elő leggyakrabban a slágerek címeiben. Mivel az ohkult feje se káptalan, csak azokat a számcímeket ellenőriztük, amik a hivatalos brit slágerlistán a legjobb 40 közé legalább egy hétre bejutottak. Az eredmények alább olvashatók, ezen a héten a férfiakkal foglalkozunk, azokat a neveket soroljuk fel amelyeket legalább 4 szám címében megemlítenek. A jövő héten tessék visszanézni a nyertes női nevekért. Várandós anyukáknak is figyelmébe ajánljuk összeállításunkat, amennyiben nevet szeretnének választani születendő gyermekük számára! Addig meg továbbra is lehet küldeni ide a saját készítésű Túl Szép Fotókat: sziabence@hotmail.com

John
Johnból (és Johnnyból) van messze a legtöbb. 47 szám (kislemez) címében fordul elő összesen ez a név. Ezekből a legsikeresebb és a leghíresebb a Beatles-től a Ballad of John and Yoko és a Jimi Hendrix által is feldolgozott Johnnie B. Goode. David Bowie 1972-ben mentegetőzött a John, I'm Only Dancing című számban, és a Pink Floyd pedig a visszautasító hangvételű Not Now John című számmal járult hozzá a John név páratlan könnyűzenei karrierjéhez. A legutóbbi János a Depeche Mode jóvoltából érkezett a slágerlistákra idén nyáron, a címe John the Revelator volt (kislemez másik A oldalán pedig egy szintén keresztnévből álló számmal, az Lilian). A többit nem soroljuk fel, mert uncsi lenne.

Thomas
Persze csak Tom van, Thomas egy sincs, de a rövidített verzióban 17-szer indította slágergyártásra az arra hivatottakat. Ezek közül messze a legismertebb szám a Tom's Diner Suzanne Vegától, a többi kicsit kevésbé, esetleg sokkal kevésbé ismert, vagy egyenesen feledésbe merült sláger. Megemlíthetjük azért még a Tom Traubert's Blues (Waltzing Matilda) című kesergőt Rod Stewardtól, vagy Tom Jones önmagáról elnevezett 2002-es számát, a Tom Jones Internationalt.

Jacob
Hit the Road Jack - énekelte Ray Charles és az ő orkesztrája még 1961-ben. A Jack név, a Jacob rövidített változata töretlenül népszerű azóta is, bár különösebben emlékezetes szám címébe ezen kívül többet nem került bele (keresztnévként nem, legalábbis). Na jó, esetleg még a Jumping Jack Flash a Rolling Stones-tól, ennek a refrénjében éneklik, hogy It's a gas!, és ez No1 lett 1968-ban. Mondjuk azt emelnénk még ki, mert vicces, hogy LL Cool J, a rapper Jack the Ripperről reppelt 1988-ban (azaz Hasfelmetsző Jackről). Összesen 15 számban szerepel a Jack keresztnévként.

Joe
Ebből is 15 db. van. Köztük az egyik első No1. a brit slágerlisták történetében, bizonyos Frankie Laine-től egy Hey Joe című szám. 1953-ból. A másik Joe-s No1.-ra sajnos még elég sokan emlékszünk, bizony, 1994, Rednex, Cotton Eye Joe. A Joe egyébként kezd kimenni a divatból, az '50-es években még 4 Joe-szám volt, a '60-as években 6, a '70-esekben már csak 2, a '80-asokban 1, a '90-esekben megint 2, de 1995 óta egy se.

William
Alapesetben a végeredmény csak három. Egy bizonyos Others nevű brit rockegyüttesnek volt tavaly egy puritán módon William címűre keresztelt száma, valami Millie még 1964-ben egy Sweet Williamről énekelt, de az egyetlen igazán emlékezetes Willam-szám a Smiths-é, a William It Was Really Nothing 1984-ből.

Leellenőriztük viszont a Bill és a Billy formátumokat is. A Bill név kicsit aggasztó eredményeket hozott a könnyűzenében, van ugyanis egy nagyon régi Bill Bailey c. szám, és egy egész új Bill McCai. A másik két dalt viszont, amelyek címükben ezt a nevet emlegetik, úgy hívják, hogy I Was Kaiser Bill's Batman, illetve My Girl Bill. Billy-ből sokkal több van és nagyobb sikert is arattak. Érdekes módon a My Girl Bill-lel azonos évben, szintén 1974-ben lett No1 egy Billy Don’t Be a Hero című szám, a Paper Laces című formáció előadásában. Ezzekkel együtt a William és verziói összesen szintén 15-ször fordulnak elő. A Billie-ket most nem vettük figyelembe természetesen (és ezért a Billie Jean-eket se), mivel a Billie lánynév, ha valaki nem tudná.

Jesus
A témához csak az utóbbi időben mertek hozzászólni a könnyűzene nyelvén, az első próbálkozó Cliff Richard volt 1972-ben, az ő számának címe csak annyi volt, hogy Jesus, és a 35. helyezést érdemelte ki vele. Aztán 1989-ben jött a Depeche Mode, és hogy a Personal Jesus mekkora sláger lett, azt bár nem kell bizonygatni, de mi azért megemlítjük, hogy utána még kétszer is felkerült a slágerlistákra, egyszer Marylin Manson, egyszer pedig Johnny Cash előadásában. Az egyetlen jézusos No1. George Michael nevéhez fűződik, a Jesus to a Child 1996-ben melengette az arra fogékony szíveket. További említésre méltó számok, mind az utóbbi 15 évből: Soundgarden - Jesus Christ Pose; Genesis - Jesus He Knows Me; Kanye West - Jesus Walks; Morrissey - I Have Forgiven Jesus; Green Day - Jesus of Suburbia. Összesen 12-szer énekelte meg a könnyűzene a megváltót név szerint.

Jim
Jó sok Jimmel lehetett találkozni az elmúlt évtizedekben a könnyűzenében, általában Jimmy-nek becézve, de egyik találkozás se mondható emlékezetesnek. Az internetes forrásokat segítségül hívva 10-et számláltunk meg, de egyik érdektelenebb, mint a másik. A hivatalos brit slágerlista top10-jébe Jim még nem tette be a lábát.

Samuel
Csak Sam van, de abból 7. Kettőnek a címe csak Sam, az egyik bizonyos Keith Westé 1967-ből, a másik viszont Olivia Newton-Johné (akinek a nevében is van egy keresztnév!), 1977-ből. Legsikeresebb Sam a T-Rex Telegram Samje, mert az első helyezett lett 1972-ben.

Michael
Három olyan szám van, aminek a címe pusztán maga a Michael név. Ezek közül mindenki biztos emlékszik a 2004-es Franz Ferdinand-slágerre, előtte 1967-ben volt egy érdektelen Michael szám, azelőtt meg 1961-ben, annak az előadója a Highwaymen nevű formáció volt, és első helyezést értek el vele a brit slágerlistán. Összesen hat Michaelt tartalmazó szám van, köztük még a Madness a Michael Cane című számmal. 7.-nek ide számíthatjuk még Mike Oldfieldtől a Tubular Bells-t, mert annak a hivatalos kislemezcíme ez: Mike Oldfield's Single (Theme From Tubular Bells).

Romeo
A hősszerelmes szintén 7 popslágert inspirált eddig, és tartja a rekordot a csak egy keresztnév című számok számában, mert a hétből négynek a címe mindössze Romeo. Ezek közül a legérdekesebb a Basement Jaxx-féle, amit, reméljük, olvasóink jól ismernek. A Dire Straits-nek volt Romeo and Juliet című száma, Shirley Bassey-nek You You Romeo című volt, bizonyos Sleepernek meg Romeo Me, így jön össze a hét.

Peter
Összesen 6 van, öt Peter, egy Pete. Ezek közül csak az utóbbi említésre méltó: Jim Carrey egyetlen kislemezéről van szó, Cuban Pete a címe, és a Maszk című filmhez kapcsolódóan látott napvilágot. Szerencsére sose hallottuk.

Charles
Csak becézve fordul elő, Charlie-ként, de úgy 5-ször. Egyik se egy megasláger, de van köztük egy-két jópofa, pl. a Sparks-tól a When I Kiss You (I Hear Charlie Parker Singing), a Skunk Anansie-tól a Charlie Big Potato vagy a WASP-tól a Chansaw Charlie (Murders in the New York Morgue).

Frank
Két Frank, három Frankie, ezek között említésre méltó a Sister Sledge 1985-ös No1-ja, a Frankie, és egy 1991-es Morrissey-szám, az Our Frank. Összesen szintén 5.

Robert
4 szám címe említi valamilyen Robertet, ebből három Bobby-ként becézve, és mindhárom még a ’60-as években. Volt viszont a Bananaramának egy jó kis fülbemászó slágere 1984-ben, a Robert DeNiro's Waiting, és az egy jó kis fülbemászó sláger volt.

Harry
Harry Potterről szóló dal még nincs, de ettől még így is 4-szer emlegetik a Harry keresztnevet számcímben. Külön figyelemre méltó a Gorillaz Dirty Harry című száma, ami egyrészt jó, másrészt még egy éves sincs. A többi Harry feledhető.

Fred
A fredes számok között van egy Fred Astaire-homázs, James-től a Just Like Fred Astaire, meg még 1962-ből egy Right Said Fred című szám méltó az említésra, mert ez ugye később együttesnévvé vált. Összesen 4 slágert inspiráltak Fredek.

Simon
És végül 4-et találtunk Simonból is, de egyik unalmasabb mint a másik. Kettőnek az a címe, hogy Simon Says, egynek az, hogy Simon Smith and His Amazing Dancing Bear, a másiknak meg hogy Simon Templar / Two Pints of Lager and a Packet of Crisps Please. Már a cím alapján biztos, hogy jó nem lehet.

Olvasósegélyező sorozatunk egészen különleges állomásához érkezett: egy fotósorozattal próbáljuk jobb kedvre deríteni az egyrészt őszi, másrészt feszült hangulattól szenvedő, búslakodó olvasóinkat. Bár a nemzetközi helyzet fokozódik, mi bemutatjuk az Ohkult legfrissebb, 10 darabból álló exkluzív fényképsorozatát, amelyek készítésekor nem riadtunk el attól, hogy a giccs határát egy szökelléssel átlépve messzire bebandukoljunk egy tökéletes világba. A mienk minden, ami gyönyörű, ami cuki, ami jópofa, ami édes, amit meg kell zabálni! És főleg: ami olvasóinkat jobb kedvre deríti. Versenyt is indítunk Túl Szép Fotó címmel! A sziabence@hotmail.com-ra kell csak elküldeni azokat a digitális képeket, amelyek közelébe jönnek az alább látható tíz gyöngyszemnek. Naplementék, kislányt pusziló kisfiúk, gomolyaggal játszó cicák, jöhettek! Szabály: egy emailcímről max. 2 fotót lehet küldeni. A beérkezett leggyönyörűbb képet 5 hét múlva tesszük közzé, és aki csinálta, azt meg is jutalmazzuk egy olyasmivel, aminek lehet, hogy örülni fog.

Ohkult Top50
Itt egy újabb lista! Ez a kedvenc 50-fölöttieket tartalmazza. Persze a félévszázados múlton kívül egyéb kritériumokat is figyelembe kellett venni, ami miatt már nem is volt olyan könnyű összehozni a legjobbfej tizet. Egyrészt ugyebár kimaradt, aki már meghalt. Másrészt teljes önvizsgálatot tartva csak azokra koncentráltunk, akiket nem pusztán a távoli aranykorban nyújtott teljesítményükért csodálunk mind a mai napig, hanem akik az utóbbi pár évben is letettek valami olyan újdonságot az asztalra, ami a mögötte álló 50 éves tapasztalat és hírnév nélkül is figyelemre méltó lenne. Nem volt könnyű, de azért végül csak összejöttek tízen (kegyetlenül elbánik ez a show-biznisz azokkal, akik öregedni kezdenek). Mint mindegyik listához, ehhez is jöhetnek a hozzászólások.

10. Iggy Pop, 59 éves
Iggy Popon nem fog az idő és kész. Volt ugye a Stooges, aztán volt Iggy Pop szólóban, aztán pár éve újraalakította a Stoogest, és továbbra is ugyanolyan őrületes műsort robbant a nézők arcába a koncerteken, mint korábban bármikor. Erről ugye a Szigeten idén nyáron meg is lehetett győződni. A Stooges jelenleg új lemezen dolgozik, amelynek készítésében Jack White (a White Stripes-ból) is közreműködik producerként. De ha szar lesz a lemez, az se baj - a koncertekre akkor is érdemes lesz elmenni - Iggy miatt.

 

 

9. Sharon és Ozzy Osbourne, 53 és 57 évesek
Túl sok mindent ugyan ők nem csinálnak már, de előzőleg kiharcolták maguknak azt a státuszt, hogy önmagában a létezésük is teljesítménynek tűnik. Ki tudja hányszor turnézták már végig az Osbournes sorozat befejezése óta az összes többi tévéműsort, magazint és sajtótájékoztatót, Sharon volt pl. az angol Soma az egyik ottani tehetségkutató-műsorban, Ozzy meg sikeres duettet énekelt kisebbik lányával, a dundi Kelly-vel. A rock leghíresebb házaspárja éppen a megfelelő mértékben idegesítő és szimpatikus, és úgy néz ki, van körülöttük valaki, aki nagyon tudja, hogyan kell nem eltűnni.

 

 

 

8. Annie Lennox, 51 éves
Kétségtelen, hogy Annie Lennox sose tudta megismételni a '80-as években aratott sikereit, de az sem vitás, hogy a tavalyi Eurythmics-sláger, az I've Got a Life azért nagyon jól szólt és slágerlistán mérhető sikert ért el. Közben Annie dolgozik negyedik szólólemezén, és ha fogja vele hozni a legutóbbi album, a Bare színvonalát, egy szavunk sem lesz. Annie nem festi le a ráncait, nem műttet és nem injekcióz, nem tagadja le a korát, mégis folyamatosan vibrál körülötte a levegő (itt esetleg utalnánk még a Live8-es felejthetetlen fellépésére is).

 

 

7. Vivienne Westwood, 65 éves
Nem volt már fruska akkor sem, amikor a punk-korszakban hírnevet szerzett magának divattervezőként - és azóta sem állt le egy pillanatra se. Vivienne Westwood neve, bár elnyerte a dame címet, a mai napig a lázadást jelenti a divat nyelvére lefordítva. Listánk legidősebb tagja ez az ízig-vérig angolul excentrikus nőszemély, és ha valakinek megfordul a fejében az, hogy ennyi idősen már nem öltöztethet az ember tini punkokat, az nyugodtan pillantson bele Vivienne Westwood honlapján a legutóbbi kollekcióba, és ámuldozzon nagyokat.

 

 

6. Elton John, 59 éves
Elton John valószínűleg a legvisszataszítóbb, legirritálóbb, legelviselhetetlenebb, legméltatlanabb sztár ezen a listán, aki azt se érdemelte meg talán, hogy ezt a szép kort megérje. Elton Johnt nagyon nehéz szeretni, és az embernek igencsak meg kell erőltetnie magát, hogy elismerje, hogy azért nem csak a Dájána-himnuszért és az Oroszlánkirály zenéjéért felelős, hanem írt azért ő pár jó számot is a hosszú évtizedek alatt. Mindezek ellenére sem jutott volna természetesen eszünkbe belevenni Elton Johnt ebbe a listába, ha nem üti fel a fejét az év legmenőbb nagylemezén, a Ta-Dah-n a Scissor Sisterstől. De felütötte: bizony két számnak is társszerzője és bár a videoklipben nem látszik, az I Don't Feel Like Dancin'-ben ő is zongorázik. Ezek után sajnos nem lehet vita: Elton John menő és kész.

 

 

 

5. Csákányi Eszter, 53 éves
Akárhogy is erőlködtünk, nem jutott eszünkbe olyan magyar, aki nála menőbb lenne és szintén ötvenen felüli. Csákányi Eszter olyan otthonosan mozog a túlnyomórészt huszon- esetleg harmincévesek által kreált és látogatott alternatív színházi előadásokon, mintha egész életében erre a korszakra várt volna. Egytől egyig lubickol a szerepeiben, sokkol, nevettet, megdöbbent, elgondolkodtat. És ami miatt végképp megérdemli a világ ötödik legjobb fej ötven fölöttije címet, az az, hogy a Krétakör Színésztánczenekar koncertjein is rendszeresen fellép, de nem énekel, hanem reppel, méghozzá a Belgától az Ovirapet szokta előadni. Kihagyhatatlan, felejthetetlen, stb. Ezúton üdvözöljük, aki találkozik vele, kérjük, adja át.

 

 

 

4. Neil Tennant, 52 éves
Elmúlt 50, de az együttese neve szerint ő továbbra is egy Boy. Egy Pet Shop Boy. Igaz, ami igaz, a '80-as évek derekán könnyebben rázta ki a kisujjából a No1 slágereket, mint manapság, de ez semmit sem vesz el a 2006-os Fundamental album érdemeiből, és a sikereiből se. Én, azt hiszem, meg lennék elégedve, ha a zsebemben lenne az a pénz, amit az a nagylemez és a róla kiadott kislemezek hoznak a Pet Shop Boys, ill. Neil konyhájára, de persze azt se bánnám, ha továbbra is évente jönnének hozzánk koncertezni. (Tavalyelőtt Sziget, idén Volt...) Lehet, hogy csak Chris Lowe örökös komor mozdulatlansága miatt, de Neil Tennant élőben élőbb, mint bármelyikünk.

 

 

 

3. Pedro Almodóvar, 57 éves
Hát igen, a legjobb öt között igen erősen képviselteti magát a filmszakma, ahol úgy látszik, kevésbé nyomják el az embert a nyugdíjkorhatárhoz közeledve, és még ötvenen túl is adatik arra esély, hogy egy-egy sztár nagyot alkosson. Így van ezzel Pedro Almodóvar is, akinek valahogy minden filmje egyre jobb. Az ember úgy megy be a moziba, hogy meg van róla győződve, hogy ez a legújabb film már tényleg nem lehet jobb, mint az előző, és erre tessék, mégis mindig csak jobb és jobb lesz. A magyar filmforgalmazó végigvárta a nyarat, de most már csak betették végre nálunk is a mozikba a Volvert, ami egy annyira jó film, hogy arra nincsenek is szavak. Aki nem nézi meg, az mazochista.

 

 

 

2. Meryl Streep, 57 éves
A legnagyobb élő színésznő. Mindenben jó. El tudja játszani, hogy tragikus, el tudja játszani, hogy vicces, el tudja játszani, hogy gonosz, el tudja játszani, hogy ártatlan, el tudja játszani, hogy szép, el tudja játszani, hogy ronda, el tudja játszani, hogy szerelmes, el tudja játszani, hogy bosszút áll, és mindenben mindig jó. Legújabb filmje, a The Devil Wears Prada ráadásul megint nem a Filmakadémiának szánt nehézsúlyú szépművészeti eposz, hanem egy könnyed, sikeres és ráadásul menő vígjáték. Azért nem kultfilm, de majdnem. Mindezt világrekord 13 Oscar-jelölés után. Van ugyan ötvenen alul jó sok vetélytársnője, de egyelőre úgy néz ki, Meryl marad egyedül a csúcson.

 

 

 

1. David Lynch, 60 éves
Már a frizurájából látszik, hogy David Lynch egy Nagy Hollywoodi Sztár. A filmjeiből mondjuk pont az ellenkezője következne, de David Lynch ettől még töretlenül egy Nagy Hollywoodi Sztár. Akinek a közönség mindent megbocsát, mert azért voltak melléfogásai is szép számmal, de közben folyamatosan a legfrissebb, a legradikálisabb, a legviccesebb, a legizgalmasabb és a legőrültebb, és különben is, aki a Twin Peaks-t megalkotta, annak utána mindent szabad. A Mulholland Drive óta 5 év telt el, ez alatt nyuszikról szóló, megszokottan szürreális kisfilmsorozattal (Rabbits) szórakoztatta magát és website-ja látogatóit, de idén végre kész lett a következő egészestés rémálom is, az INLAND EMPIRE - állítólag nem is szabad a címét máshogy leírni, csakis csupa nagybetűvel. A főszereplők között van Laura Dern és Jeremy Irons, és a színészek a hírek szerint a forgatási szünetekben azt találgatták, hogy vajon miről szólhat ez a film, amiben ők most szerepelnek. De azt akkoriban - saját bevallása szerint - még maga David Lynch se tudta. Szóval csak ne tessék aggódni érte, szellemi hanyatlásnak egyelőre semmi jele.

 

 

A szerelemről fogok most beszélni. Felejtsük el az életedet. Felejtsük el a gondjaidat. Adminisztrációt, számlákat, kölcsönöket. Gyere velem! Ki szeretnéd próbálni?

Madonna élőben
A fenti rövid bevezető eredetileg Madonna Future Lovers című számához tartozik. Ez az áramütésszerű diszkószám a Confessions on a Dancefloor című nagylemez egyetlen olyan dala, amit Madonna a Music című számért felelős Mirwais-zel közösen szerzett. Nem volt olyan zenekritikus tavaly novemberben, amikor a nagylemez megjelent, aki meg bírta volna állni ugyanezzel a számmal kapcsolatban, hogy ne említse meg, hogy mennyire emlékeztet az I Feel Love-ra Donna Summertől. Hát akkor Madonna meg most fogta, idén nyári turnéjának nyitó számául választotta ezt a bizonyos Future Lovers-t, és nyilván a zenei rendező Stuart Price ötletére a performanszba annak rendje és módja szerint beleépítette az I Feel Love leghíresebb sorait is. Idén nyáron a Madonna-rajongók azt kapták, amit hallani akartak. Hallani és látni.

Madonna eddig 56-szor adta elő Amerika és Európa-szerte Confessions Tour névre keresztelt műsorát, mi Amszterdamban láttuk. A bejutás nem volt éppen egyszerű, mivel a jegyeket hónapokkal korábban meg kellett venni, és, ahogy az már lenni szokott, aki a hatalmas stadionban nem leghátul akart állni, az bizony kénytelen volt már kora délután megkezdeni a sorbanállást a helyszínen - a kemény mag ugyanis előző éjjel hálózsákokkal felszerelkezve letáborozott a bejárat előtt. Nem véletlenül, persze, nagyon jól tudták ők is, hogy idén nyáron a Madonna-rajongók megkapják, amit akartak. Cserébe Madonna csak egyvalamit kért, egy olyan valamit viszont, amit egyenesen lehetetlenség nem megadni (legalábbis amikor már ott van az ember, akkor mindenképpen): a közönség osztatlan figyelmét és feltétlen rajongását.

Tartozott nekünk egy vallomással
A Madonna-rajongók pedig ezek szerint azt akarták látni, hogy egy szexi műlovarnő, akinek lófarok alakú lófarok nő ki a sildes lovaglósapkájából, alászáll a színpadra egy gigantikus diszkógömbben. Utána azt szerették volna látni, hogy a vágtához öltözött Madonna, mert ugye ő alakítja a show-ban a műlovarnőt, mindenféle egyértelműen kétértelmű pózokba vágja magát a lovakat szimbolizáló táncosokkal a lábai előtt. Arra látszott még ezen kívül igény, hogy a pop királynője fölpattanjon egy fekete bőr nyeregre, ami egy körbe-körbe forgó talapzatra erősített rúdon csúszkál fel-le, nagyjából úgy, mint a hintalovak a régimódi ringlispíleken, és hogy Madonna ezen a játékszeren tekeregve énekelje el a Like a Virgin szintipopos verzióját. Ez persze még csak a kezdet, de már itt nyilvánvaló, hogy a közönség, ha eddig nem is tudta volna magáról, tényleg pontosan ezt szerette volna látni. A koncert első negyedét szenteli Madonna a hippodrom-tematikának, szexi, izgató, szürreális, vicces és ellenállhatatlan. Éppen, mint új korában.

A második negyed kezdődik a hírhedt keresztrefeszítéssel: Madonna az ő tükrökből készített keresztjével együtt lassan fölemelkedik a háttérből, kicsit úgy, mint ahogy Drakula száll ki a koporsójából a fekete-fehér filmeken, és Madonna így adja elő a Live to Tell című számot. Ha Mel Gibson tébolyultan trancsírozó Jézus-filmje rendben volt a katolikus egyház szerint, érthetetlen, hogy ez ellen a jelenet ellen mi a kifogásuk (azon kívül persze, hogy utálják Madonnát), hiszen a koncertnek ez a második negyede nem tartalmaz mást azon kívül, hogy a lehető legüzembiztosabban félreérthetetlen képekben rágja bele a közönség tátott szájába, hogy a háború milyen borzalmas dolog, és hogy mindenképpen azonnal véget kell vetni neki. Ezek közül a képek közül az első ez a Live to Tell, amihez a kivetítőről a védtelen, afrikaiéhező, háborúsújtotta, AIDS-esárva, megcsonkított kisgyermekek képét kapjuk az arcunkba, és nicsak, párhuzamba áll az ő szenvedésük Jézus szenvedésével. Hol van már ez attól a hőskorszaktól, amikor Madonna még a néger Jézussal csókolózott az oltáron hemperegve a videoklipben...? Valószínűleg már csak megszokásból, de a katolikus egyház mindenesetre továbbra is tiltakozik.

Teljes életnagyság
A harmadik negyedbe a rockos-gitározós számok kerültek, érdekes módon ekkor, a Ray of Light ürügyén rendezett gitártépés közben kezd el a közönség egy emberként ugrálni, pedig adta volna magát, hogy minderre már egy órával korábban, a Jump című szám alatt sor kerüljön. Madonna gitározik, Madonna zúz, Madonna tombol, Madonna a padlón hempereg, Madonna énekelteti a közönséget, Madonna beszélget, Madonna táncol, Madonna szereti New Yorkot, de Madonna továbbra is utálja George Bush-t, aztán a rokkerkedés zárásaképpen Madonna előadja legtitokzatosabb, legünnepélyesebb és egyben legkomorabb számát, a Paradise (Not For Me)-t. Egy hatalmas fát látunk, amelynek bánatos virágai lassan hullatják rózsaszín szirmaikat. Madonna szépen beül ez alá a virtuális fa alá a turbános Isaac-kel, vendégművészével együtt, gitároznak, énekelnek, és tudják, hogy a velük szemben álló hatvanezer ember soha nem fogja elfelejteni ezt a pillanatot.

Az utolsó rész pedig az az álomvilág, ahol egy Madonna-rajongó otthonosabban mozog, mint a hétköznapi életben. Az a hely, ahol a zene mindent és mindenkit megszépít: a diszkó. A rajongóinál is otthonosabban persze csak maga Madonna mozog itt, biztos emiatt van, hogy valahogy ebben a végső stádiumban a számok valahogy még jobbnak hangzanak, a koreográfiák valahogy még lélegzetelállítóbbak, és Madonna valahogy még saját magánál is nagyobb sztárnak tűnik csillogó-és-szó-szerint-villogó Dancing Queen köpenyével együtt. Először van görkorisdiszkó-megamix, aztán van retródiszkó a ’70-es évekből (a Music a Disco Inferno című klasszikussal összebolondított verzióban - telitalálat), aztán szexidiszkó (az Eroticának egy annyira erős régi-új remixe, hogy a rajongók, joggal, máris hivatalos megjelentetést követelnek), aztán latindiszkó (La Isla Bonita természetesen), aztán retródiszkó a ’80-as évekből (a Lucky Star 1984-ből, ha popzenére lehet azt mondani, hogy zseniális, akkor annak most van itt az ideje), és végül futurodiszkó (a Hung Up természetesen).

Madonna mindent csinál, amit a popzene csinál, és Madonna mindent jobban csinál, mint bárki más, aki popzenét csinál. Ez a helyzet. Aki egy kicsit is szereti még a popzenét (és volt annyi ideje és pénze), az idén nyáron elment és megnézte ezt a koncertet. Aki egy kicsit is szereti még a popzenét, annak ez volt élete koncertje, és nagypapa korában is emlékezni fog minden percére. Aki egy kicsit is szereti még a popzenét, az nem menekülhet Madonna elől.

(Aki egy kicsit is szereti még a popzenét, az írjon nekem ide egy emailt: sziabence@hotmail.com)

Az ohkult történetének leghosszabb nyári szünete után következzen az ohkult történetének leghosszabb sztárinterjúja. A hozzászólásokat ide tessék címezni: sziabence@hotmail.com, előrebocsátva, hogy beszólásokra nem vagyunk kíváncsiak, mert az Esztert tényleg szeretjük.

Aki bármit is tudni szeretne Bartók Eszterről, az már nyilván tudja, amire kíváncsi volt - nem lehet állítani, hogy hallgatna róla a média. Ha valami konkrétumot szerettem volna megkérdezni tőle, én se szervezkedek türelmesen hetekig, hogy találkozni tudjak vele, hanem szépen fellapoztam volna valami magazint, és ott leellenőriztem volna az adatokat. De ha egyszer valaki rajong, az nem másodkézből való konkrétumokat akar, hanem Esztert magát és kész. Szóval végülis találkoztunk. Pontosan már nem is tudom, hogy mire számítottam előtte. Nagyrészt a zenéről beszélgettünk.

Minél több jöjjön ki
"Önző dolognak tartom azt, amit csinálok. De muszáj csinálnom, mert nagyon élvezem, és ezek szerint az emberek elfogadták ezt. Ha most arra koncentrálnék, hogy megfeleljek... Önmagamnak szeretnék [megfelelni]. Ez van. Biztos, hogy ha lesz családom és gyerekem, akkor más lesz a helyzet, de most azt a korszakomat élem, amikor még szeretném kifejezni azokat az érzéseket, melyek bennem vannak. Kóstolgatom magam. Olyan emberek vesznek körül, akik ezt segítik. Minél több jöjjön ki."

Bartók Eszter ül velem szemben. Ugyanolyan, mint a tévében meg az újságokban. Kedves, csöndes, természetes. Vigyázok, hogy nehogy a dekoltázsára tévedjen a tekintetem. Róla és a karrierjéről, az életéről és a zenéjéről beszélünk. Keresi a szavakat, koncentrál, mindig új mondatot kezd. Azt mondja, le akarta mondani az interjút, mert rossz napja volt; szégyelli magát, hogy elkésett - és közben csak úgy sugárzik belőle az a keserédes, nyugodt harmónia.

Az egyik leghíresebb részében a bábfilmsorozatnak a jómódú malaccsalád azzal bízza meg Mekk Mestert, hogy építsen nekik új házat. A kontár kecske minél előbb tető alá szeretné hozni az üzletet, ezért a tetővel kezdi az építkezést, és aztán ahhoz ragasztgatja hozzá alulról a téglákat, miközben az egyre bosszúsabb malacok rogyadozó térddel tartják a készülő luxusólat a fejük fölött. Nagyjából ugyanígy kell a karrierjüket építgetni azoknak is, akik egyszer csak ott állnak a Megasztár után egyes egyedül, és a tető, azaz a hírnév már megvan, de még hiányzik alóla minden. Magyarország nagy szerencséje, hogy pont Bartók Eszter az egyik, akinek, úgy tűnik, sikerült ezt a fentről indult karriert kiteljesíteni: tavasszal megjelent az első albuma, a Beszállókártya, és ez a lemez tele van érzelmes, tökéletes popzenével. Eszter pedig most elégedett mindazzal a jóval, amit kiérdemelt.

"Ez a jó, amiben vagyok, ez most 50%-ban szól a zenélésről és 50%-ban minden másról, amit fölvállaltam emellé. Most úgy érzem, hogy ezek balanszírozzák egymást. Tudom azt, hogy miket éltem át, miket vállaltam fel, amik egyébként totál nem én vagyok és totál nem is éreztem jól benne magam... Mondj egy pár példát! Ez a rózsaszín... ez a média-izé... ez a nyál, ami csurog körülöttünk, ezt én nem szeretem. Nem ilyen vagyok. Szeretem, ha békén hagynak. Nem szeretem ezeket a totál direkt, természetellenes dolgokat, és mindig nehezen viseltem, meg még [viselem] a mai napig is, de enyhülni látszanak, úgyhogy optimista vagyok."

Sok kis ösvény
Ki az, akinek a véleményére a legjobban adsz?
"Természetesen a Feriére, aztán a barátaiméra, aztán olyan zenész barátaiméra, akiket évek óta tisztelek. Sokkal előrébb vannak, mint én. Az övékre feltétlenül, és a családoméra. Az ő véleményük abszolút fontos... Nem tudom, lehet, hogy elfogultak egyébként. Szeretik, amit csinálok. Ezen mindig gondolkozom, hogy lehet, hogy nem jó irány, ha őket megkérdezem. Kritikusak azért velem, de hogyha nagyon tetszik nekik valami, akkor mindig kételkedem. Szeretik egyébként a lemezt azok, akik ismernek. Szóval tényleg ismertek, nem mást vártak, és ennek örülök."

Így pár hónap elteltével, visszatekintve te mit gondolsz a saját lemezedről?
"Én már nagyon sok mindent csinálnék másképp. Ez egy nagyon nehéz folyamat. A Félhomály[ból]t nyolcszor kevertük újra, és a kilencediknél már nem hallottam egyszerűen... Annyira nehéz... Nem csináltam még ilyet, és borzasztóan sok kis ösvény van, ahol el lehet csúszni. Vannak még olyan stílusirányok, amiket nagyon szeretek, és nem készültem el velük, de szerettem volna, ha rákerülnek [az albumra]. De ha most mondok egy dalt, abba belemegyek, és annak nem lesz vége! Pedig ezek nüansznyi dolgok, lehet, hogy a hallgatónak nem tűnik föl, csak engem zavarnak annyira. Olyan nehéz rámondanom, hogy jó, menjen a nyomdába, ez most kész van."

"Mire kész lettem ezzel az egésszel, már annyira untam...! Már annyira úgy éreztem, hogy ezekben nincs erő, hogy ez nem jó... Van egy festő barátnőm, és ő is sokszor van így. Be lehet azért sokallni magunktól. Főleg egy ilyen munka: három hónapra bevonultam a stúdióba, és gyakorlatilag nem is voltam levegőn. Esténként a taxiba beültem, haza, és otthon is ugyanez ment. Rendesen becsavarodtam. Nagyon befordulós dolog ez."

Bár visszaolvasva úgy tűnhet, de amikor Bartók Eszter ezt mondja, akkor nem panaszkodik. Tudja ő nagyon jól, milyen szerencsés helyzetben van, és örül is neki, nem panaszkodik. De közben - talán mert rossz napja van - folyton a kételyeiről beszél, aggodalmairól, azokról a dolgokról, amikben bizonytalan. Persze ettől még ugyanúgy sugárzik belőle az a keserédes, nyugodt harmónia.

Nagyon klassz emberek
Mit szóltak a szüleid Caramelhez? (Nem tudom nem megkérdezni.)
"Szeretik Ferit."

Nem volt nekik kicsit sokkoló, amikor otthon bejelentetted a kapcsolatotokat?
"De az volt, sokkoló volt, de az összes körülmény miatt. Amiatt, hogy én egy műsorban vagyok, hogy ő is egy ember volt a műsorban, hogy most hirtelen mi fog velem történni - emiatt. Valószínűleg ha tök rendezetten alakult volna akkor az életem, meg ha a hétköznapokban találunk egymásra, akkor biztos nem lett volna ilyen fura. Egyébként addig volt fura, amíg bejelentettem. Nem volt belőle gondom. Nagyon normális családom van. Nagyon szeretem őket. Rengeteget beszélgetünk A gyerekkorom, az..." - itt megint félbeszakad egy mondat, és Eszter a szokásosnál is többet gondolkozik, hogy hogyan fogalmazzon - "... az nagyon jó volt." - böki ki végül, és az üzenet ezúttal nem a szavakban van, hanem a hangsúlyban. A hangsúlyban és abban a mosolyban, amivel még hozzáteszi egyszerűen, szeretettel: "Ők nagyon klassz emberek."

Kik a rajongóid? Mennyire vagy kapcsolatban a rajongóiddal?
"Hááát, kapcsolatban vagyok velüüüük..." - úgy nyújtja el az ü betűt, hogy abból rosszat sejtek. - Furák?- kérdezem. "Nem. Nem furák. De először ezt megélni, hogy, tudod, jön oda [a rajongó] és... Na, az nagyon fura volt. Először ellöktem magamtól ezt az egész dolgot. Akkor már voltak blogok, fórumok, én meg úgy éreztem, hogy nem akarok ebbe belefolyni, nem értem, hogy itt mi történik. Aztán idővel ez egyre közelebb került hozzám. Kezdtem elfogadni, hogy ez így van, hogy ez a normális, állítólag, ha ilyen helyzetbe kerül az ember. Most már nagyon szeretem őket. Odáig jutottam, hogy nem rajongók, hanem ez több már annál. Oda-vissza működik: nem csak ők tudnak rólam, hanem én is tudok róluk egy csomó mindent már. Most volt találkozó is. Voltak negyvenen, aranyosak, van, aki most készül egyetemre, főiskolára, de van azért idősebb korosztály is. Jókat beszélgetünk... Rendes emberek..."

Nem szokatlan ez egy kicsit? Egy popsztár nem idősebb általában azoknál, akik rajonganak érte? "Nem, mert nekem konkrét ellenpéldáim vannak. Az tény, hogy a tinédzser-korosztályt egyszerűbb megmozgatni: ők most kerültek ebbe az életkorba, amikor nagyon-nagyon kieresztik a csápjaikat és mindenre kíváncsiak, és ha elkapnak valakit..." A mondat befejezését megint a fantáziánkra bízza, de nem nehéz elképzelni.

"A Megasztár, a kettes széria, amiben én voltam, alapvetően ezt a korosztályt célozta meg. Ezért nem vagyok meglepve, hogy ilyenek is vannak, fiatalabb lánykák vagy fiúk. De vannak idősebbek is. Sőt."

Nem jössz ettől zavarba?
"De, ettől eleinte nagyon zavarba jöttem. Nekem ez az egész nagyon fura volt először, nem is tudtam vele mit kezdeni. Ám Velük egyszerű, mert elfogadták az elején azt is, hogy nem akartam, és elfogadták, hogy ehhez hosszabb idő kell, és azóta meg tök jól működik. Szeretem őket."

És végülis abban maradunk, hogy a korábbi meggyőződésem ellenére igazából nem fura, ha valaki olyan valakiért rajong, aki nála fiatalabb. Például én is idősebb vagyok Eszternél két évvel.

Nem lennének korlátaim
Hírnevet, zenészkarriert, szerelmet hozott a Megasztár és az elmúlt másfél év. És még egy nagy változást: Eszter felkerült Pestre. Neki is szegezem a kérdést: te most pesti vagy?
"Most igen..." - vágja rá, aztán elneveti magát. "Á, nem vagyok pesti. Csak most itt lakom."

Milyen Pest? "Gyors. Nagyon gyors, nekem legalábbis. Én nagyon vágyom a zöldet, nagyon vágyom a nyugalmat, hogy legyen körülöttem fű, fa, virág... ezt nagyon vágyom."

Van valami, amit meg szeretnél tanulni?
’Csomó minden. De gitározni nagyon meg szeretnék tanulni."

Gitározni? Dehát azt már tudsz!
"Á, nem tudok. Szeretnék jól játszani egy hangszeren. Az nagyon nagy dolog. Nem lennének korlátaim. Mármint a megvalósításban. Egyszerűbb lenne. Hál’ Istennek jó zenészek vesznek körül - én elpötyögöm, ők meg lefordítják, így még működik."

És zenén kívül mit szeretnél tanulni?
’Amivel nagyon tele van a fejem: szeptembertől megyek vissza egyetemre, és semmire nem emlékszem. Egy kicsit most aggaszt, hogy mi lesz. Két éve nem angoloztam egy szót se, és nem is hallottam angolul beszélni senkit. Olyan szinten elfelejtettem mindent, hogy az nem igaz. Ez aggaszt. Ez motivál most."

Hogy látod a jövődet?
"Ezt Feritől tanultam egyébként, mert én nem így éltem eddig: rövidtávú terveket csinálok. Akkor boldogabb vagyok. Borzalmasan visszafele éltem régen. Nagyon hajlamos voltam arra, hogy ragaszkottam a fejembe tökéletesen beütemezett dolgaimhoz, és ha bármi másképp alakult, nagyon csalódott voltam. Najó, nem sokat változtam, de ez az élethelyzet, amiben most vagyunk, megköveteli, hogy igenis lazábban [tervezzünk], és maximálisan a jelenben éljünk, és örüljünk a dolgainknak. Rengeteg fantasztikus dolog történik velünk, ám ez az egész nagyon kiszámíthatatlan. Az emberek szeretete, a szakma... Lehet, hogy nem is lesz már lemezem. Ezt nehezen tudom elképzelni egyébként, szerintem lesz még egy biztosan, és már nyolc dalt meg is írtam. Hogy aztán később hogy fogom gondolni, azt nem tudom most. A zenélés örök, az mindig megmarad, úgy érzem. Az is biztos, hogy be fogom fejezni az egyetemet, ez egészen biztos."

Emögött az van, hogy szeretnéd, hogy ha ez a zenélés egyszer véget ér, akkor legyen valami más?
"Nem, emögött az van, hogy tök sok pénzt befizettem már, ez a másoddiplomám, és igencsak sajnálnám, ha az egész elúszna. És most vissza kell mennem, mert [maximum] két évet halaszthattam, és ennyi. Nem szeretem félbehagyni a dolgaimat."

Hát ilyen volt Bartók Eszter. Hazafelé ballagva azon kapom magam, hogy a Félhomálybólt dudorászom magam elé. Önmagában attól, hogy egy órácskát beszélgettünk egy kávézóban, mindenféle lemezhallgatás vagy hangszer vagy éneklés nélkül megszólalt bennem a zenéje. "Itt minden attól szép, hogy szól a dal - ezt megszokom hamar." Sugárzik belőle az a keserédes, nyugodt harmónia.

NemRockTop10 - a tíz leghúzósabb rocksláger, ami nem is rock. Néha előfordul, hogy egy-egy popsztárnál elszakad a cérna, és változó keménységű rockzenében törnek ki. Az ilyen pillanatokból listáztuk alább a legjobbakat. Egyetértésnek, egyet nem értésnek hangot adni egy a sziabence@hotmail.com címre küldött emailben lehet. Sőt, kell.

10. Björk - Army of Me
Björk ugyebár még a '80-as években punkénekesnőként kezdte a rendbontást Izlandon, a Sugarcubes tagjaként. Aztán 1993-tól szólókarrierje lett neki, és mintha azóta is kifejezetten ügyelne, hogy még véletlenül se tegyen semmi olyasmit, ami bármilyen szinten emlékeztetne a rock szolgálatában eltöltött évekre. Egyetlen elszólása volt csak: az 1995-ös Post album nyitóslágere, az Army of Me. Persze itt is vigyázott, hogy nehogy túlságosan egyértelmű legyen a dolog, ezért a számot teljes egészében computer-prüntyögésre, elektronikus zajokra és egy olyan effektre énekelte fel, ami a legjobban varjúkárogásra hasonlít. Az Army of Me azonban még így is csak úgy fortyog a metálos agressziótól, és végül Björk mégiscsak beadta a derekát, és felvette ezt a számot még egyszer, szintik helyett a Skunk Anansie együttes kíséretével (természetesen ebben a változatban is maga Björk énekel, nem Skin, a Skunk Anansie fekete tündérkéje). Az Army of Me heavy metal verzióban is üt, illetve nem csak "is", hanem így üt nagyot igazán. Fölösleges volt a számítógépekkel bajmolódni.

9. ABBA - Voules-Vous
Az ABBÁt aztán nem lehet azzal vádolni, hogy bármi köze is lenne a rockhoz. A svéd kertitörpe-pop klasszikusai nem igazán ragadtatták magukat ilyen morbid túlzásokra, és kilencedik helyezettünk, a Voules-Vouz is egy originál, könnymentes diszkósláger a hetvenes éveknek abból a zugából, 1979-ből, amikor ez még kevésbé volt ciki. Mégis, ez egy olyan szám, amelynek a csúcspontjain (több is van neki ugyanis) az ember hirtelen úgy érzi, hogy erre már nem a csípőjét kéne ráznia, hanem a fejét. A Voules-Vous refrénje ugyanis a pár perc alatt többször is szokatlanul vad szintifutamokba és valami elképesztően húzós gitártépésbe torkollik. Itt egy pillanatra kikerülnek a fókuszból a flitteres, szöszkén dudorászó popcsajok az idiótán szexi dalszövegeikkel, és megvillan egy ezüstös sátáni mosoly, és jöhet a headbanging. Ezekért a pillanatokért éri meg ABBÁt hallgatni. Tessék kipróbálni.

8. Madonna - Like a Prayer
A Like a Prayer ürügyén ugyebár 1989-ben szolgáltatott Madonna témát a botrányra éhes bulvár- és zenei sajtónak, és sokan ennek tulajdonítják, hogy ez a szám ekkora karriert futott be. Azért ha valaki hajlandó (és képes) az előítéleteket félretéve belehallgatni ebbe a gyöngyszembe, az valószínűleg az ellenkezőjéről fog meggyőződni. A Like a Prayer-t az idők folyamán, számtalan diszkófeldolgozása miatt is, alapvetően tánczeneként könyvelte el a nagyközönség, holott a szám nyers, eredeti verziójára gyakorlatilag nem is lehet táncolni. Persze, van benne gospel-kórus is, kongák is, r'n'b-be hajló áriázós toroktorna, de a Like a Prayer mégsem ezektől olyan eszméletlenül húzós: hanem az elektronikus gitártémától. Ennek a számnak a mélyén egy extatikus rockorgia tombol, csak oda kell rá figyelni. Vagy meg kell hallgatni az azonos című album utolsó számát, az Act of Contrition-t, amely ugyanennek a gitártémának a tovább torzított, ráadásul visszafelé játszott loop-jára épül. Mindezt Madonnától, évekkel mindenféle experimentális Radiohead és Nirvana előtt.

7. Massive Attack - Risingson
A Massive Attack első nagylemeze, a Blue Lines 1991-ben látott napvilágot, és a zenei újságírók már ezt az albumot is a Pink Floydhoz hasonlítgatták. Egy további nagylemezzel és mintegy hat évvel később aztán egyszer csak szép csendben előállt a Massive Attack egy teljesen új számmal, ami már csak nyomokban emlékeztetett az egykori trip-hop hangzásra. Ez volt az 1997-es Risingson, amit aztán Mezzanine cím alatt teljesítettek ki albummá a következő évben. Mindenhol agyoneffektezett, belassított, szétcsúszott gitárriffek, jobbára itt is visszafelé lejátszva. Az eredmény mi más lenne, mint a teljes eszméletvesztés? Minden rockernek kötelező darab.

6. Prince - Purple Rain
A kis bociszemű Prince, mi tagadás, sose volt elég tökös ahhoz, hogy normális metált tudjon nyomni, az ő otthonát a feka zenék, az r'n'b és a gospel jelentették, meg persze a könnyed, szexi pop. A gitárt is leginkább csak arra használta, hogy maszturbálást imitáljon vele (mondjuk nem mintha azt rosszul csinálta volna, már ha valaki bírja az ilyesmit). És mégis, és mégis: a legnagyobb Prince-siker, a tűsarkú fiúherceg karrierjének csúcspontja egy olyan elsöprő erejű, többperces gitárszóló, ami még a klipben szereplő dagadék csávó szemébe is könnyt csal. A Purple Rain idején, 1984-ben egyidejűleg volt Prince-é a No1 kislemez, a No1 nagylemez és a No1 film Amerikában. Visszatekintve elmondhatjuk, hogy a Purple Rain a '80-as évek November Rain-je. Húzós, mély, ellenállhatatlan.

5. Depeche Mode - Personal Jesus
Akinek volt füle, az már 1989-ben hallotta, hogy a Depeche Mode hamarosan föl fog hagyni a lejárt szavatosságú szintipoppal, és átlép a rock térfelére, mint ahogy ez a grunge-os beütésű, 1993-as Songs of Faith and Devotion nagylemezzel meg is történt. Mindennek az előfutára volt a Personal Jesus, ez a fullasztó atmoszférájú country-rock sláger valahonnan a földön kívülről, talán az űrből, vagy ki tudja, talán tényleg maga Jézus diktálta bele az akkordokat a telefonba Martin Gore-nak, ezt már örök rejtély marad. A lényeg az, hogy a Personal Jesus jött, látott és zúzott, és azóta szinte rock-standarddé vált, feldolgozta nem olyan rég Johnny Cash és Marilyn Manson is.

4. Prodigy - Breathe
A '90-es évek elektronikus tánczenéje a charlestontól a jazzig az összes többi stíluson erőszakott tett már az évtized közepére, kivéve egyetlen egy valamit, amihez valahogy egyetlen DJ se mert hozzányúlni akkoriban: a rockot. Erre jött ez három táncos lábú punk, és mondták, hogy ők ugyan nem kifejezetten DJ-k, de akkor majd ők hozzányúlnak. Így is lett, és az eredmény 1996 legsötétebb, legdurvább, legmegalázóbb zenei élménye lett. A Breathe című szám annyiban még tánczene, hogy alapvetően mozgásra ingerli az embert, de annyira telített a Prodigy pofátlan és megzabolázhatatlan agressziójával, hogy erre a zúzásra táncolni már nem lehet. A világot szétütni - azt igen.

3. Christina Aguilera - Fighter
A kis habos Christina karrierje Britney Spears-ével egy nyáron kezdődött, és akkor első nekifutásra, 1999-ben Christina igényesebb és intellektuálisabb akart lenni vetélytársnőjénél, tekintettel többek között arra, hogy ennek a latin származású platinababának legalább van hangja. A meccset mégis Britney nyerte, így aztán a második körben, amikor az addig ártatlan minta-diáklány kurvásra vette a figurát, Christina is úgy döntött, hogy akkor ő meg még jobban bekeményít. Jött az iszapbirkózás, a Dirrty, a leszbikus csókok és lábszétterpesztés, és a két kiscsajra hamarosan rá se lehetett ismerni. Aztán 2003-ban egy ihletett pillanatban Aguilerának mégiscsak sikerült letenni valamit az asztalra: a Stripped című nagylemezre becsusszant neki ugyanis egy rockhimnusz, a Fighter. Az agyonképzett lánykahang mögé a '80-as évek stadionrockjának legjobb pillanatait is megszégyenítő gitártépést illesztettek be, megfejelték az egészet a Marilyn Mansonon és David Bowie-n érlelődött Floria Sigismondi elborult lepkés videoklipjével, és máris megvolt az év egyik zenei szenzációja.

2. UNKLE - Eye for an Eye
Az UNKLE együttes is alapvetően az elektronikus tánczenében és hip-hopban van otthon, de azért számítanak a zeneipar legnagyobb agytrösztjeinek, mert szupersztár-segédmunkásaikkal ettől a kiindulóponttól bárhova el tudnak jutni. Zenében minden az övék. Két nagylemezt adtak ki eddig, és ezalatt megvolt nekik pl. Thom Yorke, Richard Ashcroft, Jarvis Cocker, Josh Homme és a Stone Roses több tagja is. Mégis, a legnagyobb slágerük, ami szintén nem kimondottan rockzene, mégis a rock terén (is) mindent visz, veterán külső közreműködő nélkül jött össze 2003-ban. A szám címe Eye for an Eye, és az első perctől kezdve az embernek az az érzése, hogy ezt a zenét csinálná most a Led Zeppelin, ha még létezne és ugyanolyan jó lenne, mint fénykorában. Különösen a zseniális animációs videoklippel együtt az Eye for an Eye katartikus élmény azoknak is, akiknek kőből van van a szíve. Vagy heavy metálból.

1. Michael Jackson - Beat It
És tessék, a testrészes listánkhoz hasonlóan ezt a listát is Michael Jackson vezeti. A Beat It azért hozta meg az áttörést és a szupersztárságot az addig a feka zenék gyermekmedencéjében pancsoló Jackónak, mert egyszerre volt átütő erejű, friss és besorolhatatlan. Sajnos a csuklásra hajlamos popkirály azóta többször is megpróbálta megismételni a dolgot olyan kínosnál kínosabbra sikeredett, nyögvenyelős és idegesítő pop-rock hibridjeivel, mint amilyen pl. a Dirty Diana, a Black and White vagy a Scream volt, de az ihletett pillanatot nem sikerült reprodukálni. Alapvetően nem más a Beat It sem, mint ami az úr teljes életműve, azaz nevetséges póz-pop, de ebbe az egy számba mégis sikerült belevinni azt, amitől hirtelen minden más jelentőségét veszti, amitől a rockzene magával húzza az embert. A szám szólóját mellesleg Eddie Van Halen játssza. Az egész ohkult pedig ezennel megígéri, hogy legközelebb olyan listával állunk elő, amin nem Michael Jackson az első.

Rocks!
Akinek meg ez a mézesmadzag nem volt elég a rockból, az bátran látogasson el a http://www.sopronirocks.hu oldalra, mert ajánljuk. És azért ajánljuk, mert rock, mert új, mert jó és mert haver.

Alább olvasható az Ohkult 55 Nagy Kérdése. Aki valamelyikre tudja a választ, nyeremény reményében írja meg erre a címre: sziabence@hotmail.com

Hány éves kortól túl öreg az ember ahhoz, hogy zenés-táncos szórakozóhelyekre járjon?

Milyen lesz a Vészhelyzet Carter doktor nélkül?

Akkor most tényleg Natalie Portmannel jár(t) az ifjú Darth Vadert játszó Hayden Christensen vagy csak azt szeretné, hogy nehogy kiderüljön valami?

Káros-e hőség ellen napi négyszer vagy többször zuhanyozni?

Miért nem hívott vissza Ónodi Eszter?

Mennyire áll közel a (jó) popzene a kihaláshoz?

Hogy lehet a Bárka színház teljes társulata ilyen riasztóan antipatikus?

Mit vétettünk mi magyarok, hogy a Goldfrapp egyszerűen nem hajlandó idejönni egy koncert erejéig?

Egyetlen hirtelen kataklizma (pl. háború) hatására fog-e összeomlani minden, ami most van, vagy csak szép lassan múlik ki és közben megveti helyette a lábát valami más?

Fog-e magyar válogatott bármikor is kijutni még a világegyetem történelmének hátralevő részében a foci-VB-re?

Most, hogy lassan két éves lesz a legjobban kinéző magyar glossy magazin, amelynek címe The Room (http://www.theroom.hu), vajon eléri-e már az olvasóik száma mondjuk az ötszázat?

Mikor kezdenek már el a repülőtéri könyvesboltokban megint valami egyebet is árulni a Da Vinci Kódon kívül?

Vajon találkozott-e valaha egymással Sean Penn és Guy Ritchie?

Mit jelent az, hogy béke?

A Luis Vuitton után melyik luxuscég fog legközelebb Pesten boltot nyitni és mikor?

Kik azok az emberek, akik olyan zseniálisakat alkotnak ingyen és mindenkinek és illegalitásban, mint amilyen a képen látható öngyilkos Mickey Mouse falragasz?


Képes lesz-e valaha is valaki arra, hogy megállítsa a jelenleg még gyönyörű és egyedülálló hangulatú hetedik kerület egyre gyorsuló iramú hanyatlását – azaz az elegáns és titokzatos régi házak közönséges és fantáziátlan újakkal való pótlását?

Történhet-e bármi szomorúbb Budapesttel, mint a jelenleg még gyönyörű és egyedülálló hangulatú hetedik kerület egyre gyorsuló iramú hanyatlása?

Hogy lehet, hogy a Little Britain magyarul és Angolkák cím alatt szinte egyáltalán nem vicces?

Lesz-e még valaha a Krétakörnek a mostani besavanyodott, belterjes és lila posztmodern ködben úszó káoszszínházon kívül olyan élvezhető előadása, mint amilyen mondjuk a Mizantróp vagy a Nézőművészeti Főiskola volt?

Miért nem jött össze mégse az új évezred elejére várt diadalmas visszatérése a musicaleknek, amikor olyan filmek készítették elő a meghiúsult musical-revivalt, mint a Chicago, a Hedwig and the Angry Inch, a Táncos a sötétben vagy a Moulin Rouge?

Meg fogok-e valaha tanulni normálisan olaszul?

Ér-e még valamit egy hirdetés ebben a túláradó reklámdömpingben?

Miről írna a Subbacultcha, ha Görög Zita és Geszti Péter nem léteznének?

Lesz-e még valaha 250 Ft alatt az euró?

Akkor most a Nike az nájk vagy nájki, és a Levis az lévisz vagy lívájsz?

Meg lehet-e unni a Barátok közt-et?

Mi lesz, ha egyszer csak Kínában és Indiában is mindenki autót szeretne majd magának, ahogy az a nyugati világban természetes?

Miért ilyen szar az összes magyar videoklip?

Jobb-e most, hogy egy héttel később van a Sziget, mint régen?

Tényleg igaz-e az, hogy az ember álombéli énje az álomban sose tud olvasni?

Van-e jelentősége annak, hogy a rendszerváltás óta ez az első parlament, amelyik nem fog köztársasági elnököt választani?

Miért rövid u-val kell írni azt, hogy kulturális?

Szándékos volt-e, hogy nagyjából egyszerre fog idén ősszel megjelenni Chritina Aguilera és Justin Timberlake sok év utáni új nagylemeze?

Amint abban annyian reménykedünk, igaza lesz-e a Zsuzsának és a Josénak a Pep Magazinnal kapcsolatban?

Van-e olyan jelzőkombináció, ami kielégítően fejezi ki Pedro Almodóvarnak és filmjeinek (ideérteve különösen a legújabbat, a Volvert is) nagyszerűségét?

Volt-e már akár csak egy ember is a világtörténelemben, aki kéretlen spam hatására nem azonnal bosszúsan törölte a pimasz reklámlevelet, hanem megvásárolt egy terméket vagy szolgáltatást?

Tényleg létezik biztonságos és megbízható tetoválás-eltávolító eljárás?

Mit mond el a magyarokról az, hogy a mi nyelvünkbe a trendi szó negatív jelentéstartalommal szüremkedett át?

Ki megy el általános iskolába biológiatanárnak?

Nézhető lesz-e az új Superman-film, meg az ígéretesen hangzó című és szereposztású The Devil Wears Prada?

Miért természetes az, hogy a Híradó minden nap pontosan ugyanolyan hosszú, amikor mondjuk az egyik nap egy csomó érdekes dolog van, másnap viszont nem történik semmi?

Miért olyan nehéz valami olyasmit találni az életben, amiért az ember képes úgy istenigazából lelkesedni?

Volt-e más reális lehetősége Császár Elődnek a rendőrös baleset után azon kívül, hogy elássa magát – mi a fenét kellett volna csinálnia?

Ha tényleg ilyen sokan olvassák az ohkultot, mint amennyit a statisztikáink mutatnak, akkor miért érkezik ilyen kevés olvasói levél az utóbbi időben?

Vajon tényleg áruló-e Piton professzor, és miért tette azt, amit tett?

Hova fogom tudni legközelebb felvenni azt az enyhén obszcén banános pólót, amit az Astoriánál abban a tök jó boltban vettem, ami nem a Retrock, mert kicsit odébb van, az Astoriához közelebb, egy belső udvarban?

És egyáltalán, mi a neve annak a boltnak?

Magyarországon miért hívják még a törökök is gyrosnak azt, amit a világ összes többi országában döner kebab név alatt szolgálnak fel?

Nem érzi magát nevetségesnek Demi Moore Ashton Kutcher mellett?

Mikor találnak már ki végre az újdonsült szülők fiúgyermekeiknek valami más nevet a Bencén és a Dávidon kívül?

Mi az az RSS feed?

Tényleg olyan szörnyű lesz megöregedni?

Mi olyan lebilincselő a Big Brother jelenleg futó, immáron hetedik angliai szériájában, hogy a műsor ennyi év után is megdöntötte saját nézettségi rekordjait, és hogy én is képes vagyok fél napokat tölteni azzal, hogy a youtube-on azt nézem, miket alakít a Tourette-szindrómás Pete, hogyan kap sírógörcsöt az egyszerre muzlim és meleg Shahbaz, és hogy mennyire szenved a kis Nikki attól, hogy nem adnak neki ásványvizet, és csak csapvíz van?

Lesz-e még valaha szalonképes a testszőrzet?

És máris folytatjuk az ohkult filmtudományos rovatát! Most a Macskafogó című rajzfilmet vettük górcső alá, ami ugye idén 20 éves, és jövőre kell elkészülnie a második részének. A film minden percét mérlegre tettük és katalogizáltuk, nem maradt ki semmi! A filmtudománnyal kapcsolatos hozzászólásokat és észrevételeket speciális ohkult-címünkre várjuk: sziabence@hotmail.com

A Macskafogót 1986-ban mutatták be nálunk, szállóigéket és min. egy slágert nemzett, rendezte Ternovszky Béla, közreműködött még Nepp József, a legjobbak benne a patkányok, meg persze a szerencsétlen Safranek, akinek a hangjaként pedig Haumann Péter brillírozott. A Macskafogó nem paródia, hanem önálló szuperhősfilm és kalandfilm, mert összetéveszthetetlen a stílusa és a humora, akkor is, ha a vizuális nyelv megújítását azért nem lehet éppen felróni neki. Na, de lássuk a tényeket.

M.M.U. (Mickey Mouse után) ennyiben játszódik a film: 80
A filmben látható verekedős/akciójelenetek száma: 7
A film zenés betéteinek száma: 3
A film főcíme szerint a szereplők hangjaiként hallható színészek száma: 13
Igazából az összes hangszínész száma az imdb szerint: 25
Star Wars-utalások száma (mint feljebb már utaltunk rá): 1
Tarzan-utalások száma: 1
Superman-utalások száma: 2
Értékelhető James Bond-utalások száma: 0
Kiértékelhetetlenül általános James Bond utalások száma: túl sok
Ennyiféle állat szerepel a filmben a macskákon és az egereken kívül: 5
A filmben szereplő szimpatikus macskák száma: 1
A filmben szereplő antipatikus egerek száma: 0
A filmben szereplő női macskák száma: 8
Ebből nyilvánvalóan kurva: 4
Énekesnő: 1
A filmben szereplő női egerek száma: 6
Ebből gyilkosság áldozatává válik: 2
Szöveggel is rendelkező női egerek száma: 2
Ebből professzorasszisztens: 1
Mr. Fritz Teufel, a főgonosz macska ennyiszer szivarozik a filmben: 7
Ennyiszer iszik: 3
Ennyiszer vesz be nyugtatót: 1
Ennyiszer mondja, hogy jöjjön közelebb, Safranek: 3
Safranek ennyiszer vágja meg magát borotválkozás közben: 3
Safranek felesége ennyi éve él együtt Mr. Teufellel: 1
Mr. Teufelnek ennyi műtestrésze van: 3
Ennyiszer beszél Mr. Teufel vezetékes telefonon: 4
Ebből az elnökkel ennyiszer: 3
Ennyiszer beszél videofonon: 4
Ennyiszer beszél mobiltelefonon: 0
Ennyi egérellenes találmányt mutatnak be Mr. Teufelnek, amik aztán mind haszontalannak bizonyulnak: 5
Ezekből Safranek ötletén alapszik: 1
Az egerek legfőbb szervének létszáma: 7 (egértanács)
A macskák legfőbb szervének létszáma: 1 (diktátorelnök)
A kivégzett macskák árváinak juttatott nyalókák száma Mr. Teufel rendelkezése alapján: 1 (persze fejenként)
Ennyi ziherejsztű van Pissy, a fekete hajú gengszterpatkánylány fülében: 2
Ennyi cigi van Billy, a szőke hajú gengszterpatkányfiú hajpántjába tűzve: 3
Ebből általában látszik: 2
De néha mind a: 3
Ennyiszer mondja Billy, hogy jójó csak móntam: 2
Ennyiszer hangzik el, hogy mehetünk vissza a balettbe ugrálni: 5
Ennyiszer hangzik el, hogy cégünk mindig az ön rendelkezésére áll, asszonyom: 3
Ennyiedik parancs, hogy a jó gengszter paráználkodik: 6
Ennyi túlzottan Mézga Aladár-ízű, mára már kissé megkopott poén hangzik el a filmben (pl. Grabowsky, megsebesült? - Nem szokásom.): 9
Ezekből azért még most is elég vicces: 2
Ennyi féle hangszere van a denevéreknek, akikkel Lusta Dick jó barátságot köt: 10
Utazása során ennyiféle járművet vesz igénybe Grabowsky: 5
Egy kézen ennyi ujja szokott lenni a rajzfilmegereknek: 4
Egy kézen ennyi ujja van Grabowskynak: 5
Grabowsky ennyiszer tesz tanúbizonyságot további természetfeletti képességeiről: 6

Meglepetés-interjú a Nightmares on Wax-szel! A minap a T-Mobil Electronic Beats fesztiválján a backstage-ben bóklászva egyszer csak előttem termett egy tűzről pattant szöszke PR-os lány meg egy egykedvű, szótlan feka srác. A lány a srácra mutatva megkérdezte, hogy nincs-e kedvem interjút csinálni George-dzsal a Nightmares on Wax-ből. Természetesen volt. Aki mer, az kicsit beég, de azért nyer.

Ízes
Először is: ez a bizonyos George a Nightmares on Wax főnöke. Frontembere. Csomó mindenkivel dolgozik együtt; az aznapi fellépésén is, miközben ő a bakeliteket kevergette, énekelt neki két jókedvű csaj, plusz voltak élőben hangszeren játszó zenészek, ráadásul egy lehengerlő MC is lázította a közönséget a már önmagukban is elképesztően húzós ritmusok mellé. De egyébként a Nightmares on Wax nagyjából csak ez a pasi egyedül, ő az agy, de nem mint George szokott fellépni meg megjelenni, hanem DJ EASE álnéven. A fesztiválon úgyis volt már egy másik George, aki mellett elég nehéz feltűnőnek maradni. A feltűnőségi kalapversenyben mindenesetre DJ EASE megsemmisítő vereséget szenvedett jellegtelen katonazöld baseball-sapkájával, miközben a fesztiválon a Nightmares on Wax után kettővel fellépő Boy George fején egy olyan feslett-festett rózsaszínördögös fejfedő volt, amitől önmagában táncolni való kedve támadt a közönségnek. Egyébként ha valakinek sikerült egy normális képet csinálni Boy George-ról, légyszíves küldje el nekem ide: sziabence@hotmail.com.

De térjünk vissza ehhez a mi visszafogottabb és a szó hagyományos értelmében egzotikus George-unkhoz. Rögtön bevallom neki, hogy nem volt időm felkészülni erre az interjúra, és egyben megkérem, hogy mutatkozzon be a diktafonomnak: My name is George Evelyn, a.k.a. DJ EASE, a.k.a. Nightmares on Wax - mondja erre ő. Nem tudom, hány ember van Budapesten, aki betéve tudja a Nightmares on Wax történetét és munkásságát, számomra mindenesetre már ez a legelső mondat is tartalmazott új információt. A kezdetekkel kezdtük természetesen: 1984-ben kezdtem DJ-zni, hip-hoppal - mondja DJ EASE, és hosszasan ecseteli, hogy a reggae és az ő hazájából származó karibi zenék is milyen fontosak voltak a számára. Természetesen úgy teszek, mintha pontosan tisztában lennék vele, és csak azért hoznám szóba, hogy a felvételen is rajta legyen, pedig igazából a legjobban azért érdekel a téma, mert nem tudom beazonosítani az akcentusát, amitől a meglehetősen tolakodó háttérzenén keresztül a felét alig értem annak, amit mond, szóval ha már úgyis a hazájáról meg a Karib-szigetekről van szó, nekiszegezem a kérdést: pontosan hol is születtél? A válasz: Leedsben.

Zene, zene, futball
1984-ben Angliában nem lehet mondani, hogy vezető műfaj lett volna a hip-hop vagy a reggae. Arról kérdezem, hogy nehéz volt-e neki így DJ-ként lábra kapni az ő műfajában. - Egyáltalán nem. - biztosít azonnal lelkesen, és elmagyarázza, hogy bár ez a fajta zene ott és akkor nem volt különösebben ismert, de a Karib-szigetekről és az USA-ból is azért mégiscsak eljutott hozzájuk egy csomó lemez, amiket felhasználhatott lemezlovasként. Egyre nagyobb fellépések következtek, és ha szép lassan is, de mint mondja, 20 év után már odáig jutott, hogy az ilyen elektronikus tánczenei fesztiváloktól kezdve egészen a Montreaux-i jazzfesztiválig mindenhova hívják fellépni. Gondolom, akkor eleinte valami másból tartotta el magát, meg is kérdezem, hogy mennyit dolgozott normális munkahelyen. - Ööö két hetet? - gondolkodik el. - Én mindig csak zenéltem, igazából sose csináltam mást. Ehhez értek, ezt szeretem, és nagyon boldog vagyok, hogy úgy és annyit csinálhatom, ahogy és amennyit nekem tetszik. Akkor adok ki lemezt, amikor akarok. I live the dream.

Ha az embert egy ilyen guruval hozza össze a sors, vétek nem megkérdezni, hogy szerinte mi volt az utóbbi időben a legnagyobb dobás a könnyűzenében, milyen zenéket hallgat ő (a sajátján kívül természetesen). De óh, balszerencse, DJ EASE világa túlságosan kifinomult ahhoz, hogy az ohkult olvasóihoz ajánlatai eljuthassanak - a felsorolt előadónevek és lemezcímek teljesen ismeretlenül csengenek, és az egyre hangosodó háttérzene miatt egyet se sikerül kivennem se a helyszínen, se utóbb, a hangfelvétel hosszas további elemzése után. Mit tesz ilyenkor a riporter? Megpróbálja megkeresni a legkisebb közös többszöröst, ami manapság nem lehet más, mint a Gnarls Barkley (lásd a múlt héten). DJ EASE-nek felcsillan a szeme: - Elképesztően jók! Nagyon örültem, hogy a Crazy-t ennyire támogatta, felkapta az összes brit rádióállomás, és hogy az összes kissrác letöltötte ezt a számot az internetről. Danger Mouse (a Gnarls Barkley egyik tagja) zseniális producer, és a Crazy-n kívül az összes többi szám is fantasztikus a nagylemezen.

Búcsúzóul szabadidős tevékenységeiről kérdezem: - I love football. - vágja rá, és azonnal VB-esélylatolgatásba kezdünk. Végül megkérdezem, hogy pontosan hánykor is fog fellépni aznap este. - Mittomén - mondja, és nevet. Azt tanácsolom, hogy akkor mindenképpen tartsa a mobilját bekapcsolva, hogy tudjanak neki szólni, ha eljött az idő. - Dehogy tartom! - tiltakozik. - Inkább elmegyek pihizni most egy kicsit, kikapcsolom a telefont a francba!

Summer of pop - itt a nyár, ezért mi tíz pontban popzenét ajánlunk a szórakozni, jólérezni vágyó nagyközönségnek. Ők lesznek idén nyáron a könnyűzene, őket hallgassátok!

Gnarls Barkley - A hip-hop egyre sivárabb partvidékeiről bootleg-tutajokon érkeztek el a pop világába nemrég, és Crazy című számuk már két hónapja első az angol slágerlistán, azaz hivatalosan is az utóbbi bő 10 év legnagyobb slágere. A legmeglepőbb a dologban, hogy a szám is és a klip is tényleg jó, méghozzá annyira, hogy attól se kell tartani, hogy előbb-utóbb ne esne le a tantusz a magyar közönségnek is. http://www.gnarlsbarkley.com

Infernal - Egy minden ízében plasztik szexbomba robbant fel az Infernal együttes megjelenésével. Egy jó csaj, egy jó pasi és egy szám, ami önmagában egyesíti az összes rossz tulajdonságát a diszkóműfajnak. De azt annyira jól, hogy ettől egyszerűen ellenállhatatlan. Az szám címe, hogy From Paris to Berlin, és extrafülbemászó, mégse idegesítő, sokszor hallgatható, rádió- és partibarát. Dánok egyébként. http://www.infernal.dk

Lordi - LORDI KIITTAA KAIKKIA AANESTAJIAAN EUROVIISUISSA! Finnek egyébként. http://www.lordi.org

Pet Shop Boys- Jók voltak ők mindig is, csak az utóbbi időben kicsit kevésbé, mint azelőtt. De van egy új Pet Shop Boys nagylemez, aminek a címe Fundamental, ami az összes szakértő és nemszakértő szerint méltó az együttes régi nagy híréhez, bár az első szám, az I’m With Stupid nem csobbant akkorát, mint remélték. Nem baj, a továbbra is tarsolyban levő számokról elég annyi, hogy az egyiknek az a címe, hogy The Sodom and Gomorrah Show. Szóval koránt sincs még vége. http://www.petshopboys.co.uk

Morningwood - Amerikai csajszipoprokk! Az együttes neve a férfiakon felkeléskor megfigyelhető átmeneti szervmódosulásra utal, az együttes frontembere egy eszméletlen csaj, akit Chantal Claretnek hívnak, az együttes többi tagja férfi, akik zabálnivalóan könnyed meg vicces slágereket tolnak a bűbájos Chantal ugyancsak bűbájos popsija alá, az együttes legjobb és egyben leghíresebb száma pedig az Nth Degree, amit ezúton ajánlunk minden kedves olvasónk figyelmébe. http://www.morningwoodrocks.com

Corinne Bailey Rae - Corinne Bailey Rae-nek egyetlen rossz tulajdonsága van, az, hogy van benne valami, ami kicsit emlékeztet Stahl Juditra. De az ezáltal előidézett diszkomfortérzet azonnal elmúlik, ha kicsit odafigyelünk a zenére, ami csupa harmónia és dallam és pillangó. A Put Your Records On-t, feltételezzük, hogy mindenki régóta ismeri, ezért most már tessék átszokni az második slágerre, aminek a címe Trouble Sleeping, és különben meg még jobb is, mint az első. http://www.corinnebaileyrae.net

Scissor Sisters - Bemutatni nem kell őket, a második nagylemezükre és a szigetes fellépésükre viszont várni kell még egy kicsit. De fel a fejjel, egyszerűen nem múlhat el több nyár nélkülük. Most már csak hetek kérdése és újra a lábuk elé vethetjük magunkat. http://www.scissorsisters.com

Sandi Thom - Ez a csaj nem szeret utazni, ezért az első koncertjét a hálószobájában tartotta egy webkamera előtt, hogy ne kelljen turnézni. A dolog olyan elsöprő sikert aratott, hogy Sandire rögtön lecsapott egy kiadó és gyorsan kiadta a lemezét. Hogy a csaj mit nem szeret még, arról szól az I Wish I Was a Punk Rocker (With Flowers In My Hair) című szám, ami egyrészt jó, másrészt addig érdemes meghallgatni, amíg ezt önszántából teheti az ember, mert hozzáértők szerint jó esély van arra, hogy hamarosan a csapból is Sandi fog szólni. http://www.sandithom.com

Novastar - Na, a Novastar meg belga. Nem teljesen egyértelmű, hogy most egy együttesről van-e szó, vagy csak arról az egy szál zongorázó fiatalemberről, aki a zseniális úszómedencés klipben is látható, úgyhogy ha valaki rájött, hogy mi a helyzet, az légyszíves írja meg a sziabence@hotmail.com-ra. Igazából a fő sláger, az perfekt-melankólikus Never Back Down nem sok újdonságot hoz a megfáradófélben lévő Coldplay-vonalhoz képest, de ha lesz egy új, belga James Blunt idén nyárra, az se lesz olyan nagy baj. http://www.novastar.be

Temposhark - Egy hétig ingyen le lehetett tölteni Joy című elektropop-slágerüket a website-jukról. Azon a számítógépen, amelyiken ez a cikk íródik, a Joy azóta bekerült az iTunes három legtöbbet hallgatott mp3-ja közé. Soft Cell 2006-ból, de rockos lendülettel, kihagyhatatlan. http://www.temposhark.com

Szép reményű tudományos rovat indul ezennel az ohkulton! Mivel az utóbbi időben kicsit túltengett nálunk a pop, most filmtudományi rovatot indítunk, hogy bemutassuk, hogy a filmművészet és a mozgóképes szórakoztatás legnagyobb (és kicsit kevésbé nagy) alkotásait milyen módon kell egzakt módszerekkel analizálni. Ezúttal tehát megkíméljük olvasóinkat a véleményünktől, és csakis tényeket sorolunk fel, amelyek segítségével ki-ki maga döntheti el, a kultúrtörténelem kontinuumában milyen szerepet tölt be az adott alkotás. Forradalmian új, és a lényeget minden korábbi próbálkozásnál szembeöltőbben megvilágító elemzőmódszerünk elterjedésétől azt várjuk, hogy a filmkritika mára már meghaladott műfaja ki fog halni.

Ki tudja, miért, az első górcső alá vett filmnek a Bridget Jones naplóját választottuk, az első részt persze, amelyik még jó volt, és amelyikben Renée Zellweger híres lett. Ő játszotta ugyanis a címszerepet, ha valaki nem emlékezne. A két férfi szerepében, akik közül Bridgetnek választania kell, Hugh Grant és Colin Firth lubickoltak, a filmet meg egy Sharon Maguire nevű nő rendezte, akiről mi se tudunk többet. Következzen tehát a Bridget Jones naplójának tudományos összegzése:

Ennyiszer dohányoznak a filmben: 22
Ebből Bridget ennyiszer: 10
Ennyiszer iszik Bridget alkoholt: 8
Ennyiszer eszik: 2 (azt hittük, több lesz egyébként)
Ennyiszer hangzik el a filmben a fuck szó: 31
Ennyiszer hangzik el a filmben a rénszarvas szó: 2
Ennyiszer hangzik el a filmben az alleluja szó: 4
Ebből az It's Raining Men című szám szövegében ennyiszer: 3
Ennyiszer hangzik el a filmben a Bedfordshire szó: 1
Ennyiszer hangzik el a filmben az ugróiskola szó: 0
Ennyi mérleg szerepel a filmben (súlymérő eszköz, nem szept. 23. és okt. 22. között született személy): 1
Ennyi autó halad el a forgalmas utcán a romantikus hóesésben játszódó végső csúcsjelenet közepette: 3
Ennyi nyíltan meleg szereplője van a filmnek: 1
Ennyi nem olyan nyíltan, de mégis nyilvánvalóan meleg szereplője van a filmnek: 3
Ezekből mégis csajozik: 2 (ha ezt valaki érti, írjon a sziabence@hotmail.com-ra légyszíves)
Ennyi jelenet van, amelyikben Hugh Grant és Colin Firth együtt szerepelnek: 3
Ebből ennyiszer verekednek össze: 1
Ennyiszer pislog Hugh Grant a film első 25 percében (aztán föladtuk a számolást): 71
Ennyi jelenet van, amelyikben nincs jelen Bridget Jones: 0
Ennyi bugyiját látjuk Bridget-nek: 3
Ebből leopárdmintás: 1
Ennyi szimpatikus női szereplő van a filmben (Bridget-et és anyukáját leszámítva): 2
Ennyi szőke női szereplő van a filmben (Bridget-et és anyukáját leszámítva): 1
Ennyiszer teszik fel Bridget-nek vacsora közben azt a kérdést, hogy milyen a szerelmi élete: 2
Ennyi egész jó poén van a filmben: 10
Ennyi nagyon jó poén van a filmben: 5
Ebből a végső főcímben: 1
Ennyi jelenet van, amiben egyáltalán nincsen semmi, de semmi vicces: 0
Ennyi állat látható a filmben: 4
Ezekből oroszlán: 2 (párosodnak)
Németjuhász: 2 (szagolgatják az ájult Bridget-et)
Ennyiszer van, hogy az a vicces a filmben, hogy Bridget nem az alkalomhoz illően van felöltözve: 4
Ennyiszer van, hogy az a vicces a filmben, hogy Bridget nem az alkalomhoz illőeket mond nyilvános beszéd közben: 5
Ennyiszer tűnik úgy, hogy Bridget ezt a kapcsolatot most már végképp elrontotta, de aztán kiderül, hogy mégsem: 4

És akkor következzen a poptestrészek lista második fele. A Poptörténelem Top10 Örökranglistája Legendás Testrészekről. Dícsérj meg minket, érts egyet vagy szólj be itt: sziabence@hotmail.com!

10. Robert Smith ajkai
A Cure énekese egy életérzést testesített meg egy személyben, és az elképesztően érzelmes, hol viccesen, hol ijesztően elborult zene mellé egy olyan figurát hozott létre, aminek a hatása alól senki sem vonhatta ki magát, aki a nyolcvanas években volt nyolcadikos. Kétség sem férhet tehát ahhoz, hogy Robert Smith-nek helye van a listán. A kérdés már csak az, hogy mi az, amitől Robert Smith mindig is olyan könnyen felismerhető volt, mi tette őt azzá, ami. A széteső afrofrizura? A rossz tornacipők? A szemceruza? Ugye, hogy nem? A vörös ajkak, azok tették Robert Smith alakját feledhetetlenné. Valami félelmetes bohóc, életre kelt bábu, játék vagy szörny - ezek a túlrúzsozott ajkak változtatták Robert Smith-t egy egyszerű énekesből legendává.

 

 

9. Eminem középső ujja
Eminemmel kapcsolatban kicsit nehéz helyzetben volt a zsűri, mert ez a hidrogénszőke rapper nem csak egy, hanem két testrészét mutogatja meglepő előszeretettel: a fenekét és a középső ujját. Tekintettel arra, hogy a két gesztus üzenete ugyanaz (és mindkettő nagyjából össze is foglalja Eminem minden mondanivalóját és humorérzékét), viszont statisztikailag a középső ujjak többször szerepelnek a sajtófotók fő kompozíciós elemeként, a lista kilencedik helyére nem a fenék került - ebből a műfajból van még úgyis bőven a top10-ben. Bár arra azért fel szeretnénk hívni a figyelmet, hogy mennyire más jelentése van a pop világában (is) egy férfiseggnek, mint egy női fenéknek.

 

 

 

8. Britney nyelve
Nem mi vagyunk az elsők, akiknek feltűnt, hogy Britney Spears úgy énekel, hogy közben gyakorlatilag folyamatosan kilátszik a nyelve. Arról viszont még senki sem értekezett hosszabban, hogy ennek vajon lehet-e köze a Baby One More Time és az azt követő jónéhány szám elsöprő sikeréhez. Jó, hosszabban értekezni mi se fogunk, de annyi azért álljon itt, hogy nyilván van. Főleg annak, ahogyan Britney minden L-betűnél lefetyel egyet a levegőbe. A következő Brintey-klip nézése közben az L-betűket tessék figyelni!

 

 

 

 

7. Freddie Mercury állkapcsa
Az orvosok azt mondanák rá, hogy nyitott harapása van, a parasztok azt, hogy kiharapja a sarokból a pókot, mi viszont azt mondjuk, hogy a források szerint a Queen énekesének a kelleténél néggyel több foga volt, amiket szeretett volna ugyan valahogy eltávolíttatni, de attól félt, hogy a beavatkozás rosszat tehetett volna a hangjának. Akárhogyis, egy olyan örök legendának, mint amilyen Freddie Mercury lett, csak a hasznára válik, ha van rajta valami szembeötlő vagy fura, így a sok-sok fogat ez a Killer Queen általában még egy bajusszal is megfejelte a hatás kedvéért.

 

 

 

6. J-Lo feneke
Az egyik legfrissebb szupersztár abból az imádható, de elérhetetlen fajtából; J-Lo ugyanis csak az utóbbi pár évben nőtte ki magát B-kategóriás színésznőcskéből dívává. Jennifer Lopezen, fogalmazzunk így, könnyű fogást találni, és hogy ennek ellenére ott van, ahol, az biztosan jelent valamit. Aki még egy újságcikket se olvasott arról, hogy J-Lo hánymillió dollárra biztosíttatta a fenekét, vagy valami hasonlóan informatív közlést erről a hátsóról, annak felmentést adunk az alól, hogy a lista hátralevő részét elolvassa. Bár a popfenekek közül nem Ms Lopezé a kedvencünk, mindenképpen helye van az élmezőnyben.

 

 

 

5. David Bowie különböző szemei
David Bowie óta tudjuk, hogy ha a világ tökéletes lenne, akkor a popsztárság ott kezdődne, hogy az imádat és csodálat tárgyának legalábbis különböző színűek a szemei, vagy a tehetségen kívül valami egyéb nyilvánvaló fizikai (testi) jellegű bizonyítéka is van annak, hogy az illető nem ebből a világból származik. A tüneményt sokféleképpen próbálták magyarázni, maga Ziggy Stardust pedig sose cáfolt vagy erősített meg semmit, és jobb is, ha nem tudjuk, mitől van. Az ilyesmit úgyse tudni kell, hanem hinni.

 

 

 

 

4. A rés Madonna fogai között
Madonna azért érdemel meg mindent, ami van neki, mert amíg egy-egy popsztár általában egyetlen figurát talál ki, azzal fut be és akként lesz halhatatlan, addig Madonna pár évenként új és új karaktereket hoz, amelyeknek jó része van olyan izgalmas, hogy egymagában elég lenne egy legendához. Volt már szőke és barna, vad és szelíd, punk és arisztokrata, játszott már a diszkótól a jazzig mindent jól is és rosszul is. Az egyetlen dolog, amiről az örökké változó Madonna mindig is felismerhető volt, az egyetlen dolog, ami nem változott rajta soha: a rés a két első foga között. A negyedik helyen tisztelgünk előtte.

 

 

 

3. Elvis csípője
Elvis előtt nem volt férfielőadó, aki a szexepilt a könnyűzenével ilyen zseniálisan tudta volna ötvözni. Aztán ahogy a Gracelandbe a mai napig özönlő zarándokok számát (vagy a mostani popfiúcskák produkcióját) elnézi az ember, nehéz szabadulni az érzéstől, hogy Elvis után se lesz már soha senki, aki férfias fellépésével ekkora visszhangot lenne képes kiváltani. Elvis nem csináltatott szexi klipeket, nem gyúrt, nem vetkőzött. Csak a csípőjét mozgatta, de azt úgy, ahogy arra senki más nem képes. Ami az ötvenes években még botránykő volt, az mára már legendává nemesült, és így is van ez jól.

 

 

 

2. Kylie feneke
A popszakmán belül kiemelten kompetitív fenék kategóriában magasan első, összetettben pedig második helyezett Kylie Minouge feneke. Sokan állítják, hogy azt, hogy Kylie-nak 2000-től újra lett karrierje, egyetlen dolognak köszönheti: a fenekének. Konkrétabban: a fenekének, ahogy a 'Spinning Around' klipjében aranyszínű forrónadrágba bújtatva csillogott-villogott, térült-fordult. Kylie feneke a "legszexisebb..."-listákat összeállító magazinoknak köszönhetően mára már fogalommá vált, és fotográfusok, koreográfusok meg videokliprendezők egész hada bizonyította, hogy ez a fenék nem csak abban a forrónadrágban forró, és mindenképpen megérdemli, hogy aranyba foglalják.

 

 

 

1. Michael Jackson orra
A csúcson természetesen a tragikus sorsú popkirály egyre jobban csúcsosodó orra. Amikor a plasztikai sebészet és maga Jacko is még csak gyerekcipőben járt, ők ketten máris egymásra találtak. Michael minden nagylemezhez új orrot csináltatott, ezzel is növelve a személye köré szövődő legendák számát. Újságcikkek, találgatások, viták, dokumentumfilmek és paródiák tömkelegét ihlette ez az orr. Persze ez csak abban a boldog korban volt lehetséges, amikor még a plasztikai sebészetet és a popkirályokat egy titokzatos külön világ előhírnökeinek tekintette a közönség. A plasztikai sebészet még mindig a jövő, Jacko viszont, nemlétező orrával egyetemben, most már a múlt. És mivel a jövő már rég kiment a divatból, nem tehetünk mást, mint hogy ehelyütt áhítattal emlékezünk az orrplasztikázásban úttörő szerepet vállaló királyra.

 

 

Mondtuk már, hogy nagyon szeretjük a listákat? Hát most itt van még egy zseniális ötlet: poptestrészek! A Poptörténelem Top20 Örökranglistája Legendás Testrészekről, az első fele most, a legjobb tíz a jövő héten. Kimaradt volna valami? Reklamálj itt: sziabence@hotmail.com!

 

20. Janet Jackson mellbimbója
Méghozzá egy napocska-piercinggel átszúrva, ha valaki nem emlékezne. Bár mi itt magyarok azt se igazából tudjuk, mi az a Superbowl, különösebb fogalmunk Justin Timberlake-ről sincs, meg hát Janet Jackson maga se volt soha a magyar rádiók első számú kedvence, a 2004-es cicigate botrány azért hozzánk is eljutott. Janet Jackson jobb mellbimbójának sok köze a zenéhez nem volt, inkább csak egy kétségbeesett próbálkozás egy lehullófélben lévő csillag részéről, de a hatalmas visszhang, amit kiváltott, mégis méltóvá tette arra, hogy ezen a listán a huszadik helyen ugyan, de megemlékezzünk róla.

 

 

 

19. Geri hasa
Geri Halliwell ugyebár Spice Girl volt, de annak se valami élvezhető, aztán úgy gondolta, hogy majd egyedül jobb lesz, és az első szólólemezével akkora sikert aratott, ami szinte megközelítette a Spice Girls teljesítményét. Kolleganőit lepipálni pedig úgy próbálta, hogy 2001-ben fogta magát, és lopott egy unalomig ismert pasizós számot a Weather Girls-től (It's Raining Men, ugyebár), a kliphez egy-egy jelenetet a Flashdance-ből meg a Fame-ből, és úgy gondolta, hogy elég lesz, ha önmagából annyit ad csak hozzá a dologhoz, hogy megmutatja, milyen csodálatosan lefogyott és megizmosodott. A baj csak az volt, hogy a brit média a nagyközönséggel egyetemben sokkot kapott Geri kockahasától, ami, valljuk be, valóban minden, csak nem szexi. Bár ez a szám még a slágerlista csúcsáig feljutott, ezek után több vizet Geri már nem nagyon zavart a popzene történetében. Akikből képünk újra kiváltotta a már-már elfeledett viszolygást, azoktól ezúton kérünk elnézést.

 

 

18. Enrique arcán a szemölcs
Enrique Iglesias nyilván apukájától örökölte azt a valamit, aminek a húsz alatti és az ötven fölötti nők képtelenek ellenállni, ha egy férfiban megvan, még akkor is, ha az illető egyébként nem is jóképű, és a számai is szarok. Érdekes módon ezt a szexepilt még az sem teszi tönkre, sőt, ahogy pl. Marilyn Monroe esetében is, minden bizonnyal csak erősíti, hogy Enrique jobb arcán van egy szemölcs. Bár általában a bal profilját fényképezteti, a dolog egyáltalán nem titok, és valljuk be, az egyetlen igazán egyéni vonás Enrique Iglesias-ban.

 

 

 

 

17. Ricky Martin hónalja
Egy másik testrész, amit többször láttunk, mint szerettük volna. Hogy honnan veszi Ricky Martin, hogy szexi, ha felemeli a karját, és aztán az orrát a hónaljába dugja, az kész rejtély, de mint tudjuk, 1999-ben még Madonna sem tudott ellenállni ennek a trükknek. De azóta eltelt jópár év, és legnagyobb megkönnyebbülésünkre Ricky Martin legutóbbi próbálkozása már jótékony visszhangtalanságba fulladt, pedig az egyre kevésbé ifjú Ricky, bár a zenét kezdi lecserélni latinosról r'n'b-re, a hónalját továbbra is ugyanolyan előszeretettel szellőzteti, mint amikor megismerkedtünk vele. A legutóbbi klipjében ráadásul atlétatrikó van csak rajta. Még szerencse, hogy nem találták fel a szagos tévét.

 

 

 

16. Boy George szemöldöke
A boy, akinek a félreértések elkerülése végett ezt a tájékoztató jellegű címkét bele kellett vennie a művésznevébe, sohasem rejtette véka alá, hogy nála a zenével egyenrangú a megjelenés. Ugyanolyan fontos volt a jó smink, mint a jó hang, vagy talán még fontosabb. Abban az aranykorszakban, amikor metroszexuális focisták helyett még kisminkelt popénekesek léteztek, Boy George minden rezzenése művészet volt, a show része. A kompozíció középpontjában pedig mindig a szemöldök. Haragos vagy kacér, vastag vagy hosszú, ívelt vagy egyenes, Boy George-nak még a szemöldöke is egy külön műalkotás volt. Nélküle a Culture Club egy fabatkát sem ért volna.

 

 

 

15. A Def Leppard dobosának hiányzó karja
Rick Allen 1978-tól kezdve dobolt a Def Leppardban, és 1984 szilveszterén volt egy autóbalesete. A baleset miatt a bal karját amputálni kellett, és mindenki azt hitte, hogy Rick karrierjének ezzel vége. Talán rosszul hangzik, hogy példamutató, talán rosszul hangzik, hogy emberséges, de ez akkor is egy olyan történet, aminek tanulsága van, mert a baleset után a zenekar többi tagja kiállt Rick mellett, aki egy kézzel ugyan, de a mai napig teljes erőbedobással dobol a Def Leppardban. Riszpekt.

 

 

 

 

14. Iggy Pop mellkasa
Iggy Pop számait igen kevesen ismerik, sosem időzött sokat a slágerlisták csúcsain, mégis a rock egyik legismertebb figurája. A zene helyett nagyközönség nyilvánvalóan sokkal inkább érdeklődik Iggy meztelen felsőteste iránt, és ezt maga Mr Pop is valószínűleg nagyon jól tudja. Ezért nem felejti magán soha a pólót, ha a nyilvánosság elé lép. Sokan azt jósolták, hogy nem fogja tudni ezt akármeddig csinálni, de akárcsak Madonna, valahogy egyelőre Iggy Pop se kezdett hervadni, vagy ha igen, akkor az is csak az előnyére vált. Nemrégiben meg is mondta Iggy Pop kerek perec, hogy esze ágában sincs a bevált recepten változtatni: - Mostanában több csajt szedek föl, mint bármikor.

 

 

 

13. Samantha Fox mellei
Volt egy pillanat a nyolcvanas években, amikor úgy nézett ki, hogy a popzene végre egyszer s mindenkorra száműzi a prüdériát a szórakoztatás birodalmából, és angyalszárnyakon hozza el az emberek számára a békét és a szexuális szabadságot. Ez a pillanat volt Samantha Fox, az egykori Page Three Girl, azaz topless modell, aki az AIDS-pánikot megelőző végső stádiumban, azaz a legjobbkor, és mindenekelőtt felsőruházat nélkül ragadott mikrofont, hogy minden férfi álma teljesüljön. Az egyetlen popsztár ő volt, aki melldobással győzni tudott, rajta kívül mindenki belebukott, aki csak megpróbálta, bár nem sokan voltak.

 

 

 

12. Henry Rollins nyaka
A nagyon kemény metálhoz nagyon kemény csávók kellenek, különben nem ér az egész semmit. Ilyen kemény csávó például Henry Rollins. A kontúrjáról lehet felismerni őt, és ez a sziluett valószínűleg azoknak is ismerős, akik nem hallgatnak metált. Henry Rollins nyaka ugyanis ugyanolyan vastag, mint a hozzá tartozó fej. Bikanyak. Csak rá kell nézni, és azonnal egyértelmű, hogy Henry Rollinst az Isten is a rock szolgálatára teremtette. Henry Rollinsnak a nyakában van az a vad, megszelidíthetetlen erő, amit amiről a metálnak mindig is szólnia kéne. Le a zsiráfokkal, éljenek a bikák!

 

 

 

11. Sinéad O'Connor koponyája
A kilencvenes évek hajnalán dobta be magát a köztudatba, és bár az átlag rádióhallgató a Nothing Compares 2 U-n kívül nem nagyon szokott tőle más számra emlékezni, ráadásul az utóbbi időben még a rajongók is alig hallanak felőle, azért senki nem kérdez vissza még ma sem, ha azt a nevet hallja, hogy Sinéad O’Connor. Mert ő az a lázadó ír csaj, akinek elképesztő hangja van, és – kopasz. Igen, Sinéad (szerencsére) ezzel az egyetlen húzással bele tudta magát írni a poptörténelembe, mert ő volt az első énekesnő, aki Mrozek után szabadon megmutatta a tar koponyáját a nagyközönségnek. Ez a száz százalékos dísztelenség nyilván elriasztott volna mindenkit, ha nem a világ egyik legérzelemdúsabb balladáját éneklik hozzá, de így a kombináció zseniálisnak bizonyult.

 

 

Pink nyilván nem olvassa az Ohkultot, mert pár héttel ezelőtti jótanácsunk ellenére egy borzalmasan idegesítő és teljesen humormentes "vicces" videóklippel állt elő a napokban (Stupid Girls a címe). Büntetésből most olvasóink elé tárjuk az áruló Pink ellen szóló összes bizonyítékot, és kiszolgáltatjuk a nagyközönség haragjának társnőjével, a mísz kis Avril Lavigne-nyel egyetemben. Amint azt hamarosan látni fogják, szándékaik tisztességtelenek, módszereik viszont igénytelenek. Az ítéletet a sziabence@hotmail.com címre kérjük megküldeni emailben.

Image

Pink: Neveletlen! Kilóg a sorból! Nem hajlandó beilleszkedni! Végre egy öntörvényű csajszi, akit nem érdekel semmi, és azt csinál, amit akar! Egy különleges egyéniség, akit nem lehet beszabályozni, mert nem olyan, mint a többi előre megcsinált sztár! Ez onnan is látszik, hogy régen rózsaszín volt a haja (ezt mondjuk azóta abbahagyta, és most már ugyanúgy néz ki, mint az MTV-n mindenki, de akkor is)!

Avril: Neveletlen! Kilóg a sorból! Nem hajlandó beilleszkedni! Végre egy öntörvényű csajszi, akit nem érdekel semmi, és azt csinál, amit akar! Egy különleges egyéniség, akit nem lehet beszabályozni, mert nem olyan, mint a többi előre megcsinált sztár! Ez onnan is látszik, hogy régen férfinyakkendőket hordott (ezt mondjuk azóta abbahagyta, és most már ugyanúgy néz ki, mint az MTV-n mindenki, de akkor is)!

Zene
Pink: az utcák kemény hangzása, az r'n'b/hip-hop. Kicsit (nagyon) felvizezve ugyan és minden eredetiség nélkül, azaz igazából alig álcázott, izgalommentes, a végletekig rádióbarát pop. Pink annak ellenére ragaszkodik a külvárosi csaj látszatának fenntartásához, hogy mindenki tudja, hogy a jobb számait a multimilliomos sztárszerző Linda Perry írja.

Avril: az utcák kemény hangzása, a punk/rock. Kicsit (nagyon) felvizezve ugyan és minden eredetiség nélkül, azaz igazából alig álcázott, izgalommentes, a végletekig rádióbarát pop. Avril annak ellenére ragaszkodik a rockercsak látszatának fenntartásához, hogy egy interjúban kicsúszott a száján, hogy még sose hallott a Sex Pistolsról.

Helyesírás
Pink: azzal az elcsépelt húzással is demonstrálni próbálja saját állítólagos öntörvényűségét, hogy szembemegy a helyesírási szabályokkal. Egyik nagylemezének a címe például M!ssundaztood, és szerinte a nevét is úgy kell írni, hogy P!nk.

Avril: azzal az elcsépelt húzással is demonstrálni próbálja saját állítólagos öntörvényűségét, hogy szembemegy a helyesírási szabályokkal. Egyik számának a címe például Sk8ter Boi.

Lelki világ
Pink: egy kemény csaj attól igazán kemény, hogy nem csak a szokásos szerelmes dalokat énekli, hanem tök nehéz lelki problémái is vannak! Pinknek a Family Portrait c. szám szerint például hányattatott volt a gyerekkora, szóval jobb, ha mindenki komolyan veszi!

Avril: egy kemény csaj attól igazán kemény, hogy nem csak a szokásos szerelmes dalokat énekli, hanem tök nehéz lelki problémái is vannak! Avrilnek a Complicated c. szám szerint például... tök nehéz lelki problémái is vannak, szóval jobb, ha mindenki komolyan veszi!

Kemény csaj vs pasik
Pink: mintha Gloria Gaynor és az I Will Survive óta nem ezzel telt volna el egy évszázad, Pink továbbra is, mintha újság lenne, bőszen hangoztatja, hogy őt nem használhatják ki a férfiak. Nyilván ennek az üzenetnek akar nyomatékot adni azzal is, hogy a klipjeiben gyakran elver egy-egy pasit. Tyűha!

Avril: mintha Gloria Gaynor és az I Will Survive óta nem ezzel telt volna el egy évszázad, Avril továbbra is, mintha újság lenne, bőszen hangoztatja, hogy őt nem használhatják ki a férfiak. Nyilván ennek az üzenetnek akar nyomatékot adni azzal is, hogy a klipjeiben sose mosolyog. Tyűha!

Kemény csaj vs buta libák
Pink: bár igazából ugyanolyan megcsinált termék ő is, mint akiket kritizálni próbál, Pink Don't Let Me Get Me szövegében beszólt szerencsétlen Britney Spears-nek, mintha ez valami hőstett lenne: "rohadt Britney Spears, csak egy csinibaba, én nem olyan vagyok".

Avril: bár igazából ugyanolyan megcsinált termék ő is, mint akiket kritizálni próbál, Avril egy interjúban beszólt szerencsétlen Hillary Duffnak, mintha ez valami hőstett lenne: "anyuka kislánya, mehetsz a francba".

Orwell
Pink: ahogy az 1984-ben a totális állam szervezi meg a saját maga elleni forradalmat is, úgyanúgy Pink a popipar egyik Mata Harija, aki pont azokat teszi popfogyasztóvá, akik azt hiszik, hogy ők hősiesen szembenállnak a kiüresedett tömegkultúrával.

Avril: ahogy az 1984-ben a totális állam szervezi meg a saját maga elleni forradalmat is, úgyanúgy Pink a popipar egyik Mata Harija, aki pont azokat teszi popfogyasztóvá, akik azt hiszik, hogy ők hősiesen szembenállnak a kiüresedett tömegkultúrával.

Annyira jó és annyira nem szól róla senki más magyarul, hogy harmadszor tudósítunk az ohkulton JT Leroy hogylétéről. Először csak hírül adtuk létezését, másodszor online interjúban adott nekünk exkluzíve, és most azt kell olvasók tudtára adnunk, hogy kiderült JT-ről, hogy egy nő. Illetve kettő. Shirley és Marilyn Manson meg még egy csomó híresség meg az egész Amerika és mindenki általában jól át lett verve. Ha úgy vesszük, legalábbis.

Karrier
Hogy ne kelljen visszaolvasni, gyorsan az előzmények arról, hogy kicsoda JT Leroy. Ő az a fiúnak született, de pszichotikus és drogfüggő anyja által jobbára lányként, azon belül pedig prostituáltként felnevelt csodagyerek, akit a sok nélkülözés, hajléktalanság és erőszak után San Francisco legmocskosabb utcáiról Hollywoodba röpített egy önkéntes pszichiáter jótanácsa, aki észrevette, hogy a visszahúzódó Jeremiah milyen tehetségesen ír. 2001-ben és 2002-ben jelent meg egy-egy könyve, egy regény (Sarah) és egy novellagyűjtemény (The Heart Is Deceitful Above All Things), mindkettő zseniális humorral és megdöbbentő szeretettel dolgozza fel a kisfiúnak és beszámíthatatlan, fiatalkorú anyukájának a történetét, mindkettő bestseller lett, és az utóbbiból film is készült.

A sikerhez nagyban hozzájárult, hogy rögtön az első könyv megjelenésekor hírességek hada halmozta el JT-t nyilvános bókjaival és ennek hatására a titokzatos sztár-író körül kisebbfajta mozgalom alakult ki. A Garbage két számot is írt róla, a Heart...-ból készült film mellékszerepeiért is csak úgy tolakodtak az olyan sztárok, mint Winona Ryder vagy Ornella Muti. JT egyre több újságnak és magazinnak kezdett cikkeket írni a Times-tól a Vogue-ig, és együttese, a Thistle is meglehetős hírnévre tett szert. Nyilvánosan nem nagyon szeretett megjelenni, de egyre többet nyilatkozott telefonon, emailben vagy faxban, az ohkultnak például ilyeneket: Időnként pszichotikus is tudok lenni, elkezdem azt hinni, hogy itt a világvége, hangokat hallok, és az egész tiszta téboly meg terror. A végén általában kórházban kötök ki.

Paróka
Hányattatott múltját és extravagáns személyiségét tekintve senki nem furcsállotta különösebben, hogy JT nem hajlandó fényképezkedni vagy nyilvánosan megjelenni, vagy ha mégis, akkor is csak álruhában. Mindig nagy, platinaszőke parókákat hordott, napszemüveget, általában kalapot is. Így jelent meg a képe pl. a Face magazin oldalain is, így találkozott mindig sztárbarátaival, így ment el a Cannes-i filmfesztiválra a könyvéből készült film bemutatójára, stb. Annyira sok helyen jelent meg, hogy az írásra nyilván alig maradt már ideje, 2002. óta összesen egyetlen novellája jelent meg könyvalakban. És sajnos jelenleg nagyon is úgy áll a helyzet, hogy több könyve már nem is lesz.

Szemet szúrt ugyanis ez a nagy titokzatosság a New York Times egy újságírójának, aki már 1999. óta követte JT karrierjét, és árgus szemekkel figyelte minden megmozdulását. De ő is csak tavaly októberben jutott el odáig, hogy le merje írni, hogy JT Leroy nem egy igazi ember, hanem csak egy kitalált figura, aki egy bizonyos Laura Albert nevű rockújságírónő agyából pattant ki. A cikk hatalmas vihart kavart, JT persze tagadott mindent, de érdemben mégse cáfolt semmit. Végülis Laura Albert exélettársa bökte ki, hogy a hír valóban igaz. A könyveket és később a cikkeket Laura Albert írta, ő adta a telefoninterjúkat, JT arcaként pedig bizonyos Savannah Knoop szerepelt minden alkalommal, aki az írónő sógornője volt. JT azóta hallgat, vagyis eltűnt, a website-ja pedig nem frissül, azaz szemlátomást feladta a harcot. A JT Leroy név csak egy álnév volt, a név mögé kitalált személyiség pedig egy marketingeszköz, amivel Laura Albert sok-sok könyvet, sok-sok jó könyvet tudott eladni.

Igaz - hamis
JT egykori rajongóinak, illetve az egykori JT rajongóinak ezek után két választási lehetősége van. Vagy kényszeredetten beismerik, hogy csúnyán át lettek verve, hogy nem jöttek rá, hogy a félénk kisfiú igazából exhibicionista lány, hogy amit önéletrajzi ihletésűnek gondoltak, az a legvadabb fikció. Ők mérgükben és csalódottságukban azt is Laura Albert szemére hányják, hogy hogyan volt képes állítólagos pedofíliával, hajléktalansággal, gyermekprostitúcióval reklámot csinálni saját magának. Ezzel ők azt is elismerik, hogy ők csak azért olvasták el a könyveket, mert azt hitték róluk, hogy igazak – amit ugyan nem hihettek, hiszen mindkét könyvön világosan fel lett tüntetve, hogy fikció. Ezek az olvasók nyilván igazából azért vannak felháborodva, mert már megint azzal fogták meg őket, hogy azt hitték, mások piszkos magánügyeibe kapnak majd bepillantást. Így, hogy tudják, hogy az illető nem is létezik, nekik ez így már nem érdekes. Ők Kertész Imrétől is visszakövetelnék a Nobel-díjat, ha kiderülne, hogy személyesen nem is járt koncentrációs táborban.

A többi rajongó viszont továbbra is elismeréssel gondol a titokzatos és szeszélyes szerzőre, hát akkor hívják most JT Leroy helyett Laura Albertnek. Az ő számukra a regénybeli Sarah és kisfia ugyanúgy hősök maradnak, úgyanúgy jelentenek valamit, mint eddig. Sőt, a JT Leroy projektről számukra csak annyi derült ki ezzel, hogy még nagyobb szabású és még zseniálisabb, mint gondolták volna. Hiszen az identitáskeresésnek és az identitás megváltoztatásának fonala végigvonul mindkét könyvön. Arról is szó van bennük ugyanis, hogy miként tettetik magukat valaminek vagy valakinek a prostituáltak. Hogy kik azok, akik fizetnek azért, hogy valaki azt mondja nekik, amit hallani szeretnének. Hogy mikor jár jobban egy kisfiú, ha kislánynak adja ki magát, és mikor rosszabbul. A könyvek morbid szépségű világa, az egyszerre könnyed és kegyetlen humor, a regények mélyén egymás mellett meghúzódó szeretet és kiábrándultság attól függetlenül valódi, hogy az író nő volt-e vagy férfi. Érezni kell.

Ezen a héten: autók vs pop. Évtizedekig úgy tűnt, az övék lesz a világ. Most, hogy megkapták, szürkék, jelentés- és egyéniségmentesek lettek. Nem szereti már őket senki. Mi se. Kétségbeesett közlekedés-kulturális kirohanás a személygépkocsik rémuralma ellen.

Eszpéessz
Mint annyi mindennek (és mindenkinek), ami (aki) végül csúnyán végezte, az autóknak is az ötvenes években kezdődött a karrierje a popbizniszben. Nagyok voltak, színesek, elegánsak vagy vadak, kicsit rakéta alakúak és nagyon amerikaiak. Rock'n'roll szólt az autórádiókból, a moziba is be lehetett velük menni. James Dean és Elvis hőskorában az autó a szabadság, a modernség és a fiatalosság szimbóluma lett. A Porsche ekkor még nem igazán jelentette azt, amit később, de a fiatalok már ekkor száguldásról és szerelemről ábrándoztak egy szebb jövőre készülve.

A szebb jövő a huszadik század előrehaladtával szép lassan lekerült ugyan a napirendről, de a gépkocsimánia jó ideig terjedt még tovább: meghódította Európát is. Errefelé a hangsúly a nagyság helyett inkább a praktikumon és persze a jópofa designon volt. Az hatalmas amerikai Cadillac-ek és Fordok mellett Európából Volkswagen bogarak, a Citroen 2CV kacsák, a Fiat Cinquecentók, és persze a Mini Cooperek milliói jöttek, és inspirálták a pop világát, sőt, mint tudjuk, inspirálják a mai napig, a Kicsi kocsi sorozattól Mr Beanig. Válaszul a kelet is már 1957-ben elkezdte gyártani a Trabantokat, 1973-tól a Polski Fiatok özönlötték el a világ egyik felét, összetéveszthetetlen Wartburgok, Zaporozsecek, kockaladák jutottak nekünk osztályrészül.

Korrózió
Valamikor a hetvenes évek végén aztán az autók renoméja szép lassan kopásnak indult. A fenti slágerkocsik egyre inkább elmaradottnak kezdtek tűnni, de a digitális korszak hajnalán a legizgalmasabb újításokból az autókba nem sok minden jutott. Aki a technikával akart villantani, az már nem az autóját mutatta, hanem a számítógépét, mobiltelefonját, stb. A Concorde-korszakban aligha lehetett az autózás a legelőkelőbb közlekedési mód. Az újabb és újabb autómodellekből minden egyéniséget kihagytak a tervezők, és azóta se sikerült egyetlen olyan legendás és első pillantásra felismerhető kontúrt megalkotni, mint amilyen mondjuk egy VW bogáré.

Ha még előbukkant az autó a filmekben vagy a videoklipeken, slágerekben, már akkor sem azzal az őszinte áhítattal vették körül, mint annak idején. Néhány példa: a dinamizmus és a szabadság egykori jelképét Stephen King regényében, a Christine-ben és a könyvből 1983-ban készült filmben ördögi erők szállják meg. A szintipop egyik első slágere Gary Numantől a Cars volt. Aki emlékszik rá, tudja, hogy se nem lelkes, se nem dinamikus - fülbemászónak ugyan fülbemászó, de kiábrándult és monoton. A 80-as évek végén a Depeche Mode is pár sötét, baljós hangulatú autós klippel vált világsztárrá, de persze a legjobban szegény Trabanttal bántak el. Ott volt például a U2 egyik klipje a One c. számhoz (a berlines-trabis), a Macskajajban meg egy disznó egyenesen felzabál egy Trabantot. A kicsi kocsi sem száguld már egy ideje.

Szürke
És elérkezett a XXI. század. A mobiltelefonokat továbbra is félévente teljesen áttervezik, de közben az autók egyre fantáziátlanabbak, egyre nehezebb őket megkülönböztetni egymástól. A fásult autóvásárlók ráadásul néhány éve a metálszürke színt favorizálják. Másik elegánsabb neve, ha jól emlékszem, kályhaezüst, de a lényegen ez nem változtat: az ohkult ad hoc felmérése szerint a jelenleg a ház előtt parkoló hét autóból három szürke. Az egyébként is szürke városok utcáit egyforma szürke autók töltik meg: hogyan is meríthetne ebből inspirációt a popzene vagy a filmek világa? Az utóbbi évek minden valamirevaló road movie-jában régi autóval utaznak: lásd Anyádat is, vagy az idei Oscar-jelölt Transamericát.

Hogy az autók formatervezése micsoda válságban van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az évtized két "menő" autója a két retrokocsi, a régi-új Mini és Bogár. Egyszerűen nem sikerült azóta sem kitalálni egyetlen olyan markáns formát sem az autóknak. A legszomorúbb az egészben az, hogy ebből az unalmas használati tárgyból továbbra is csak egyre több és több van. Közben az építészet is kénytelen az autózás támasztotta követelményeket kielégíteni, és a városok minden négyzetméterét áttervezik az autózásra tekintettel. Az ember azt gondolná, hogy minél többet gyártanak belőle, annál nagyobb lesz a változatosság a formákban meg a színekben, de nem: hiába a Pimp My Ride sorozat népszerűsége, az autók zöme mégis szürke, és a két legmenőbb modellt több mint ötven éve tervezték. Szégyellje magát minden autótervező és szürkeautó-vásárló. Aki nem szégyelli, az indokolja meg egy rövid emailben, amit kérünk ide elküldeni: sziabence@hotmail.com.

Újabb műfajban tör utat az Ohkult ezen a héten. Kedves olvasóink, kihasználtuk az adandó alkalmat, és paparazzóskodtunk egyet. Exkluzív képek Cindy Crawfordról. Sötétebb a haja, mint eddig bármikor, viszont ugyanolyan jól néz ki, mint tizenöt éve. Mi is alig hittük, de ez tényleg ő, lehet jólesően álmélkodni, mi is ezt tettük a fényképezőgéppel a kezünkben.

Kellemes
"We request the pleasure of your company on the occasion of the Private Party in the presence of Cindy Crawford" - ez állt a meghívónkon. Természetesen céges buliról van szó, Cindy ugyanis másodállásban luxusórák marketingjéhez nyújt segédkezet, az Omega "nagyköveteként". Így aztán nem rest a főnöke kérésére megjelenni egy hangulatos fogadáson.

Az este azzal kezdődött, hogy Cindy meglátogatta a cég egyik üzletét, aztán köszöntötte az utcán összezsúfolódott tömeget. Hogy ők vajon előre tudták-e, hogy Cindy éppen akkor arra fog járni, vagy csak ad hoc verődtek össze, azt nehéz volt eldönteni, mindenesetre annyira izgalomba jöttek, hogy többen is kiáltozni kezdték Cindy nevét, amikor a ragyogó szépségű hölgy megjelent a lépcső tetején. Vakuk vihara, kameramannok közelharca. Cindy végül nagy üdvrivalgás közepette pár szóval köszöntötte a rajongókat. Mi az egészet bentről, a partiról figyeltük, egy-egy pohár pezsgővel vagy vörösborral a kezünkben, lazacpástétomot majszolgatva.

Reprezentatív
És végül, miután a tömegnek búcsút intett, megérkezett közénk Cindy a partira. Ki gondolta volna, de a bennfentes, bundás/öltönyös vagy trendi vendégsereg minden sznobizmust félretéve a kinti tömeghez hasonlóan lázba jött. Fényképeztek, tolakodtak, tapsoltak, integettek, hangoskodtak, leplezetlenül lelkesedtek. Hát ezt tudja Cindy Crawford.

A még mindig gyakorló szupermodell testhez simuló, feszes farmerben volt és egy lezseren elegáns igen előnyös topban. Bár Cindy nyilván éppen azért lehetett szupermodell, mert neki minden top előnyös. Ez is egy szakma, az egykori Mrs. Richard Gere elképesztő rutinnal volt isteni, semmitől nem jött zavarba, végig úgy nézett ki, mint aki remekül érzi magát, pislogás nélkül mosolygott mindig a fényképezőgépekbe. De van, ami megtanulhatatlan: Cindy mindent valószerűtlen eleganciával csinál, száz százalékig ellenállhatatlanul. Magas, kecses, ragyog, nincsenek ráncok az arcán.

 

Ami egy egyszerű embernek rémesen kínos, vagy egyenesen megalázó lenne, ő abban a szerepben is tündökölt. Cindy hamarosan elhelyezkedett ugyanis egy megfelelő sarokban, megfelelő háttér előtt, a vendégek meg szépen sorban álltak mellette, és egyesével lefényképezkedtek az est fénypontjával. Természetesen mi sem maradhattunk ki a sorból, egy kis várakozás után a mienk volt Cindy tíz másodpercre. Ez a fényképen kívül egy kézfogásra-bemutatkozásra volt elegendő, és arra, hogy a nevem hallatán Cindy elképedve megkérdezze, hogy milyen országból érkeztem.

 

Boldog
Az est utolsó mozzanata volt, hogy Cindy-t ünnepélyesen fölköszöntötték pár nappal ezelőtti születésnapja alkalmából. Hogy hányadik, azt nem mondták, de mi persze utánanéztünk. Kedves olvasóink, hogy repül az idő....! Cindy Crawford most töltötte be a negyvenet. Két gyermek anyja, és még mindig fotómodell, meg egyéb fontos alkalmakon elbűvölő. Plusz van egy kis cége, amit vezetget. Egy gyémántos órát és egy hatalmas rózsaszín tortát kapott ajándékba. Elfújta a gyertyákat, levágta az első szeletet a tortából, aztán egy kicsit még diskurált, majd távozott - az azóta is kinnt várakozó tömeg további sikoltozása közepette. Nem csak az órát, hanem valószínűleg a tortát is magával vitte, a vendégeknek legalábbis (legnagyobb bánatunkra) nem adtak belőle

.

Videoklip-klisék: kedves videoklip-rendezők, főleg amerikaiak. Csomó dolog már nagyon unalmas a zenetévék kínálatában, ezért jelen kiáltványunkkal kérünk az Ohkult nevében minden bennfentest, hogy a következő agyonhasznált elemeket szíveskedjenek a jövőben kihagyni a videoklipekből. A teljesség igénye és fontossági sorrend nélkül.

1. Fenékrázós bikinis nők. Felfoghatatlan, hogy a szélessávú internet világában kinek van még szüksége erre a fantáziátlan pornóhelyettesítőre. Szexinek rég nem szexi, de nem is tud annyit nyújtani, mint ami az interneten egy tizedmásodperc alatt szintén ingyen elérhető.

 

2. Capoeira, stb. Madonna se tudott szegény ellenállni, a Sorry klipjébe is becsusszant egy kis harcművészetbe oltott break. Emlékeim szerint Lenny Kravitz volt az, aki először alapozott a capoeirára videoklip-koncepciót, egészen konkrétan a 2002-es Believe in Me-re gondolok. Azóta a Chemical Brotherstől Britniig mindenki villantott már vele, Palcsó Tamás is hányszor mondta, hogy ő milyen nagy kedvvel capoeirázik. Ez azt jelenti, hogy jó lenne a dolgot most egy időre pihentetni.

3. Szilánk-effekt. Igazából fogalmam nincs, hogy mi az igazi neve ennek az effektnek. Azt viszont tudom róla, hogy a svéd Whale együttes egyetlen klipjében volt először látható 1995-ben, aminek az volt a címe, hogy Hobo Humpin Slobo Babe. Aztán ahogy a befagyott-idő-effektus (amikor mintha az idő megállt volna, de a kamera mozog tovább) átszivárgott a Smoke City 1997-es Underwater Love klipjéből a Mátrix-filmek harci jeleneteibe, ugyanúgy a darabos-szilánkos felvételeket is agyonhasználták később a mozifilmekben (is), lásd: Ryan közlegény megmentése vagy 28 nappal később. Ha valakinek még mindig nem ugrott be, hogy miről beszélek, azoknak talán segítség, ha annyit mondok, hogy olyan a felvétel, mintha másodpercenként nem 25, hanem mondjuk csak 15 képkocka lenne a filmen. Ha valakinek ezután sem ugrik be, de érdekli, írjon egy emailt a sziabence@hotmail.com címre, és próbálkozom tovább. Azt is kérem, hogy írjon, aki tudja, hogy igazából hogy hívják ezt az effektust.

4. Stage diving. Kedves Simon Webbe (aki ráadásul pedig nem is rocker) és a többi ötlethiányos. A Szigeten tilos, máshol meg egyszerűen kiment a divatból. Jó lenne, ha videoklip-nyelvezet szótárában is találnának most már valami más szinonímát arra, hogy "állati jó koncert".

5. Vicces video. Emlékszik még valaki a Genesis utolsó nagy dobására, az I Can't Dance-re? 1992-ben még lehetett azzal tarolni, hogy valaki éppen aktuális reklámokat parodizált a klipjében, de azóta a vicceskedéssel már csak szórványosan találkozunk hála Istennek. Egy vicces klip a legjobb esetben is körülbelül egyszer vicces. Egy videoklipet az ember egynél többször szokott látni. Tehát a vicces klip többször idegesítő, mint vicces. Persze vannak, akiknek még nem sikerült ezt a következtetést levonni: az utóbbi évekből a Bloodhound Gang, Blink 182 és a Foo Fighers a főbűnösök, az önmagát nyilván zenei Jim Carrey-nak tartó Dave Grohl-lal az élen.

 

6. Lassított gyorsaság. A Csinibaba jó része is ezzel a trükkel készült, Björk számára Spike Jonze vetette be az It's Oh So Quiet klipben. Annyi az egész, hogy az énekes playbackjét kicsit fölgyorsítják a felvételkor, így ahhoz, hogy a kép illeszkedjen a zenéhez, a klipbe lassítva van bevágva a jelenet. A végeredményben az énekes zenére ritmusra énekel, de közben minden elegánsan-romantikusan belassult.

Le mie mani creano - Az én kezeim alkotnak. Kedves olvasóink, egy hétre még Olaszországnál maradva fogadják szeretettel az Ohkult történelmének első képriportját. Témánk: Velence. Persze eszünk ágában sincs tovább szaporítani a gondolákat és a Sóhajok hídját meg a Szt. Márk teret ábrázoló képek számát. Ehelyett Velence falain látható régi és kevésbé régi, előre megfontolt és ad hoc, két és háromdimenziós díszeket lehet itt lejjebb szemügyre venni. Street art és graffiti az elmúlt kb. 500 évből. Hozzászólások és megjegyzések most is jöhetnek a sziabence@hotmail.com-ra.

Sok véletlen, egy olimpia, sok levél a sziabence@hotmail.com-ra, egy kényszerhelyzet, és végülis nem maradt más választásom, mint ideiglenes kistestvért nyitni az ohkultnak. Én is meglepődtem, de kiderült, hogy vannak, akiket a popon kívül más is érdekel. Most hozzájuk próbálok szólni.

Sohase mondd
A gimnáziumi olasztanulás négy éve nyomtalanul lepergett rólam, és az egyetem alatt csakazértis spanyolórákkal töröltem ki az egésznek az emlékét. Korcsolyázni ugyan egész jól tudok, de soha életemben nem síeltem, és egy idő után megfogadtam, hogy most már nem is fogok. Nem szeretem a telet. Unom a sportközvetítéseket a tévében. Így aztán meglepetésként ért, amikor ezen a télen az ügyvédi szakvizsgát egy képzavarral szögre akasztva egyszer csak a téli olimpiát szervező szervezetben találtam magam, Olaszországban.

Hát még az ismerőseim hogy meg voltak lepve. Magyarázhattam nekik, hogy az olimpiával kapcsolatos munkám leginkább szervező és adminisztratív jellegű, egy irodában ülök végig, nem kell tudni nemhogy síelni, de még olaszul sem, nem tágítottak, és nem tágítanak továbbra sem. Hitetlenkedve és érdeklődve kérdeznek és kérdeznek és kérdeznek. Persze azt nem árulom el, hogy igazából hogy kerültem ide, és hogy pontosan mit dolgozom, de azért még így is érdekeseket tud mesélni az ember, ha az olimpián dolgozik. Különben sincs más választásom, valamit most már mondani kell, válaszolni kell az emailekre, főleg mivel most nem vagyok otthon Pesten, ahol, úgy látszik, most hirtelen annyian kíváncsiak lettek rám. Jólesik egyébként, ezt meg se próbálom letagadni.

Írd meg
Egyszerűen nem lehetett minden emailre külön válaszolni, a körleveleket meg természetüknél fogva nem olvassa el senki. Ezért arra gondoltam, milyen elegáns lenne, ha csak egy linkkel válaszolnék a kérdésekre. A modern ember már linkekben fejezi ki magát, talán. Persze a legkézenfekvőbb az lett volna, ha szépen beszámolok mindenről itt az ohkulton, ahogy a nyáron a Szigetről írtam nap mint nap, és csak annyit mondok, hogy ha tudni akarják mi van velem, nézzék meg az ohkultot. De csak nem fogom a kedvenc témáimat több mint egy hónapra félretenni csak azért, mert új állásom lett!?

Nem is teszem félre, a SziaBence!, vagy ahogy újabban írom, Szia!Bence (új logo!) fő témájának megmarad a pop. És közben akit érdekel az olimpia, olvasgassa a külön blogot, amit nyitottam neki. Mert, bár még 3 hét van hátra a megnyitóig, máris nagyban íródik a blog. Talán egy-két sportrajongó is megtalálja, és amikor kibosszankodta magát azon, hogy sehol egy eredménylistát vagy éremtáblázatot nem talál, mégiscsak beleolvas és ottragad. Mert bár szakszerű nem leszek, nem értem, hogyan pontozzák a curlinget, nem ismerek névről egyet hokijátékost se, és az se tudom, mennyi az óriás műlesiklás világrekordja, mégiscsak itt vagyok és ott leszek, méghozzá backstage, a színfalak mögött, és látok pár dolgot, ami a tévében nem szokott benne lenni. És hát ebben a városban lassan most már minden az olimpiáról szól, nem túl nehéz információhoz jutni.

Ez megmarad nekünk
Azért álljon itt egy úgymond exkluzív sztori, ami a héten kapott lábra Torinóban, és amit biztos, hogy máshol nem lehet majd (magyarul) olvasni. Itt, Piemont régió fővárosában nagyjából egymillió ember lakik, és körülbelül ugyanennyi turista fog ideérkezni a városba egy-két héten belül, és aztán még vagy egy millió a környező hegyekbe. Mindenki arra készülődik, hogy ezt a sok vendéget ki tudják szolgálni. Valószínűleg csak egy szolgáltatás van, amit nem központilag szerveznek meg a turisták kényelme érdekében, hanem a dolog az önszerveződésre van bízva. Ami az elmúlt olimpiákon kitűnően működött, az minden bizonnyal most is így lesz.

A torinói prostituáltak terheit enyhítendő ugyanis mentesítő örömlányok várhatóak nagy számban (ééérted?! nagy számban!), amint ez pl. az athéni olimpia alatt is történt. Európa prostituáltjai egyesültek ugyanis az olimpiai mozgalom zászlaja alatt arra a pár hétre. Vadabbnál vadabb találgatások keringenek arról, hogy hány lány érkezett az előző olimpiára azért, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtson, és semmi jel nem utal arra, hogy ezúttal ne utaznának ide közülük ugyanilyen sokan. Ezek után pedig már szinte kézenfekvő az ötlet, hogy ha már egyszer úgyis itt vannak, akkor mondjuk a paraolimpia mintájára miért ne lehetne nekik is versenyeket szervezni. Kizárt, hogy a rendezvény érdektelenségbe fulladna.

Szóval, az olimpia blogja

... itt olvasható: http://torino2006.freeblog.hu

Az eseménydús 2005 leg...-pillanatait felvonultató különkiadásunk második fele következik. Az első rész kicsit lejjebb olvasható. A neveket itt is mindet diszkréten Karolára változtattam. Nyári és téli élmények, bulik, vizsgák, önfeljelentés, kínzás és hálaadás - fél évben. Leveleket ide: sziabence@hotmail.com!

Júl. 15. péntek
Nemsokára éjfél lesz Londonban is, és kapható lesz a Harry Potter and the Half Blood Prince. Karola persze HP-buliban van ennek megfelelően, és csak azért nem irigylem, mert Saint-Paul-de-Vence-ban vagyunk mi meg, ami szerintem kevésbé valóságos hely, mint mondjuk a Hogwarts. Sajna az idevezető shortcut-útvonal kicsit kanyargósabb és hegyesebb volt (sokkal), mint számítottuk, Karolának tök elege lett a vezetésből, én meg majdnem kidobtam a taccsot. Viszont ez a hely minden álmaimat és Walt Disney-t felülmúlóan szép. Bejöttünk a gyönyörű szállodába, besétáltunk a vár-falvacskába, eszméletlen.

Júl. 17. vasárnap
Elképesztő hőség volt ma, a 2300 m magas csúcsokon is 25-27 fokok. Gyönyörű helyeken jöttünk az Alpokban, egy fura kis vendéglőben ebédeltünk, ahol kenguruhúst is kérhettünk volna! A legszebb helyre véletlenül kerültünk, amikor elnéztem a térképet. Végülis Cuneóban vacsoráztunk pizzát, majd dugó lett az autópályán, és másfél óra alatt 7 km-t tettünk meg. Dúrva volt, persze a leállósávban is jöttek az ügyesek, mint otthon. És ezért még 4 euro autópályadíjat is fizettünk.

 

Júl. 31. vasárnap
Egész későn keltünk, reggeli előtt Karola összehaverkodott egy pasival a szomszédos szobából. Reggeli közben kiderült, hogy a pasi a Kaláka egy tagja, és ma lesz koncertjük. Egyre értünk oda Kapolcsra, stoppal mentünk át Vigándpetendre. Egy bőrüléses, légkondícionált Volvo vett föl minket, négyen simán elfértünk a hátsó ülésen, és a Mad World című szám ment benne. Vigándpetenden először végignéztük a vásárt, vettem Karolának egy mézeskalács-szívet. Ettünk töki pompost, itt sokkal finomabb volt, mint pénteken Kapolcson. Aztán megnéztük az utcát, ami maga a falu, és tök jó kiállítások meg helyek és zugok voltak. Írógéppel festő bácsi, felszálló gépdarvak, márványvirsli, vascsoki, hideg pinceterem mécsesekkel, és a legjobb egy tágas pajtában egy pihenőszoba, a tetőről hinta lógott, és valami egészen különleges atmoszférája volt. Busszal (csigabusszal) átmentünk Taljándörögdre. Ott az első dolgunk félkarúrablózás volt, én 200 Ft-ot nyertem, Karola 400-at. Aztán a Kaláka-koncert előtt megint dumáltunk a bácsival, utána Karolával ketten csak egy jegyet vettünk és becsempésztük magunkat. Mellettünk ült a kemény mag, kívülről tudtak mindent, és hangosan énekeltek.

Aug. 4. péntek
Ma lett volna az Arc plakátkiállítás megnyitója, Karolával 7 körül oda is merészkedtünk, de csak szarrá áztunk két perc alatt, aztán visszavonulót fújtunk a Felvonulási térről. 8-kor jöttem haza az irodából, és mivel nem volt kedvem az új bőrcipőmet tönkretenni, mezítláb jöttem.

Aug, 24. szerda
Kínoztuk egymást egész este 8-tól, és olyan dolgokat mondtunk ki, amik ugyan akkor és ott igazak voltak, de ettől még jobb lett volna, ha nem hangzanak el.

Szept. 4 . vasárnap
Tegnap éjjel kb. 65-en voltunk itt a partin. Jó volt, jó volt, de valahogy nem az az extraextázis, amit tavaly éreztem, vagy legalábbis úgy rémlik, hogy éreztem. Volt nemolyanjó, de kitartó tánc, én nem értem, hogy az alattunk lakók hogy nem őrültek meg. A csajok is hoztak egy tortát, meg Karola is csinált egy sachert, mind a kettő isteni volt. Minden elfogyott egyébként basszus, bor maradt végülis egész sok, de beettek és beittak mindent. Délben föl, fél 4-ig takarítás, félelmetes kosz volt, széttaposott popcorn mindenhol.

Szept. 16. péntek
Az Ohkultra írtam a Girls and Mathematics pólókról a múlt héten, aztán följelentettem magam álnéven az Indexnek, és tessék, ma a Girls and Mathematics a címoldalukon volt.

Okt. 5. szerda
Még mindig csomó van, amibe bele se olvastam, de nem most nem, soha életemben. Ha engem holnap átengednek, akkor vagy nem is olyan nehéz ez a szakvizsga, vagy krva mázlim van. Nem tudom, mire lesz elég ez az éjszaka, egyelőre Goldfrappet hallgatok.

Okt. 6. csütörtök
Így kezdte Karola az értékelést: ez a vizsga nem sikerült (itt nem tartott szünetet, tudom, de nekem a következő szóig csomó idő telt el) valami fényesen... Ketteseket kaptam én is, és így adtak nekem egy szakvizsga-bizonyítványt, egy ilyen kis lap, semmi különös, hogy KÖZEPES eredménnyel letettem a szakvizsgát. Úgyhogy basszus most van egy jogi szakvizsgám. Beszarás.

Okt. 27. csütörtök
9-kor a Kossuth téren Karolával találkoztunk, a Bazilikánál ültünk be valahova egy pohár borra. A végén adtak Karolának egy lámpaernyőt! Az éppen felújuló és berendezendő lakásához.

Okt. 29. szombat
Négy körül négyen taxival jöttünk el, nem tudtam otthon mit csinálni, bealudtam végül a kádban... Előtte beállítottam a telefonomat, hogy 0640-kor ébresszen. Tényleg arra ébredtem, a kézbőröm tök le volt már ázva, kapkodás, 7-kor befeküdtem az autóba, és irány Lelle! Itt lenn is aludtam egészen a túrós csuszáig.

Nov. 2. szerda
Hálát adok az Istennek az elmúlt évekért, az összesért, hálát adok a lehetőségért, hogy most mehetek, és kérek sok-sok erőt, talpraesettséget és szeretnitudást.

Nov. 13. vasárnap
Cavour az itt egy falu is, oda mentünk el az almatermesztés orgiájára. Volt sima alma, piaci alma, almakiállítás, almatermesztés-bemutató, sült alma, almasör (csomót kóstoltunk), almás ravioli, almás zabajone, almás minden, csak almakompót nem, ez most jutott eszembe.

Nov. 19. szombat
Never trust a man who knows how to look good in a woman’s hat.

Dec. 10. szombat
Szikrázó napsütés, már csak azért is szikrázó, mert az elég nagy szél tök hordta a porhót és az szikrázott a levegőben. Fölmentünk a hegycsúcsra az erődbe, amiben egy elhagyatott kórház van. Csomó helyen a bútorok is ott voltak, de belül a szobákban-termekben is hó volt!

Dec. 23. péntek
Nyáron nyaljuk... télen leheljük.

Dec. 31. szombat
Éjfél lett! Itt a szilveszter! Beteg vagyok, itthon maradtunk, de így is szép. Koccintással és Get Togetherrel kezdtük 2006-ot. 2005-ben a legjobb volt: KAROLA!

Hagyományainkhoz ragaszkodni kell, kezdjük tehát megint az új évet a személyes feljegyzésekből (értsd: naplót írok) kiollózott szalonképes idézetek retrospektív gyűjteményének első részével - a második a jövő héten várható. Az idén a szövegben előforduló magánszemélyek neveit Karolára egységesítettem, megintcsak nemre való tekintet nélkül. Az előző évekhez hasonlóan nagy olvasói visszhangra számítva a sziabence@hotmail.com postaláda most nagytakarítás után szinte üresen várja a leveleket. Tessék emlékezni 2005-re, aztán írni!

Jan. 6. csütörtök
József sír.

Jan. 13. csütörtök
Nagyon szar volt ma reggel. Minden reggel szar, de ma különösen az volt, a számban volt az a másnaposság-íz, a fejemben meg maga a másnaposság.

Jan. 18. kedd
Az öreg bácsi, akit a nő édeskének szólít, ezek szerint mégse férje a nőnek, mert a kiscsaj, aki szerintem a nő lánya, csókolomot köszönt a bácsinak. Mondjuk nekem is jó estét kíván, pedig 18 éves, ott a kabátján a gimis szalag.

Jan. 19. szerda
Olyan erősen fújom az orrom a kéthetes náthától, hogy délelőtt kétszer vérzett az orrom. Egyszer az ingemre.

Feb. 6. vasárnap
Elautóztunk Ivreába a karneválra. Egy kicsit mászkáltunk, aztán meg elfoglaltunk egy tökjó biztonságos helyet a védőháló mögött, és kezdődött a hagyományos farsangi narancs-csata! Tök jó volt, de igazából akkor jöttünk rá, hogy mennyire, amikor kijöttünk a búvóhelyről, és bár piros sapkában voltunk, ami azt jelenti, hogy nem játszunk, mégis partizánok módjára berohatnunk a csatába és dobálóztunk. Karola nem nagyon akart, ő csak iszkolt a fedezékbe, de egyszer mégis telibetalálták a nyakát hátulról. Persze nekünk semmi bajunk nem lett, csak egy-két kósza narancsfröccsöt kaptunk el. Egy csomóan nagyon durván nyomták. Akik a harci lovaskocsikon voltak, azokon sisak meg minden volt, de akik a tömegből támadták őket, azokon semmi. Félpercenként láttunk egy vérző orrot, bedagadt szemhéjat vagy narancstól piros szemet. Hihetetlen volt.

Feb. 20. vasárnap
Felhívott Karola basszus, hogy 20 percet dumálgassunk a hajléktalanok megsegítéséről. Brüsszelből hívott.

Feb. 25. péntek
Hazajöttem, magamba nézek, és nincs ott semmi. Hogy történhetett ilyen egyik percről a másikra? Igazából azt is csak az eszemmel tudom, hogy ez baj. Milyen fáradtság ez? Olyan, mintha meghaltam volna, egyetlen érzelem van bennem, halványan sajnálom, hogy igazából nem is [sajnálom]. Meg kicsit félek, hogy mi lesz, ha holnap reggel is így lesz. Lehet, hogy így maradok, és mindennek vége?

Márc. 16. szerda
A hét híre (sőt, ha igaz, az év híre): a múlt héten a 4. volt, most 6. az angol slágerlistán a Cabin Crew-tól a Star to Fall. Karola már egyszer-kétszer utalt erre, de csak ma emaileztük meg rendesem: azt mondja, az az ő száma, ő a Cabin Crew, elküldte a számot az EMI-nak és megvették! Egy emailt is forwardolt, amit az EMI-tól kapott. Nem tudom, hogy ezt most tényleg elhiggyem-e, de ha igaz, akkor az állati! Basszus.

Ápr. 4. hétfő
Mennyire elegem van... Mondjuk tavaly május óta összesen 3 db hosszú hétvégén voltam csak nyaralni, nem csoda, hogy besokalltam.

Ápr. 8. péntek
Ma volt a pápa temetése (II. János Pál). Reggel egy csomót néztem a tévében, és most délután is. Érdekes, hogy milyen nagy hatással van rám, főleg mivel maga a halálhír a múlt szombaton nem volt különösebben megrázó. De ma csak néztem és néztem ezt a millió embert, akik Rómába mentek, néztem a régi képeket, hogy mennyi helyen volt a pápa, mennyi embert áldott meg, hogy a 10 csatornából 8 ezt közvetítette, hogy ez mindenkinek mond valamit, még akikről nem is gondolnám, azoknak is. Japánban is közvetítette egy tévé a temetést, sőt, valahol egy arab nyelvű adó is. Az MTV-n is csak nyugis, befordulós számok voltak, nagyon jók (Gabriel, Protection, Everybody Hurts, stb.), reklám nélkül. Karolával mondjuk vitatkoztunk, mert persze szerinte az egész csak népmanipuláció, meg a sok buta ember, azt se tudják, ki ez, csak most meg vannak manipulálva és beküldik a részvétesemest a tévéműsorba.

Ápr. 9. szombat
Azt álmodtam, hogy kvázi megerőszakolok valakit egy számítógépes játékon keresztül (?), de érdekes módon ez nem volt olyan durva, előtte viszont engem akart megfojtani egy férfi, nem tudtam sikítani, csak amikor pont fölébredtem, nyögtem egy nagyot. Nem tudom, Karola hogy nem ébredt föl. November óta ez volt a 3. rossz álmom, előtte kb. 15 évig nem volt egy se.

Ápr. 16. szombat
A mi kocsink még az étteremnél maradt, ezért az első dolgunk az volt, hogy beültünk Karola és Karola mögé a kombi hátuljába Karolával (a hátsó ülések ki voltak szerelve), és ott hömbölögve utaztunk el a mi kocsinkig, és aztán onnan 2 autóval mentünk a Centralinóba. Számomra rejtély, hogy ezek az olaszok hogy bírnak ilyen gond nélkül vezetni ennyire under the influence. Mert hogy Karola megiszik egy-egy pohár bort vagy sört, hát az oké, de most ő is és Karola is csomó mindent ittak. Dehát mindegy, a fene tudja, lehet, hogy ilyen szempontból a brog csak jót tett. Ilyen szempontból is.

Máj. 4. szerda
Karolával néztem 7-től a Ledarálnak, eltűntem c. darabot a Kamrában. Franz Kafka Peréből rendezte Bodó Viktor. Az első felvonás krva jó volt, a második eléggé túmacs már a végén, egy nagy káosz és őrület volt már csak. Ónodi Eszter. Fekete Ernő. Keresztes Tamás volt Josef K., tök hasonlít Kyle Maclachlanre, most láttam először, tök jó volt ő is. Nagy Ervin. Chicago musical. Flitter, glitter, hardcore pornó és metál, minden volt. Éjfélre értem haza, az úton egy csaj hányt a buszon.

Jún. 6. hétfő
Ma estére azt a programot terveztem, hogy megvárom Ónodi Esztert a Kamra előtt a Top Dogs után és megkérdezem, hogy nincs-e kedve az ohkultra meginterjúvolódni. Gondoltam, hogy valószínűleg lekésem, de azért tepertem oda a bicajjal tiszta erőmből. Hát, majdnem odaértem a Ferenciekre, amikor a templom oldalában szembejön egy másik biciklista: pont ő volt! Megfordultam és utánamentem, a kereszteződésnél utolértem és letámadtam. Tök aranyos volt – és nagyon szép! Az eredmény viszont kevésbé bíztató: megígérte, hogy július végén (!) ír vagy felhív. Nála van a számom meg az emailem meg egy best of ohkult print-out.

Jún. 28. kedd
Elkezdett hibaüzeneteket küldözni a gépem, és kiderült, hogy van benne egy trójai faló, de az IT-sek nem jöttek. Csomó ideig vártam, aztán használtam tovább, de addigra az egész internet kapcsolat leomlott az egész irodában, akkor jöttem el.

Mivel minden eszközzel azon vagyunk, hogy emeljük az Ohkult presztízsét, készítettünk 2005-re egy elegáns "az év emberei" listát. Hogy nehogy sértődés legyen a vége, a neveket ábécésorren közöljük. Az érintettek megilletődött köszönőleveleit a sziabence@hotmail.com címre várjuk.

1. Évek óta rajta kéne lennie az ilyen listákon, és meg kell említeni az idén is Tim Burtont, tekintve, hogy két filmje készült el ebben az évben. Az egyik egy remake Johnny Depp-pel (Charlie és a csokoládégyár), a másik egy bábfilm Johnny Depp hangjával (A halott menyasszony), és azt se tudjuk, melyiket szeressük jobban.

2. Gael García Bernal egy mexikói származású színész, és a Korcs szerelmek óta felejthetetlen. Magyarországon legutóbb a Rossz nevelés c. Almodóvar-filmben láthattuk, de 2005-bem megkapta és zseniálisan eljátszotta élete első amerikai főszerepét, a King-ben. Inkább Ödipuszra tessék gondolni, mint Elvisre, ennyit elöljáróban elárulhatok.

3. Tavaly koncertjén voltunk, idén viszont csak majdnem beszéltünk vele telefonon. Akárhogy is: Alison Goldfrapp 2005-től kezdve már top 10 szupersztár csapból kifolyó és mégis megunhatatlan slágerekkel. A Supernature az Ohkult nemlétező szerkesztőségében leggyakrabban játszott lemez az idén. Még még még még még!

4. 2005. a jó remake-ek éve volt, úgy látszik. Peter Jackson legutóbbi filmje a "Return of the King" volt, a mostani lehetett volna akár "Return of King Kong", de amint az köztudott, nem az lett. Akárhogy is, nem szabad hallgatni a fanyalgókra, a "King Kong" az év legnagyobb költségvetésű és legjobb humorú művészfilmje: a tragikus sorsú, szerelmes óriásmajom egyszerre vicces, félelmetes, kedves és szimbolikus. Aki nem akarja érteni, ne az alkotókat hibáztassa. (A félreértések elkerülése végett: a képen a kevésbé fotogén rendező helyett a Göncz Árpád-tekintetű gorillaszörny látható.)

5. Amint arról korábban már hírt adtunk, a közmegegyezés szerint Matt Lucas és David Walliams vígjátéksorozata, a Little Britain a közmegegyezés szerint a Monty Python óta a legjobb a műfajban. Idén ősztől már itthon is láthatók, de sajnos a Cool TV magyarított verzióját elnézve helyenként igen nehéz elképzelni, hogy ez mitől lett olyan elképesztően népszerű. A képen a két úr éppen a névsorunkban utánuk következő hölgy társaságában kapcsolja fel ünnepélyesen a londoni karácsonyi díszkivilágítást.

6. 2005. egy újabb csúcspont volt Madonna karrierjében, de annyian szóltak már, hogy ne emlegessük őt folyton, hogy a részleteket meg se említjük többször. De úgyis tudja mindenki.

7. Kate Moss karrierjében aztán nem volt éppen csúcspont a 2005. év, vagy legalábbis áprilisban nagyon nem úgy nézett ki. De hiába, ha a hölgy lefegyverző szépsége túlélte a többéves kokainfüggőséget, miért ne élte volna túl azt is, hogy a függőség köztudomásúvá vált. Egy ilyen istennővel nem lehet csak úgy elbánni.

8. A Nizlopi egy vicces brit folk-rock zenekar, akik a semmiből kerültek a slágerlista élére, miután az egész internetet bejárta a JCB Song nevű számuk-klipjük. Bár őszintén szólva mi is csak pár hete hallottunk róluk először, mégis azonnal helyet biztosítottunk nekik a best of listán. Aki nem érti, hogy miért, kattintson ide: http://www.jcbsong.co.uk/jcbvideo.asp

9. Az év magyar szelebje egyértelműen Palcsó Tamás volt, nincs is vita. A sok sztároskodó, erős hangú és feltörni vágyó megaizé között egészen az áprilisi döntőig úgy viselkedett, mintha fogalma nem lenne, hogy mit keres ő ott a tévében vagy azon a hatalmas színpadon mikrofonnal a kezében. Fellépései után mintha nem értette volna, hogy a zsűri miért pont neki tesz fel kérdéseket. Pár hónapra a színtelen-sallangtalan Palcsó Tamás a magyar háziasszonyok szeretnivágyása nyomán a kereskedelmi televíziózás csöndes zen-centrumává vált, végre nevetségessé téve a senkik által semmik miatt keltett felhajtást. Mostanra sajnos sikerült annyi mindent ráaggatni, hogy egy év elteltével rá se lehet ismerni. Semmi sem tarthat örökké.

10. Egy rekorddöntő könyv és egy rekorddöntő film volt idén a leggazdagabb angol nő, JK Rowling munkájának gyümölcse. Se őt, se képzeletbeli gyermekét nem először említjük az Ohkulton, ezért inkább, Madonnához hasonlóan őt se dícsérjük meg többször. Csak itthagyjuk a lista végén.

 

 

Az összehasonlításokon kívül a másik kedvenc műfajunk itt az Ohkulton a listakészítés. Legutóbb arról készült egy, hogy néhány kósza ötlet ellenére milyen témák nem fognak szerepelni ezen az oldalon a közeljövőben.

1. A karácsonyra megjelent Eminem Greatest Hits lemez kapcsán néhány perc erejéig tervben volt egy értekezés arról, hogy a hip-hop túlburjánzása folytán hogyan halt ki a pop a tengerentúlon, és hogy ennek következtében milyen megdöbbentően unalmas lett az amerikai könnyűzene. Annyira unalmas méghozzá, hogy a pár perc után az írástól is elment a kedvünk.

2. Olvasókat megsegítő és jótanácsokkal ellátó rovatunkba karácsonyi különkiadást terveztünk. Elég volt ugyanis az afölötti siránkozásból, hogy a karácsony csakis a vásárlásról szól, meg arról, hogy az egész város a Mennyből az angyalra tülekedik a plázában. A megoldás viszont annyira frappáns, hogy egy mondatban meg tudjuk válaszolni itt is, nem tartana ki a téma egy bekezdésnél tovább: aki nem akarja, hogy az ünnep számára egy nagybevásárlásban merüljön ki, az szerezze be a jópofa ajándékokat kedves kis üzletekben (nagyon sok van belőlük Budapesten, tessék például sétálni egy kicsit a Király utcának a Körúttól befelé eső részén és a környező mellékutcákban), vagy készítse el az ajándékokat otthon. Ünnepelj, ne siránkozz!

3. Mindenképpen üdvözölni szerettük volna a negyedik Harry Potter-film, és a hatodik Harry Potter-könyv magyar fordításának érkezését is. Csak sajnos erről a témáról már mindent leírtak előttünk máshol, ezért itt csak egy-egy megjegyzésre szeretnénk szorítkozni mindkettővel kapcsolatban, amik mintha még sose hangzottak volna el sehol, pedig fölöttébb érdekesek:
3.1. Az új könyv (Harry Potter és a félvér herceg) friss magyar fordítása első fejezetének hivatalos premierje már megtörtént: a hajléktalanok által árult Fedél Nélkül c. újság közölte le. Magasan az év legszellemesebb, legfurább, legváratlanabb, és ezért legszimpatikusabb marketingfogása.

3.2. A Tűz Serlege mozifilm fürdőzős jelenetét elnézve pedig egyértelmű, hogy a filmkészítők aggodalma megalapozott: ki tudja, hogy a jelenlegi főszereplőgárda maradhat-e egészen az utolsó filmig...? Daniel Radcliffe túl gyorsan nő, és egyszerűen túl sokat sportol. Harry Potternek ne legyenek szexi bicepszei és ne legyen kocka hasa!

4. Hírértékű lehet ezen kívül, hogy december 10-én este az Ohkult küldöttsége részt vett a franciaországi Briancon városában - amely egyébként 1350 méterrel a tengerszint fölött Európa legmagasabban fekvő városa - az idei síszezont megnyitó ünnepségen. Az eseményt ingyenes forraltbor-osztás előzte meg, majd jó 50 síző ereszkedett le a hegycsúcsról fáklyákkal a kezükben. Magát a műsort 7 darab elég félelmetes, zsonglőrködő, szaltózó, síző és csujogató krampusz-akrobata celebrálta, egyenesen a Mad Max-ből. Illetve nem egyenesen, mert volt egy kis busójárás-beütésük is. A háttérzenét egy tűzokádó sárkány gyomrából egy kétszemélyes trash-metál zenekar szolgáltatta, a dobos vikingnek, a billentyűs disznónak öltözve. A show végére gyakorlatilag az egész völgyet felgyújtották, tüzijáték és szikrazápor lövellt mindenhonnan a hóra, még a krampuszok ruhájából is. De egyrészt a téli sportok már nélkülünk is több figyelmet kapnak, mint szerintünk megérdemelnek, másrészt pedig az Ohkult nem akarja a Lonely Planet kenyerét elvenni - utazási ajánlatokért és információért tessék a jövőben is inkább hozzájuk fordulni. Bár nem kizárt, hogy lesznek a jövőben kivételek.

5. Tarthatatlan továbbá, hogy a magyar nyelvű sajtó egyszerűen nem hajlandó normálisan beszámolni arról a popvilágot megrengető tényről, hogy újra összeállt a Take That, természetesen Robbie Williams nélkül. Egy újabb Greatest Hits válogatás kiadásán kívül egyelőre csak egyetlen nagy-britanniai turnéra szerződtek le, de mivel ez utóbbira a jegyek rekorddöntő tempóban keltek el és pótkoncerteket kellett beiktatni, valószínű, hogy nyárra már új zene is érkezik tőlük. A Duran Duran ugyan már csak árnyéka régi önmagának, de ők is jól tették, hogy visszajöttek. Hogy a Take That-nek mire futja majd a második fordulóban, azt meglátjuk. Az mindenesetre nem vitás, hogy Mark Owen idei szólólemeze magasan ver bármit, amit a Take That valaha is összehozott.

Aki mégis kíváncsi bármelyik téma bővebb kifejtésére, írjon a sziabence@hotmail.com címre, és emaiében megbeszéljük a dolgot.

Régen látott hévvel tombol újra a Madonna-mánia, kedves olvasóink, és erről az Ohkulton is megemlékezünk ezennel. Már csak azért is jó ötletnek tűnik, hogy ezt tegyük, mert éppen a napokban volt szerencsénk megtekinteni az "I’m Going to Tell You a Secret" ("Mondok neked egy titkot") című filmet, természetesen exkluzíve. Ezt a filmet Madonna készíttette - Jonas Akerlunddal - saját magáról tavalyi világkörüli útja alkalmával, nagyjából ugyanúgy, ahogy 1991-es turnéjáról elkészült a "Madonnával az ágyban". A ziccert eszünk ágában sincs kihagyni, következzen a két film összehasonlítása.

A koncepció
1991. Madonnával az ágyban: A film az 1990-es "Blonde Ambition" turné állomásait követi, amely a tengerentúlon kezdődött és itt Európában ért véget. A dokumentumfilmes fekete-fehér felvételek folyamát időnként egy-egy lélegzetelállító, színes-szélesvásznú koncertfelvétel szakítja meg.
2005. Mondok neked egy titkot: A film a 2004-es "Reinvention" turné állomásait követi, amely a tengerentúlon kezdődött és itt Európában ért véget. A dokumentumfilmes fekete-fehér felvételek folyamát időnként egy-egy lélegzetelállító, színes-szélesvásznú koncertfelvétel szakítja meg.

A főszereplő
1991. Madonnával az ágyban: Természetesen Madonna, akinek meglepően jó a humorérzéke, valamint jobban táncol és provokatívabb, mint valaha. A saját filmet forgató stáb szinte fölöslegesnek tűnik, mert úgyis kismillió kamera követi mindenhova.
2005. Mondok neked egy titkot: Természetesen Madonna, akinek meglepően jó a humorérzéke, valamint jobban táncol és ezoterikusabb, mint valaha. A saját filmet forgató stáb szinte fölöslegesnek tűnik, mert úgyis kismillió kamera követi mindenhova.

A pasi
1991. Madonnával az ágyban: Warren Beatty, a Madonnánál jóval idősebb színész, éppen túl élete utolsó nagyobb alakításán. A film elején kerül csak elő időnként, unatkozik, ücsörög és Madonnát kritizálja, aztán eltűnik. Madonna nyilván egy kivágott jelenetben szakít vele valamikor.
2005. Mondok neked egy titkot: Guy Ritchie, a Madonnánál jóval fiatalabb rendező, éppen túl élete utolsó nagyobb rendezésén. A film közben mindig elő-előkerül, sportol, énekel és Madonna kritizálja, aztán eltűnik. Madonna nyilván egy kivágott jelenetben megörökített tulajdonságáért szeretett bele.

Gyerekek
1991. Madonnával az ágyban: Nulla. Dehát ott van Madonna, akinek dús a szemöldöke és bájos rés van a két első foga között, valamint gyakran idegesítő, kiabál és idétlenkedik.
2005. Mondok neked egy titkot: Kettő. Lola, akinek már ugyanolyan dús a szemöldöke és ugyanolyan bájos rés van a két első foga között, valamint Rocco, aki gyakran idegesítő, kiabál és idétlenkedik.

További szereplők
1991. Madonnával az ágyban: A turnén Madonna oldalán fellépő táncosok. Egy kivételével meleg az összes; persze rosszul néznek ki és rosszul viselkednek, és szinte még zabolátlanabbak, mint Madonna.
2005. Mondok neked egy titkot: A turnén Madonna oldalán fellépő táncosok. Kivétel nélkül nagyon elhivatott az összes; persze jól néznek ki és jól viselkednek, és szinte még több ezoterikus bölcsességet mondanak, mint Madonna.

Madonna rajongásának tárgya
1991. Madonnával az ágyban: Antonio Banderas. Az akkor még ismeretlen, karcsú, egzotikus ifjú a film egyik legviccesebb jelenetében Madonna áradozása ellenére hű marad a feleségéhez, de számára mégis innentől kezdődnek nemzetközi sikerek, mint pl. a Zorro.

2005. Mondok neked egy titkot: Michael Moore. Az akkor már hírhedt, dagadék, szemüveges pacákot a film egyik legviccesebb jelenetében Madonna áradozása ellenére sokan kifütyülik, de számára innentől kezdve további kudarcok következtek, mint pl. Bush újraválasztása.

Botrány!
1991. Madonnával az ágyban: Madonna a "Like a Virgin" c. szám előadása közben maszturbálást imitál, amihez két, fallikus műmelleket viselő néger krampusz asszisztál neki. A kanadai fellépés után a méltatlankodó rendőrség azzal fenyeget, hogy letartóztatja az obszcén énekesnőt, de ezt végülis nem tették meg.
2005. Mondok neked egy titkot: Madonna az "American Life" c. szám előadása közben hadvezérnőt imitál, amihez egy ál-Szaddámot megcsókoló ál-Bush asszisztál neki. A New York-i fellépés után a méltatlankodó közönség azzal fenyeget, hogy ők akkor is Bush-ra fognak szavazni, és ezt végülis meg is tették.

Az üzenet
1991. Madonnával az ágyban: Madonna a legnagyobb sztár a világon, annak ellenére, hogy a szeszélyeitől vezérelve olyan polgárpukkasztó dolgokat engedhet meg magának, mint hogy orális szexet mutat be egy kólásüvegen, miközben a haverjaival beszélget egy délután.
2005. Mondok neked egy titkot: Madonna a legnagyobb sztár a világon, annak ellenére, hogy a kabbalah tanaitól vezérelve olyan bölcs dolgokat mond, mint hogy "a béke a háború hiányánál sokkal mélyebb dolog", miközben háborúban szenvedő gyerekek képeit látjuk.

A következő nagylemez
1991. Madonnával az ágyban: Ahogy azt mindenki előre látta, a film után Madonna ment tovább az erotika egyre rázósabb világában, így született meg a túlnyomórészt tánczenét tartalmazó, fülledt "Erotica", amely annyira kevés példányban fogyott, hogy Madonna egyik legnagyobb zenei bukásának könyvelték el.
2005. Mondok neked egy titkot: Ahogy azt mindenki előre látta, a film után Madonna nem ment tovább a kabbalah egyre (khm...) szájbarágósabb világában, így született meg a kizárólag tánczenét tartalmazó, könnyed "Confessions on a Dancefloor", amely annyira sok példányban fogyott, hogy Madonna egyik legnagyobb zenei visszatérésének könyvelték el.

Kedves olvasóink közül sokan kifogásolták a borús hangvételt, és az azt követő hosszú csöndet is. Nos, nem tűntünk el egyáltalán, csak azt teszteltük három hétig, hogy igazunk volt-e a nullás évtizeddel kapcsolatban. Eredményre persze nem jutottunk, ehelyett álljon itt 10 fontos esemény az elmúlt időszakból.

1. Láttuk a Krétakör Peer Gynt előadását. Még mindig ők a legjobbak, de azért a közönség mintha kezdené unni az ízléstelen művészhumort, akármilyen határtalan kreativitásról is tesznek tanúbizonyságot a társulat tagjai. Mindenesetre az Ohkult örök gyászt fogadott, mert se Rába Roland, se Nagy Zsolt nem volt hajlandó nekünk nyilatkozni, sőt Nagy Zsolt kerek perec megmondta, hogy "szerintem nekünk nincs miről beszélgetnünk". Persze, ő egy egész sorozat manófarkat is felköthet a lába közé, de nekünk nem szabad őt egy lapon említeni a Barátok közttel. Akárhogy is, azóta is sajnáljuk.

2. Láttuk az MTV Europe Music Awards-ot is, de nem végig, mert annyira rossz volt. Mindenesetre Madonnán nagyon furcsán áll a lila bugyi, a Green Day egyáltalán nem olyan jó, és Sacha Baron Cohen (= Borat = Ali G) egyáltalán nem olyan vicces.

3. Hallottuk a Depeche Mode új nagylemezét is. Legalább háromszor.

4. Kudarcba fulladni látszik az őszi fesztiválhoz kapcsolódó köztéri szoborpályázat, legnagyobb bánatunkra. Előre megmondhattuk volna, hogy boxzsákot rakni a nyóckerbe nem feltétlenül jó ötlet, arra viszont nem számítottunk, hogy Kovách Gergő fantasztikus szobrát már a második napra megcsonkítják. Aki nem emlékszik már szó szerint Kovách Gergővel készített interjúnkra, az most legyen kedves, keresse elő az archívumból, és frissítse föl az emlékezetét.

5. A filmfronton csupa jó hír: küszöbön az új Harry Potter és az új Tim Burton film is, a Halott mennyasszony. A Karácsonyi lidércnyomás után ez a mester második bábfilmje.

6. Ha már a feleségeknél tartunk: megkezdődött nálunk is a Desperate Housewives sorozat, valami megfejthetetlen oknál fogva a teljesen semmitmondó Született feleségek cím alatt. Tessék nézni, mert jó, de igaz, ami igaz, a Vészhelyzet idei évadjában is lesz néhány olyan csavar, amik mellett ezek a feleségek kezdő Szomszédoknak fognak tűnni. Megjegyzendő továbbá, hogy mind a Halott Menyasszony, mind a Született feleségek zenéjét Danny Elfman szerezte.

7. Jókora késéssel, de rájöttünk, hogy a Fischerspooner második nagylemeze mégiscsak zseniális. A Never Win c. klip az utóbbi évek egyik legjobbja, itt meg lehet tekinteni

8. Bezárt a Tűzraktár, ezzel most már tényleg végleg vége a nyárnak, ha valaki eddig nem vette volna észre. Az utolsó estén fellépő venezuelai zenekar jókedvű muzsikája mellé fűtés hiányában egyszerűen még muszáj volt fogyasztani egy-két rövidet, és az ingyenesen osztogatott forró gulyásleves is több esetben életet mentett.

9. Kipucoltuk a sziabence@hotmail.com postaládáját, így most szinte üresen várja olvasóink megjegyzéseit. Kérünk vicceseket, érdekeseket, anyázást, pornót, akármit.

10. Titkos ügynökünk fülese szerint a Táp Színház lesz a befutó hamarosan – új előadásukról ódákat zengett, amelyeket személyiségvédelmi okoknál fogva itt nem közlünk. Mindenesetre akik már belecsömörlöttek a Krétakörbe, meg azok is, akik még nem, keressék a Táp Színházat!

Mivel már 2005 is a végéhez közeledik, felismertük, hogy bőven benne vagyunk már az évezred első évtizedének második felében. De ezen kívül még csomó minden mást is fel lehet már ismerni erről az évtizedről, ezt szeretnénk most megosztani a kedves olvasóval. Plusz: prognózis, hogy mi várható még az évtized végéig. Velünk élő történelem, kultúrtörténet testközelből, sok jóra már ne számítsunk, stb.

Nullás évek
A google szerint én vagyok a neten a 61., aki a fenti megjelölést alkalmazza erre az évtizedre magyar nyelven, ami meglepően kevés, hiszen ezek az évek olyan sok más szempontból is nullásak (az elnevezés mellesleg angolul is gondot okoz, de általában a noughties szót használják). Gondolom, mindenki emlékszik, hogy az egész azzal kezdődött, hogy 1999. szilvesztere után elmaradt a nagy számítógépes krach. Eljött 2000. január 1., és a várakozásokkal ellentétben rögtön nem történt semmi, elmaradt a földindulás, győztek a hétköznapok és jöttek a nullás évek.

2001. szeptember 11-én délután az egyik kolleganőm biztosra vette, hogy ezek után kitör a harmadik világháború. Ehelyett pár hónap elteltével az egészből -- szerencsére - már csak annyi maradt, hogy azóta fél órával korábban kell kiérkezni a repülőtérre. Miután tavaly újraválasztották George W. Bush-t, most már biztos, hogy ezt az évtizedet az ő neve fogja fémjelezni, meg az ő küzdelme a terrorizmus ellen. Vannak persze még robbantások, háborúk és katasztrófák, de ez még a kilencvenes évekhez képest sem újdonság. A szakértők szerint Kína és India gyorsuló erősödése az egyetlen, ami egy idő után izgalomra adhat majd okot a világtörténelemben. De a nullás évek, ez tűnik a legvalószínűbbnek, most már így maradnak.

Nullás gépek
Mivel a gazdasági fellendülés csak a 90es évekre volt jellemző, nem igazán meglepő, hogy forradalmi technológiai újítás nem épül be a hétköznapjainkba ezekben a recessziótól terhes nullás években. A kommunikációt és ezzel az egész világot átrendező két találmány, az internet és a mobiltelefon ugyebár mind az előző évtized szüleményei, mostanság csak javítgatják, tökéletesítgetik mindkettőt, bővítik az általuk igénybe vehető szolgáltatások körét. (Értsd: fényképezőgépet szereltek a telefonba. Hát nem zseniális?)

Közben azért a többi médium lassan de biztosan hanyatlik. A zeneipar már nem tud eleget sopánkodni amiatt, hogy nem fogynak a műsoros CD-k, 2004. óta több időt töltenek az emberek a neten, mint tévézéssel, és a híreket sem az esti híradóból tudják meg, hanem az internetről. Maradnak tehát a tévének az igaz is meg nem is, valóságos is meg nem is valóságshow-k, amik szintén ugye pontosan 2000-ben kaptak lábra, és úgy tűnik, van bennük annyi szusz, lehet őket annyira variálni, hogy az évtized végéig nagyjából kitartsanak. És máris elérkeztünk a legérdekesebbhez, a kultúrához. Igen, itt a...

Nullás kultúra
Akinek még nem tűnt volna fel, annak akkor most szólunk, hogy megszűnt az underground. Nincs többé szubkultúra. Mindent lehet. Mindenki jöhet. Mindent szeretünk. Mindenből azonnal mainstream lesz. A híradó aláfestő zenéje drum’n’bass, Győzikének punk frizurája van, apukám Massive Attack-et, Marylin Mansont és Radioheadet hallgat, a deszkásokat több tucat multinacionális nagyvállalat szolgálja ki, nyaranként ezrével özönlenek a külföldi turisták az egykori Diáksziget fesztiválra, egy tetoválás vagy (akárhova elhelyezett) piercing láttán se hökken már meg senki, van nyíltan leszbikus képviselő a parlamentben meg Bartók Krisztián a Megasztárban, és így tovább. Minden földalatti mozgalom bekerült a tömegkultúrába, és ezzel el is vesztették mind földalatti-, mind mozgalom-jellegüket.

És ami megmaradt az egészből: a retro. Ha valaki hippinek öltözik manapság, senkiben fel sem merül, hogy valóban hippi lenne. Egyszerűen csak 70es évekes szerkót vett fel és jópofa. Senki nem gondol már komolyan semmit ebben a posztmodern évtizedben: egyszerűen csak szeretünk mindent, ami egy kicsit régi, egy kicsit túlhaladott, egy kicsit diszfunkcionális, egy kicsit emberi. Egy kicsit. És elérkeztünk oda, hogy szabadon lehet kombinálni az elmúlt évtizedek zenéit, ruháit, dalait, frizuráit, hangmintáit és színösszeállításait. Csak a jövőbe ne mutasson semmi. Nem akarjuk tudni a végét, mert semmi nem utal arra, hogy jó vége lesz a dolognak.

(Mi persze akarjuk tudni a végét, és ha megtudjuk, azonnal közzé is tesszük. Bármilyen információ vagy tipp jöhet ide: sziabence@hotmail.com)

Itt az Ohkulton az egyik kedvenc elfoglaltságunk, hogy sztárokat kérünk meg, hogy rajzoljanak nekünk. Figyelmes olvasóink már tudják, hogy ez milyen ritkán jár sikerrel, de Chuck Palahniuk azért például csak lerajzolta nekünk a kutyáját. Amikor Kozma Orsival találkoztam, legnagyobb örömömre ő kötélnek állt, következzen tehát exkluzív Kozma Orsi grafika-kollekciónk! Az eredetiket széfben őrizzük.

Minden idők
Bevezetésképpen, no meg az ügyben kevésbé tájékozott olvasók orientálása céljából az Eskü című videoklipre szeretnék utalni, de ez nagyon nehezen megy anélkül, hogy a mondatban ne szerepeljen a kínosan elkoptatott minden idők kifejezés. Tehát emberfeletti visszafogottsággal csak annyit: Kozma Orsi első videoklipje az, amikor egy bekötött kezű menekülő lány felgyújtja a házat és benne három pasit, amit a Viva nem azért hajlandó csak éjszaka játszani, mert túl jó (ez még mindig érthetőbb lenne), hanem mert túl erőszakos.

Persze egyetlen videoklip nem lenne elég az örök élethez, de Kozma Orsinak ott van még az isteni hangja, a Jazz + Azt, a Cotton Club Singerst és még annyi mindent megjárt előélete, és legfőképpen a tavasszal megjelent szólólemeze, az Egy Szó. Aki eddig nem tette volna, az most legyen kedves és figyeljen föl rá. Ezt kezdheti (folytathatja) például úgy, hogy az internet böngészését a http://www.kozmaorsi.hu címen folytatja, mert itt még nagyon sok minden kiderül, ráadásul ingyen megtekinthető a fent említett Eskü, azaz minden idők... videoklipje.

Orsi kezdeményezésének megörülve felkérjük kedves olvasóinkat, akár sztárok, akár nem, hogy ők is rajzolják le nekünk, mi volt a jelük az oviban, és a képet küldjék el a sziabence@hotmail.com-ra. Az angolul vagy németül értőket pedig még arra is szeretnénk bíztatni, hogy vegyék meg a jövő héten megjelenő új Pep Magazint, mert abban benne lesz minden, amit nekem Orsi rajz helyett előszóban mondott el. Link: http://www.pepmagazin.hu

Na melyik a világ legjobb popzenekara? Természetesen a Goldfrapp, azaz Alison Goldfrapp énekesnő-tünemény és Will Gregory, a halk szavú, finom humorú zeneszerző-zseni duója.

Az augusztusban nálunk is bemutatott Szerelmem nyara c. filmnek ők szerezték a zenéjét, ráadásul a szintén augusztusban megjelent harmadik nagylemezük, a Supernature, a vezérslágernek választott Ooh La La-val egyetemben annyira ellenállhatatlanul jó, hogy nem tudtuk visszatartani magunkat: megmozgattuk a megmozgatandó köveket és fölhívtuk őket, hogy élőben szerelmet valljunk. Alison sajnos betegségre hivatkozva a háttérben maradt, de azért Will-lel megcsináltuk minden idők legizgalmasabb Ohkult interjúját. A szerelmes és az egyéb személyes részeket elhallgatva az alábbiakat vagyunk készek a beszélgetésből a nagyközönséggel megosztani. (Innen még van tovább? Bátorítást kérünk: sziabence@hotmail.com)

Bence: Szia Will, Alison tényleg nincs jól?
Will: Tényleg, kicsit most gyengélkedik. Nagyon sűrű nyarunk volt.
Bence: Nem számítottatok arra, hogy a Supernature ekkora siker lesz?
Will: Sose lehet semmire se számitani. (You can never actually expect anything.)
Bence: De szerintetek miért van, hogy ez a lemez ennyivel sikeresebb lett az előzőeknél?
Will: Elég régen volt már, hogy először megjelentünk a színen, 5 éve is már, ha jól számolom, és nem éppen mainstream zenét csinálunk. Beletelik egy kis időbe, amíg az ilyesmi elér az emberekhez.
Bence: Mit szóltatok, amikor kiderült, hogy az Ooh La La bekerült a Top 5-be, a nagylemez pedig második helyezett lett?
Will: Hát nem sokat. De azért kissé megdöbbentünk. (It was a bit of a shock.)
Bence: Ahhoz mit szóltok, hogy Angliában nyilván agyonjátsszák a számotokat?
Will: Hát furcsa. A legfurább az volt, amikor egyszer egy építkezés mellett mentem el, és a munkások éppen az Ooh La La-t hallgatták a rádióból. Azért az furcsa volt.
Bence: A következő kislemez a Number 1 lesz. Lehet, hogy tényleg Number 1 lesz belőle?
Will: Nem igazán érdekel minket az ilyesmi. Egy ilyen habos, jópofa szám ez, csak népszerű lesz... (It's sort of bubbly fun.)
Bence: A klip kész van már hozzá?
Will: Ummm, iiiigen, mintha már csináltak is volna hozzá egy klipet. De ez titok. Vicces klip lesz mindenesetre. Kb. egy hónap múlva lesz majd látható.
Bence: Aztán az azutáni számok? Mik még a slágervárományosak? Talán a Ride on a White Horse? Vagy esetleg a Satin Chic?
Will: Igen! A Satin Chic! Mi is ezt fontolgatjuk már egy ideje. Jó, hogy most ezt mondtad, akkor beledobunk neki még egy szavazatot a nagy kalapba, aztán majd húzunk, ha eljött az ideje.

Bence: Kicsit mesélj a kezdetekről. Volt rendes állásod, mielőtt a zenélésbe fogtál?
Will: Annyira sokáig nem, mint általában az embereknek szokott lenni. Az egyetem alatt nagyon sokan dolgoznak, hogy eltarthassák magukat és ne egy csomó adóssággal a nyakukban végezzenek. Voltam én is egy munkaközvetítőnél, és kiküldtek dolgozni egy szabó üzletébe. Egész végig, amíg ott voltam, nem adtak el semmit. Borzalmas volt.
Bence: Mit tanultál?
Will: Zenét.
Bence: Hogyan találkoztál össze Alisonnel?
Will: Egy barátom mutatott egy kazettát, amin Alison énekelt. Persze nagyon megtetszett, és megkerestem. Aztán nagyon vigyáztunk, hogy ne kapkodjunk el semmit. De egyébként ő is hallott előtte már rólam. Azt én már tudtam, hogy ilyen elképesztően jó hangja van, de azt is meg kellett tudnom, hogy van-e a hang mögött egyéniség, szellem is. Elkezdtünk kazettákat küldözgetni egymásnak a kedvenc zenéinkkel.
Bence: Mikor jelent meg végülis a Felt Mountain, az első nagylemez?
Will: Ha valaki csinál egy lemezt, utána még marha hosszú időbe telik, mire tényleg meg is jelenik, és ez velünk is így volt. Egy évbe tellett. Nyáron kezdtünk, és karácsony környékén leszerződtünk. Akkor muszáj volt összekapni magunkat, hogy befejezzük, mert még csak 5-6 szám volt kész.
Bence: A dalszövegeket ugye mindig Alison írja?
Will: Igen.
Bence: Sose kérdezted meg, hogy miért jön folyton ezzel a mindenféle állattal?
Will nevet: Nem, mert szeretjük az állatokat mind a ketten! Meg mert az állatok nagyon sok különböző dolgot szimbolizálnak közben.
Bence: A Supernature lemezborítójában köszönetet mondtok a rajongóknak, hogy folyamatosan elláttak benneteket szórakoztató pletykával. Mondanál egy példát?
Will: Amit sokfelé lehetett hallani, de egyáltalán nem volt igaz? Pl. hogy otthagytam Alisont és összeálltam Madonnával dolgozni.
Bence: Dehát ezt én is hallottam! Meg hogy Madonna megkért, hogy írjatok zenét a férjével közös filmjéhez, a nagyot bukott Hullámhegyhez.
Will: Na ez viszont igaz! Tényleg megkért, de nem volt elég időnk, hogy meg tudjuk csinálni. De ez akkor is nagyon jó volt (really lovely), mert találkoztunk Madonnával és nagyon bennfentesnek éreztük magunkat (very included).
Bence: Tényleg olyan rossz film a Hullámhegy? Európában csak videón jelent meg.
Will: Valószínűleg tényleg nem Madonna legjobb filmje. Hát ... igen. (I think ... yeah.)
Bence: A Szerelmem nyarát viszont elvállaltátok. Azt persze láttam!

Will: Magyarországon?
Bence: Igen.
Will: Oh.
Bence: A Szerelmem nyara már nemzetközi filmsiker. Például a legutóbbi POP magazinban nagycikk van Natalie Pressről, rögtön Drew Barrymore után.
Will: Natalie a sötét hajú lány a filmből?
Bence: Nem, a vörös.
Will: Ja, OK. Ha filmzenét ír az ember, a színészekkel nem igazán találkozik. De Natalie tényleg kitűnően játszott (brilliant). Részben emiatt vállaltuk el az egészet - egy nyers vágott verziót láttunk a filmből, és nagyon tetszett.
Bence: A Mennyei teremtmények c. filmet nem láttad véletlenül? 1994-ben készült, és ebben lett híres Peter Jackson, a rendező, és a főszereplő is, Kate Winslet.
Will: Nem láttam.
Bence: Pedig a történet szinte egyezik a Szerelmem nyara történetével.
Will: Tényleg?!
Bence: Nagyon-nagyon hasonlít. Abban is két lány van, akik közül az egyik rossz hatással van a másikra, és túlságosan is jó barátnők lesznek.
Will: Hát ez aggasztó. Szólnom kell Pawelnek - figyelj, te nem láttad ezt a Mennyei teremtmények filmet?
Bence: Annyira azért nem vészes a dolog, plágium-per szerintem nem várható... De egyébként szoktál olyan emberekkel találkozni, akiknek nem tetszik, amit csinálsz? Szoktál találkozni Goldfrapp-ellendrukkerekkel?
Will: Biztos szoktam, bár elég keveset. Meg különben se mutatják meg magukat. De pl. koncertek után sokszor megpróbálok a távozó emberek közé vegyülni, hogy meghalljam, hogy mit szóltak hozzánk. Néha kap az ember rossz kritikákat. Az bennük a vicces, amikor pont azt kritizálják, ami szerintünk a legjobb bennünk.
Bence: Ezt muszáj megkérdeznem: a két évvel ezelőtti Sziget-koncertetek végülis elmaradt, azóta meg semmi. Mikor jöttök már végre Magyarországra?
Will: Nagyon el szeretnénk menni Kelet-Európába. Meg Oroszországba szeretnénk nagyon menni. De akik ezeket a koncerteket szervezik nekünk, mindig azt forszírozzák, hogy nyugatra menjünk, Franciaországba, Olaszországba, meg ilyen helyekre. (A Coldplay-jel fognak közösen turnézni most ősszel.)
Bence: Az embernek az az érzése, hogy amihez csak hozzányúltok, arannyá változik. Tényleg ilyen könnyű ez, vagy néha azért van olyan is, hogy a Goldfrappben lenni kemény meló?
Will: Hát igen, kicsit ilyen esti mesés kép alakult ki rólunk (we've got a bit of a fairytale image). De igazából tényleg kemény meló. Bár az, hogy kemény meló, az elég rosszul hangzik, és ez a kemény meló meg egyáltalán nem rossz. De azért nem úgy megy ez, hogy csettintek egyet, és hipp-hopp ott egy szám, bár úgy lenne! Amikor a zenén dolgozunk, minden időnk rámegy. Még amikor nem vagyok a stúdióban, akkor is ilyenek járnak a fejemben, hogy jaj, ez most egy versszak legyen vagy refrén... ?
Bence: Azt hiszem, most már le kell tennem, biztos menned kell. Szia.
Will: Igen. Kösz. Szia.

Az Úr kétezer ötödik esztendejében, Szent István havának tizenhatodik napján a Mindenható felhő alakjában szállt le a Sziget fesztiválra. Egy-egy harmatcseppel már délután fél hétkor előre jelezte jövetelét hívei számára, majd valamelyest visszavonult, megállapodva a mennyek és a föld között félúton, hogy utat adjon prófétájának, Guajiro Mirabalnak, és nemkülönben a Buena Vista Social Club többi tagjának, hogy harsonaszóval, áááájiiii-kiáltásokkal és tánccal dicsőítsék az Ő nevét. A Sziget népének tömegei a harsonaszó hívására a színpad elé vonultak, és a sokaság hangosan kiáltozva, ruháját megszaggatva vagy a sárba vetve táncolt.

De amint a koncertnek vége szakadt, a nép tagjai közül néhányan azonnal megfeledkeztek küldetésükről, nem engedelmeskedtek tovább az Úr akaratának, és én balga, magam is velük tartottam a Good Charlotte koncertre. Ám a Nagy Színpad elé érve, mintegy intésül, az Úr újabb szelíd cseppeket hintett a hívek fejére, amitől sokak szeméről azon nyomban lehullott a hályog, és más irányban folytatták tovább útjukat. Lássátok újabb bizonyítékát, hogy jó és igazságos a mi Urunk: még a Natalie Imbruglia koncerten is több mint kétszer annyi hívő volt, és kétszer akkora bulit rendeztek, mint a Good Charlotte-on. Bizony mondom néktek: a langyos vizet az Úristen is kiköpi a szájából. Így adta Ő tanújelét annak, hogy mi vár azokra, akik a szűk kapu helyett a széles úton próbálnak meg bejutni a rock and roll hall of fame-be.

Nem tagadhatom, testvéreim, hogy bizony magam is közötte voltam azon keveseknek, akik végigállták a fenti koncert legalább felét, ám e tettemért próbára tett engemet az Úr, hallgassátok meg, hogyan. Egyszerre egy hím és egy nőstény ördögfióka jelent meg előttem, svájci punk tinédzserek képében. Kezüket mellmagasságban ökölbe szorították, hüvelyk- és kisujjaikat kinyújtva. Egy kerek tubákos szelencéből két kis barna halmot szórtak kézfejeikre, amely halmocskákat legott felszippantottak orrlyukaikba. E bűnös rítus végső stádiumaként az ördögfiókák gyors és erős ütéseket mértek először egymás tarkójára majd homlokára, úgy a hím a nőstényére, mint a nőstény a hímére. Azt állították, hogy eme alvilágból szerzett szer csak így éri el igazi hatását. Bűnöm égbe kiált, hiszen a két ördögfióka unszolásának (Das ist kein Drog!) nem tudtam ellenállni, és magam is szippantottam a mentolos tubákból. Meg is vert bűnömért az Úristen: az orrom belsejét égető hideg kezdte marni, és végre látnom engedtetett, hogy eme szertartás legfeljebb annyi kéjt nyújt az embernek, mintha az orrába nyomnának egy tubus fogkrémet. Mielőtt az ördögfiókák ütést mérhettek volna homlokomra, amely bizonnyal örökre szóló romlásom megpecsételődését jelentette volna, futásnak eredtem, és meg se álltam a Tarot Labirintus előtt kígyózó sor végéig.

Eme helyszínt adta elébem az Úr, hogy bűneimért vezekelhessek, és további csodajelet is adott kegyesen, hogy hitemben többé ne inogjak meg. Amint Keresztelő Szent János vonult ki a pusztába a böjt idején, úgy álltam én is a sorban egy jó fertályórát, étlen-szomjan, számkivetettként, fekhely vagy akár ülőhely nélkül. Amikor az idők teljessége elközelgett, a sorban előttem állók száma csupán hétre fogyatkozott: öt francia fiú volt ott és két német lány. Ekkor a franciák újra nemzetségük himnuszát kezdték énekelni, ki tudja hányadszor, és közülük három bebocsáttatást nyert a labirintusba. Ám amikor ez a három belépett, kinn már hét francia fiú állt, és ez a saját szemem láttára többször is megismétlődött. A csodálatos franciaszaporítás láttán a közelben álló biztonsági őrök is csak lerogytak székükre, de közbeavatkozni nem mertek. Az idő közben mérföldnyire nyúlt sorban állók is csak megkövülten álltak és magukban fohászkodtak.

A labirintust a fura kalpagban végigjárni fáradságos, de unalmas volt, ám ez egyszer állhatatos maradtam, és amint pontban éjfélkor feljutottam a toronyba, az Úristen megnyitotta az ég csatornáit, hogy özönvizével véget vessen a Sziget fesztiválnak.

Az emberek rémületükben össze-vissza futkosni kezdtek, sátrakba próbáltak menekülni, ám azok nyomban zsúfolt, fülledt, fojtogató börtönökké változtak, amely kínok alól sem a Korai Öröm koncertje, sem pedig Paul van Dyk DJ-szettje nem adhatott enyhülést. Az eső sisteregve hullott bele a reflektorokba, összegyűlt a sátrak tetején, lelapította a punkok taraját, szétkente a punknők fekete szemfestékét, majd sárrá változott, hogy a már darabjaira bomlott Nagyszínpad előtt a bokákba akaszkodva hátráltassa a menekülőket. Az utolsó mentsvár a Cinetrip Space Lab volt, ahol az egyre erősödő esőben a hívek még utoljára megbánhatták bűneiket, és a Cinetrip Allstars mennyei zenéjével áldhatták az Urat.

Hirtelen újra harsonaszót hallottam, és a Lélek a HÉV-megállóba ragadott engem és még tizenkétezer hívőt. Az angyalok ekkor feltörték a hetedik pecsétet, és egy hatalmas hangot hallottam az égből: Aki gonosz, legyen gonosz ezután is, és aki bűntől szennyes, legyen szennyes ezután is, aki pedig igaz, cselekedjék igazságot ezután is, és aki szent, legyen szent ezután is. Íme, újra eljövök hamar.

"SzigetBlog" kedd

"Szigetblog", hétfő

A dologban a legabszurdabb az, hogy elvileg még a víz sem hiányzott a strandról, de természetesen mint tudjuk, a Dunában fürdeni tilos és életveszélyes, ezért aztán a sok nyaraló fiatal csak körbe-körbe körözött a Sziget fő- és mellékútjain, fürdés nélkül. A legújabb sport, úgy tűnik, felkapaszkodni a tömegben araszoló kamionok és teherautók és kisbuszok platójára, és heverészve utazni, esetleg a járműről egy műanyagpisztollyal tüzet, pontosabban vizet nyitni a járókelőkre. Kicsit ugyan Budapest Parádé hangulata van a dolognak, de legalább nem kell Náksi-Brunnert hallgatni közben.

Ami a strandoláshoz hozzátartozik: a főtt kukorica. Szakértők szerint a Szigeten összesen 3 helyen lehet főtt kukoricát kapni, és mivel fogalmunk nem volt, hogy hol lehet ez a 3 hely, kénytelenek voltunk megvárni az egyik szakértőlányt, aki szintén várt, de nem ránk, hanem az AIDS-tesztje eredményére. (Azért kicsit elgondolkodtunk, milyen érzés lehet pont a Szigeten megkapni egy pozitív tesztet, és már licitáltunk is egymásra a rosszabbnál rosszabb viccekkel, egészen odáig, hogy elképzeltük, amikor az önkéntes azzal nyújtja át az eredményt, hogy "látod, milyen szerencse, hogy nem hetijegyet vettél!") A szakértőlány lebeszélt a kukoricáról, és inkább az ingyenes krisnauzsonnát céloztuk be, de a helyszínen már kongtak a fazekak az ürességtől, felfalta már a siserehad a sárgával festett homlokú szerzetesek főztjét. A szakértőlány csalódottan távozott is egy kerekasztalbeszélgetésre, mi meg megnéztünk egy igéző indiai táncoslányt és ettünk fizetős saslikot.

A következő projekt a sörivás volt: az alkoholfogyasztás és az étkezés a Sziget vendéglátóipari egységeinek idei struktúrája miatt ezen a nyáron ugyanis minden esetben elválik egymástól (magyarul: miért nem adnak sört sehol, ahol kaja van?). Ennek a legköltséghatékonyabb módszere a sörivó verseny, ahova minden várakozás nélkül beneveztük ketten, adtak mellénk még egy esélytelen rasztahajú biorockert, és így hárman leguríthattunk egy-egy korsó sört. A fájós torkomnak különösen jól esett, nyertem is könnyedén, az ingyensör mellé bezsebelve egy pólót is.

Nem maradt más hátra a szigetenstrandolásból, mint a fűbenjátszás, -ülés, majd -hempergés, végül pedig a fűletaposás. Játszás címén a mutatványosok rétjére zarándokoltunk, ahol mindenféle igazolvány híján a fényképezőgépem letétbe helyezésével kölcsönöztem ki 3 db. karikát, majd átismételtem tavaly megszerzett zsonglőrtudásomat, mert nekem az is van. A fűben való ülésre kicsit odébb, a színház- és táncsátor színpada előtti lejtőn kerítettünk sort, ahol egy újabb indiai táncoslány lejtett, néhány breaktáncos kíséretében. Az ülésből akkor lett hempergés, amikor észrevettük, hogy ez csak az esti előadás próbája, ezért aztán a táncosok minden mozdulatot feltűnően energiatakarékos üzemmódban hajtanak végre, a jelmez pedig mindenkin farmer és kinyúlt fehér póló. Mi se erőltettük meg magunkat, hanyatt dőltünk, napoztunk.

Elég nehéz volt találni egy olyan színpadot, ami előtt még maradt letaposni való fű, de a PestiEst előtt nőddögélt pár elszürkült szál. Persze igazából nem emiatt mentünk oda, hanem Kozma Orsit megnézni. Kozma Orsi a Cotton Club Singers-ből és a Jazz+Az-ból nőtte ki magát idén tavaszra legdögösebb magyar pop-rock szólistává. A közönségben természetesen ott voltak a kollegák, pl. az egyre terebélyesedő Jamie Winchester és az egyre hosszabb hajú Váczi Eszter. A koncert elején még úgy tűnt, taposásról itt szó sem lesz, de a félidőben a betiltott klipes Eskü mindenkit meggyőzött, és lett nagy föltápászkodás, ugrálás, taps, fütty, ováció. Ez van, Kozma Orsi egy jó csaj, jó zenével. Orsi, ha ezt olvasod, a címem sziabence@hotmail.com!

Aztán lement a nap és a strandolás után nekivágtunk a hűvösödő éjszakának.

 

 

 

 

 

 

 

 

"SzigetBlog" szombat

Mula(sz)tások igazolása
Szombaton hiányoztam! Vagy legalábbis azt hittem. De mint estére kiderült, ha Bence nem megy a Szigetre...

A két fő ok: 1. Torokfájás, amely azóta is jön-megy, most éppen a derekamba sugároz, ami lehetetlen, ezért valószínűleg inkább csak álmos vagyok. 2. Távozófélben lévő külföldi vendégek, akik mindenképpen el akartak vinni vacsorázni, hogy így fejezzék ki a hálájukat azért, hogy három napra birtokba vehették a konyha mögötti cselédszobát, és még a Szigetre is kivettem őket pénteken, ahol sikerült olyan fontos magyar szavakat elsajátítaniuk, mint "palanka" vagy "Duro Rudi".

Természetesen a Kárpátia Étteremben én voltam az egyetlen magyarul beszélő vendég aznap este. Ahogy kényelmesen elhelyezkedtünk, feltűnt, hogy a szomszédos asztalnál csak férfiak ülnek, máris enyhén kapatosak, mindnek feltűnően rövid haja van, és a legtöbb szemüveges. Németül beszéltek, nem halkan. Az étlap megrázó árainak gyors áttanulmányozása után az is feltűnt, hogy a mögöttük levő asztalnál szintén csak férfiak ülnek, kapatosak, kopaszok, szemüvegesek, németek. És akkor hirtelen átvillant az agyamon: Magic Mirror sátor, vasárnap, 26 tagú melegkórus Münchenből!

Hátrafordultam. Az első asztal két oldalán hatan-hatan ültek, plusz egyvalaki az asztalfőn, az tizenhárom. A másik asztalnál pontosan ugyanennyien, tizenháromszor kettő pedig... Amikor a fejszámolásban idáig elérkeztem, csatlakozott hozzájuk egy földig érő szoknyás nő, leginkább általános iskolai matematika-fizika szakos tanárnőnek nézett ki, de a 26 férfi annyira megörült neki, hogy azonnal rázendítettek egy dalolt pohárköszöntőre - több szólamban. A viharos jókedv elől a hatalmas étlapok mögé bújtunk, és közben csak úgy röpködtek a fejünk fölött a "Sziget!", "Magic Mirror!", "schwul!" felkiáltások. Az áltanárnő indítványára aztán hamarosan szedelődzködni kezdtek és távoztak - feltehetőleg korán feküdtek le, hogy kipihenjék magukat a másnapi fellépés előtt. (Ha látta őket valaki a Szigeten is, kérem, hogy mesélje el nekem a sziabence@hotmail.com-ra címzett levelében.)

A méregdrága vacsora után még korzózni indultunk külföldi vendégeim javaslatára. Egyszer csak megállít minket egy négyfős társaság, és angolul megkérdezték, hogy tudjuk-e, hogy hova menjenek szombat estére buliba. Hát a Szigetre! - vágtam rá nekik, de ahogy ezt kimondtam, megláttam a csuklójukon a világoszöld karszalagot. Magyarázni kezdték, hogy egész hétre kinn vannak, és most inkább csinálnának valami mást, a Kornt már úgyis látták egyszer júliusban egy másik fesztiválon.

Mint Budapest legújabb és egyben legtrendibb szórakozóhelyét, a Tűzraktárt ajánlottuk nekik, de még térképpel együtt is túlságosan bonyolultnak tűnt elmagyarázni, hogy hogyan jutnak oda. Vendégeim rögtön javasolták, hogy menjük mi is, és akkor el is tudjuk kísérni őket, akikről kiderült, hogy kiváló angoltudásuk ellenére franciák. Elkaptuk az utolsó kettes villamost, bandukoltunk egy kicsit kietlen ferencvárosi utcákon, és megérkeztünk a Tűzoltó utcai raktárba, ami, ahogy tartottam tőle, nem volt éppen zsúfolt. Az atmoszféra és pár kupica cseresznyepalanka ennek ellenére elvarázsolta a társaságot, és még azt se bántuk, hogy az alacsony létszámra való tekintettel a pincébe beígért breakbeat-party is elmaradt.

Hamarosan hazafelé vettük mégis az utunkat, elhaladva az ideiglenesen bezárt Jailhouse, a néptelen Trafó mellett, a Corvin előtti gíroszosnál (hosszú í) is alig lézengett valaki, az éjszakai hatoson pedig egyenesen üres ülőhelyek voltak. Szombat éjszaka a Szigeten kívül.

"SzigetBlog" 2005. augusztus 13. 19:11

A Sziget fölött az ég
Aggasztó volt az időjárás egész nap, de csak nem esett végül, sőt éjjelre teljesen kitisztult a Sziget fölött az ég - miközben lenn a földön a délután még tiszta tudatok egyre inkább elhomályosultak, a papírforma szerint legalábbis. Ebben a szellemben következzen néhány széthulló bekezdés a Sziget péntekjéről.

Aggódom, mert még csak szombat van, de elkezdett kopni a hetijegyemről az a színes csillogós hologramos biztonsági csík. Kicsit olyan, mint azok a fogkefék, amelyiknek a szálairól használat közben lejön a színezés. Ha elfogy a csík, már nem mehetek többet? Vagy ne mosakodjak annyit, amíg rajtam van a karszalag? Végülis a Sziget majdnem mindenről szól, de a túlzásba vitt mosakodásról pont nem.

Pénteken tovább kísérleteztünk a Party Arenába való bejutással, és szerintem voltunk is benn max. egy perc erejéig, de lehet, hogy az a Szigeten idén új kezdeményezésként felállított gigaszauna volt, ahol nyilván valami műszaki hiba folytán olyan fülsüketítő folyamatos robaj hallatszott, ami miatt sajnos éppen képtelenség volt az embernek elengednie magát. Talán majd Tiga, Timo Maas vagy Paul van Dyk.

Basement Jaxx ne legyen többet, vagy utolsó nap legyen. Most, hogy máris túl vagyunk rajta, minden programot kétszer meggondolok. Azért tényleg elmenjek majd vasárnap Colorstar koncertre? ANNYIRA úgyse lesz jó. Basement Jaxx megunhatatlan, überelhetetlen, kivédhetetlen, ellenállhatatlan, felejthetetlen volt. Elképesztő, hogy koncerten hogyan tudnak az egyébként is zseniális lemezeiknél is még ennyivel jobbak lenni. Nem tudom, hogy tudnék mától a tükörbe nézni azok helyében, akik ezt kihagyták.

Sose tudok elég korán kiérkezni a fesztiválra. Délutánonként amire eljutunk a Sziget végéhez, és végigálljuk a sort a Lumináriumhoz, addig mindig lemegy a nap. Pedig már olyan kíváncsi vagyok.

Érdekes, hogy emberek mi mindennel ütik el az időt esténként a Szigeten. Az összes csocsóasztal pl. folyamatos használatban van minden éjjel. De ki vesz meg minimum ötezer forintért egy napijegyet azért, hogy csocsózzon? Annyi minden van a Szigeten, ami máshol nincs, miért kell akkor csocsózni? Még mindig jobban megértem azokat, akik spontán csoportba verődve a konténerek tetejét püfölve adtak maguknak improvizatív ütőskoncertet. Ha ugyanezt pl. a Rákóczi úton próbálják meg, az arra járók valószínűleg nem álltak volna be közéjük ritmizálni, a Szigeten viszont ez történt.

Korda György és a névnapos Balázs Klári koncertjére egyszerűen be se lehetett férni. A koncert kezdete után 20 perccel a sátor bejáratáig sem tudtuk előreküzdeni magunkat. Többen hallgatóztak sátoron kívülről, illetve megpróbáltak a sátor falát képező vásznakat széthúzva a lukakon bekukucskálni. Hogy mit láthattak ők, nem tudom. Aki tudja, legyen kedves, és írja meg nekem a sziabence@hotmail.com-ra, mert nekünk meg kellett elégednünk azzal, hogy a sátor mögött megcsodáljuk Gyuri bácsi BMW-jét.

Odajött hozzám egyszer csak egy srác, akit még a hittanóráról ismerek, de azóta elvégezte a szociológia kart, és mondta, hogy azért van itt, hogy a felmérést készítsen a melegek drogfogyasztási szokásairól. Aztán más témáról beszélgettünk tovább.

Nekem úgy tűnik, hogy minden évben egyre több kutya van a Szigeten. Kéne nekik is valami menhely, mert ez a jópofa labradorkamasz szemlátomást halálra unta a Brand New Heavies koncertjét. Nyilvánvaló lehangoltságát szinte minden arra járó megpróbálta oldani, megsimogatták a kis buksiját, az állát megfogva csücsörítve magyaráztak neki, vakargatták a füle tövét egy darabig. Hiába, egy labradorkamasz (szemben egy emberkamasszal, azaz egy kamasz emberrel) mindenkiből a szeretet valamilyen megnyilvánulását váltja ki. Figyelemreméltó, hogy szimpátiánkat csak állatok, esetleg csecsemők irányában fejezhetjük ki érintéssel. Milyen furcsa lenne, ha akárhányszor, amikor csak úgy meglát az ember egy jó csajt, egy fess fiatalembert, egy szimpatikus akárkit, csak úgy odamehetne, és megsimogathatná a kis buksiját, az állát megfogva csücsörítve magyarázhatna neki, vakargathatná a füle tövét egy darabig. Bár végülis ha valahol, akkor pont a Szigeten lenne a legkevésbé furcsa.

 

"SzigetBlog"- 2005. augusztus 12. 14:58

Kicsit elkéstél, már be vagyok tépve
Sose telt még el ennyi idő két Sziget között, most nem csak 51 hetet, hanem egy kerek évet kellett várni rá. De így legalább megúsztunk egy kétnapos esőt és egy nagy hideget. Az első napról aztán lemaradtam, és amikor csütörtökön késő délután végre megérkeztünk...

... meglepődve tapasztaltuk, hogy az embert nem motozzák meg, ha taxival érkezik. Még a karszalagot is csak az ablakon keresztül kellett bemutatni az ellenőröknek (most lebuktatok, ellenőrök!). Egy ideig invitáltuk a taxisofőr bácsit, aki egyébként meglehetős kerülővel vitt be minket, hogy jöjjön és élvezze egy kicsit a Szigetet, ha már egyszer ingyen bejöhetett, de csak kacarászva mormogott valamit a bajsza alatt, miközben visszaadta az aprót, nekünk jó szórakozást kívánt, mi kiszálltunk, ő pedig továbbhajtott a kijárat felé.

... éppen Natalie Imbruglia énekelt a nagyszínpadon. Mindig is a kedvenceim voltak a majdnemciki emtíví-sztárok Sziget-fellépései (Shaggy, Sugababes, stb.), így aztán ez a csütörtök is egy csúcsponttal kezdődött: a légies kis hölgy egy sima farmerben, kis rózsaszín topban és láthatatlan sminkben szinte groteszk módon angyalinak hatott a meztelenkedő, színes-, csúcsos- és/vagy rasztahajú, trágárpólós, feltűrtnadrágos, bakancsos- szandálos közönséggel szemben. Legföljebb egy-két összeesésszerű rángásra ragadtatta magát néha-néha, de ezek is inkább arra emlékeztettek, amikor egy kosztümös filmben a hősnő a szűk fűző és szerelme hűtlensége hatására ájultan hanyatlik hátra gardedámja karjába. Natalie Imbruglia-nak bejött "a kevesebb több" taktika.

... azon gondolkoztam, hogy a világot csak feldolgozás formájában, 1998-ban meghódító "Torn" refrénje két sorának tükörfordítása miatt milyen jelentőségteljessé válik itt a Szigeten: "You're a little late, I'm already torn". Persze a közönség nagy része tudta kívülről, és együtt énekelte a mit sem sejtő Natalie Imbruglia-val, pedig még csak csütörtök délután volt.

... rögtön feltűnt, hogy idén többen lengetnek zászlókat a közönségben, mint valaha. A tavalyi kedvenc egy nagy lefelé mutató nyilat ábrázolt, mellette "Johan" felirattal. Idén ezt egy Underworld-rajongónak sikerült überelni, de előbb nézzük a futottak még zászlókat. Országok: holland, új zélandi, olasz simán és halálfejes kalózzászlóval kiegészítve és természetesen egy magyar. Ezen kívül volt a kissé már snassz szivárványos PACE zászló, valamint egy misztikus jelentésű, kék elefántot ábrázoló lobogó is. A tulajdonosával az Underworld-koncert alatt voltam kénytelen szóba elegyedni. Egy perc kiabálás után kivette a füléből a füldugót, egy újabb perc kiabálás után pedig elárulta, hogy nem beszél magyarul. Ekkor letettem arról, hogy a zászló jelentését is firtassam, és egyedül arra a kérésre szorítkoztam, hogy legyen kedves kitekerni éppen pihentetett zászlaját, és lengesse pár percig, mert megesemeseztem egy haveromnak, hogy az elefántos zászló mellett talál meg minket a tömeg közepén. A taktika bevált, de valamivel később megpillantottuk a tömeg fölött a nap díjnyertes zászlaját: valaki egy hosszú rúd végére rátűzött egy jégeralsót a következő felirattal: Underwear.

... előre tudtam, hogy gondolatban egész este mindent a pénteki Basement Jaxx-koncerthez fogok mérni, és így is lett. Rendhagyó módon még 1999 májusában a Face magazin tízoldalas vezércikke tett Basement Jaxx-rajongóvá, anélkül, hogy egy számukat is hallottam volna. Aztán végre sikerült kipréselnem a budapesti hanghordozó-forgalmazókból a "Remedy" egy példányát, és kb. egy évig azzal keltem, azzal tértem nyugovóra. Nem ért meglepetésként, hogy a tavalyi Sziget-koncertjük a fesztivál csúcspontja lett, és csodálkoznék, ha idén nem így lenne. Persze, egyáltalán nem voltak rosszak az Underworld néha katatón, néha eufórikus, de azért mindig túl hosszú zörejszimfóniái; bár helyenként kissé leült a koncert, mégis jópár olyan pillanat volt, amikért megérte. Nyilván a Basement Jaxx semmit nem fog tudni villantani, amiben annyi bűbáj lenne, mint abban, ahogy Natalie Imbruglia lebbentette időről időre azt a gyönyörűen hosszú barna haját. Nem lesz távolról se olyan meghitt, mint az a flamencóba oltott cigányzene-koncert, ahova véletlenül tévedtünk be estefelé. De benne lesz minden, ami a popban a legjobb, ami a rockban a legjobb és ami az elektronikus tánczenében a legjobb. Én legalábbis ennyit várok el tőlük.

Vigyázat, rákaptunk az összehasonlítgatásra! Ezen a héten két föld alól indult, széles körben népszerűvé vált, majd gyorsan felszívódott és pár éve reneszánszát élő mozgalmat (szubkultúrát) veszünk górcső alá. Széna vagy szalma? Ziherejsztű vagy fejpánt? Taréj vagy copf?

Punkok vs hippik

Történelem
Punk: A mozgalom a hetvenes évek végén kezdődött az akkori szülők legnagyobb kétségbeesésére. Viszonylag rövid idő alatt széles körben népszerűvé vált, de néhány év múlva el is tűnt, hogy aztán az ezredforduló környékén térjen vissza. Persze most már senki nem ijed meg tőlük!

Hippi: A mozgalom a hatvanas évek végén kezdődött az akkori szülők legnagyobb kétségbeesésére. Viszonylag rövid idő alatt széles körben népszerűvé vált, de néhány év múlva el is tűnt, hogy aztán az ezredforduló környékén térjen vissza. Persze most már senki nem ijed meg tőlük!

Haj
Punk: Egy igazi punk sose vallaná be, de szemlátomást ez a legfontosabb az egészben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a színes taréjok, amelyeknek elkészítése órákat vehet igénybe.

Hippi: Egy igazi hippi sose vallaná be, de szemlátomást ez a legfontosabb az egészben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Hair c. musical, amelynek elkészítése órákat vehetett igénybe.

Ruha
Punk: Mindegy, csak ne legyen híres tervezőtől, ne legyen rajta márkajelzés, a legjobb, ha használt, még szakadt vagy koszos is lehet, a fő, hogy ne legyen színes! Budapesten a legtöbb ilyen holmit a Ciánkáliban lehet beszerezni.

Hippi: Mindegy, csak ne legyen híres tervezőtől, ne legyen rajta márkajelzés, a legjobb, ha használt, még szakadt vagy koszos is lehet, a fő, hogy színes legyen! Budapesten a legtöbb ilyen holmit a Ciánkáliban lehet beszerezni.

Filozófia
Punk: Persze kezdetben ez tartotta össze a lelkes punkokat, de a gyakorlatba való átültetésre csak a kemény mag vállalkozott, a többiek meg csak hallgatták, hogyan pukkadoznak a polgárok. A punkok egész lényükkel és életükkel azt demonstrálják, hogy nem tisztelnek semmiféle hatalmat, hanem szembeszállnak vele, harcolnak az egész világgal is, akármibe is kerül.

Hippi: Persze kezdetben ez tartotta össze a lelkes hippiket, de a gyakorlatba való átültetésre csak a kemény mag vállalkozott, a többiek meg csak hallgatták, hogyan pukkadoznak a polgárok. A hippik egész lényükkel és életükkel azt demonstrálják, hogy nem tisztelnek semmiféle hatalmat, hanem hátat fordítanak neki, kivonulnak a világból, akármibe is kerül.

Leggyakoribb gesztus
Punk: Kéz ökölbe szorítva, kézfejjel kifelé, középső ujj kinyújtva

Hippi: Kéz ökölbe szorítva, kézfejjel befelé, mutató- és középső ujj kinyújtva

A visszatérés előhírnökei a kilencvenes években
Punk: a Nirvana és a nyomukban kibontakozó egész grunge-őrület, a Green Day és az Offspring, meg egyesek szerint kicsit a Prodigy is.

Hippi: a Deee-Light. Csak ők.

Bizonyíték arra, hogy a mai popzenében megint meghatározó
Punk: Green Day, az MTV kedvence

Hippi: Scissor Sisters, a brit lemezvásárlók kedvence

Bizonyíték arra, hogy az elektronikus tánczenében is meghatározó
Punk: Discopunk partik a Jailhouse-ban és egyebütt

Hippi: Goa partik a Süss fel nap!-ban és egyebütt

Példa arra, hogy néha olyanokra is hatottak, akikre nem kellett volna
Punk: Robbie Williams és David Beckham kiborotvált frizurái

Hippi: Spice Girlök magastalpú cipői

Igazán elemükben vannak...
Punk: ....a nyári fesztiválokon. Lehet mezítláb verekedni a sárban, van szex, alkohol, zene, és senki nem szólhat bele.

Hippi: ...a nyári fesztiválokon. Lehet mezítláb ücsörögni a fűben, van szex, fű, zene, és senki nem szólhat bele.

Ha már így belejöttünk a hasonlításba, nem is szeretnénk abbahagyni még egy ideig. Kiket, miket hasonlítsunk még össze? Zalatnay Sarolta vs Antal Imre? Péntek este vs szombat este? Mozibajárás vs színházbajárás? Foci vs Eurovízió? Palcsó Tamás vs Sebeők János? Tudsz rosszabbat? Írd meg ide: sziabence@hotmail.com

A modern kor két legolvasottabb írója brit nő. Náluk több könyvet csak egy lassan 400 éve halott férfi honfitársuk, bizonyos William Shakespeare tudott eladni. Az ember nem is gondolná, hogy még mennyi mindenben hasonlítanak. Megdöbbentő egyezések a két írókirálynő pályájában! Csak tények következnek.

Agatha Christie vs J. K. Rowling

Karrier
Agatha Christie: Gyerekkorától kezdve írt, korán férjhez ment, de házassága hamar válással végződött. Ezután meglehetősen szerény körülmények között élt, patikus is volt, de a hirtelen jött siker dúsgazdaggá tette, és második férje mellett boldog lett, sőt a "Dame" címet, azaz a női lovagi rangot is megkapta.

J.K. Rowling: Gyerekkorától kezdve írt, korán férjhez ment, de házassága hamar válással végződött. Ezután meglehetősen szerény körülmények között élt, munkanélküli is volt, de a hirtelen jött siker dúsgazdaggá tette, és második férje mellett boldog lett, sőt a "Simpsons" egyik epizódjában is szerepelt.

El(ő)ítélet
Agatha Christie: Művei még ma is ponyvának számítanak. A magas irodalom az elsöprő népszerűség ellenére, vagy inkább amiatt nem hajlandó elismerni a regények nyilvánvaló értékeit; a kivételes történetmesélő-készséget, az arányérzéket, a játékos zsenialitást.

J.K. Rowling: Művei még ma is ponyvának számítanak. A magas irodalom az elsöprő népszerűség ellenére, vagy inkább amiatt nem hajlandó elismerni a regények nyilvánvaló értékeit; a kivételes történetmesélő-készséget, az arányérzéket, a játékos zsenialitást.

A regények jellemzői
Agatha Christie: A szereplők általában csak egy-két tulajdonsággal rendelkeznek, gyakran karikatúra-szerűek. A regények motorja a lebilincselő cselekmény, amely mindig egy gyilkosság titkainak megfejtése körül bonyolódik. A helyszín általában Anglia. A sejtelmes hangulatot a könnyed humor és a csevegő elbeszélő stílus oldja. A legutolsó fejezetben megdöbbentő meglepetések várják az olvasót.

J.K. Rowling: A szereplők általában csak egy-két tulajdonsággal rendelkeznek, gyakran karikatúra-szerűek. A regények motorja a lebilincselő cselekmény, amely mindig egy varázslóiskola titkainak megfejtése körül bonyolódik. A helyszín mindig Anglia. A sejtelmes hangulatot a könnyed humor és a csevegő elbeszélő stílus oldja. A legutolsó fejezetben megdöbbentő meglepetések várják az olvasót.

A regények férfi főhőse
Agatha Christie: H.P., azaz Hercule Poirot, aki barátjára, Hastings ezredesre támaszkodva ugyan, de mégis egyedül, mindenki eszén túljárva, gyakran furfangos trükkök bevetésével oldja meg a rejtélyt és leplezi le a gonosz gyilkost.

J.K. Rowling: H.P., azaz Harry Potter, aki barátjára, Ron Weasley-re támaszkodva ugyan, de mégis egyedül, mindenki eszén túljárva, gyakran furfangos trükkök bevetésével oldja meg a rejtélyt és leplezi le a gonosz varázslót.

A regények női főhőse
Agatha Christie: Miss Jane Marple, az éles eszű, de kedves öreglány, akinek alakjában az írónő félig-meddig bevallottan saját magát formázza meg.

J.K. Rowling: Hermione Granger, az éles eszű, de kedves varázslólány, akinek alakjában az írónő félig-meddig bevallottan saját magát formázza meg.

A regények utóélete
Agatha Christie: Sorra készülnek belőlük a mozifilmek az évek során, nemzetközi filmes szerepléshez segítve a szinte teljes brit színészgárdát: egy Agatha Christie könyvet mégse lehet amerikai színészekkel megfilmesíteni!

J.K. Rowling: Sorra készülnek belőlük a mozifilmek az évek során, nemzetközi filmes szerepléshez segítve a szinte teljes brit színészgárdát: egy Harry Potter könyvet mégse lehet amerikai színészekkel megfilmesíteni!

Átsiklottunk volna valami fölött? Ne hagyd szó nélkül, írj ide: sziabence@hotmail.com

Street art kiállítás és fesztivál nyílik a héten a Millenáris Parkban, és ebből az alkalomból sikerült utolérnünk Jamie Reidet, aki a kiállítók közül talán a legnagyobb név, hiszen a Sex Pistolsnak készített legendás lemezborítókkal és szórólapokkal egy csapásra meghatározta, hogy hogy nézzen ki a punk, és ezzel örökre beleírta magát a poptörténelembe. Jamie Reid első és egyetlen, Magyarországra szánt nyilatkozata következik.

Muszáj föltennem ezt a kérdést: Londonban voltál a múlt csütörtökön?
Nem, de az a galéria, amelyiknek dolgozom, közel van oda, ahol a busz fölrobbant. De azt is meg kell, hogy mondjam, hogy amíg Londonban éltem, akkor is nagyon sok bombatámadás volt az IRA miatt. Az emberek meg valahogy megpróbáltak hozzászokni. Akárhogy is, borzasztó.

Mennyiben más neked Magyarországon kiállítani, mint otthon Angliában?
Már volt kiállításom Kelet-Európban, Kelet-Berlinben, nem sokkal a fal lebontása előtt. Ott pl. kiállították azokat a képeket, amiket Budapesten nem vállaltak be, ahol a Királynő szeme helyén horogkeresztek vannak. A legviccesebb a dologban az, hogy az angol királyi család valójában német származású. De az is lenyűgöz, hogy a nácik ezzel az alapvetően pozitív tartalmú szimbólummal hogyan tudták azt tenni, amit.

Sokszor használtad a Királynő képét, találkoztál is már vele személyesen?
Nem, soha.

Tudsz bármiféle reakciójáról a dologgal kapcsolatban?
Annyit, hogy a Sex Pistolst bíróság elé akarták állítani hazaárulásért.

Annyi év eltelt már, de mégis mindig a Sex Pistols-zal kapcsolatban kerül elő a neved...
Igen, pedig ráadásul akkor én már tíz éve dolgoztam. Nagyon sok mást is csináltam, de ez kapta a legnagyobb nyilvánosságot.

Akkor már nem örülsz neki, ha a punkkal azonosítanak? Ciki már a punk?
Része lett a rendszernek. Engem meg beraktak a punk-skatulyába, mert ez a legegyszerűbb.

Amikor a Sex Pistols-nak dolgoztál, sejtettétek-e közben, hogy ez ekkora nagy dobás lesz?
Nem, annyira pörögtek akkor az események, nem volt idő ilyesmin gondolkodni. Csak csináltuk, és kész.

Akkoriban tele volt a művészet és a pop politikával, de ez a kilencvenes években szinte teljesen eltűnt. Lehet, hogy most megfordul ez a trend?
A politika most több embert mozgat meg, mint valaha. Gondolj bele, tavaly Londonban a hárorúellenes tüntetésen másfél millióan voltak! Az eddigi legnagyobb demonstráció. Meg a múlt heti G8-et is mekkora érdeklődés követte. Bár szerintem amit Bob Geldof és Bono művelnek, az borzasztó.

Te ezek szerint nem nézted a Live8 koncertet?
Hát nem.

Kik számodra a mai világ hősei?
Ha maradtak még hősök, akkor szerintem ezt csak azokra a hétköznapi emberekre lehet mondani, akik nap mint nap dolgoznak.

Akkor ki a gonosz ellenség?
Aki a nagyvállalatok hatalmát kiszolgálja.

Ha körulnézel a világban érzed úgy, hogy van a munkádnak hatása?
Igen. Nagyon jó érzés látni, hogy mennyi embert inspirál a világon. A legegyszerűbb példa persze a punk, aminek hatalmas befolyása volt a zenére is meg a kultúrára általában. A képzőművészet világa mindig lenézte a pop világát, pedig a második világháború óta az összes jó művészet a popkultúrából fejlődött ki.

Ennyi hát. Te is válaszolhatsz a sziabence@hotmail.com címre, a kérdést majd kitaláljuk.

Nagy Kriszta Tereskovával nem bírja ki öt percig egy légtérben, Stohl Andrást élő egyenes adásban hozta zavarba egy műbajusszal, folyamatosan indiai utazásokra gyűjt, de Kovách Gergőben nem ez a legérdekesebb. Vendégségben egy szobrásznál - alig akartunk hazamenni.

Ciróka
A műtermében lakik, vagy a lakásában dolgozik - mindegy honnan nézzük, ez a szoba műteremnek szinte pedáns és tiszta, hálószobára viszont még annyira se emlékeztet, mint műteremre. Leginkább olyan érzése van itt az embernek, mintha egy háromdimenziós Cure-videoklipben lenne. Itt egy róka bőre, amott négy emberi fej. Szerencsére csak a róka igazi. Mindenféle szokatlan színű, méretű és elhelyezésű lámpa, alapanyag és eszköz. A falakon fotók, emlékek, szobrok, istenek, gyerekek, állatok, zászlók és egy nagy India-térkép. Szédítő, kaotikus, de mégis lakályos.

Házigazdánk, Kovách Gergő Budapesten született, és itt is élt mindig. Már gyerekként is tehetségesnek mutatkozott a gyurmázáshoz, formázáshoz, ami aztán a szobrászat felé terelte. El is végezte a Képzőművészeti Főiskolát, azóta alkot és közben egy rajziskolában is tanít. Jelenleg Ciróka című kiállítása látható Galamb utca 6. szám alatt található Dovin Galériában, amely Budapest egyik legrangosabb kereskedelmi galériája. Kedves olvasó: következő szabad délutánján fáradjon el és tekintse meg ezt a kiállítást - július 2-ig van még nyitva. Hogy mit fog látni, ahhoz következik most egy kis kedvcsináló.

Beszélgetésünk furcsán csapongó volt, talán éppen ezért élveztük ennyire. Minden rendszert vagy vezérfonalat elhagyva váltogattuk a témákat, hol előreszaladva, hol visszatérve. Az előbb még kedvenc rajzfilmjeiről kérdeztem Gergőt és egyéb életrajzi adatait kíséreltem meg rögzíteni, de egyszer csak elém tol egy fényképet, és közben szavakkal is leírja, mit ábrázol: "Egy egyszarvú, aki egy guruló ládán ül. A két lába között van egy fej alakú nyílás, a másik oldalon pedig van két nyele, és lehet tolni." Nem mondja, de az egész zöldbe játszó türkiz. Ez a projekt a graffitinek a háromdimenziós megfelelője: Gergő csinált egy mozgatható szobrot, aztán fogták egy haverral, és turnéztak vele egyet a városban. Mindenhova odavitték és ha egy járókelőnek kedve támadt hozzá, belenézhetett a lábak között található fej alakú nyílásba. Persze nem volt belül semmi.

Könnyű megfogni
Próbálom értelmezni a dolgot, de persze szavakkal korántsem könnyű megfogni, mi az, ami ilyen lenyűgöző benne, amit olyan elegánsan frappánsnak érez az ember. Segítségül próbálok hívni egy jól bevált kategóriát: posztmodern. "Attól tartok, hogy posztmodern vagyok, de nem szándékosan." - mondja erre Gergő. - "Az anyaghasználat meg a körülmények miatt posztmodern lesz, ami kijön az egészből. Több egymásnak ellentmondó jelentés ütközik, és a végső tartalom az ezeknek az együttese. Ez az eklektika megjelenik a felhasznált anyagokban is, az egyik színes, a másik csillogós, az egyik kicsi, a másik nagy... De a szemléletben azért van valami, ami ettől eltávolodik, van benne törekvés az egyszerűségre, a tisztább fogalmazásra."

Gergő eddigi leghíresebb alkotása valószínűleg a fémnyúl, amelyet Leonardo "Hölgy hermelinnel" című képének hermelinjének mintájára készített. A szobornyuszi testtartása pontosan ugyanaz, mint a képen látható hermeliné - és a hátában, mint egy markolat, benne is van a hölgy kezének lenyomata. Ezt a szobrot mutatta be egyszer a Delelő című műsorban, Stohl András vendégeként. "Egy akkor nyílt kiállítás kapcsán reklámoztam magam" - meséli -, "de nem tudtam, hogy most egyáltalán tetszik-e, bemenjek-e. Végülis úgy döntöttem, hogy felveszek egy műbajuszt. Ezt ráadásul nem mondtam meg nekik előre, de a riport közben a Stohl Buci észrevette, és láthatóan zavarba jött, hogy én itt műbajusszal szerepelek..." Az interjú azért nem fulladt botrányba, de tény, hogy a felvételről készült képeken nem lehet Gergőre ráismerni.

"Tinédzserkor-maradványos kalandéletet élek, a megkötéseket kerülöm." - foglalja össze valamivel később jelenlegi helyzetét. - "Ezt az életet tudom működtetni, ezt élvezem." Adódik a kérdés: mi lesz később? Mik a tervek? A vágyak? "Azt elfogadnám, ha ezt az életemet, ami most van, ki tudnám húzni. Nyilván 20 év múlva nem lesz ugyanez a fizikumom, emiatt megváltozik majd sok minden." Bevallom neki, én nagyobb szabású álmokra számítottam. Erre ő elmosolyodik: "Hunyászkodom a realitáshoz. Bár folyamatosan kapom a kiállítási felkéréseket, szinte minden héten nyílik egy kiállítás, ahol ha akarok, részt vehetek, de azt nem képzelem, hogy a szobrászatból akármilyen jót is csinál az ember, ilyen LL Junior-szerű sztár lehetne belőle. Ezért talán nem is annyira vonzó az ilyesmi. Ha közelebb lenne, lehet, hogy ráhajtanék."

Szem
Megegyezünk abban, hogy valóban nincsenek igazán sztárjai a kortárs képzőművészetnek. Külföldön is alig-alig, itthon legfeljebb Nagy Kriszta Tereskova. "Én öt percnél tovább nem tudok vele egy légtérben lenni, de amit csinál, azt tudom értékelni. Tudja működtetni a dolgokat, izgalmas tud lenni, van benne kakaó. Eleven, és az nekem tetszik." - mondja róla Gergő. Nagy Kriszta egyik kompozíciója, amelyik Árpa Attilát ábrázolta, még az Index címlapját is megjárta. Azért nincs teljes visszhangtalanságra ítélve a képzőművészet, csak tudni kell, hogy milyen gombokat nyomjon meg az ember. "Igen, de én mindig szeretek egyetemes, vagy legalábbis egyetemesnek tűnő karakterekkel dolgozni." - válaszol erre Gergő - "Ami az aktualitás, azt én általában mellőzöm."

Két nagy forrás van, ahonnan ő merít, a klasszikus szobrászat és India. A dolog azért egy kis magyarázatra szorul: "Az, amit mi klasszikus szobrászatnak gondolunk, az nem egyenlő azzal, ami volt valójában. Ezek a szobrok a ma egyértelműen a giccs kategóriába tartozó élénk, tiszta színekkel voltak kifestve. A klasszikus görög márványszobrok nem úgy néztek ki annak idején, mint most: ki voltak kenve gipsszel és be voltak festve mondjuk rózsaszínűre. Én ezt valamelyest szeretném visszahozni. Ilyennel Indiában ma is sokat lehet találkozni."

"Amit csinálok, az úgy legyen mai - mert úgyse lesz más, mai lesz -, hogy azért több köze legyen a régiekhez. Rám inkább jellemző ez a visszakacsintás: nagyon tömör, egyértelmű, figurális, egyértelműen szobrászat, nem műfajhatár. Ebben még bőven van lehetőség, szabadság, amit még nem aknáztak ki. De azért mégiscsak van bennem annyi elvárás, hogy ne csak a szakmának beszéljek. Elsősorban ne neki. Hogy ne kelljen az az 5-10 éves tudás, ami bennünk szobrászokban megvan. Ne kelljen ismerni a tolvajnyelvet ahhoz, hogy érthető legyen."

És igaza van, valami egészen más kell ahhoz, hogy ezek a vörös rókák, a kék meg szürke bőrű emberek, az alufóliával bevont viaszállatkák életre keljenek az ember szemében. Gergő egyszer csak elővesz egy ezüstből készült babot. Egy apró babszemet, egy szimbolikus csírát, amelynek az alakja egyben az ember látóterének alakját is formálja: egy vízszintes tengelyű ovális, amiben alul, az orrnál van egy kis betüremkedés, itt horpadt. Ennek az egy szem babnak a közepén egy pici tükör van. Ha megfelelő távolságban tartjuk a szemünktől, akkor az egyik szem a másikat látja benne és viszont, és egyszer csak a kettő összeáll egy közös képpé, és három dimenzióba kerül, mint egy harmadik szem. Ez az szem, amivel látni kell. Ez az a szem, ez az a pillanat.

Fotográfia: Szeberényi Adrán www.pasti.hu

Itt a nyár! És itt egy lista olyan eseményekről, amelyek ezen a nyáron biztosan nem fognak bekövetkezni.

Szerencsére
A kövér gyerekek szülei betiltatják Tim Burton új filmjének, a Roald Dahl meséjéből készült Karcsi és a csokoládégyárnak bemutatását arra hivatkozva, hogy az alkotás hozzájárul a fiatalok körében egyre jobban terjedő túlzott édességfogyasztás elharapódzásához. A Willy Wonkát alakító Johnny Depp kénytelen nyilatkozatot közzétenni, amiben a csokoládé betiltását szorgalmazza.

Baumgartner Zsolt Császár Elődöt jelöli meg utódjaként.

A magyar hírességek heves partnercserébe kezdenek, kísérletképpen a bulvárközönség hatalmas szenzációétvágyának kielégítésére. Először Palcsó Tamás otthagyja Tóth Gabit Liptai Klaudiáért, aztán Gyurcsány Ferenc összejön Király Lindával, majd Lang Györgyi elcsábítja Terry Black-et. További bizarr sztárkombináció-ötleteket szeretettel várok ide: sziabence@hotmail.com

Az utcai nyilvános készülékek után az otthoni telefonok kagylóját is mind lecserélik bugyirózsaszínre.

Erzsébetváros polgármestere, hogy nyomába érhessen legendás óbudai kollégájának, a romszórakozóhelyek (Mumus, Tetthely, Szóda Udvar, stb.) idei újranyitásának sikeres megakadályozása után a zajra hivatkozva betiltja a kerületbe a Felvonulási térről behallatszó összes rendezvényt is az ingyenkoncertektől a Budapest Parádéig. Mivel az egész kerület úgyis évek óta be van kamerázva az utolsó sarokig, a készülékeket hangrögzítő berendezéssel is ellátják a hangoskodókkal szembeni hathatósabb fellépés érdekében.

Kimegy a női divatból az éppen térd alá érő szoknya.

Sajnos
Kimegy a férfi divatból a jóval térd alá érő rövidnadrág.

Miután mindkettejük egyaránt zseniális új nagylemeze megjelent, Alison Goldfrapp (Supernature) és a Moloko után szólókarriert kezdett Roisin Murphy (Ruby Blue) flitterrel kivarrt dresszben és tűsarkú körömcipőben küzd meg egymással egy piros-kék kockás világító neonpadlóval ellátott ringben, hogy végre egyszer s mindenkorra eldőljön, hogy most akkor melyikük is legyen az popzenébe oltott elektronikus tánczene birodalmának királynője. A meccs kommentátora Johnny Knoxville.

Az új köztársasági elnök még hivatalba lépése előtt lemond tisztségéről Soma javára.

Boy George-ot felterjesztik az irodalmi Nobel díjra a zseniális 1995-ös Take It Like a Man önéletrajz, és az ennek folytatásaként 2005 tavaszán megjelent új könyve, a Straight megírásával szerzett érdemeinek elismeréseként. Mindkét kötet a bestseller-listák élmezőnyébe röppen, még a frissen megjelent hatodik Harry Potter részt is leszorítva a csúcsról. Ennek láttán Madonna mérgében visszavonja valamennyi kabbalista mesekönyvét.

A Scissor Sisters nyílt levélben könyörög Gerendai Károlynak, hogy az idén hadd pótolják be a tavaly elmaradt Sziget-koncertjüket.

Budapest két valamirevaló színtársulata, a Katona és a Krétakör úgy dönt, hogy idén kivételesen mégse tartanak nyári szünetet. Így más színházakban dolgozó kollegáik észreveszik és összekapják magukat.

Az ohkult beépített embere idén is beszabadul az Exit Fesztiválon a backstage-be.

A VII. kerületi Damjanich utca nem a világ közepe. Csak azok ismerik, akik errefelé laknak. Mégis különleges jelentőséggel és tulajdonságokkal bír, talán azért, mert gyakorlatilag az egyetlen utca Erzsébetvárosban a Körúton kívül, amelyik nem egyirányú. Hogy ez összefügg-e a kisboltok és miniirodák hihetetlen fajtagazdagságú és mennyiségében is elképesztő burjánzásával, az valószínűleg még egy ideig rejtély marad, mindenesetre az ohkult - rá egyébként nem jellemző precizitással - mindent számba vett, ami a Damjanich utcával kapcsolatos. A meglepő eredmények itt olvashatók.

... a lényeg
A Damjanich utca a Rottenbiller utcából indul a Dob utca végéhez közel, és a Dózsa György útnál a Felvonulási térbe illetve a Városligetbe torkollik, ott, ahol annak idején a Tanácsköztársaság emlékműve állt, a hatalmas, kendőt lóbáló férfialak, amelyik mintha a Kossuth tér felé induló 70-es trolit próbálta volna üldözőbe venni - a szobor ma a Szoborparkban tekinthető meg. A Damjanich utca egy fasorból és összesen csupán 55 darab tipikus pesti bérházból áll, azaz 5 perc alatt kényelmesen végig lehet sétálni rajta. Az alábbi adatok a mérethez viszonyítva lesznek különösen érdekesek.

A Damjanich utca látja el például, gondolhatnánk, a tágabban értelmezett környék teljes élelmezését. Erre enged következtetni az a meglepő adat, hogy összesen 7 élelmiszerüzlet (közért) van az utcában. Minden nyolcadik házban egy. Ebből 3 éjjel-nappal nyitva van és kicsi, de van egy hatalmas szupermarket is. És akkor még nem is számoltuk az ideiglenesen a Damjanich utca végébe költöztetett Garay piacot. Az evés-ivás témához tartozik még, hogy van az utcában egy hagyományos magyaros vendéglő, a Piroska (róla később bővebben), és egy gyorsétkezde is, ez utóbbi a Mini Ételbár fantázianevet kapta. Egy ekkorka utcában talán nem is sok két zöldséges, cukrászda meglepő módon meg ráadásul csak egy van, de pl. borszaküzletből is kettő van és van külön egy reggeliző is. Estefelé pedig 3 hely közül választhatnak az erre járól, ha alkoholra és/vagy kikapcsolódásra vágynak: ott van a Dózsa György út sarkán a szinte elegáns, de mindig üres Csepp Café, aztán van egy kocsma is fiatal rockereknek, a Doors kocsma, aki meg se nem elegáns, se nem fiatal, az a titokzatos hangzású Salemati Espresso-t fogja nagy valószínűséggel felkeresni.

Minden megvan
A Damjanich utca az étkeztetésen kívül bizonyos szociális feladatok ellátásának is központja. Először is van egy posta. Itt van továbbá az Erzsébetvárosi Cigány Önkormányzat és kicsit odébb az Erzsébetvárosi Önkormányzati Vagyonkezelő Rt. Van egy katolikus kápolna, a Regnum Marianum, és egy evangélikus lelkészi hivatal. Van három iskola: az egyik kirakatrendezőknek és dekoratőröknek, a másik számviteli menedzsereknek, a harmadik pedig gyógypedagógusoknak (ELTE Bárczi Gusztáv gyógypedagógus-képző). Itt van az Országos Orvosszakértői Intézet, természetesen van két patika is, plusz a trolimegállóban egy orvosi műszer bizományi, ahol használtan vehetünk olyan tárgyakat, amiknek a neve -oszkópra végződik (lásd: mikroszkóp, sztetoszkóp, stb.). Egy helyütt nyílik egy Gyógycentrum feliratú ajtó is az utcáról, de szemlátomást évek óta nem nyitotta ki senki. Burjánzik viszont a magánszféra az egészségügyben: két helyen van fogászat, plusz van egy fogtechnikus. Ugyan csak szerdánként, de egy helyen rendel egy szülész-nőgyógyász is, a Bajza utca sarkán pedig optikusüzlet van.

Nézzük az egyéb szolgáltatásokat. Az hagyján, hogy 3 ingatlanközvetítő szolgálja ki a lakást adó és vevő közönséget, a közvetítők által megdobott forgalom jogi kiszolgálását nem kevesebb mint 5 ügyvédi iroda végzi. Átlagban minden 10 ügyvédi iroda nélküli ház után következik egy ügyvédes. A pereskedésben összekócolódott és összeaszott hölgyek három fodrászat-kozmetika közül választhatnak, ha vissza szeretnének szépülni, plusz van még egy fodrászat csak férfiaknak, akiknek ugye nem jár kozmetika. Szinte szégyen, hogy az egész Damjanich utca csupán egy szál fitness stúdióra kénytelen hagyatkozni, bár a helyzetet némileg javítja, hogy amennyiben a fitnessben nem lenne szabad napágy, átmehetünk barnulni a pontosan szemközti szoláriumba. Van még vegytisztító, van kesztyűkészítő néni és van cipész bácsi és van mobiltelefon-szerviz. Elnézést, pontosítok: szakszerviz. Természetesen nem hiányozhat a Casting and Model Studio sem.

És akkor jöjjön a kuriózumok és ismétlődések tárháza. Illetve tárutcája. Az üzletek. Persze van két trafik, van 100Ft-os bolt, és van kínai üzlet. Van festékbolt, Kutya-Macska Szaküzlet, egy helyütt kézi hímzéseket lehet kapni. Ennél érdekesebb, hogy egy vállalkozó kedvű, ööö, vállalkozó paintball szaküzletet nyitott a közelmúltban. Itt ugye festékgolyót lövő géppisztolyokat lehet kapni. Egy másik üzlet cégérén pusztán ennyi áll: Hidraulika. A Damjanich utca jobbára nyugdíjas lakóit elnézve mindkét egységnek őrült forgalma lehet. Egy másik titokzatos cégér csak ennyit árul el: C.E.T. Mintaterem. Kétségtelenül izgalmasan hangzik. Virágüzlet kb. száz méteren belül három van, bútorüzlet is három (konyhabútoros, fürdőszobás, fenyőbútoros), ápisz is három, ruhaüzlet is legalább három, számítógépes bolt is három, más műszaki bolt szintén három, újságos viszont csak kettő, játékbolt és könyvesbolt meg csak egy. A fenti tülekedés láttán nem csoda, ha az egyik bolt érdekes kombinációban ugyan, de kettős szolgáltatást nyújt: Divatáru, csecsemőruházat + Tvjavítás, biztonságtechnika.

Hall of fame
Végül essék szó a Damjanich utca nagyjairól. A kapualjakban elhelyezett 8 db. emléktábla tanúsítja, hogy itt született Karinthy Frigyes író, aztán lakott itt még Xántus János világjáró, az Állatkert szervezője, Prof. Dr. Liffa Aurél geológus, minerológus, Gyóni Gábor költő, Szendrő József, Jászai Mari díjas színész, Eötvös Gábor "artistaművész-zenehumorista" (igen, márványba van vésve az a szó, hogy "artistaművész"), valamint Faragó János, Erzsébetváros első szabadon választott polgármestere. Egy tábla a Regnum Marianumból elhurcolt atyákról emlékezik meg.

Nem emlékeztet rá semmi, de én mégse felejtettem el, hogy bizony itt lakott Kibédy Ervin is, az örökké táskás szemű Hacsek (vagy ő Sajót játszotta?), néhány évvel ezelőtt bekövetkezett haláláig. Az utca egyetlen élő szelebritije tehát Antal Imre maradt, aki állítólag - ami a fentieket végiggondolva már nem is olyan meglepő - szinte sosem hagyja el a fasort. A fent említett Piroska Vendéglőben ebédel vagy vacsorázik nap mint nap. Jobbára magányosan.

Jó példám követendő! Érdekes adatokat érdekes utcákról ide: sziabence@hotmail.com

Újabb tanácsokkal jelentkezik olvasósegélyező mini-sorozatunk. A mai témánk: hogyan váljunk sikeres filmrendezővé Hollywoodban? Ez nem vicc, az alábbi tanácsok Jane Bussmann-től származnak, aki pár évvel ezelőtt fogta magát, kiköltözött Los Angelesbe és angol (és nő) létére már meg is csinálta első hollywood-i produkcióját.

Nem boszorkányság
Kezdjük is mindjárt a saját erőből történő filmkészítés technikai alapjainál. Akit ez kevésbé érdekel, nyugodtan ugorja át ezt a bekezdést, csak arra ügyeljen, hogy semmiképpen el ne mulassza az ezutánit, mert abban Jane és én eláruljuk minden amerikai sikersztori titkát. Hogy miért sikerül mindig minden az amerikaiaknak - mindjárt arra is fény derül.

Tehát először is: szerezzünk egy kamerát, lássuk be, ez elengedhetetlen a filmezéshez. A kameránk legalábbis egy Canon XL1 vagy Sony PDF 150 legyen, vagy ezeknél jobb. Az utómunkálatokhoz egy számítógép is szükségeltetik minimálisan, Jane szerint csak Apple-lel van értelme hozzákezdeni, alkalmazva az iMovies nevű programot. Azok, akik hangosfilmben gondolkodnak, kénytelenek lesznek beszerezni valamilyen hangrögzítő eszközt is, hogy digitális hangszalagra (DAT) rögzíthessék a hangot. Szakértőnk szerint kizárt továbbá, hogy a filmhez szükséges világítást magunktól normálisan meg tudjuk oldani. Ezért két választási lehetőségünk adódik: 1. kizárólag tűző napon forgatunk, vagy 2. felveszünk egy DP-t. A DP a director of photography, aki minden valószínűség szerint nem fog ingyen kötélnek állni. Ha Hollywood-ból szeretnék egyet hívni, akkor biztosan nem.

Két dolog van még hátra: egyrészt ki kell találnunk egy jó sztorit, és meg kell írnunk belőle a forgatókönyvet, legalább nagyjából. Jane-nek persze ez okozta a legkisebb gondot, hiszen a filmezgetés az ő esetében egy újságírói karrierhez képest másodállás. Keresnünk kell viszont még színészeket. Ez sem nehéz, általában az amatőrök is ugyanolyan jók, mint a profi színészek. Egyszerűen csak azt kell megvizsgálni, hogy az illető képernyőn való szereplése leköt-e bennünket. Ez az egyetlen szabály - mondja Jane. Értetlenségemre mondott egy példát is, hogy hogyan kell csinálni ezt a gyakorlatban: Reneé Zellweger a képernyőn: érdekel. Catherine Zeta-Jones a képernyőn: le se szarja senki.

Szintén zenész
Most, hogy már a filmkészítés technikai részleteivel tisztába jöttünk, azt kell még tisztáznunk, hogy miként törjünk be a filmszakmába. Jane szerint a legolcsóbb és legjobb filmfesztiválokon kezdeni: szegődjünk el lehetőleg minél rangosabb filmfesztiválokra önkéntes gyakornoknak és ott ismerkedjünk tiszta erőből. Nem árt az sem, ha beiratkozunk egy filmes iskolába: itt is könnyen lehet ismeretségekre szert tenni, de ha másért nem, azért mindenképpen jó, mert az ember olyanokkal van együtt, akik ugyanazzal a problémával próbálnak megbirkózni.

Amikor sikerült kikerülni Amerikába, ne feledkezzünk meg az előrejutás egyik aranyszabályáról: őrizd meg a humorérzéked. Jane tapasztalatai szerint a filmipar munkásai Hollywood-ban időnként (csak az alsó- és középszintűek, az igazán nagyok sosem) nagyon-nagyon kegyetlenek és durvák tudnak lenni, amin az ember humorérzék híján nagyon nehezen tudja magát túltenni. Kell továbbá, hogy legyen az embernek valami jövedelme, amiből megélhet. Ez azért fontos, hogy minden körülmények között tartani tudjuk magunkat a másik aranyszabályhoz: tarts ki amellett, amit csinálsz. A siker bármikor beüthet, csak abbahagyni nem szabad. Jó példa erre a Tarnation c. film, ami otthon készült, 200 dollárból, és aztán végül mégis megnyert jópár díjat. Szóval legyen mit enni a világhír elérése előtt is.

Fék
Jane Bussmann a fent vázolt úton odáig jutott el, hogy nemrégiben elkészült első egészestés vígjátéka, a My Terrorist Dad egy neonáci apukáról. A film trélerje megtekinthető a www.filthypictures.org oldalon. Jane jelenleg egy dokumentumfilmen dolgozik.

Általános tanácsként pedig azt üzeni mindannyiunknak, hogy bármit csináljunk is, legyünk mindenkivel kedvesek és mindig teljesen őszinték, és előbb-utóbb találunk valakit, aki segít, ha véletlenül éppen elakadtunk. Találjunk magunknak valamit, amit szeretünk (legyen az filmezés, éneklés, regényírás, ruhatervezés vagy bármi, amihez kedvet és tehetséget érzünk), kezdjük el és ne hagyjuk abba. Filmes akarsz lenni? Filmezz! Író akarsz lenni? Írj! Énekes akarsz lenni? Énekelj! És közben minél több embernek el kell mondani, mire készülünk, mivel foglalkozunk, hátha segítséget kapunk tőle. Ez a módszer egyébként arra is jó, hogy az ember megnehezítse saját magának a kiszállást: nehezebb abbahagyni, ha már minden havernak elmondtuk, micsoda nagy dobásra készülünk.

És még mindig nem fogytunk ki a lelkesítő szólamokból és frappáns szentenciákból. Az amerikaiak sikerének titka ugyanis nem más, mint a fake it til you make it hozzáállás. Magyarul kb. ennyi: tettesd, amíg össze nem jön. Azaz ha Hollywood-ban filmrendező akarsz lenni, viselkedj teljesen úgy, mintha már az lennél. Add ki magad következetesen sokat próbált filmrendezőnek, vagy annak, ami lenni szeretnél. Előbb-utóbb nem csak magadat fogod meggyőzni, hanem a környezetedet is. És akkor a határ már csak a csillagos ég. (Megjegyzendő, hogy gyakorlatilag ez az oldal is a fenti tanácsot követve készül.)

A fentiek gyakorlatba történő átültetése során szerzett tapasztalatokat kérem megosztani: sziabence@hotmail.com

E heti témánk: a luxus. Pontosabban: egy szombat éjjel Monte Carlóban. Még pontosabban: mind a kettő. Így él a világ. Illetve így élne, ha mindenkinek minden álma teljesülne.

A szerencse városa
Monte Carlo ugyebár Monaco fővárosa, egy miniállam megaközpontja a Riviérán. A táj olyan lélegzetelállítóan gyönyörű, hogy még a felhőkarcolók is kifejezetten jól állnak neki. De nem csak toronyházak vannak, paloták, villák egymás hegyén-hátán. Minden, mint a mesében: aki ismeri Benedek Elek Ezüst mesekönyvét, olvassa el belőle a Szerencse városát. Valószínűleg erről a városról szól. Monte Carlo feltehetőleg az egyetlen városa a világnak, ahol nincsen külváros. Ahol nincs lakótelep. Ahol nincs nyomor, nincsenek hajléktalanok, nincs tömegközlekedés, még egy árva közértet se láttunk sehol a városban bolyongva. Itt nyilván mindenki étterembe jár.

Ott-jártunkkor Monte Carlo éppen átépítés alatt áll: néhány napon belül Forma 1-es futam fog végigsöpörni ezen a görbe, lejtős utcán. Ami természetesen (a francia városokra nem igazán jellemző módon) így is olyan tiszta, mint a díszlet egy 30-as évekbeli Metro-Goldwyn-Mayer filmben. A járdára elegáns kirakatok néznek, mindenhol csakis csillogó-villogó Ferrarik, Jaguárok, Audik és BMW-k parkolnak, elvétve látni egy-két bohém/rebellis lakos Mini Cooper-jét. De most az utcák fölé lelátókat emelnek, a kanyarokat szalagkorláttal erősítik meg. Monte Carlo nagy utcai rendezvénye nem valamiféle Love Parade, nem is maratonfutás. Itt nincs vurstli, nincs biciklis felvonulás, nincs utcabál, nincsenek mozgó árusok. Itt Forma 1 van, a világ legdrágább sportja.

Luxuskondenzátor
Délután először csak átautózunk a városon, aztán éjfél körül térünk vissza, hogy alaposabban szemügyre vehessünk mindent. Csönd és nyugalom honol mindenhol, az eső diszkréten szemerkél. A túlzsúfolt kikötőbe a társasház-méretű magánjachtok mellé éppen beáll egy gigantikus, pazarul kivilágított, többemeletes óceánjáró. A kikötő és a város méreteit összehasonlítva az embernek az az érzése támad, hogy itt mindenkinek van saját jachtja is. De mindegyik olyan nagy, hogy a tenger szelíd hullámzása meg se billenti őket. A kikötő a város tükörképe, vízen.

Egy nagy tér egyik oldalán található A Casino, amely a képen is látható. Maga a tér egy botanikus kert-számba menő park, egy ilyenért még Angliában is belépődíjat szednek. Szinte érthetetlen, hogy hogyan lehetett ennyi - természetesen virágzó - tulipánt, rózsát, magnóliát és még ki tudja mit ekkora helyre bezsúfolni. A pálmák magas, sima törzsére apró égőkből készített füzér van spirál alakban föltekerve. A Casino előtt megáll egy limuzin, és az érkező párhoz egy-egy esernyőt tartva odaszaladnak a bejáratot őrző egyenruhás fiatalemberek. Sajnos mi nem mehetünk utánuk: a Casinoba csak megfelelően elegáns öltözetben engedik be a vendégeket, és van egy jelképes 10 eurós belépődíj is.

Szerencsére van kaszinó a magunkfajta turistáknak is, a tér másik oldalán. Ide ingyenes a belépés, és már akár 20 centtel is el lehet kezdeni játszani, bár a roulette-nél a minimális tét 2 euro. Itt jópáran vannak, akik azért jöttek, mert azt szeretnék, hogy egyszer az igazi nagy Casino-ban játszhassanak, nem néhány megveszekedett euróért, hanem vagyonokban. Ott a játék csak szórakozás, akármennyi pénz is van benne. Itt, ahol a vendégek játszanak, itt sorsok múlhatnak rajta. A hely ennek megfelelően a legkevésbé sem hivalkodó vagy elegáns, leginkább egy multiplex előcsarnokára emlékeztet, már csak azért is, mert a zsetonokat a mozikban szokásos kóláspoharakra emlékeztető műanyag tartályokban tartja mindenki a kezében, a hóna alatt, vagy a félkarú rabló tetején. Ezzel a módszerrel aztán azt is el lehet kerülni, hogy a játékos tudja, hogy pontosan mennyit nyert vagy vesztett. Egy hatalmas darab mézesmadzag ez a kaszinó a közönséges halandók számára, itt a földi a paradicsom közepén. Mi tiszteletet parancsoló önmegtartóztatást tanúsítva csak 15 eurót váltunk be, és negyed órányi játék után, amikor visszaváltjuk a zsetonjainkat, meglepetésünkre 29,80-at kapunk vissza. Megnyertük, visszük.

Millió dolláros bébik
Ezzel a nyereménnyel persze sokra nem mennénk Monte Carlo boltjaiban. Ahogy sétálunk tovább, sorra nézzük a kirakatokat. Bankok, autószalonok és butikok, Hermés, Gucci, Cartier, Prada, Fendi, és jópár olyan luxuscég, amik annyira drágák és exkluzívak, hogy még sose hallottunk róluk. Természetesen az árak sehol nincsenek feltüntetve. Minden kirakatban gyászkeretben a nemrégiben elhunyt III. Rainer, egykori uralkodó képe. Közvetlenül mellette pedig mondjuk egy gyémántokkal kirakott, kecses tűsarkú cipő. Vagy egy krokodilbőr retikül. Selyemkendő. Pávatollakból összeállított estélyi ruha. Aranyóra. Rolls Royce. Érdekes megfigyelni, mik a nőknek szánt termékek: drága ruhák, drága kozmetikumok, még drágább kiegészítők és további, mindennél drágább ruhák. Monte Carlo hölgyei tehát mintha csak öltözködnének, az üzletek kínálata mindenesetre ezt sugallja. Az uraknak: öltöny, autó és karóra. Persze ebben a formában már ezek is inkább ékszerek, mint használati tárgyak, de az üzenetük mégsem valami más. A luxuscégek, úgy látszik, nem szánnak különösebben izgalmas szerepet a nőknek: a kifejezetten nőknek készített termékek csak díszek. Minden más, a technika, a szakértelem, a tudás, a hatalom és a dicsőség a férfiaké.

Nem sokkal árnyaltabb a kép a night clubban sem, ahol éjjel kettő után csatlakozunk jobb helyismerettel rendelkező kvázi-házigazdáinkhoz. A nők egytől-egyig ragyognak, Nicole Kidman a Moulin Rouge-ból szinte topisnak tűnne közöttük. Szerencsére nekünk, pasiknak nem kellett különösebben kiöltöznünk, hogy ne lógjunk ki a többiek közül (illetve hogy egyáltalán beengedjenek). Itt is Gwen Stefani és a Destiny's Child számai mennek, csak itt szemlátomást több a Rich Girl mint az Independent Woman. A nők szépek és táncolnak, a férfiak meg jobbára nézik őket és fizetnek. Teljesítik a kívánságokat. Olyan jól megy nekik a pénzköltés, mint a Tigris és Sárkány szereplőinek a kung-fu. Itt egyetlen este csak pezsgőre annyit költenek, amennyi itthon egy havi átlagfizetés. Kábítószerre kb. kétszer annyit. Itt egy nőnek nem lehet nemet mondani. Így aztán a gáláns és készséges úriemberek egymás után támogatják le a lépcsőn a fennakadt szemű, lecsukló fejű, megroggyant térdű szupermodelleket. Le a lépcsőn, ki a kijáraton, be az autóba. Mert megérdemli.

Nagy-Britannia, Nagy-Britannia, Nagy-Britannia. Íme néhány adat Nagy-Britanniáról, amelyek kevésbé ismertek: egy - Nagy-Britannia egy ország. Kettő - Nagy-Britanniát úgy hívják, Nagy-Britannia. Öt - Nagy-Britannia. De vajon miféle emberek laknak Nagy-Britanniában? A következő öt órában ennek járunk utána.

Disclaimer
A két alább olvasható jelenet, illetve a fenti bevezető kizárólag a képzelet szüleménye. Bármilyen hasonlóság bármely valós személyhez, helyhez vagy eseményhez, esetleg Matt Lucas és David Walliams "Little Britain", azaz "Kis-Britannia" című tévés vígjátéksorozata az első évadjának ötödik részéből kiragadott két jelenet magyar fordításához csakis a véletlen műve lehet. Amennyiben a szöveg eredetével illetőleg minőségével kapcsolatban Önnek mégis kételyei vagy kérdései merülnének fel, kérjük, írja meg a sziabence@hotmail.com címre.

A sajtótájékoztató
Downing Street 10. A Miniszterelnök éppen nagy horderejű bejelentést tett. Újságírók hada ül vele szemben, és egytől-egyig mind azt várják, hogy a sajtótájékoztatón feltehessenek egy-egy kérdést a Miniszterelnöknek. Ahogy az ilyen helyzetekben szokásos, a Miniszterelnök sorra szólítja őket, ők először bemutatkoznak, elmondják, melyik laptól érkeztek a sajtótájékoztatóra, majd felteszik a kérdést.


Miniszterelnök: Ezért, vonakodva bár, de kénytelen voltam elfogadni a miniszter úr lemondását. Most feltehetnek néhány kérdést.
1. riporter: Loyd Hilton, Smash Hits. Miniszterelnök úr, beismeri, hogy a külügyminiszter hazudott a parlamentben?
Miniszterelnök: Ezt a kérdést már megválaszoltam. A következőt.
2. riporter: Greg Davis, Poénvadászat. Kijelölte már az új minisztert?
Miniszterelnök: Rövidesen be fogjuk jelenteni.
3. riporter: Angus Thomas, BRAVO: Ki lesz a következő, aki távozni fog a kabinetből?
Miniszterelnök: Nem lesz több lemondás a kormánytagok részéről.
4. riporter: Pryce Brown, Konyhaművészet. Miniszterelnök úr, nem érzi úgy, ezzel elvesztette a legerősebb szövetségesét a kabinetből?
Miniszterelnök: A kabinet mindig is teljesen egységes volt.
5. riporter: Andrew Jarman, Dinoszaurusz Magazin. Mi volt az ön reakc...
Miniszterelnök: Elnézést, ezt a lapot nem ismerem.
5. riporter: Új. Az első számhoz jár egy lefűző, aztán a 24 számot hetenként össze kell gyűjteni, és benne van minden, amit a dinoszauruszokról tudni érdemes.
Miniszterelnök: Értem. Tessék.
5. riporter: Öööö, elnézést, elfelejtettem a kérdést.
Kollektív csalódott sóhaj az újságíró-kollegák részéről.
6. riporter: Roger Wakely, Ázsiai Tinilányok. Nem gondolja, hogy azután, hogy még egy Ön által támogatott miniszter megbukott, az Ön pozíciója is tarthatatlanná vált?
Miniszterelnök: Egyáltalán nem. Még egy kérdés.
7. riporter: George Paxton, Daily Telegraph. Ki a kedvence a Westlife-ból?

A teszt
Bemondó hangja: Eközben Llandewi Breffi Szexuálklinikáján...
Egy észak-walesi kórházi vizsgálóban vagyunk. A jóságos, idősödő dokinéni az asztalnál ül, és, hogy a vizsgálathoz szükséges űrlapot kitölthesse, kérdéseket tesz föl a dagi, de mégis mindig kihívóan hiányos és ízléstelen öltözékű Daffyd-nek, aki az egyetlen meleg a faluban.

Dokinéni: Szóval mielőtt a tesztet megcsináljuk, fel kell tennem néhány kérdést. Természetesen mindent bizalmasan kezelünk. Kor?
Daffyd: 25.
Dokinéni: Foglalkozás?
Daffyd: Meleg.
Dokinéni: A munkáját kérdeztem.
Daffyd: Ja, munkanélküli vagyok, aki a melegségét nyíltan vállalja.
Dokinéni: Hány szexpartnere volt az elmúlt egy évben?
Daffyd nagyon sokat gondolkodik, aztán végre csak sikerül fejben összeszámolni: Egy se.
Dokinéni: És hány volt az elmúlt öt évben?
Daffyd: Aszongya az elmúlt öt évben... További hosszas fejtörés. Rajtam kívül?
Dokinéni: Igen.
Daffyd biztos, ami biztos, még egyszer alaposan végiggondolja a dolgot: Egy se.
Dokinéni: Volt valaha egyáltalán szexuális tapasztalata?
Daffyd: Dehogy! Tetszik tudni, én vagyok az egyetlen meleg a faluban.
Dokinéni felnevet: Llandewi Breffiben? Ugyan már! Nagyon sokan jöttek már ide onnan.
Daffyd: Hát azt nehezen hinném!
Dokinéni: Nézze, ha egyáltalán nincs szexuális tapasztalata, biztosan nincs szüksége erre a tesztre.
Daffyd: Tessék már megcsinálni! Tetszik tudni, én meleg vagyok!
Dokinéni: Na jó, kérem a karját. Vattával megtisztítja Daffyd könyökhajlatát. Szorítsa ökölbe. Aztán huncutul somolyogva hozzáteszi: Először lehet, hogy kicsit fájni fog, de egyszer mindent el kell kezdeni...

További magyar hangok
A "Little Britain" rádiójátéknak indult, majd óriási népszerűségére való tekintettel 2003 óta tévésorozatként nem csak hallható, látható is a BBC-n. Matt Lucas és David Walliams gyakorlatilag egy új, kétszemélyes Monthy Python csoport: minden tekintetben továbbviszik, amit a legendás elődök a hatvanas évek végén elkezdtek, sőt, rá is tesznek egy(-két) lapáttal. Szóval ugyanolyanok, csak jobbak. A jeleneteket ők is maguk írják és maguk adják elő, de a "Repülő cirkusz"-tól eltérően az egyes szereplők itt későbbi részekben vissza-visszatérnek. Magyarországon egyelőre egyáltalán nem ismertek, így a fenti két jelenet csak igazán szerény ízelítő abból, amiben - tekintettel az abszurd humor hatalmas hazai rajongótáborára - bizonyára a magyar közönségnek is része lesz egyszer. Aztán addig nem elfelejteni, hogy hol hallottunk róla először!

This is so pretty! - mondja a csarnok közepén álló kis hölgy, és az ember kicsit elbizonytalanodik, hogy ez a naiv lelkesedés akkor most ennek a flitterrel kivarrt, földig érő, rózsaszín ruhának szól-e, amit pár perccel ezelőtt adtak rá, esetleg az elegáns póznak, amibe kicsit odébb a hat táncosnő vágta magát, vagy a megszámlálhatatlan imbolygó lángocskának, amik bevilágítják a csarnokot. A hölgyet ugyanis több tízezer rajongója veszi körül a bécsi Stadthalléban, a legtöbbjük kezében öngyújtó, andalító zene szól. A hölgy neve Kylie Minogue.

Női konfekció
Kylie Showgirl - ez lett a címe 2005 legnagyobb formátumú pop-turnéjának. Az Ultimate Kylie című, tavaly (persze karácsonyra) megjelent dupla albumhoz kapcsolódik, és ennek megfelelően csak nagy slágerek szerepelnek a repertoáron. A színpad is hatalmas. Az óriási díszlet mintha egy másik bolygóról érkezett volna. És egyszer csak megjelenik Kylie, fölemelkedik a színpad alól, megjelennek a táncosai, mindannyian csak gyémántokba és tollakba vannak öltözve, méteres fejdíszek, egy gigantikus páva farktollához hasonló uszály, ezer szín, csillogás. Szóval nem csak a slágerek nagyok. Állítólag a koncert felszerelését hordozó 19 kamion közül az egyiket majdnem megtöltik a tollak. Kylie csak egy fél percet szerepel a Moulin Rouge című filmben, hát ezen a koncerten bepótolja, amiből kimaradt.

Pontosan a kezdésre érkezünk meg, nagyot sóhajtva foglaljuk el ülőhelyeinket (mellesleg közvetlenül a VIP páholyok fölött), megnyugodva, hogy nem maradtunk le semmiről, de szinte az első szám végére felpattanunk megint. A zsúfolásig megtelt lelátókon körös-körül fel-fel pattannak az emberek, kijönnek a sorok közül, és megkezdik saját szektoruk kis magán-házibuliját. Egyszer, körülbelül a koncert felénél megjelenik egy iskolaköpeny-szerűségbe öltözött jegyszedőnéni, fakóra melírozott, dauerolt hajjal, és, beszéddel nem is próbálkozva az üres ülések felé integet zseblámpája fénycsóvájával. Mindenki megadóan elfoglalja a helyét, de persze csak amíg a néni a látóhatáron van. Amint elmegy, újra fölpattanunk, és a tombolás folytatódik. A ráadásnál már senki nem maradhat ülve.

Női perfekció
Mint annyi másik szakma, a kilencvenes évek óta a pop is egyre jobban elnőiesedik. Vagy talán azt is mondhatjuk, hogy már el is nőiesedett. Elhulltanak legjobbjaink: a boybandek kihaltak, George Michael és Elton John még próbálkozik, de kevés sikerrel, Robbie Williams valahogy képtelen magát Amerikában észrevetetni, maga a király, Michael Jackson szintén kissé, khm, elnőiesedett, ráadásul most még börtönbe is akarják zárni, és úgy tűnik, Justin Timberlake sem biztos benne, hogy pont neki kéne egy második lemezzel betölteni az űrt. De talán igaza van, már úgyis késő lenne. Az új évezred kezdetének popzenéje a női előadóké. Jó mulatság, női munka. Akárhova nézünk, csak a Christinák, a Britney-k, a Beyoncé-k, Madonnák és J-Lo-k. És persze Kylie.

Nehéz is lenne egy ilyen fantasztikus, mindenben túlzó poprevüt, mint ez a koncert egy férfi előadó köré felépítve elképzelni. A pop egy igen őszinte és demokratikus műfaj. Tökéletes álomvilágokat kínál, nevetve azon, aki a hétköznapi élethez bármiféle módon kötni próbálja, és ugyanakkor nevetve saját magán is. Valószínűleg a rock ott kezdődik, ha egy előadó elkezdi magát komolyan venni. Önmagunk komolyan vétele egy meglehetősen férfias dolog. Kylie Minogue produkciója viszont a tökéletes pop gyöngyszeme. Túl szép minden és mindenki, túl egyszerre és könnyedén lépnek, túl sok csillogás, túl sok a disz, és szinte hallja is az ember Kylie pajkos kacaját: de hát ez csak pop...! Ő vezet körbe minket ebben a hibátlan Csodaországban. Kylie egyszerre könnyen elérhető és megközelíthetetlen, egyszerre kislány és nő, isteni és kurvás, forró és hűvös, szelíd és vad, de akárhogy is, mindig szép, mindig ragyog és mindig szerelmes. A bő két óra alatt nincs is másról szó: ahogy az Ultimate Kylie-n is, a koncerten is kizárólag szerelmes számokat hallhatunk, kezdve a műsort nyitó, meglehetősen mazochista Better the Devil You Know-val egészen a ráadásokat záró Love at First Sight-ig. Vagy az első nagy slágertől, az I Should Be So Lucky-tól egészen a 2005-ös Giving You Up-ig. Cikázunk az évek, évtizedek, stílusok és hangulatok között, de a téma mindig egy. A férfiak meg énekeljenek másról, de legalább más műfajban. A pophoz muszáj tökéletesnek lenni - és közben úgy kell tenni, mintha nem így lenne.

Show, girl
Ezen a koncerten nincsenek rejtett utalások, nincs posztmodern célvesztettség, nem lehet elemezni, nincs üzenet. Kylie nem Bono, nem akar senkit semmiről meggyőzni. Szórakoztatni akar. A létező világ szürkesége, nyomora és igazságtalansága ellen, mint minden mese, és minden, ami barokk vagy romantikus, azzal tiltakozik, hogy tüntetőleg tudomást sem vesz róla. Itt minden önmagát jelenti. A mély dekoltázs mély dekoltázs. A világ legjobb feneke a világ legjobb feneke. A lélegzetelállító, ötvenes éveket idéző koreográfia lélegzetelállító, ötvenes éveket idéző koreográfia. A négy darab, egy szál testszínű alsógatyában zuhanyozó álompasi négy darab, egy szál testszínű alsógatyában zuhanyozó álompasi. A Confide In Me hihetetlenül erős hard rock verziója a Confide In Me hihetetlenül erős hard rock verziója. A kétemeletes, forgó, élő torta, amin a koncert egyik csúcspontjaként Kylie többedmagával előadja az I Believe in You-t kétemeletes, forgó, élő torta, amin a koncert egyik csúcspontjaként Kylie többedmagával előadja az I Believe in You-t. Amikor Kylie egy hatalmas ezüst holdon ülve énekli el a Somewhere Over the Rainbow-t az Ózból, a nézők feje fölött tovalebegve, akkor Kylie egy hatalmas ezüst holdon ülve énekli el a Somewhere Over the Rainbow-t az Ózból, a nézők feje fölött tovalebegve.

Olyan nincs, hogy valakinek ez nem tetszik. Muszáj lelkesedni az egész produkciót átszövő finom humorért. Az ezernyi ötlet, effektus és meglepetés láttán és hallatán muszáj egyik ámulatból a másikba esni. Az elnyűhetetlen slágereket muszáj együtt énekelni - a ráadásban a bugyutácska Especially for You szövegét segítségképpen karaoké-módra ki is írják a kivetítőre. Kylie-nak nagyon kevés tulajdonsága van, körülbelül három. Ezek: 1. hogy szexi, 2. hogy a lemezfelvételekhez képest élőben megdöbbentően erős hangja van és hatalmasakat énekel, 3. hogy képtelenség nem imádni. Ezen kívül Kylie minden, aminek megálmodói megteremtik. Kylie egy könyv, aminek egy-egy oldalára írt már a Stock, Aitken and Waterman slágergyár, Cathy Dennis a fülbemászás-specialista (lásd: Can't Get You Out of My Head), meg a Pet Shop Boys, Nick Cave vagy legutóbb a Scissor Sisters. És minden bizonnyal sok-sok oldal maradt még üresen.

***

Szpemmelj ide: sziabence@hotmail.com

Nem egy motelben, hanem egy szállodában, annak is a kávézójában találkozunk. Ahogy bentről az ablakon keresztül nézem, hogy leszegett fejjel közeledik a bejárat felé a hóesésben, más nem látszik belőle, csak egy nagy fekete kapucni. Aztán bejön, és a kabátból kibontakozik először a jól ismert arc, majd az egész nő: őrülten elegáns és valószínűtlenül karcsú. Kezet fogunk és bemutatkozik: " Zsédenyi Adrienn".

fotó: Pitrolffy Zoltán stylist: Eli Van Poeyer

A név
Nem mintha meglepő lenne, de Zséda ugyanolyan ragyogóan, sugárzóan szép, elegánsan karcsú az életben is, mint a tévében és a fényképeken. Kedvesen és halkan beszél, semmit sem sejtetve énekhangja erejéből. Nem szerénykedő, de nem is öntelt. Nem harsány, de nem is visszafogott. Harmonikus. Olyan, mint a zenéje. Elhelyezkedünk egy-egy csésze tea, illetve kávé mellett, és a Zséda névről kérdezem először. Amikor a szólóprodukció elkezdődött, kellett választani valami egyszerűbbet a Zsédenyi Adrienne mellé. "Most már az Andreára is hallgatok." - mondja. Előfordult már ugyanis, hogy Zsédenyi Andreaként konferálták fel. Egy régi becenév volt a Zsédi, ebből született meg a közönség számára a Zséda, a félreértések elkerülése végett. És ahogy az lenni szokott, leendő szülők máris érdeklődnek, hogy adhatják-e a Zséda nevet születendő gyermeküknek. Adriennen nem fog múlni, az biztos.

Az új névvel, és a Cotton Club Singers utáni új karrierrel aztán végre jött a még nagyobb siker, az igazi ismertség. "Az utóbbi két évben sokszor éreztem, hogy ez most tényleg fantasztikus, ami történik velem." - emlékszik vissza Zséda. Támadó kritikusok, megvadult rajongótábor? Nem ez a helyzet: "Inkább érzem a tekintetükből, a szemük sarkából, hogy felismertek, de nem akarnának megzavarni." - mondja. - "Nekem az jólesik, ha reakciót kapok. Nyilván nekem is vannak rossz napjaim, amikor jobb lenne ki se mozdulni otthonról, de egyébként nagyon szeretem, ha kapok visszajelzést." Itt elgondolkodik, aztán mintha meggondolta volna magát, nevetve ezt mondja: "Akinek rossz véleménye van, azért az inkább tartsa meg magának." Nevetünk, és ahogy nézem közben, elképzelhetetlennek tűnik, hogy bárkinek is rossz véleménye lenne Zsédáról. Aztán folytatja: "Nehezen viselem a kritikát, ez tény. De attól függ, ki mondja, meg mit mond." Meg hogy hogyan mondja - teszem hozzá. "Igen. Hogyha valamiről én azt gondolom, hogy jó, és azt megvalósítom, és abban maximálisan hiszek, akkor" - és itt megint elgondolkodik, és ugyanazzal a dallamos kacajjal mondja, mint korábban: "....akkor inkább ne mondja el, ha valami baja van."

A nő
Az egyetlen bajunk az lehet, hogy miért kellett ennyit várni. Mikor csináltak utoljára Magyarországon olyan popzenét, amelyik minden ízében ennyire profi és mégis szerethető? A legegyszerűbb műfajban a legnehezebb jót alkotni - ezért nyilván nem is a pop a legegyszerűbb műfaj. Zséda bevált receptje a következő volt, tessék jegyzetelni: "Harmóniában legyen a zene a szöveggel, az én személyiségemmel, és ami nekem nagyon fontos: hogy korszerű legyen. A kornak minden lehetőségét kihasználja." És persze nem árt hozzá egy isteni hang sem, és mellé nem kevésbé isteni külső. Zsédának mind a kettő megvan, és egy percig sem titkolja, hogy az, hogy ő hogy néz ki, kulcsfontosságú. Éppen ezért adódik a kérdés, hogy bár a hangját minden valószínűség szerint sose fogja elveszteni, mi lesz, ha az évek, évtizedek múltával külseje nem lesz már, fogalmazzunk így, versenyképes? Hány év van ebben a karrierben? Meddig tud ez így tartani? Meddig lesz Zséda?

"Ameddig örömet okoz. De azért megkérem a barátaimat, hogy ha már úgy érzik, hogy nem kéne, akkor csapjanak agyon egy lapáttal. Ha már nem kéne ezt erőltetni." Milyen öregséget képzelsz el magadnak, látsz példákat magad előtt? Szűcs Judit, Csepregi Éva, Dolly? "Nem ilyet." - vágja rá kicsit talán illetlenül gyorsan, a fejét rázva. - "Én úgy szeretnék megöregedni, mint Tolnay Klári. Vannak nők, akik nagyon szépen öregedtek meg. Nyilván ehhez sokat kell olvasni, látni, gondolkodni, keresni..." Egyértelmű, hogy mint mindannyiunkat, Zsédát is nagyon foglalkoztatja ez a kérdés. Lassan, megfontoltan beszél, megáll, félbehagy mondatokat, el-elgondolkodik. "Annál nagyobb boldogságot el tudsz képzelni, hogy egy ötven éves nő áll a színpadon, és tudják az életét? És tudják, hogy azok mögött a dalok mögött mi van? Húsz-harminc évesen, nem azt mondom, hogy nem kunszt, de azt még úgy sokan meg tudják csinálni. De ötven évesen megtölteni egy koncerttermet, ahol minden dalhoz tudják az emberek, ha nem is a teljes történetet, de..." Itt félbemarad a mondat, de nincs is rá szükség, hogy befejezze.

A szépség-témához visszakanyarodva ezt mondja még Zséda: "Az ember felelős az arcáért. Szerintem az emberek arcára van írva az életük. Aki szeretve van, az szép. Én láttam nagyon szép embereket húszévesen, tehetségeseket, akik most harminc évesek és megcsúnyultak. Mert máshogy alakult..." Itt elgondolkodva megáll. Máshogy alakult az életük, mint gondolták...? - egészítem ki helyette, de Zséda gondolatai már előbbre járnak. Annyiban sem hagyja, továbbmegy: "Én a szépségért mindent megtennék." - jelenti ki hirtelen, amin először annyira meglepődöm, hogy elfelejtek rákérdezni. De a következő egy-két nap alatt el-el gondolkodom rajta, és lassanként megértem. Adrienn maga a báj, az elegancia, a harmónia. Sugárzik a szépségtől, és ezt ő is tudja. "Ami szép, az igaz" - idézi, és hozzáteszi: "ami igaz: szép." Ez a foglalkozása is: megmutatja a benne lakozó szépséget. Ha ez nem lenne, ha ez a harmónia, ez a szépség elenyészne, Zséda sem létezhetne többé.

Az album
(Egy rövid közjáték: Adrienn egyszer csak átnéz a vállam fölött, és azt mondja: "Ott a Charlie". Hátrafordulok, és valóban, Horváth Charlie éppen akkor halad el a bárpult előtt. Aztán, mintha nem találná, amit vagy akit keresett, visszafordul, és távozni készül. Adrienn odaköszön neki. Charlie megáll, felénk fordul, és a homlokára tolja a napszemüvegét, szemügyre vesz minket. Óvatosan visszaköszön, aztán zavartan visszaejti a szemüveget az orrára és továbbmegy. Nyilvánvalóan nem volt tisztában vele, hogy kinek köszönt vissza. Biztos mert túl messze ültünk.)

Végül átbeszéljük a Zséda-vue album slágereit. Hogy miért a pont Motellel kezdődött az egész. "Az nem volt kérdés. Annyira éreztük, hogy ez valami olyan alattomos, olyan bőralámászós, hogy ... én a mai napig nem tudom megunni. A fellépéseken is a Motel az, ami mindenkinek tetszik." Aztán most is, mint már többször is, nevetve hozzáteszi: "Biztos van, akinek nem tetszik, de oda nem engem hívnak." Pedig egyáltalán nem biztos, hogy van. Hiába, a Motel az utóbbi évek legjobb magyar popslágere. A zene, az ének, a szöveg, a videoklip, mind tökéletes. Nincs az a megasztár, aki ennek a közelébe tudott volna jönni. A Motellel Zséda egy csapásra az első számú magyar énekesnő lett, igazi riválisok nélkül. Férfi vetélytársa se igen akad a magyar pop egyébként kietlen tájain, állapítom meg. Dehogynincs, emlékeztet Zséda: "Ákos. Ő feljebb is van népszerűségben."

Gyorsan visszakanyarodva a jelenlegi slágerhez, a Mindhalálig mellettem című dalhoz, a Csudafilmről és a filmes világról beszélgetünk egy kicsit. "Volt díszbemutató. Hát az nagyon jó érzés!" - meséli Zséda lelkesen a Csudafilm premierjéről. "Már azt is annyiszor elképzeltem, hogy milyen lesz", mondja, amikor a film végén amikor a főcímben ott az ember neve. Egyébként jó film a Csudafilm? - kérdezem. "Jó! Nagyon jó!" - mondja túlzott lelkesedéssel, aztán elneveti magát. "Inkább a Ray-t nézd meg, ha már egyszer elmész moziba." - mondja még mindig nevetve, aztán komolyra fordítva a szót hozzáteszi: "Aranyos, szórakoztató a Csudafilm." Hát ennyit a moziról. Tavasszal pedig következik majd a lírai Újhold, a harmadik sláger a Zséda-Vue-ról.

Kiürülnek a csészéink, lejár az időnk, és nemsokára a villamoson találom magam. Az elmúlt szűk egy órához képest most hirtelen minden olyan durvának és hétköznapinak tűnik. Pedig még mindig esik a hó.

***

Írj, üzenj, dicsérj, szidj, kérdezz, kérj számon, mondj egy viccet vagy küldj egy képet: sziabence@hotmail.com - minden érdekel.

Második alkalommal üdvözli a magyar olvasókat korszakalkotó műveket jegyző kortárs amerikai író az ohkult.hu oldalon keresztül. Chuck Palahniuk a megfilmesítése után itthon is megjelent Harcosok klubján kívül azóta még nyolc másik könyvet is írt, ezek közül a legutóbbi regénynek Diary (Napló) a címe, az éppen kiadás előtt állónak pedig Haunted (Szellemjárta), de egyelőre csak a Survivor olvasható magyarul, Halálkultusz címmel. Chuck a múlt héten küldött nekem egy jópofa kis csomagot.

... lájf!
Nem állíthatom, hogy különösebben terjedelmes levelezést folytattam volna Chuck Palahniuk-kal (ejtsd: csak pólanikkal). Nem is nagyon lepődtem meg, amikor arra a kérésemre, hogy küldjön valamit, amit az ohkult.hu olvasóival is megoszthatnék, nagy hallgatás volt a válasz. Akkor viszont nagyon is meglepődtem, amikor a nagy hallgatás után a válasz mégis megérkezett, méghozzá a képen látható csomag formájában.

"Ha ez gázos, akkor nyírj ki." - írja nekem a mellékelt levélben. Nem kell az életéért aggódnia, egyáltalán nem gáz. Sőt. Ez valószínűleg a legjobb csomag, amit életemben kaptam. Hölgyeim és uraim, lányok és fiúk, tartozom egy bejelentéssel. Azon kívül, hogy Chuck Palahniuk eszméletlen könyveket ír, azon kívül minden bizonnyal jobb fej is, mint bármelyikünk. Érdemes vele megismerkedni.

Chuck azt mondja, utál interjúkat adni. Nem szereti hallgatni a saját hangját. Ez alól kivételt jelentenek a turnéi, ahol egy-egy novelláját olvassa föl figyelmes és odaadó hallgatóságának. Amint Chuck sem mindennapi író, rajongótábora is különleges, a turnék összes állomására követik őt. A tavaly őszi turnén Chuck mindenhol fölolvasta a Guts (Belek) címet viselő novelláját, amely nyomtatásban ugyan még nem jelent meg, de akik már hallották, egyhangúlag állítják róla, hogy a világ legundorítóbb novellájáról van szó. A kis történet olyannyira hátborzongatóra és gyomorforgatóra sikeredett, hogy egyik felolvasásakor a hallgatóság egyik gyengébb idegzetű tagja elájult. Aztán egy másik alkalommal megint elájult valaki. Aztán többen is elájultak. Aztán mindig többen ájultak el. Aztán most már senki sem tudja, hogy a dolog nem a rajongók játéka-e csak.

Sose lehet tudni
Dehát ilyen Chuck Palahniuk világa. Az életmű meglehetősen homogén: mindig minden fekete benne. Még a humor is, pedig van belőle dögével. De humor nélkül nem is lehetne elviselni ezt a beteg és kegyetlen, mégis üres és unalmas világot, amiben ezek a szerencsétlen, sebesült hősök raboskodni kénytelenek. Hiába a jóslatok, hiába a varázsigék, hiába a meseszerű fordulatok. Ezen kívül Chuck Palahniuk regényei mind tele vannak zsúfolva tényekkel. Például hogy hogyan távolítható el a köröm alá beszáradt vér. Mit tartalmaz az Alle étkészlet termékismertetője. Hogyan lehet számítógép-monitorból bombát készíteni. Ilyesmik. Így aztán az se csoda, hogy Chuck levele háromnegyed részében azt tárgyalja, hogy melyik féldrágakőnek milyen hatást tulajdonít a hagyomány.

Úgy tartják, a kvarckristály türelmessé tesz, és nem engedi eluralkodni az emberen a féltékenységet. A türkiz a bőrön keresztül kiszívja a testünkből a stresszt, de közben elveszti kékeszöld színét, megfakul. Aki jádét visel, az vissza fog emlékezni előző életeire. A malachit, mintegy önmagát feláldozva összetörik, ha tulajdonosa veszélybe kerül. Az achát egyensúlyban tartja a vércukorszintet és gyorsítja a gyógyulást. A smaragd inspirálólag hat, kreatívabbá tesz, és neurológiai problémákra is jó. Már ha hisz az ember az ilyesmiben. Chuck mindenesetre a képen látható névre szóló nyakláncot fűzte össze nekem ezekből a kövekből. Sose lehet tudni.

Nyertes
Hogy mit tartalmaz a csomag a nyakláncon kívül? Felsorolom. Egy Ámor alakú radírt. Egy szív alakú radírt. Két kicsi gumilabdát. Egy dedikált "Harcosok klubja" kötetet. Műhányást. Műtetkót. Egy műanyag, szív alakú gyűrűt, ami gombnyomásra pirosan villog. Egy plüssvidrát (my power animal). Egy sípoló kacsát. Elfújhatatlan gyertyákat. Csokit. És egy csomag sárgarépamagot, szintén dedikálva. Ez utóbbi legyen a SziaBence! sorozat első tárgynyereményért folyó játékának fődíja. Azok között, akik 2005. februárjában küldenek egy pontosan 96 szóból álló emailt a sziabence@hotmail.com címre, kisorsolunk egy 500 miligramos kiszerelésű, amerikai import, félhosszú sárgarépát termő magot tartalmazó csomagot, Chuck Palahniuk által dedikálva. A szerencsés nyertesnek mind a relikviagyűjteménye, mind a veteményeskertje díszére válik!

Hogy mindent átadjak a kedves olvasóknak, amit a jeles író üzen, meg kell még említeni, hogy Amy Hempeltől a Rapture of the Deep egy kiváló novella, ez indította Chuckot a gyöngyfűzésre. Már csak ezért is érdemes lesz felkutatni és elolvasni. Legvégül pedig álljon itt, hogyan búcsúzik levelében a Harcosok klubjának írója, és a kis skicc Imp-ről, a kutyáról, ami szinte az egyetlen olyan dolog, amit kifejezett kérésemre küldött: kértem, hogy rajzolja le nekünk a háziállatát.

"Most már befogom a számat, Chuck Palahniuk"

"Elmúltak az ünnepek, fába szorultak a férgek" - hívta fel annak idején a figyelmet a KFT együttes. A télnek bizony az a része van hátra, amelyik a legnehezebben szokott eltelni a sok szürkeség, munka és persze fába szorult féreg közepette. Elménk épségének megőrzése végett célszerű tehát a zord körülmények ellen egy-két trükköt bevetni. Lássunk nyolc példát, hogy hogyan vihetünk színt a szürke téli hétköznapokba. Mert mi is ügyelünk a részletekre.

Sapka-sál

Az általános téli színtelenséget csak súlyosbítja, hogy mindenki fekete vagy szürke nagykabátban jár. Kérjük az ön hozzájárulását is ahhoz, hogy a februári utcakép kicsit feldobódjon! A tél végi leárazások alkalmával szerezzünk be olcsón egy-két jópofa és lehetőleg színes sapkát, sálat, pár kesztyűt. Közérzetünk azonnal javulni fog.

Filc

Lassan véget ér a vizsgaidőszak. Az érintetteknek nyilván nem kell bemutatni a
szövegkiemelő filceket. De vajon azt is felfedezték-e, hogy ezek a filcek körömszínezésre is alkalmasak, és garantáltan lemosódnak a buli végén? Mert tényleg alkalmasak, és garantáltan lemosódnak a buli végén.

Parti

És ha már a buliknál tartottunk - itt a farsang! A bálok ugyan rég kimentek a divatból, de szerencsére a budapestiek így sem panaszkodhatnak. A hideg egyszerűen nem lehet kifogás. Tessék kimozdulni!

Ibolyaszörp

Színes italok! Ha mégsem mozdulunk ki, legalább hívjunk vendégeket. Először is valami forróval fogadjuk őket - forralt bor helyett én a változatosság kedvért inkább a forró rumos karamellás tejet ajánlom, ami otthon is könnyedén elkészíthető, és a meghűlés ellen is véd. Aztán jöhetnek a szép színes koktélok. A lehetőségek száma szinte végtelen, főleg, ha az ember rendelkezik egy kis import francia ibolyaszörppel. A Martini például isteni vele, és ráadásul eszméletlenül néz ki! További ötletes koktélrecepteket várok, hideget, meleget a sziabence@hotmail.com címre.

Kirakó

Ha végképp egyedül maradtunk, vegyünk elő egy doboz puzzle-t, tegyük föl a kedvenc lemezünket, és csak úgy repülni fognak az órák. Jobb, mint a jóga. Csak vigyázni kell porszívózáskor.

Kazettásmagnó

Ha a kedvenc lemezeinket végighallgattuk, de a kirakó még mindig nem készült el, nincs más hátra, elő kell keresni a porosodó kazettagyűjteményt. A Duran Durantól a Modern Talkingon keresztül az Eddáig minden jobban hangzik, ha egy impozáns hordozható rádiós magnóból szól, a lengyel kalózkazettákról, a sistergő rádiófelvételekről és a mesekazettákról nem is beszélve.

Kulcstartó

Mutasd meg a kulcsodat, és megmondom, ki vagy. Ne elégedjünk meg eggyel, és sose ijedjünk meg a méretektől. Nem baj az, ha a kulcstartó nagyobb, mint maga a kulcs, legalább nehezebben veszítjük el. Kis mókusok nyakukba is akaszthatják, nagy mókusok övükre is erősíthetik.

Malac

Ez a nagy rózsaszín malac egy persely. Az a két tekercs vécépapír pedig azért van mögötte, mert az is állatos-rajzfilmfigurás. Persze Kids felirattal árulják, de ez ne tántorítson el senkit. A rajzolt figurák a legváratlanabb helyzetben is jól jönnek. Teljesen máshogy kezdődik a nap, ha reggel a vécépapírról egy űrhajós malac néz vissza ránk. Az ember szinte sajnálja elhasználni.

Hagyományteremtő jelleggel 2005. is kezdődjön az előző évre vonatkozó intim jellegű visszatekintéssel, méghozzá újfent a személyes feljegyzések tárházára. Rajmund helyett idén a szereplők nevét - megintcsak nemre való tekintet nélkül - Petrára egységesítem. Aki mégis magára ismer, kérem, üdvözöljön a sziabence@hotmail.com címen. Aki kimaradt, és ezt fájlalja, csak egyféleképpen segíthet a dolgon: írjon ő is. Leginkább pedig azokat kérném meg szíves emailezésre, akik cáfolni vagy megerősíteni tudják június 29-i feltevésemet.

január 4. Ma voltam életemben először bajuszos. Leginkább egy dél-amerikai diktátorra hasonlítok így. Holnap reggel levágom persze.

január 7. Baj, hogy az életemet kizárólag interneten, esetleg telefonon élem? Ilyen hidegben nem.

január 15. Olyan közel van ez az otromba mézesmadzag.

január 27. Petra felvette a tangáját, bár két órával azelőtt még az élet nagy dolgain tűnődve megállapította, hogy "Egy idő után a sado-mazót is megunja az ember".

január 28. Minimális alvás, maximális havazás - ez volt az éjszakai program.

január 29. A Kamrában Stella. Jó volt, csak a legvége nem, de nekem úgyis mindegy, hogy Ódodi Eszter mit csinál a színpadon, csak ott legyen.

február 5. Janet Jacksonnak kilátszott a melle, egy nő meg fölgyújtotta magát a Köztársaság téren.

február 15. "Ha igaz, akkor ma vagyok éppen száz éves."

február 19. Mindenki művésznek szólít mindenkit.

február 22. Amint az várható volt, a Petra jár a fejemben egész nap. Meg a dolgok véletlenszerű és egyben megalázóan sablonszerű volta.

március 14. Éjfélkor még a körúti Szeráj izében vettünk dönert, aztán Deep Smile Café a Süss fel napban. Sokan voltak, de a zene szerintem jó volt, a Petra először azt mondta, hogy ő Magyarországon ilyen jót még nem hallott, de 10 perc múlva már csak állt ott meg ásítozott, fél 2-kor eljöttünk.

március 18. Végignéztük azt a két és fél éven, vagy mit tudom én, hányon át tartó folyamatot, ahogy ez a világ lassan kiveti magából, és átadja egy másiknak, amelyik lassan befogadja, ahol talán már én is ott vagyok, és mi mindannyian, együtt és egyszerre, öregek és fiatalok egyszerre. Hihetetlen lassanként vesztett el mindig egy-egy dolgot, ami ide kötötte, amivel ebben a világban részt tudott venni. Az olvasás, a kötés, a tévézés, a járás, az evés, a látás... a tudata... Nagyon sokat szenvedett közben, példát mutatva persze nekünk, és megszenvedve azért, hogy én ezekre az igazságokra most ráébredjek, itt, írás közben.

március 22. "Mintha feszítővassal nyitogatnák a szívemet."

március 29. Mel Gibson mégiscsak egy őrült.

április 11. Csak James Lavelle-t hallgatok gyakorlatilag hónapok óta. Már nekem is fura, de sosincs kedvem mást hallgatni, azt meg mindig van. UNKLE Essential Mix - a legjobb!

április 13. 10-re jöttek értem, mentünk a Kerepesi Temetőbe a temetésre. Nagyon korán odaértünk. Közel van Ferihegy, és folyamatosan felszálló gépeket lehetett látni és hallani, nagyon szimbolikus.

április 14. La piccola piazza a forma triangolare ed in cielo splendevo una stella...

április 21. Annyira elkapott valami furcsa hév, hogy egy SMS-t, plusz egy nyolcoldalas levelet írtam neki. Az írástól persze nagyrészt elmúlt az az érzésem, hogy valami hatalmas nagy változás fog bekövetkezni az életemben, de akkor tök úgy éreztem, és nehéz volt csak úgy ülni és várni, hogy mikor következik már be végre.

április 22. Na, ma lett biztos, hogy mégse lesz többet Face.

április 30. Gongütések, időkerék, Szózat és Örömóda, és már benn is voltunk, és jött a tüzijátékorgazmus. "Now we are united, baby."

május 15. Egykor a Fabric körül kilométeres sor kígyózott, 2 óra várakozást jeleztek előre, tehát az UNKLE-t elpasszoltam a következő londoni látogatásomig. Sajna. Visszajöttünk ebbe a kis alagsori szobába, ami, mint a Hetedikben, mindig remeg, ha elmegy alatta a metró.

május 18. In-A-Gadda-Da-Vida kiállítás: élő angolnák, ötlábú kistehén formaldehidben, Ádám és Éva boncasztalon, stb.

május 28. Lomtalanítás van, este találtam egy Elle magazint 1949-ből.

június 19. Elsétáltunk a Petrával fagyizni, egész nyárszerű a környék. A mólót megszállták a kiabálva brekegő varangyos békák, azokat fényképezgettük csomó ideig a sötétben.

június 29. Este 1919-től Gus van Sant Elephant c. filmjét néztük a Petrával a Művészben. Szerintem azért ez a címe, mert rímel a rendező nevére.

július 4. Az XPress2 vége egész jó volt, majd a Timo Maas egy lassú Enjoy the Silence remix-szel kezdett. Addigra Petra összehaverkodott azzal a sráccal, akitől a jegyet kaptam, tök véletlenül. És a Dj Arena völgykatlan úgy megtelt emberekkel, hogy én még olyat nem láttam. Egy marha nagy lépcsőn kellett oda leereszkedni, fölötte a csillagos és alul a millió ember! Hihetetlen volt teljesen. Csak hulla voltam már és Timo nem jött be annyira, még táncoltam valamennyit, Petráék elmentek. Én is eljöttem, persze rég tök világos volt. Ettem egy szerb hamburgert (isteni volt), aztán besétáltam a belvárosba. Végignéztem az összes templomot, hajnalfény, izé, megittam a világ legrosszabb kávéját az éjjel-nappal szerbfastfoodban (kispresszó), aztán a parkban a füvön aludtam egy órát negyed 9-ig. Simán kiértem a vonathoz gyalog, addigra tök meleg lett. Novi Sad-nál 15 percet késett, a Keletinél már 45-öt, nagyon sokat aludtam rajta, de szar és kényelmetlen volt. Itthon aludtam, aztán megnyerték a portugál EB-t a görögök a portugálok elől.

július 10. Dj Shadow-t hallgatva 11 körül elaludtam a napon. 2-kor ébredtem, de közben egy ideig leárnyékolt a fa.

július 16. Baromi trendi itt mindenki, de nem olyan formabontóan, mint amilyenek az angolok tudnak lenni. Az attitude csak az angolokban van meg és kész. Itt a legfrissebb divat szerint öltöznek persze, és változatos és fantáziadús és van benne humor, de azért a szívem még mindig az angoloké.

augusztus 4. A Petrával a Pet Shop Boys-on az első sorig előreverekedtük magunkat, ott állt a PSB kemény mag. Ott állt. Állt. Pedig a koncert zseniszuper volt. Amikor vége lett, átrohantunk a Magic Mirrorsba, zseniszuper (krétakörös) Színésztánczenekar koncertre. Laci is a god.

augusztus 18. A Szimpla Kiskertben most voltam először, bazijó volt, volt balkánfeeling-bácsizenekar is.

augusztus 23. 2215-től néztük az Eternal Sunshine of the Spotless Mind c. filmet. Kate Winslet ragyog, Kirsten Dunst szintén. Sétáltunk hazáig, sőt tovább, a Ligetben a nagy rétre lefeküdtünk és néztük a csillagokat egy pár percig.

szeptember 1. "Aki a Madonnát nem szereti, az hülye."

szeptember 26. Összeszedtük a sátorfánkat, ettünk egyet egy tök egyszerű, de annál fincsibb trattoriában, és utána még fölmentünk egy gyönyörű középkori kisbelvárosba, de ez már annyira szép volt, hogy én betiltanám az ilyesmit. Holdfény, kilátás, aranyhíd, pálmák, még a ránk támadó kutya is barátságosnak bizonyult.

október 2. Kínlódtam, hogy mit vegyek föl, végül egy pizsamafelső mellett döntöttem. Petrához mentem. Tök jó volt, iszogattunk, ettünk rénszarvaskonzervet, ilyenek.

október 6. Hazafelé a Wesselényi utcában odajött hozzám egy néni, hogy melyik az 53, mert ő szerinte ott lakik. Kétszer aludt már ott, de az utóbbi két éjjel a Keletiben, mert nem talál vissza a szállására. Nem tűnt se bolondnak, se hajléktalannak, de az 53. a Baptista Imaház.

november 7. Mondott két jó sztorit Kósáné Kovács Magda.

november 11. Nagyon gyakran van az utóbbi időben, hogy becsukom a szemem, és el ugyan nem alszom rendesen, de olyan álmodásszerűen megindulnak maguktól a gondolataim. Tegnapelőtt reggel pl. már az óracsörgés után voltunk, az ágyban beszélgettünk még egy kicsit a Petrával, és két mondata között visszabóbiskoltam, és rögtön azt kezdtem el álmodni/gondolni, hogy azt olvasom egy bulvárújságban, hogy Jonny Depp nevet változtatott.

november 23. Most igazából boldogabb vagyok, mint valaha.

november 27. Kiolvastam ezredszerre a fél Fight Club-ot és a Heart Is Deceitful Above All Things negyedét.

december 1. Megnéztem a Vészhelyzetet videóról, nagyon jó rész volt, annak ellenére, hogy teljesen idióta volt, hogy Romano doktort úgy nyírták ki, hogy ráesett egy helikopter.

december 5. Az érdektelenségbe fulladt népszavazásról tévézek. Valamiért Hajós András poénkodik itt a választási műsorban, nem is értem, hogy került oda. Vicces, hogy a Friderikusznak van két helyes kis politológusszakértőfiúcskája, és azok is mindig bevillannak, hogy milyen kis jóképűek.

december 8. "The end is extremely fucking neigh." Egyszerre tök rámjött valami pánikszerűség és nagyon álmos lettem.

december 9. Micsoda szerencse fia vagyok én! Sikerült a szakvizsgám.

december 25. A karácsony a takarítás ünnepe. Ezt szimbolikusan is gondolhatnám, de idén legalábbis a szó szoros értelmében erről szólt idáig az ünnep.

Bekövetkezett az elkerülhetetlen, amikor az erősebb nem engedelmeskedik a kor - és a melegek - hívó szavának. A férfidivat áttekintése a tornacipőtől Pély Barnáig és vissza.

Lemarad, ha kimarad!
A formatervezők korát éljük. Minden színes, minden formatervezett, minden jópofa és vagány és egyéni, de legalábbis elegáns. Ma már a konyhai kisgépek is áramvonalasan lekerekítettek, mintha nem lakásban, hanem a Horn-foknál ítéletidőben hajózó katamarán fedélzetén való használatra tervezték volna őket. Egy sima vízforraló is úgy néz ki, mintha egy űrhajó alkatrésze lenne. Még a tévéműsorok szignáljai is a legfrissebb zenei trendeket adják vissza (a Filmmúzeum csatorna zenéjét ugye például Yonderboi rakta össze). Ami nem high-tech, az retro, a lényeg, hogy az első szó, ami bármilyen tárgyról eszünkbe jusson, a design legyen. Minden formatervezett. Pontosabban még nem egészen minden, de ez hamarosan változni fog. Illetve már változik is.

Érdekes, hogy milyen későn tűnt fel, hogy még maradt egyvalami, ami anakronisztikus módon nem indította meg egy designer fantáziáját se. És ez a valami a férfiruhatár. Amikor már a világon minden formatervezett volt, amikor a nők már milliókat költöttek és órákat töltöttek szépítkezésre és szépítkezéssel, a férfiaknak még mindig szabad volt rondának maradni. A divat szó a mai napig a női divatot jelenti, a híres divattervezők mind női ruhákat terveznek. De a változás megkezdődött, és úgy tűnik, visszafordíthatatlan lesz. Az utóbbi évtizedekben egyetlen kapcsolódási pont volt a férfiak és a divat világa között, a sport. A sportruházat. Azon belül egészen konkrétan a sportcipő. Ez volt az egyetlen ruhadarab, ami a férfiakat lázba tudta hozni, amiről fiúk beszélgettek egymás között, amit nem a feleség/barátnő/anyuka vett meg. Azok a régi szép idők.

Az első nekifutást a nyolcvanas évek jelentették, de aztán a dolog megfeneklett néhány túlméretezett válltöméssel megnagyobbított, borzalmasan színes és visszahajtott ujjú zakónál. A kilencvenes évek minimalizmusa aztán úgy törölte el az egészet, mintha soha nem is létezett volna. Jött a grunge, és hirtelen több volt a kékfarmer és a kockás flaneling, mint bármikor korábban. És tegye föl a kezét, az a férfi, akinek nem volt (nincs) legalább egy oldalzsebes katonai nadrágja. Csakis olyan darabok, amik se nem szépek, és a szexet még véletlenül se juttatják senkinek az eszébe, ráadásul a katonanadrágot valahogy sikerült az egyébként igen kézenfekvő politikai-háborús jelentésétől is megfosztani. Mert akkor éppen béke volt, vagy legalábbis azt hittük. De se szépség, se szex, se üzenet. Hát ennyit a kilencvenes évek férfidivatjáról.

Stylist-e vagy?
Metroszexuális: a word szótára ugyan még nem ismeri ezt a titokzatos eredetű kifejezést, de nagy valószínűséggel mindannyian hallottuk már. Az olyan férfiakat nevezik így, akik ápoltak, fiatalosan, divatosan öltözködnek, sportolnak is, hogy jó karban tartsák magukat, és Derby arcszesz helyett valami különlegesebbel illatosítják magukat minden reggel. És valószínűleg szőrtelenítenek is, minimum hónaljban. Ők a metroszexuálisok. Hogy mi ebben a szexuális? Az, hogy a kifejezés mindezeken túl azt is jelenti, hogy az illető a nőket szereti.

Ez a különbségtétel azért ilyen fontos, mert a homoszexuális férfiak már Oscar Wilde óta nem érték be a formátlan, színtelen egyenruhákkal, amiket a többi férfi hordott. Amikor néhány évvel ezelőtt föl kellett találni a férfidivatot, nem nagyon volt máshonnan kiindulni, mint a meleg férfiak ruhatárából. Így aztán amit eleinte csak ők hordtak, az kezd most beszivárogni a többi férfi gardróbjába is. Mi sem példázza ezt a folyamatot jobban, mint az Amerikában már évek óta hisztérikus népszerűségnek örvendő, és idén ősz óta nálunk is futó The Queer Eye For the Straight Guy, azaz a Melegítő című reality-tévésorozat. A sorozat magyar alcíme: sytlistcsapat munkában. Mivel további magyarázatot nem fűznek a dologhoz, az embernek az az érzése támad, hogy a stylist, mint ahogy a divattervező is, magától értetődően meleg. Ő pedig fogja, és heteroszexuális alanyát a maga képére és hasonlatosságára formálja, azaz metroszexuálist gyárt belőle. Megtanítják neki, hogyan kell rendesen borotválkozni, nyakkendőt kötni, szépen megteríteni az asztalt, hogyan kell rokforttal töltött padlizsánt készíteni két személyre, milyen ruhadarabokat lehet felvenni a piros felsőhöz (rózsaszínt és zöldet neeem!), milyen frizura áll jól neki, milyen gyakran kell cipőt pucolni, és hogy milyen színű függöny megy a nappaliban a szőnyeghez. Mintha attól lenne meleg valaki, hogy ezt tudja. Mondani se kell, hogy bár valóban szórakoztató, a műsornak még mindig több köze van a metróhoz, mint a szexhez. Felhívás: aki tudja, hogy honnan ered a metroszexuális kifejezés, kérem, legyen olyan kedves, és írjon nekem egy tájékoztató emailt a sziabence@hotmail.com címre.

Hogy mindez hova vezet, azt nem nehéz megjósolni. Az nem valószínű, hogy minden meleget sytlistként fognak alkalmazni, de a divat- és kozmetikai cégek férfiakat kiszolgáló ágai minden bizonnyal fellendülnek majd: Jean-Paul Gaultier már tavaly forgalomba hozta például férfiaknak szánt make-up szettjét. A nőkhöz hasonlóan a férfi hírességek sikere is egyre nagyobb mértékben fog kinézetüktől függeni, ékes példa erre David Beckham, aki maga a megtestesült metroszexualitás, és nyilván nem azért keresi különben sem rosszul fizetett kollégái fizetésének többszörösét, mert annyival jobb focista. Ki gondolta volna, hogy egyszer a futballhoz is szépnek kell majd lenni? Pély Barna, a metroszexuálisok egyik hazai előhírnöke sem jelenhetett volna meg nyilvánosan pár évvel ezelőtt olyan szerelésekben, amilyenekben most a megasztár-jelölteket zsűrizgeti anélkül, hogy ki ne tette volna magát néhány igen rosszízű beszólásnak.

 

A melegek meg közben nyilván nem mondanak le az öltözködésről, mint különbözőségük kifejezésének médiumáról. Ennek egyik formája lehet az egyenruhák reneszánsza, bár a melegektől ez a téma soha nem idegen, gondoljunk csak a Village People-re, vagy visszanyúlás a punk-mozgalomhoz, esetleg a glam-rockhoz (tessék csak megnézni Boy George-ot az idén ősszel Sash-sel készített, Run c. klipjében). Másrészt például Angliában vannak már olyan úgynevezett scally klubok, ahova a meleg fiatalok drága designer ingek, márkás, élére vasalt nadrágok vagy éppen kihívóan színes, esetleg hiányos öltözék helyett elnyűtt tornacipőkben és melegítőben járnak, khm, magukévá téve a hetero férfiak által frissen levetett, kínosan nemdivatos ruhadarabokat. Mert mint tudjuk, semmi sem vész el, csak más kezdi hordani.

A szinkronizálásról szóló gyakorlati ismertető elsöprő népszerűségére és a sok hozzám érkezett levélre és megkeresésre tekintettel az olvasósegélyező sorozat második részeként nézzünk néhány mindennapos problémát, amelyekről az átlagember nem is gondolná, hogy a jog milyen egzakt választ ad rájuk. In memoriam Dr. Erőss Pál.

Tisza-parti telkem van. Meglepetésemre a minap keletkezett a folyóban egy sziget....

Melyikünké a sziget, a túlparti szembe-szomszédé vagy az enyém?
Sajnos a szigetről mindkettőjüknek le kell mondania. A Polgári törvénykönyv (Ptk.) megalkotói fel voltak készülve erre az esetre, és ezért a törvény 172. § c) pontja kerek perec kimondja, hogy a "folyóvízben újonnan keletkezett sziget ... kizárólag az állam tulajdonában van". Pech.

Kétszintes családi házam nemrégiben készült el. Sajnos csak nem sokkal az építkezés befejezése után vettem észre, hogy véletlenül nem a saját, hanem a szomszéd telekre építettem. Mi ilyenkor a teendő?
Ennek a kérdésnek a megoldását sem bízza a Ptk. a véletlenre, csak fel kell ütnünk a 137. § (1)-(2) bekezdését, ahol megtaláljuk, mi a teendő, ha tévedésből (esetleg szándékosan) nem a saját telkünkre építettünk. A törvény szerint az épület tulajdonjogát a föld tulajdonosa szerzi meg, aki azonban köteles gazdagodását az építkezőnek megfizetni. Szerencsésebb az Ön helyzete, ha a ház értéke a föld értékét lényegesen meghaladja. Ebben az esetben ugyanis az épület mindenképpen az Öné marad, és a szomszédja köteles legalább földhasználati jogot engedni Önnek. Még szerencsésebb esetben a telek vagy annak egy része tulajdonjoga is az Öné lesz, bár kis szépséghibája a dolognak, hogy Ön a telekért kénytelen lesz térítést fizetni volt szomszédjának.

Szerelmes lettem az anyósomba! Elvehetem?
Sajnos valamilyen megfoghatatlan okból a Családjogi törvény (Csjt.) kifejezetten tiltja, hogy valaki volt házastársa bármely egyenesági rokonával összeházasodjon. De ne csüggedjen! Forduljon a lakóhelye szerint illetékes jegyzőhöz, aki a Csjt. 8. § (2) bekezdése szerint engedélyt adhat a frigyre, így házasságuk nem lesz érvénytelen. Csak el ne felejtsen előbb elválni jelenlegi feleségétől!

Találtam egy kirepült méhrajt! Olyan aranyosak! Megtarthatom őket?Ritka eset, gondolnánk, de a Ptk. végrehajtásáról szóló rendelet most sem hagy kétségben bennünket. A 22. §-t tanulmányozva jó hírrel szolgálhatunk minden szerencsés méhtalálónak. Ugyanis: "Ha a tulajdonos a kirepült méhraját két napon belül nem fogja be, azon birtokbavétellel bárki tulajdont szerezhet."

 

Heteken belül szülök. Van már egy kisfiam, aki a férjem családi- és keresztnevét viseli. Ha a második gyerek kislány lesz, van-e arra lehetőség, hogy ő pedig az én vezeték- és keresztnevemet kapja?
Valószínűleg éppen Önökre gondoltak a Családjogi törvény készítői, amikor a 42. § (1) bekezdésébe belevették a következő szabályt: "A házasságban élő szülők valamennyi, a házasság fennállása alatt született közös gyermekének csak azonos családi neve lehet." A válasz tehát: sajnos nem. A születendő kislány is kénytelen lesz apukája vezetéknevét viselni.

Vettem a barátnőmnek a névnapjára egy nagyon drága karkötőt, mégis folyton sérteget és anyámék előtt is lejáratott, amin csúnyán összevesztünk. Persze megbocsátottam neki, és maradunk együtt, de a karkötőt azért visszakérném. Ezt lehet?
Szinte hihetetlen, hogy a Ptk.-nak az ajándékozásról szóló szakaszai milyen részletgazdagok. Külön paragrafust szenteltek a törvényhozók az ajándékok visszakövetelése problémakörnek. Itt, az 582. § (4) bekezdésében találjuk meg azt a szabályt is, amely specifikusan az Önök esetére vonatkozik. Eszerint: "Visszakövetelésnek nincs helye, ... ha az ajándékozó a sérelmet megbocsátotta". Tehát ha az, akinek ajándékot adtunk, súlyos jogsértést követ el a sérelmünkre, visszakövetelhetjük az ajándékot. Jogosnak találhatjuk azonban a fenti szabályt, amely szerint nincs erre lehetőség, ha a sérelmet az ajándékozó utóbb megbocsátja. Aki az ajándékok visszakövetelésének igazán kényes témaköréről szélesebb körben szeretne tájékozódni, tanulmányozza a Legfelsőbb Bíróság PK 76. számú állásfoglalását is, amiben a bírók kollégiuma tovább feszegeti az ajándékok visszakövetelésének kérdéseit.

Jogi szövegek, jogszabályok olvasásakor gyakran találkozom olyan szavakkal, kifejezésekkel, amelyekről később kiderül, hogy jogi szövegben teljesen mást jelentenek, mint a laikus gondolná. Mik a legkritikusabb ilyen szavak, kifejezések?
Nagyon fontos téma, természetesen helyszűke miatt ez alkalommal csak a legfontosabb kifejezések ismertetésére keríthetünk sort. Ezek között először is kezdjük egy nagyon sok félreértésre okot adó kifejezéssel. Az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárás tehát, jegyezzük meg, nem az, amire a laikus tippelne. Ez a kifejezés arra az eljárásra vonatkozik, amelynek során egy nőt spermabankból származó hímivarsejttel ejtenek teherbe. Azzal persze vitatkozhatnánk, hogy ez az eljárás mennyiben "különleges". Szintén nem szabad rosszra gondolni, ha azt az egyébként valóban erotikusan hangzó mondatot olvassuk, miszerint "a bíróság a szerződést a felek megfelelő kielégítésével szünteti meg". Itt természetesen csakis pénzkövetelés kielégítéséről lehet szó.

Nem szabad megijednünk akkor sem, ha bérkilövési szerződés megkötéséről hallunk. Ilyen esetben természetesen szó sincs a fizetéseket fenyegető munkáltatói megállapodásról - pusztán arról van szó, hogy egy vadászatra jogosult személy arra szerződik szenvedélyes vadászokkal, hogy azok bérfizetés ellenében a kijelölt területen vadászgatva kilövik a vadakat.

Éttermekben, fogadásokon, partikon sose feszengjünk arra gondolva, hogy vajon mit írhat elő adott esetre a társasági jog. A jognak ez az ága ugyanis nem az etikettel, hanem a gazdasági társaságokkal, kft-kkel, rt-kkel foglalkozik.

Amennyiben eltartási szerződéssel van dolgunk, találkozhatunk olyan kitétellel, amely az idős eltartott természetben tartásáról rendelkezik. Ebben az esetben nincs arról szó, hogy a nénit a szobából ki kellene ültetni a szabadba, pusztán azt jelenti, hogy az eltartásra kötelesek nem pénzben teljesítik kötelezettségüket, hanem természetben, azaz étellel, itallal, ruházattal stb.

Az olvasókat tanáccsal ellátó sorozatunk a jövőben is folytatódik! Amennyiben kérdése van, tanácsra, segítségre szorul, ne habozzon, keressen meg! Címem: sziabence@hotmail.com.

Egy kozmikus napom a www.szanalmas.hu-n. Félig fiktív bepillantás egy lárva egy dologtalan napjába. Akinek alábbiakból valami nem lenne világos, az kivételesen ne a sziabence@hotmail.com-hoz forduljon, hanem sürgősen látogassa meg az oldalt. Valószínűleg lesz egy-két meglepetésben része. De lehetőleg ne próbálja meg munkahelyen.

Not Safe For Work
Reggel 10 óra van, leülök a gép elé. Nagyjából most kerül föl a mai első poszt a szánira, a plüssállatos logo alá. Cicusok, a szokásos, öt percnél tovább nem izgi. A következő posztig megnézem az utoljára kommentezett híreket. Semmi különös, Steve tegnap esti sztorit mesél, egyebütt a szexuális aktus közben kiadott hangokról folyik parázs vita. Kipróbálom, de úgy látszik, még nincs adás a Kislányrádión. Beküldöm a http://members.surfeu.fi/kklaine/primebear.html -t, ahol a prímszámokat szaró maci látható. Aztán egy kicsit úgyis dolgoznom kell.

Húszpercenként jönnek a posztok, ma valószínűleg Bateman hagyja jóvá őket, mert már két Art kategória volt, ebből az egyik graffitis. Nem rossz egyébként, beírok rá egy gyorskommentet ("Nagyon maszek"). A többiek újból rákezdenek a taggelés vs graffiti vitára. Amiről eszembe jut valami, és rákeresek a hírek között arra a szóra, hogy ohkult. Ki is jön a tavalyi matricás cikk, plusz külön posztja volt a romantikus Ohkult-reklámfilmecskének, és megint külön posztja a kétfejű macinak. Az előbbi Jóság, az utóbbi kettő Hungaricum. Végülis...

Végre érkezik egy NSFW kislányposzt! Rögtön ketten is elsőznek rá, a harmadik kommentben a második elsőző beismeri vereségét. Közben én nyitom is a kisfilmet, kivételesen nem amatőrpornó, hanem egy német bábfilm. Valószínűleg szintén amatőr. Ken baba kalandjai egy hatalmas műanyag hímtaggal. "Köszönet az építő jellegű posztért." Barbie valószínűleg plasztikai sebészeti beavatkozásra fog szorulni az eset után. Megjelent közben a színen bizonyos JOCI:), aki minden kommentje végére odaírja, hogy Udv. JOCI:). Egy oldalon belül háromszor. Tipikus: egyszer lehagyja, rögtön figyelmeztetik. Már délután van, el kéne mennem enni.

"Szemem ragyog..."
Mire visszaérek az ebédszünetből, olyan heves vita alakul ki egy skinheadekről szóló poszt alatt, hogy a kommentek felét már meg is ette a Guláta. Gyorsan megpróbálok bekapcsolódni, de már nem lehet, bármit írnak be a kommentezők, minden átváltozik "Lárva vagyok" gyorskommentté. A beszélgetésnek persze ez csak olaj a tűzre, a júzernevekhez még lehet beírni, egyszerre 20 karaktert. Van, aki verset ír, van, aki háborog. Valaki itt is megállapítja, mint a szánalmason annyiszor, hogy "ez nem nekem való". Miközben minden második sor az, hogy lárva vagyok. Mint egy refrén.

Nagyon sok ma a jó poszt, alig dolgoztam még valamit, és délután háromra már az első ötben benne vagyok az utóbbi 24 óra legkiválóbb dolgozói között. A macis posztomat viszont még mindig nem rakták ki, pedig szerintem überbefosás. Közben a jobb felső sarokban látható szöveget átváltották a már kétnapos Anettka-idézetről arra, hogy "úgy megdumálnám veletek!" Nem tudom, miért, de ma valahogy többen idézgetnek Szalacsi Sándortól, mint Sickratmantől ilyen is rég lehetett utoljára. A gyorskommentek között viszont van új: "serialz, crakz, directoryz". Folyamatosan az utoljára kommentezett híreket nézem, és csak írok és írok és írok. A munka a jobb könyökömnél tornyosul, a kiváló dolgozók között már csak Barbara és BattleHamster van előttem. Ezeknek nem kell dolgozni?

Besötétedett, kijött a mai utolsó poszt, pedig még csak öt óra. Azt gondolták, hogy Sebeők János honlapjával elleszek egész éjjel? Találgatások indulnak arról, hogy Sebeők János mennyit kereshetett a Big Brotherben való szerepléssel, én inkább most már tényleg dolgozom. Csak előbb még megnézek 20 véletlenszerű posztot. Csak kettő van köztük, ami nem ismerős, ez kicsit aggasztó. Visszakukkantok az utoljára kommentezett hírekhez, semmi. Ezek szerint a többiek is becsukták mára a szánit. Barbara és BattleHamster mindenképpen, mert én lettem végre a legkiválóbb dolgozó. Pedig a macis posztot nem is hagyták jóvá. Talán holnap reggel. Előbb most már vacsorázom, de aztán tényleg jöhet a munka.

Anyukám egy évfolyamra járt a Toldy gimnáziumban Zalatnay Saroltával. Tehát Cini valóságos személy. Vagy legalábbis akkoriban még az volt. Ezt elöljáróban le szerettem volna szögezni. És akkor most következzen egy némileg paranoid teória arról, hogy a valóságshow-k hogyan vezetnek majd szükségképpen a musical-műfaj reneszánszához.

A XXI-es csapdája
Kezdetben valának a filmek, de ezek két fajtáját, úgymint a dokumentumfilmeket és a játékfilmeket Isten teremtésükkor elválasztá egymástól, csakúgy, mint a nappalt az éjszakától vagy a föld vizeit az ég vizeitől. És ezek a kategóriák mindenki számára világosak és egyértelműek valának. És akkor jött ez a legutóbbi ezredforduló, és minden összekuszálódott. A valóság és a fikció soha nem volt ennyire könnyen összetéveszthető egymással, mint manapság.

Ott kell, hogy kezdjük, hogy a puszta eszközök szintjén is kavarodás van. A dokumentumfilmekre jellemző kézikamerás és aláfestő zenét nélkülöző jelenetek mindennapossá váltak a mozifilmekben. Akkor még nem tudtuk, de nagyon sok mindent vett el tőlünk a Blair Witch Project, amiről az első vetítésekkor a közönség még elhitte, hogy egy valódi, régi vágású dokumentumfilmről van szó. Aztán ott volt a Ryan közlegény megmentésének hiperrealista nyitójelenete, és természetesen az egész dogme mozgalom. Közben a dokumentumfilmek egyre inkább kezdenek a régi játékfilmekre hasonlítani. Gyönyörű zenéjük van. Lélegzetelállító beállításokat és trükkfelvételeket alkalmaznak. A könnyebb érthetőség kedvéért általában egy híresség (legyen az David Attenborough, Michael Palin vagy Frei Tamás) megdöbbentő vagy éppen humoros interpretációjának megfelelően élhetjük át az eseményeket. A legutóbbi Cannes-i filmfesztivált ugye Michael Moore (ál)dokumentumfilmje nyerte. Eddig mindig játékfilmek nyertek.

Közben a Gute Zeiten Schlechte Zeiten, a Barátok közt német megfelelője éppen a napokban szerepelteti egyik szereplőjét egy Legyen Ön is milliomos-szerű vetélkedőben. És amíg ő, a kitalált személy játszik az egyébként valóságos kvízshow-ban, közben sorozatbéli szereplőtársai halálra izgulják magukat egy ugyanolyan képernyő előtt, mint amilyet a kedves tévénéző is láthat. Egy valós show egy fikcióra alapuló tévéműsorban, ahol a valós műsorvezető fiktív személlyel játszik egy valóságos show-ban, ami itt mégse valóságos, hiszen az egy kitalált sztorival szórakoztató szappanoperában tűnik fel. Üdvözöljük a XXI. században.

Hamis a baba
Zavarosabb lett a hírességek világa is, és ezt is jórészt a televíziónak köszönhetjük (kezdünk közelíteni Zalatnay Saroltához). Manapság már a többi sztárhír között szerepel a Találkozásokban, hogy Balassa Imit a Barátok köztben elütötte egy mikrobusz. Nem, nem a Barátok köztből, a Barátok köztben. További híreink: Stohl András ittasan vezetett, Gregor Bernadett a Playboy címlapjára került, Betty, a csúnya lány hozzáment Armandóhoz, Brad Pitt viszont elhagyta Jennifer Anistont. Mennyivel valóságosabbak az igazi szelebritik egy sorozat szereplőinél? Miért bírna kevesebb hírértékkel az, hogy balesetet szenved szerencsétlen Imi, mint hogy Antal Imréhez betörtek? Az ön hétköznapi életéhez (valóságához) köthető-e bármilyen kis vékony fonállal bármelyik is? Változtatna-e bármit is, ha kiderülne, hogy az a figura, akit mi Terry Black-ként ismerünk, egy médiaguru agyából pattant ki, aki felkért egy bizonyos Rácz Károlyt a szerepre? Az ön életében Ozzy Osbourne valóságosabb személy-e, mint Carter doktor?

A kereskedelmi tévék és a bulvárlapok, nem ismervén a költői kérdések természetét, otromba módon már válaszoltak is: dehogy valóságosabb, nincs is ilyen szó. Valami vagy valóságos, vagy nem az, átmenet nincs. Illetve a fenti példák bizonyítják, hogy mégis van. Amiből az következik, hogy a szó nem jelenti azt, amit kéne. Elmosták a határt a fikció és a valóság között, a hétköznapi ember, a híresség és a kitalált figura között. Lassan már nem lehet megállapítani, hogy melyik micsoda, talán idővel az ezeket leíró szavak is értelmüket fogják veszteni.

Mert minden, amit a tévében látunk, valamennyire mégiscsak valós. De közben mégsem tudjuk egy pillanatra sem elfelejteni, hogy igazából semmi nem igaz, ami a tévében van.

Szabadságvesztés
És akkor jöjjön végre Cini (aki ugyebár nem csak a kezéből csinált tölcsért), és aki egy személyben jeleníti meg mindazt, amiről fönt szó volt.

A Zalatnay Sarolta börtönbevonulását feldolgozó valóságshow létrejöttének titkát kétféleképpen közelíthetjük meg. Egy korosodó, sikkasztás miatt bűnösnek talált nő felkészül, hogy a büntetését letöltse. Egy nő börtönbevonulása önmagában nem szenzáció, nem készítenek róla dokumentumfilmeket. Ez az egyébként mindennapos sztori azért lett most olyan érdekes, hogy külön tévésorozat foglalkozik vele, mert ez a bizonyos nő éppen Zalatnay Sarolta. Ez az egyik megközelítés. A másik szerint Zalatnay Sarolta alapvetően régen nem egy érdekes személyiség, évek, évtizedek óta a kutyának se jutott eszébe őt beletenni a tévébe. Beletette tehát ő magát egy sajátba, bele is bukott annak rendje és módja szerint a publikum teljes érdektelensége mellett. Zalatnay Sarolta tehát már régóta nem a magyar nagyközönség figyelmére méltó személyiség, a szó hagyományos értelmében véve legalábbis már rég nem sztár, legfeljebb híres ember, szelebriti. De most börtönbe csukják, és ezzel egy csapásra érdekessé vált. Ezt onnan tudjuk, hogy a jelenleg nézettebb kereskedelmi tévé a fő-főműsoridejében adta le az erről szóló filmeket. Két önmagában érdektelen dolog (Zalatnay Sarolta + börtön) összetéve tehát az utóbbi idők legnagyobb tévés szenzációjává vált Magyarországon.

 

Illetve nem kettő. Van egy harmadik dolog, ami nélkül az első kettő semmit se ért volna. Az, hogy tudjuk, hogy az egész valóságos. Hogy Cini most tényleg bemegy három évre a börtönbe. A dolog tehát mégiscsak erre az elévülni látszó kategóriára, erre a már-már használhatatlan érve épül. A valóságra. Arra, aminek jelentését a ugyanaz a média kezdte ki és erodálja, amelyik egyelőre még a valóság szó nimbuszából él. Egyszerre rombolja és épít rá. Te hol leszel akkor, amikor a valóság elveszti a hitelét? Nem fog más maradni, csak a minden vitán felül álló rajzfilmek és musicalek. Vidám egy világ lesz.

***

A sziabence@hotmail.com-ra ezen a héten különösen olyan sztárok leveleit várom, akik a fentiek olvastán máris elbizonytalanodtak önnön valódiságukban. De a többiek is írhatnak, ha idejük engedi. Mindent elolvasok, mindenre válaszolok.

Itt van a gótika, itt van újra, s szép, mint mindig énnekem. Tudja Isten, mi okból szeretem, de szeretem. (Ja, az ohkult.hu-n több versidézetet rejtettünk el az utóbbi hetekben. Aki talál egyet, írjon a sziabence@hotmail.hu-ra, aztán vagy nyer valamit, vagy nem. A fenti bevezető sor is egy versidézet-ferdítés például.)

Re-retro
Egy jelenet, aminek jó eséllyel te is tanúja voltál az elmúlt pár hétben: két asszony söpröget a tornácon. Köd van, talán esteledik, a házakon túl sejtelmesen zúg az erdő. A két asszony felfedezi, hogy a ház mellett a szürke, fagyott fűben egy élénkpiros virág nő. Odaszaladnak, leszakítják, ásnak sebtében egy gödröt és eltemetik. A jelenet M. Night Shyamalan A falu című filmjéből való. Persze, Amerikában minden októberben bemutatnak egy-két hideglelős filmet Halloween tiszteletére. Most van ugyanis a horrorfilmszezon. De úgy tűnik, idén egy kicsit többről van szó. Újra dívik minden, ami gótikus (gothic), legyen az film, zene, de leginkább ruhadarab. Mondhatnánk ugyanis, hogy a gótika nemcsak egy esztétikai irányzat, hanem egy életérzés, csak éppen életérzésről ebben az esetben nemigen beszélhetünk, hiszen a lényeg a melankólia, a depresszió, a homály, a misztikum és, igen, a halál.

A gótok egyébként germán népek voltak, több is volt belőlük ugyanis, mindenesetre a Baltitól a Fekete tengerig bejárták Közép- és Kelet-Európát. Aztán szép csendesen asszimilálódtak, a nevüket pedig elvette egy, a barbarizmus bizonyos jegyeit magán viselő művészeti irányzat. Aztán a XIX. században divatosak lettek a középkorra visszatekintő félelmetes történetek, és ezt a korszakot kiemelve a történelemből Mary Shelley, Bram Stocker és kortársaik megalkották a mesebeli gótika világát, ami a klasszicizmus után valószínűleg a második legnagyobb revival-je a kultúrtörténetnek. Ugyanis azóta is folyamatosan tart. Hol jobban előtérbe kerül, hol valamelyest háttérbe szorul, de ez az örökké haldokló világ folyamatosan itt kísért a népszerű- és néha a magas kultúrában is.

Fekete zene
Gondoljuk csak végig a Drakulaként megélhetést szerző Lugosi Bélától egészen Buffy-ig a vámpírok sikertörténetét. Az újra- és újra feldolgozott Frankeinstein-mítoszt. Aztán ott van Gotham City, ahol a Batman játszódik. Beetlejuice és az Addams Family. Aztán gyakorlatilag a teljes Tim Burton-életmű, az élen az Álmosvölgy legendájával. Jópár éve fut a Sírhant művek. A rockzenének külön válfaja van a téma köré rendezve, saját ikonográfiával. De azt, hogy hamarosan egy egészpályás letámadás következik, onnan is előre lehetett sejteni, hogy a kommersz, futószalagon gyártott tinipop egyébként következetesen hurrá-optimista és egészségtől kicsattanó világába a marketingesek beleálmodták a szánnivaló kis Avril Lavigne-t. Aztán ott volt a szöszkéből fekete hajúvá vált Christina Aguilera csipkével és másfél méteres gombostűkkel díszített lepkés klipje is, a Fighter, Floria Sigismondi rendezésében.

A mi '80-as éveinkben is megvolt persze a korszaknak megfelelően formatervezett beteg melankólia. Kizárólag fekete-fehérben itt-ott egy kis vérvörössel, vagy viccesen és borzongatóbban (The Cure), vagy filozofikusan és dramatikusabban (Depeche Mode). Szeptemberben jelent meg a Cure nagy visszatérő lemeze. A Personal Jesus című Depeche Mode számot pedig a tavalyi zseniális Johnny Cash-feldolgozás után most a két lábon járó posztmodern gótika-esszencia, Marylin Manson tette magáévá. Björk, aki szeret elébe menni a trendeknek, szintén új lemezzel jelentkezett idén szeptemberben. A "Medulla" szinte kizárólag énekhangot tartalmaz, hangszerek nincsenek. Mégis egyértelműen ez lett a művésznő eddigi legnehezebben hallgatható és egyben legsötétebb albuma, egyenesen túlvilági hangzással. A borítón Björk egy emberi hajból készült félelmetes maszk mögé bújik, a hátoldalon pedig fekete alapon fekete feliratok találhatók. Éjszakánként nagyon nehéz kisilabizálni.

Mode noir
A változás természetesen a trendekre leginkább érzékeny területen, a divat világában a legszembeötlőbb. Egyre ritkábbak a XX. század egyes évtizedeire vonatkozó konkrét utalások (értsd: végre vége a '80-as évek-mániának és a pofátlan punk-nyúlásoknak), kiveszőben minden, ami a modern, műanyag vagy műszálas, pláne, ami minimál, geometrikus vagy sportos, és egyre inkább hódítanak a természetes alapanyagok és az elegancia. Mert a fekete elegáns. Dekadens. És slankít. Björkre visszatérve: emlékszik még valaki az egyszínű, egyberészes miniruhákra, amiket szólókarrierje kezdetén, 10 évvel ezelőtt hordott? És arra az indaszerűen tekeredő, kötegekből összefont ruhakölteményre, amiben az olimpia megnyitóján énekelt? Nem baj ha nem, azért tettük ide a képeket.

További néznivalót tartalmaz pl. a félévente megjelenő Pop divatmagazin aktuális száma, mind a négyszáz oldalt a gótikának szentelték. A címlapon Cristina Ricci.

A legnagyobb vitát az okozza, hogy a következetesen állatvédő Stella McCartney-t kivéve mindenki újra használ szőrmét. Elég végignézni a Gucci, a Prada, Helmut Lang, Nina Ricci vagy a Fendi hirdetéseit: mindenhol szőrme és bőr meg leopárdminta. De főleg szőrme. Bundák és boák, retikülök és csizmák mind szőrméből. A '90-es években egy időben divatban volt a műszőrme. Most nem erről van szó, ez igazi. A Westendben is több szőrmét viselő modellt ábrázoló hirdetést láttam ma egyetlen rövid séta alatt. A szőrme alapvetően egyvalamit jelent: luxus. De az elmúlt években a sorozatos szőrmeellenes kampányok rögzítették egy másik tulajdonságát is: hogy egyszer élő volt, de most halott. Nyilván nem számítottak arra, hogy egyszer pont emiatt fog divatba jönni.

 

 

Gótikus világ
Hogy a nemzetközi gótika-hullám mennyire lesz tartós és hogy mennyire fog begyűrűzni hozzánk, az még kérdéses, mindenesetre A falu a bemutatása hetében a legnézettebb film volt Budapesten. És itt is arról van szó, ami a gótika lényege. Egy elzárt, homályos, elavult kis világ, tele fura figurákkal és érthetetlen szokásokkal. És esténként a híradót elnézve nem nehéz megérteni, hogy hirtelen miért is tűnik ilyen vonzónak ez a sosem-volt múlt, ez a magunkalkotta, borús mesevilág. Kinek van kedve a Bushok, Osamák, Windows XP-k, Atkins diéták, túszdrámák és Danubius rádiók világában élni? Na ugye.

Hogy a világba való kényszerű - de ideiglenes - visszatérés elodázására jó okot adjak, íme egy zseniális, a témába vágó weboldal. A www.theskeletonshop.com igazából még be se indult, de máris egy zseniális kis játékkal ejti rabul leendő vásárlóit. A kopár csontváz-madárijesztőket kell megmenteni a kíméletlen hollók támadása elől. Játék közben a Csontváz Rádió adását hallgathatjuk. Kellemes tévelygést.

Rendszertelenül jelentkező ismeretterjesztő sorozatot indít útjára a SziaBence!, amely praktikus megoldásokat kínál a hétköznapi élet minden területén, segít eligazodni rohanó világunkban. Tanácstalan? Nem tudja, hogy fogjon hozzá? A segítség az ohkult.hu! A sorozat első részének témája: hogyan szinkronizáljunk?

1. Magyar szöveg
Gyakran előfordul, hogy tévéállomásunkon egy olyan műsorszámot szeretnénk közvetíteni, amely nem magyar nyelven készült. Semmi ok az aggodalomra, nincs más teendő, mint hogy pár nap alatt szinkronizáljuk a filmet, és már mehet is adásba! Semmi másra nincs szükségünk, mint az idegen nyelven készült műsort tartalmazó videokazettára, és az idegen nyelvű alkotás szövegkönyvére (ún. "post-production script").

Ez utóbbit máris átadhatjuk a fordítónak, aki frappáns magyar szöveget készít műsorunk számára. Ügyelnünk kell azonban néhány típushibára. Magyarországon a gyermekek nem magázzák, hanem teccikezik a felnőtteket, és jónapot meg viszlát helyett csókolomot köszönnek - a szabály betartását kérjük számon a fordítótól! Angolból történő fordítás esetén gyakori, hogy bizonytalan mondatkezdés esetén fordítónk a magyar nyelvű szövegben is a személyes névmással, azaz "Én...."-nel kezdi a mondatot. Ha nem szeretnénk nevetségessé válni, ezt a megoldást kerüljük, és az iskolában belénk sulykoltakat félretéve kezdjük a mondatot inkább egy magyaros "Hát...."-tal. Kerüljük továbbá a szintén magyartalan, "az egyetlen, amit akarok, egy pohár víz"-típusú mondatszerkezetet. Szleng fordításánál fontos egyrészt, hogy ne használjunk idejétmúlt, illetve túlságosan finomkodó kifejezéseket, mint például "a csudába" vagy "csirkefogó". Másrészt ügyeljünk arra, hogy az egymással vitatkozó vagy dulakodó emberek az életben nem magázódnak. A "Maga barom!" felkiáltás csakis a filmekből lehet ismerős, ilyet élő ember nem mond.

2. Magyar hangok
A magyar hangok felvétele, és ennek megfelelően a magyar szöveg is a szinkronizálás hőskorából ránk maradt rendszer szerint ún. tekercsekre oszlik. Egy tekercsnyi szöveg általában egy hosszabb összetett mondat időtartamának felel meg. Amennyiben a magyar szöveg készítője ezt nem tette volna meg, bontsuk a szövegkönyvet tekercsekre, és válogassuk szét a tekercseket a szerint, hogy melyik szereplőnek van benne szövege. Így világosan látni fogjuk, hogy hány szereplője van filmünknek, azaz hogy hány szinkronszínészre lesz szükségünk, valamint azt is, hogy melyik szereplőnek mennyi a szövege. A felvétel megkönnyítése érdekében minden tekercsnél rövidítéssel jelöljük, ha az adott szöveg képernyőn kívül hangzik el (kk), ha képernyőn kívül kezdődik (kkk) vagy képernyőn kívül végződik (kkv). Az ilyen szövegrészek magyar megfelelőjét ugyanis könnyebb a képhez, illetve a film ritmusába illeszteni.

Vegyük elő régi, szamárfüles cím- és telefonszámjegyzékünket, amely az összes magyar (szinkron)színész elérhetőségét és születési dátumát tartalmazza. Keresgéljünk benne olyan színészek után, akik nemben és korban megfelelnek az egyes szereplőknek. (Ez a fázis itthon kötelező, de néhány országban kihagyják. A lengyel szinkronban pl. ugyanaz az egy színész olvassa fel a film teljes szövegét.) Amennyiben lehetséges, próbáljuk meg a hangszínt is közelíteni az eredetihez. Ne feledkezzünk meg arról, hogy bizonyos színészeknek megvan a jól bevált állandó magyar hangja. Ha tehát filmünkben pl. Robin Williams-nek van szövege, Mikó Istvánt kell feltárcsáznunk a szereppel, de ha Woody Allen tűnik fel, azonnal szóljunk Kern Andrásnak. Sigourney Weaver szinkronizálására semmiképpen ne kérjünk fel mást, csakis Menszátor Magdolnát. Az állandó szinkronhangok eltévesztése a gyakorlott tévénézők számára zavaró, az állandó szinkronszínésszel szemben pedig nagy udvariatlanság. Amennyiben mégis ilyen hibát vétünk, az illető színészt nyugodtan törölhetjük cím- és telefonszámjegyzékünkből, úgysem fog velünk többet szóba állni.

3. Felvétel
Egyeztessük a felvétel időpontját a színészekkel, a hangmérnökkel és a szinkronrendezővel. A színészeket ne egyszerre rendeljük oda, hanem egymás után, hogy ne kelljen fölöslegesen várakozniuk. Bocsássuk a rendező és a hangmérnök rendelkezésére szinkronstúdiónkat, a színészeknek pedig biztosítsuk az üvegfallal elválasztott, hangszigetelt felvevő helyiséget. Itt a színészek egy-két próbaolvasás után tekercsenként felmondják a szöveget, amit a hangmérnök rögzít. A szinkronrendező dolga arról gondoskodni, hogy a szavalatok a jelenetnek megfelelő érzelmi töltetet hordozzák, és hogy a párbeszédek több színésszel külön-külön felvett mondatai összeillesztve beszélgetésnek tűnjenek. A már felvett tekercsek sorszámát húzzuk ki szövegkönyvünkön, hogy mindig követni tudjuk, hol tartunk a felvétellel.

Utoljára kérjünk fel egy jó orgánummal rendelkező hírolvasót, hogy olvassa fel nekünk a stáblistát, amit a nyitó, illetve a záró főcím alá kell majd keverni. A teljes hanganyagot utolsó lépésként juttassuk el a vágóhoz, aki a film zenéjét illetve egyéb zörejeit úgy keveri össze a magyar szöveggel, hogy az utóbbi tökéletesen illeszkedjen a film színészeinek szájmozgásához. Az így elkészített anyag azonnal mehet is adásba!

(A SziaBence! sorozat a közjót szolgálja. Amennyiben kíváncsi egy másik szakma fortélyaira is, írja meg nekünk bizalommal, mi mindent precízen ismertetünk, és hamarosan nem lesz Ön előtt leküzdhetetlen feladat. Címünk: sziabence@hotmail.com)

Az őszhöz hasonlóan nemrégiben Madonna is Párizsban járt, csak ő nem suhant Szent Mihály útján, pláne nem nesztelen, hanem adott négy koncertet a Bercy stadionban az Re-Invention Tour részeként. Ott voltam az egyiken.

Jézus és Madonna
A hallgatag Jesús mellettem áll a lelátón. A nevét Heszúsznak kell ejteni, spanyol fiatalemberről van szó. Jesús húsz év körüli, jól megtermett, jó kiállású, jóképű, honfitársaihoz képest magas, kisportolt. Hosszú fekete haja rasztamódra tincsekbe sodorva, fejkendővel összefogva. Macho bőrnadrág van rajta, és egy hetvenes éveket idéző mintájú rocker póló. Nyakában rózsafüzér. Csuklóján az ősi zsidó miszticizmus, a kabbalah melletti elkötelezettséget jelző piros fonál. Mellette a barátja, szintén tetőtől talpig rózsafüzérben és piros fonálban. Na igen, nem egyszerű manapság Madonna-rajongónak lenni, de amint mindjárt kiderül, megéri.

A lelátó egészen közel van a színpadhoz, de oldalról, így belátunk a színpad mögé is. A fények még égnek, de a celebrity-nézők (többek között Jean-Paul Belmondo) már elfoglalták ülőhelyeiket, és ott, ahova a közönség zöme nem láthat be, egyszer csak feltűnik egy pici szőke nő a színpad mögötti nyüzsgésben. A többiek körülállják, és hallgatják, amit mond. Hirtelen sötét lesz, a közönség fülsüketítő sikításba kezd, az apró hölgy körül eltűnik mindenki. Ő fogja, ezüstös fűzőjében és neccharisnyájában hanyatt lefekszik a földre. A térdét behajlítja, két kezével megfogja a bokáit. Felemelkedik hídba. A jónéhány jógagyakorlatból álló kontortonisztikus bemelegítés közben a koncert elkezdődik. A kivetítőn egy bezárt farkas. Sejtelmes elektronikus prüntyögés hallatszik, és Madonna hangja, amint a Jelenések könyvéből szaval részleteket. És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: Íme, az Isten az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. Madonna a félhomályban a fejenállásból könnyedén a talpára huppan, és eltűnik a színpad alatti hidraulikában. Aztán kisvártatva felemelkedik a reflektorfénybe a tizenhétezer rajongó elé, és ezt mondja: strike a pose. Jesús sírni kezd.

Folyamatos jelen
A nyitó sláger a Vogue, aztán következik a Nobody Knows Me, egy minimáltechno-opus a tavaly megjelent nagylemezről. Majd a gyors új után egy régi lassú. Aztán megint vidám, aztán megint egy ballada, megint egy szóló, megint egy lélegzetelállító koreográfia tizenvalahány táncossal, megint egy megasláger, megint egy olyan, amit csak a rajongók ismernek... Madonna összes eddigi turnéját is nevezhették volna Re-Invention turnénak, világéletében ezt csinált ugyanis. Csak most, hogy már két évtizede csinálja, minden valahogy mást jelent, ha Madonna csinálja. Minden több lesz. Madonna összes cselekedete mögött ott van az a sok minden, amit az elmúlt húsz évben tudtunk és gondoltunk róla, az összes személyiség, amiket felvett, az összes szeszély, az összes csók- és ágyjelenet, pasik, nők, vallások, botrányok és persze a legjobb popzene a világon. Mikor mozdul, ők ölelik egymást. Ha Madonna kiáll a színpadra, kiáll vele együtt a egész eddigi pályafutása is.

Túl vagyunk már lassan az első félórán, túl egy tévékből felépített háborús barikádon, túl a mennyezetből a küzdőtér fölé leereszkedő kifutón, túl az első meglepetéseken, amikor is a Material Girl következik 1985-ből. Nu-rock verzióban. Madonna vagy csak úgy tesz, mintha elfelejtette volna a szöveget, vagy tényleg nem jut eszébe, mindenesetre a második versszakot el se kezdi, csak beledumál, a közönség meg persze torka szakadtából énekel. Mert mi azért nagyjából emlékszünk. Mert a Material Girl-nek csak a basszusából két másik számot csináltak. Mert Madonnát azóta se mulasztja el a material jelzővel illetni egyik bulvárcikk sem. És bármilyen régi legyen is ez a szám, nincs retro-fíling, nincs nosztalgia, senkinek eszébe sem jutnak a nyolcvanas évek, mert Madonna az elmúlt húsz évben nagyon kevésszer engedte, hogy akár egy rövid időre is megfeledkezzünk róla. Ő folyamatosan jelen van. Ez az egész erről a pillanatról szól. Ez nem visszatekintés, ez Re-Invention.

Az utolsó gitártépések közepette a szám végén a jól ismert férfi géphanggal tizenhétezren skandálják együtt: We're. Li. Ving. Inama terial world. Li. Ving. Inama terial world. Li. Ving. Inama terial world. Az ilyesmi azért tud félelmetes is lenni. Hát ez a nu-rock.

Pop = skizofrénia
Újabb átvezetés, és máris egy stilizált cirkuszi porondot látunk. Mi más szólna hozzá, mint a Hollywood? A hangulat a XX. század elejét idézi: sztepptáncos, akrobata, tűznyelő és ... egy félcsőben gördeszkázó félmeztelen ázsiai srác. Na igen. A táncos kedvű szerelmes sláger, a Deeper and Deeper ma mint lassú, melankólikus sanzon mutatkozik be. Aztán a legváratlanabb pillanatban, de Madonnához képest kissé visszafogottan megvillan a szexéhes dög (Hanky Panky). Középen Madonna, jobbján Roxy Hart, balján Velma Kelly. Hamarosan a jéghideg és szögletes Die Another Day-hez érkezünk. Siegmund Freud, ezt analizáld! - kiáltja Madonna, és nemsokára vad tangóba fog néhány fenyegető külsejű fiatalemberrel. A szám vége felé a férfiak, akiket előzőleg meghódított, most csapdába ejtik, lefogják és egy villamosszékbe szíjazzák, ami lassanként elkezd a színpad fölé emelkedni. Madonna elé mikrofont tesznek, és az idegesítő poszt-apokaliptikus techno után a villamosszékben elkezdi énekelni azt a dalt, amit Evita énekel a halálos ágyán. "Hát igen, a vágyak beteljesülése valahol maga a halál." - gondolhatták a rajongók. "Atyaúristen! Madonna egy musicalslágert énekel egy villamosszékben!" - gondolhatták a rajongók.

Madonna bármit mond, bármilyen szerepet vesz is föl, közben mindig távolságot is tart tőle. Valamennyit mindig megtart saját magából és mindig azt demonstrálja, hogy ő csak szórakoztatni akar. Madonna a pop Tyler Durdenje, ha úgy tetszik. Mindent, amit csinál, egyszerre lehet és kell komolyan venni és viccnek tekinteni. Amivel azonosul, azt szükségképpen parodizálja is.

Van még hátra egy autentikus skót dudás az Into the Groove-hoz, bárszéken gitározás, tábortűz-hangulat és további együtténeklés a Nothing Fails közben, a már jól ismert cowboy-tánc a Don't Tell Me alatt, színesen világító lépcsőfokok a Music díszleteként, a kivetítőn Jézus hatalmas vérző szíve a Mother and Father háttereként és egy emberként táncoló és tapsoló lelátó a Like a Prayer tiszteletére. Madonna előadja a Papa Don't Preach-et is, de nem állja meg, hogy ő maga azért ne prédikáljon egy kicsit. A meglehetősen bárgyú, John Lennon-féle Imagine-nek hallhatjuk egy kellemesre elektronizált feldolgozását, és a koncert alatt nem is az első figyelmeztetést, hogy a háború micsoda szörnyűséges dolog. (Aki szerint az Imagine jó szám, azzal szívesen vitatkozom emailben, címem sziabence@hotmail.com. Persze a többiek is írhatnak, mindenkinek válaszolok.)

Végkifejlet
Süllyedő-emelkedő színpadi elemek és többtíz fős tánc- és zenekar ide, high-tech kivetítő és -hangzás oda, a koncert egyik csúcspontja mégis a Crazy for You. Se koreográfia, se díszlet, se gitározás, se kellékek, Madonna egy szál magában elénekel egy tökéletes popslágert. És közben lenyűgöző. Egy szám erejéig félreteszi az örökös identitáskeresést, a harcot, a lázadást, a politikát és a meghökkenteni vágyást. És így, ebben a csöndben lehet igazán érezni azt az ellenállhatatlan erőt, amivel Madonna magával ragadja közönségét. Akkor az ember hirtelen természetesnek és jogosnak érzi, hogy Madonna a legnagyobb sztár a világon. És örül neki. És még jobban örül annak, hogy most itt van, és látja őt élőben.

A záró szám a Holiday. A küzdőtéren állók feje fölé újra leereszkedik az egyszer már használt kifutó, és a szám felénél hirtelen színes konfettitornádó robban ki belőle. Az ember azt várja, hogy a levegőben kavargó irdatlan mennyiségű pici papírtéglalap úgy egy perc alatt a gravitációnak engedelmeskedve lehulljon, de nem. Mintha a milliárdnyi konfettiszeletke átvenné a stadionban uralkodó eufóriát, mintha a közönség lelkesedése képes lenne fenntartani, és a szédítően gomolygó piros-fehér felhő, már-már a fizika törvényeivel szembeszegülve nem akar szertefoszlani. Kitölti a hatalmas stadiont. Egyetlen kis négyszögletes cetli sem hullik alá. Megállnak a csúcsponton és tündökölnek.

Ez a nyár nem volt valami hosszú, és főleg nem forró. De azért visszatekintve megállapítható, hogy így is nagyon sok mindenre ...khm... fény derült - de ugyanakkor maradt jópár dolog, amire nem. Nézzünk egy-két példát, mitől lett 2004 nyara az, ami.

Ami végre kiderült...
... hogy nem szabad olyanokban megbízni, akik egy Pink Floyd feldolgozáshoz kertésznadrágot húznak.

... hogy minden magyar popelőadó legnagyobb szégyenére a legjobb magyar
koncerteket színészek adják. Méghozzá a Krétakör Színésztánczenekar: hangszer- és slágerkavalkád, Russendisko, Lacika, sikító lányok, tánc, zúzás és felejthetetlen élmény. A Nézőművészeti Főiskola mellett igazán nyithatnának Popelőadói Főiskolát is szeptembertől a fáradtan rutinos, kiábrándult és besavanyodott magyar zenészgárdának.

... hogy hogy van az románul, hogy szerelem a hársfaerdőből.

... hogy a Snickers szelet legjobb felhasználási módja a következő. Elkészítünk egy adag vaníliapudingot a tasakon feltüntetett módon, csak a szokott cukormennyiséget felére csökkentve. Amikor a puding felforrt, levesszük a tűzről, és belepottyantunk egy Snickers-t, lehetőleg egy nagyobbfajtát ('The Big One') és lehetőleg csomagolás nélkül. Addig kavarjuk, míg a szelet teljesen el nem olvad, a puding pedig karamellszínű nem lesz. Kis tálkákban lehűtve tálaljuk, vendégeink hitetlenkedő bókjait egy-egy szerény mosollyal nyugtázzuk. (Tudsz rosszabbat? sziabence@hotmail.com)

... hogy DJ Tiesto aláfestő zenéje sem tudja a kedd délutáni parlamenti közvetítéseknél élvezhetőbbé tenni az olimpiai megnyitó ünnepség hosszadalmas bevonulási részét. Még a kommentátorok is annyira unatkoztak, hogy egy olyan elszólás sem jött a szájukra, mint pl. az, hogy Gallis Nikos, az egyik lángvivő ?nem szülőföldjén látta meg a napvilágot? (Csisztu Zsuzsa). Micsoda felüdülés volt ehhez képest, amikor végre megjelent Björk egy stadionnyi lepedőbe csavarva!

... hogy Jim Carrey mégiscsak színész.

... hogy a Ráday utcánál és a Liszt Ferenc térnél jobb helyeken is lehet sörözni/kávézni Pesten. A legtöbben már biztos jártak a Nagymező utca valamelyik vendéglátóipari egységében, de akik igazán előre gondolkoznak, már most törzshelyüknek kiáltják ki a Hajós utca (az Opera mögött) egyik kávézóját. Tudom ajánlani pl. a Chagall Cafét.

Ami továbbra is rejtély...
... hogy mivel vesznek rá ennyi, egyébként nagyjából normálisnak tűnő fiatalembert, hogy 5UCK MY D1CK feliratú pólóban égessék magukat. Az évekkel ezelőtt lejárt szavatosságú szlogen-pólók hasonló, fesztiválok közönségének körében különösen népszerű dinoszauruszai között egyetlenegy jogos túlélőt találhattunk idén nyáron, a következő feliratot: Cigány vagyok, nem turista. Ezennel felkérek mindenkit, aki 5UCK MY D1CK feliratú póló birtokában van, vagy egy példányának fellelhetőségéről tudomással bír, hogy a ruhadarab beszolgáltatásának céljából azonnal jelentkezzen a sziabence@hotmail.com címen.

... hogy mit lehet önmagában a homokon élvezni (lásd: Plázs). A homok szép? Nem, csak színtelen por, de a szél felkapja és kavarja a dézsástul fölborult pálmák között. Talán kellemes érzés járni benne? Nem, a napon tűzforró lesz, tehát mezítláb éget, a cipőbe meg belemegy. Esetleg feküdni jó benne? Egy pár percig talán, de aztán az ember söpörgetheti mindenhonnan, főként hajból, szőrből, hajlatokból. Hát hiányzik ez nekünk?

... hogy Joan Miró akkor tényleg tudott-e festeni vagy csak jó a marketingje (lásd: Szépművészeti Múzeum).

... hogy miért pont az O-Zone.

... hogy a budapesti mozikban a Makulátlan elme örök ragyogásán kívül hogy nem sikerült egyetlen nézhető filmet sem bemutatni három hónapon keresztül (lásd: Egy makulátlan elme örök ragyogása).

... hogy buzi-e vagy? (lásd: Sickratman)

... hogy tudnak-e a trolik tolatni.

Kis lépés a nyugati nagytőkének, nagy lépés egy dél-alföldi kisvárosnak. Negyvenedszerre tudósítok már, és most egyenesen a milliók mellől. Diszkrét, de annál izgalmasabb beszámoló könnyűipari nagyágyúk kétnapos tárgyalássorozatáról, amelyben a tudósító szerepét fedje homály - az azonosításra alkalmas részleteket úgyis megváltoztattam. Nem tárgyaltál még egy több hektáros gyár és párszáz munkavállaló sorsáról? Éppen itt volt az ideje. Egyéjszakás kaland egy svájci befektetővel, szocialista-realista stílusban. Tudsz rosszabbat? sziabence@hotmail.com

Definíciók
A gyár: az ötvenes évek sűrűjének terméke. Szinte nagyobb, mint a kisváros, ahova telepítették. Minden szögletes benne. Mindenütt linóleum vagy farostlemez-borítás van. A széles járomcsontú, büszke, de merev tekintetű munkásról készült szobornak vagy tíz verziója található meg csak a főépületben. Okkersárga, sápadtzöld és napszítta világosbarna árnyalatok dominálnak. Ötven éve mindent kézzel csináltak benne, amit lehetett. Ma mindent géppel csinálnak benne, amit lehet. És majdnem mindent lehet. Így aztán mára az itt foglalkoztatottak létszáma harmada annak, mint ami volt egykor. Persze a termelés több tízszerese a korábbinak. Nem boszorkányság: technika. Az egyetlen probléma, hogy a termék nem versenyképes már a piacon.

A hazaiak: hárman vannak. Először is a gyárigazgató, legyen ő Vető úr. A megszólalásig emlékeztet Roger Waters-re a Pink Floyd-ból, ezért kezdettől fogva szimpatikus. Évek óta ő vezeti a gyárat. Egy kicsit tud németül. Ha ő Batman, akkor a hűséges Robin Fekete úr, aki angolul is beszélő közgazdász, könyvelő és minden adatot fejből tud. Ő megszólalás után is hasonlít Dexter apukájára a rajzfilmből, ezért kicsit nevetséges, kicsit félelmetes. A triumvirátus harmadik tagja pedig Horváth úr, a cég jogásza, aki sokat viccel, de keveset fog, szemüvege és dereka viszont vastagabb, mint amit addig lehetségesnek gondoltam, éppen ezért ő nem is hasonlít senkire. De szintén szimpatikus.

 

A vendég: fél napot késik, mert megérdemli. Magánrepülőn érkezik egy közeli magánrepülőtérre. Svájci, a bajsza és a szemüvege diszkrét, hangereje és akcentusa viszont annál tekintélyt parancsolóbb. Az általa beszélt nyelv a német és az angol között ingadozik, de egyiknél sem állapodik meg soha annál hosszabb időre, mint hogy kimondhatná, hogy "Zisz iz nót in zö páccsett! Ájem nát heppi vizzisz!" A nagy hatalmú Winkler úr képviseli a gyár megvásárlását tervező két - még nagyobb hatalmú - német céget.

Feltételek
Ahogy Winkler úr megérkezik, megyünk is ebédelni, éppen delet harangoztak. A munkások ebédlője az első emeleten kb. akkora, mint a Városligeti Műjégpálya. Az ember első benyomása az, hogy az egész üres. De aztán feltűnnek a távolban a szemközti fal melletti négyzet alakú asztalok, vagy nyolc-tíz. Fehér tányérok a szélükön körben kék csíkkal, alumínium evőeszköz, viaszosvászon abrosz. Az asztalok mögött a műlambériában alig észrevehető ajtó. Ez közeledtünkre feltárul, és belépünk a VIP ebédlőbe. Itt csak egy nagy, kerek asztal van, damasztterítővel, normális étkészlettel. Az asztalon sűrű gombaleves gőzölög. Síri csöndben leül mindenki, mer és eszik. Néha valaki csevegéssel próbálkozva Winkler úr repülőútja felől érdeklődik, de ő mindent egyszavas válaszokkal intéz el.

Egyszer csak újabb titkos ajtó nyílik ki hang nélkül, és a résben egy hatalmas fej jelenik meg. A fejet egy mázsás test követi. A cigány szakács, aki egyben pincér is, gond nélkül vállalhatná a dzsinn szerepét az Aladdinban. Döbbenetes termete ellenére hang nélkül közlekedik, és már hozza is a másodikat. Winkler úr szemrebbenés nélkül fogyasztja a nehéznél nehezebb, zsírosabbnál zsírosabb, extraerős, übermagyaros és 100%-ig laktató fogásokat lecsós körítéssel. Aztán egy kávé, és egy óra körül munkához látunk.

A megbeszélés nagyrészt az érzelemmentes Fekete úr és az egyre hangosabb Winkler úr között folyik. Tenyerek az asztalra fektetve, zakók a szék háttámláján, a légkondícionáló kitartóan zümmög a háttérben. Néha megcsörren valakinek a mobilja. Néha a három magyar úr indiszkrét, hangos vagy félhangos magyar nyelvű megbeszélést tart. Vető úr néha nevetve, de beletörődött arccal a fejét csóválja. Winkler úr néha pontosítást kér, és az embernek az az érzése alakul ki, hogy ma reggel még fogalma sem volt róla, milyen gyárat fog megvenni másnapra. Mire mindenki túljut a harmadik-negyedik kávéján, Vető úr keresztet vet luxuskategóriás szolgálati kocsijára és tudomásul veszi, hogy ezentúl bármikor ki lehet őt rúgni. Száznál több dolgozónak még az ősszel megszűnik a munkahelye, de félévnyi fizetésnek megfelelő végkielégítést kapnak és esélyt, hogy az új gyár majd újra alkalmazni fogja őket. Körvonalazódik egy ideiglenes kft., az átállás lebonyolítására. Idegtépő huzavona után megállapodnak, hogy a gyár területén található épületek közül melyik lesz az az egy-kettő, amelyiket nem kell lebontani. Nincs uzsi, nincs frissítő, nincs pihenő, nincs megállás. Kávé van. Aztán amikor a kismutató túljut a tízesen, a felek vizenyős tekintettel úgy döntenek, hogy a további részletekben másnap reggel fél nyolctól kezdődően állapodnak meg. Egy már biztos: a gyár nem vész majd el, csak átalakul.

Záró rendelkezések
Elhelyezés: egy lófarmon a puszta közepén. A bérelt Volvónak csak pár perc, hogy az áthatolhatatlan, fülledt nyári sötéten keresztülrepítsen bennünket. Egyenesen a vacsoraasztalhoz - a tervek szerint legalábbis. A farm tulajdonosa azonban csak a helyi pizza-futárt tudja ajánlani, náluk ugyanis már nincs vacsora. A kis olasz étteremből is már csak üzenetrögzítő válaszol: házhoz szállítás csak este tíz óráig. Marad a dugi Snickers-szelet az elegáns aktatáska mélyéről. A nyakkendők végre meglazítva, de még van egy órányi munka a szerződések átdolgozásával a másnapi aláírásig. Éjfél körül, lefekvés előtt még el-elgondolkodva sétára indulok a határban. Teljes a sötétség, és három-négy eszeveszett kutya fenyegető, több irányból érkező csaholása hallatán visszatérek az egyetlen fény-oázisba, a szállóba. Idő közben a kedélyes Horváth úr szerét ejti, hogy éhgyomorra legurítson néhány felest az ettől minden bizonnyal még hangosabbá váló Winkler úrral. Vető úr elszorult szívvel ül be tizenötmilliós autójába, amelynek napjai már meg vannak számlálva és egy pillantással jelzi a sofőrnek, hogy haza szeretne menni.

A szobámban a franciaágyon az ágynemű az egyik oldalon érintetlen, a másikon meg ott ülök én és ünnepélyesen elfogyasztom a Snickers-t, majd Dj Shadow számokat keresek elő a céges laptop My Music könyvtárából, és a szúnyoghálós ablakon keresztül az éjszakába bámulva meghallgatom őket. A sötétben észre sem veszem, hogy az ablakom alatt hatalmas uszómedence hullámzik. Kicsit odébb ott a karám állva alvó lovakkal, de most ez sem látszik, mint ahogy maga a gyár sem. A szomszéd szobákból már áthallatszik a tárgyalópartnerek egyenletes szuszogása. Résnyire nyitva hagyom az ablakot és én is elalszom.

A téli Balatonról szóló beszámoló pandanjaként most pillantsunk bele a síparadicsomok nyári életébe. A pontos helyszín Val Veny, illetve az olasz, és a francia Alpok. A mormoták ilyenkor nem alszanak, viszont a Mont Blanc / Monte Bianco augusztusban is fehér.

egy
Autóval közelítjük meg a helyszínt. Az olasz rádiók három aktuális kedvence a "Flawless" George Michael-től, Kelis "Trick Me"-je és persze az O-zone-féle "Dragostea din tei". Kivéve természetesen a Radio Maria-t, a Vatikán állomását, ahol, akár egy Monthy Python-jelenetben, a rózsafüzért imádkozzák olasz asszonyok reklámszünet nélkül. Egyre gyakrabban érünk egyre hosszabb alagutakba, ilyenkor a rádió elhallgat. Amikor kibukkanunk, mindig az előzőeknél magasabb hegyek nyújtóznak mindkét oldalon, és mindig egyre közelebb hozzánk. A környező falvak egyre kisebbek, a középpontjukban látható erődítmények egyre robosztusabbak és büszkébbek. Ahogy haladunk előre a völgyben, egyre inkább elmaradoznak a teraszos szőlőültetvények, és nemsokára megpillantjuk az első hófödte hegycsúcsot.

Entréves egy valószínűtlenül bájos falvacska, francia névvel, de még olasz földön. Az első itt fogyasztott helyi specialitás: lardo con miele. Azaz fél centi vastagra szeletelt, szép fehér zsírszalonna, szelídgesztenyével kidekorálva és mézzel nyakonöntve. Pirítóssal fogyasztják. A saját szememmel láttam. (Tudsz rosszabbat? sziabence@hotmail.com)

kettő
Bemelegítésképpen sétálunk egyet a völgyben - körülöttünk mindenki rövidnadrágban és pólóban, természetesen mi is. Kétféle ember van itt. 1. Aki térdzoknit hord és vándorbot van az egyik kezében. 2. Aki fényképez: hegyet, völgyet, patakot, távolba vesző falvat, sziklán sütkérező mormotát, illetve útitársát az előbbiek közül valamelyikkel a háttérben.

Alpinista felszereléssel és tapasztalattal nem rendelkezvén a Mont Blanc-túrára felvonó segítségével kell vállalkoznunk. Entréves 1370 m magasan fekszik. Ami ugye a Kékestetőnél 356 m-rel magasabban fekszik, és itt mégis olyan érzése van az embernek, mintha legalul lenne. Persze ahogy az első menetben megindulunk felfelé, ez az érzés azonnal múlni kezd. Egy harminc személyt befogadó fülkét visz a magasba a kötélpálya, olyan szorosan áll egymás mellett a sok utas, hogy még öltözködni, vagy orrot napkrémmel bekenni sem lehet. Ezt kénytelen mindenki 2173 m magasságban megtenni, ahol, bár még nem indokolt, előkerülnek a hosszúnadrágok és a pulóverek.

A következő felvonóban is állni kell, de ez sokkal kisebb, csak tízen férünk bele. 3462 m-re visz fel, út közben keresztülvágunk egy jó vastag felhőrétegen, megérkezünk az örök hó és jég birodalmába, és megállapítjuk, hogy az alpinisták körében harmincon alul igen divatos a raszta-frizura. Egy fiatalember, aki egy elképesztően nagy hátizsákot cipel, franciául beszél, de nagyon ritkán, és folyamatosan a körmét rágja, a fejéből kinövő szőke hurkákat egy kitágult gumival fogja össze karvastagságú copfba. Harmincon felül inkább a napfény által színtelenre cserzett bőr dívik, és feltűnően sok az olyan férfi, akinek olyan mélyek a ráncai, hogy hegeknek tűnnek. Ettől a második állomástól ők gyalog folytatják felfelé az utat. A közönséges halandóknak egy meglehetősen szűk kifutó áll a rendelkezésükre, hogy sídzsekit húzzanak a pulóverükre és kihógolyózzák magukat egy fennsíkon.

Az élet 3500-on túl
Aztán átszállunk egy még kisebb felvonóba, itt egy fülkébe már csak ketten férnek be, viszont le lehet ülni. Jobbra a Mont Blanc, Európa teteje. Alattunk a francia-olasz határ. Balra pedig egy vidám hangulatú vándortábor: vagy tíz darab neonszínű jurta-sátrat vertek fel a gleccser felszínén azok, akiknek nyilván már nem jutott hely a barátságos kis entréves-i fogadóban. A tábortól néhány méterre több repedés látható a gleccseren, és itt látszik, hogy a jég több tíz méter vastag. Az ide befagyott hó több száz éves. Néhány méterrel odébb mélységes mély szakadékok, éles sziklaszirtek, ember nem járta ormok, kietlen, csendes, lénynemlakta Éj. De itt, itt mellettünk amerikaiak, olaszok, franciák, angolok és még ki tudja kik piknikeznek önfeledten gleccser tetején.

Aiguille de Midi a neve annak a menedékháznak, ami a felvonó felső végállomása is egyben. 3842 m magasan fekszik. Kiszállunk a liftből, félig felgyaloglunk a rövid lépcsősoron, ami az első kilátóteraszra vezet, és zihálva megállunk. A menedékház igazából nem más, mint számtalan kilátóterasz együttese, amelyek között lépcsőkön, függőhidakon és hóba vájt alagutakon keresztül kell közlekedni. A teraszok közepén egy helyiségben vécé, büfé és szuvenírshop kapott helyet. Ez utóbbiban csak olyan tárgyakat lehet kapni, amire vagy havasi gyopárt vagy mormotát rajzoltak, természetesen méregdrágán. Mindenhol kedélyesen beszélgető turisták, harmadrészük ázsiai, de találkozunk ausztrálokkal és indiaiakkal is. A környező sziklafalakon szinte mindenhol mászik valaki föl vagy le, vagy sítalpakon igyekszik lefelé valamelyik gleccserhez, táborba vagy völgybe, esetleg ásványokat gyűjt.

Ez az a hely, amit a Jóisten valószínűleg arra talált ki, hogy ember ide soha be ne tegye a lábát. Van valami perverz ebben a külön civilizációban itt fenn. A ritka levegőben egyszerre van ott az emberiség gőgje és a természet szépsége által kiváltott döbbenet. Nem lehet lelátni a felhőkig.

Örömmel jelenthetem, hogy az elmúlt héten a Red Stripes épségben befejezte kelet-európai körútját! Most viszont mindenki hegyezze a nyelvtudását, mert internetes fordítógépüket latba vetve lefordították a róluk valaha írt leghosszabb cikket magyarról jamaikaira. Ez olvasható alább. Aki ennek alapján elég járatosnak érzi magát a jamaikai nyelvben, a sziabence@hotmail.com címen igényelhet egyszeri Red Stripes hírlevelet, amiben kérdés-felelet formájában derül fény arra, hogy hogyan eszik Iggy Pop, hogy hol szorít Meg White nadrágja (na jó, ezt elárulom most: ott!), hogy miért vált el a Red Stripes két tagja napokkal az esküvőjük után és hogy mi mindenre jó a pillanatragasztó. Szükség szerint zanzásított magyar nyelvű verzió is igényelhető ugyanezen a címen.

Red, white...

THE White Pimps nevu, one - son - one - gal up stateside duo the ezredforduló tájékán scudded be the well it struck me fundamentalizm rock - sounding , readily recognizable glowing felléposzerkók and some of the yet lightening recognizable zseniális videoklip ( for instance. the legós Fella In Love With the Garland képünkön , or the Kate Moss foszereplésével the I Don't Know What to Do With Myself feldolgozásához I was made black - white sztriptízklip ) with the help. The Exit Festival His left hand Fusion stage behind - next to one Norwegian lánnyal mit lánnyal, light diana interviewed , her name is Guri. Black wig there is on it. Glowing trousers and glowing t-shirt. Együttestársa Greg , whose too glowing coverall and glowing hat there is , that under many - many sausages murasztahaj stream underneath. Morning nek and Black nek styles one another. Since they are the Red Pimps. White Pimps - treatments adnak elo , morning style. That this that not jutott másnak previously remember!?

Guri / Morning tell for you , that the she is in their brain neither such long ago leapt who is that godlike sparkle , so eight month ago. Made by one processing , that as much well succeeded , that erelong made one whole their evenings accomplishing repertoire , appropriate necessities , and the website tal. THE appropriate necessities amongst belong to by more between the strictly glowing - white suit , the lábdob at the start of illesztheto Red Pimps logóval supplied glowing - white lollipops memorial puck and one sensitize , too glowing guitar. All this already on the stage compile várja , that begin the concert. Guri and Greg sorry also ask for , the my soul kötik , that jöjjek back the concert after , and betake upwards the your world meaning planks towards managing stairways. Am I kievickélek the hedge mögül and one gigantic rézágyún set make room the stage in the eye.

...it's green
THE White Pimps felállásnak suitably the gal patter , the son he's singing and he played the guitar. Greg on this without compere also , reservation British accent one Jamaica marihuánakofa I know it's realistic hardware to get 'em lounger but smoke 'em if you've got 'em! ") in his voice chanter plus and indicate be the orchestra the single yet decently scanty turnout. THE tumblers Morning Zellweger , the microphone Black White. Ahogy you're into it the first size , than varázsütésre fesztivállátogatók bújnak elo the dumpling , and soon fills the stage pre cobble unloaded square. THE cheer unavoidably spreads. Elokerülnek morning hit punk rock processing also. THE Seven Nation Army t the peace of the world jegyében átkeresztelik One Nation Army ra. THE broadcast to its end Black unbuckle the onto his shoulder the guitar, and the nyakánál fogva the soil vágja , the musical instrument splinter. THE public from this one unbelievable transport comes , and when Morning the lookers-on amongst toss the one drumstick , dement squeeze take beginning. The afoul rockers , punk and rastafarik csomójából once only protrude someone , and the drumstick the aside stresses szédületes pace sprint starts. Ketten also persecutor take , but already too late. Whistle, squeal , salvo , crouch.

Revert the stage behind exclusive in my shoes. Whilst there I'm waiting Gurira and Gregre , three punk present plus the hedge next to , and fierce vitába starts one strikingly pretty and strikingly hep lánnyal aki too the hedge within there is. THE gal one time after step up the stage , the armpit underneath you will the snap guitar neck , retrace the their son , and hands to them. Those diadalittasan , but yes quick léptekkel exit.

THE orchestra euphoria mood square back , congratulate the well succeeded concert. Markedly baldly plus there are stunned the take , and radiating with a face lubickolnak the stardom. Guri the his mouth to the front work deictic and mid ujját , indicatively , that the cheer already the concert before support , after that loudly rear. Someone one with a camera stands next to us , and track the jugate everything movement. Dokumentumfilmet also readied about us " büszkélkedik Guri. Gregnek presentation guitar marker. " where the neck? " interest THE sirrah the onto his shoulder vonogatja , and when go away , betrays , that the public kaparintotta plus someone the missing lumps. Again felnevetnek. "very impassion them , that Greg , do I want it message Black clave the guitar! " tell Guri , after that invites , that escort off them the inns ,since cruise have to , that passover the make room Lajkó Félixnek. Way during negotiate , who in what way he has arrived plus the festivals location , that másnap the Red Pimps in person you will salute Iggy Popot the drome , as well as that one hour múlva meet the nagyszínpad behind VIP at the party.

Very Importation
THE hallways two dour security guard orzi akik only Serbian speaks. Broach intermixed one Dear , middle-aged úrral , whereof soon light , that basszusgitáros the nagyszínpadon lately step up Serbian joint. Of course not know the Red Stripest , but settle , that bemehessek finds them. THE VIP stage two division column. The one sideways hey-day , but whole anigh up can be to see him the nagyszínpadra , where full the Cypress Hill tagjai decrepitate up and underneath rhythms , than the gumilabda. Tother elements the eating , the drinking and the interjúadásnak consecrate the organizers. One another ripen the temporary tévéstúdiók , the sminkjüket regulated riporterlányok , the craned t-shirt kameramannok , the fuben tusarkúban lavírozó miniskirts groupie k and other hurry-up - rotational people többféle igazolvánnyal the nyakukban and armlet the csuklójukon. Only the Red Pimps there is not nowhere.

But everyone supporters and közlékeny , and since appropriate radicalization szétnéztem the otherwise not exaggeratedly commodious VIP - division , where the Red Pimps t already or it's afraid órája not did she see nobody útba igazítanak the hotel towards , that haply interest there. THE get in here nor question: only bulletin the in English too not talking orrel , that whom I'm looking for , for what she is agitatedly smile , flaps university and intromit. THE inn halljában after that ketten also reeve akik the vendégmuvészek well létéért respond. While crispiest divatlapokat humiliating szerelésekben parading guests who - wander next to them , light , that Greg and Guri mára already I'm retired. THE two young kinchin fierce telefonálgatásba starts. Oversights kérik , and do they say that , that várjak. Once only notify , that switch Greg and Guri hotel to his room , and the into my hand pinch one transmitter. Guri tinkle his voice very from afar sound. SHE IS also oversights kéri , and suggest , that másnap találkozzunk again. First-day unfortunately already not I can stay , that way after that emailezésben (my címem: sziabence@hotmail.com) one thousand who to that the time-consuming , whilst again hereabouts not járnak. part Letesszük the shell. Guri lean back the hotel sofa. Greg lights. Am I finds the cronies the DJ sands.

Újabb sztárinterjúval és beszámolóval szolgálhatok: az alany az angol Red Stripes együttes. A helyszín továbbra is az Exit Festival, de most backstage. Aztán a két részletben lebonyolított interjú után fake it til you make it felkiáltással szerb és nemzetközi zenészek és újságírók közé vetettem magam, oda, ahol közönséges halandó nem fordulhat meg. Az olvasókért mindent. A végeredmény alább olvasható.

Piros, fehér...
A White Stripes nevű, egy-fiú-egy-lány felállású amerikai duó az ezredforduló tájékán futott be a jól eltalált fundamentalista rock-hangzás, könnyen felismerhető piros fellépőszerkók és néhány még könnyebben felismerhető, zseniális videoklip (pl. a legós Fell In Love With a Girl - képünkön -, vagy a Kate Moss főszereplésével az I Don't Know What to Do With Myself feldolgozásához készült fekete-fehér sztriptízklip) segítségével. Az Exit Festival Balkan Fusion színpada mögött-mellett egy norvég lánnyal, mit lánnyal, szőke amazonnal beszélgetek, a neve Guri. Fekete paróka van rajta. Piros nadrág és piros póló. Együttestársa Greg, akin szintén piros overál és piros sapka van, ami alól sok-sok hurkányi műrasztahaj hullik alá. Reggae-nek és Black-nek szólítják egymást. Mert ők a Red Stripes. White Stripes-feldolgozásokat adnak elő, reggae stílusban. Hogy ez hogy nem jutott másnak előbb eszébe!?

Guri/Reggae elmeséli nekem, hogy az ő agyukból se olyan régen pattant ki az isteni szikra, úgy nyolc hónappal ezelőtt. Készítettek egy feldolgozást, ami annyira jól sikerült, hogy nemsokára elkészültek egy egész estét betöltő repertoárral, megfelelő kellékekkel, és a redstripes.co.uk website-tal. A megfelelő kellékek közé tartoznak többek között a szigorúan piros-fehér kosztümök, a lábdob elejébe illeszthető, Red Stripes logóval ellátott piros-fehér nyalókára emlékeztető korong és egy preparált, szintén piros gitár. Mindez már a színpadon összeállítva várja, hogy megkezdődjön a koncert. Guri és Greg elnézést is kérnek, a lelkemre kötik, hogy jöjjek vissza a koncert után, és elindulnak felfelé a világot jelentő deszkák felé vezető lépcsőkön. Én kievickélek a kordon mögül és egy hatalmas rézágyún foglalok helyet a színpaddal szemben.

... zöld!
A White Stripes felállásnak megfelelően a lány dobol, a fiú énekel és gitározik. Greg ezen kívül konferál is, félretéve brit akcentusát egy jamaikai marihuánakofa ("I know it's really hard to get 'em here, but smoke 'em if you've got 'em!") hangján szólal meg és mutatja be a zenekart az egyelőre még meglehetősen gyér nézőközönségnek. A doboknál Reggae Zellweger, a mikrofonnál Black White. Ahogy belekezdenek az első számba, mintegy varázsütésre fesztivállátogatók bújnak elő a földből, és hamarosan megtelik a színpad előtti macskakővel kirakott tér. A jó hangulat feltartóztathatatlanul terjed. Előkerülnek reggae slágerek punk rock feldolgozásai is. A Seven Nation Army-t a világbéke jegyében átkeresztelik One Nation Army-ra. A műsor végén Black leveszi a válláról a gitárt, és a nyakánál fogva a földhöz vágja, a hangszer darabokra törik. A közönség ettől hihetetlen extázisba jön, és amikor Reggae a nézők közé hajítja az egyik dobverőt, őrült tolongás veszi kezdetét. Az összegabalyodott rockerek, punkok és rastafarik csomójából egyszer csak kiugrik valaki, és a dobverőt a melléhez szorítva szédületes iramú sprintbe kezd. Ketten is üldözőbe veszik, de már túl későn. Füttyök, sikítás, taps, meghajlás.

Visszatérek a színpad mögötti előkelő helyemre. Amíg ott várok Gurira és Gregre, három punk jelenik meg a kordonok mellett, és heves vitába kezd egy feltűnően csinos és feltűnően bennfentes lánnyal, aki szintén a kordonon belül van. A lány egy idő után felmegy a színpadra, a hóna alá fogja az eltört gitár nyakát, visszamegy a fiúkhoz, és odaadja nekik. Azok diadalittasan, de igen gyors léptekkel távoznak.

A zenekar eufórikus hangulatban tér vissza, gratulálok a jól sikerült koncerthez. Szemmel láthatóan őszintén meg vannak döbbenve a sikeren, és sugárzó arccal lubickolnak a sztárságban. Guri a szája elé teszi mutató és középső ujját, jelezve, hogy a jókedvet már a koncert előtt megalapozták, aztán hangosan felnevet. Valaki egy kamerával áll mellettünk, és követi a páros minden mozdulatát. "Dokumentumfilmet is készítenek rólunk." - büszkélkedik Guri. Gregnek átnyújtják gitárja darabjait. "Hol a nyaka?" - érdeklődik. A pasi a vállát vonogatja, és amikor elmegy, elárulom, hogy a közönségből kaparintotta meg valaki a hiányzó darabot. Megint felnevetnek. "Nagyon feltüzelte őket, hogy Greg, akarom mondani Black széttörte a gitárját!" - mondja Guri, aztán invitál, hogy kísérjem el őket a szállodába, mert menniük kell, hogy átadják a helyet Lajkó Félixnek. Út közben megbeszéljük, ki hogyan érkezett meg a fesztivál helyszínére, hogy másnap a Red Stripes személyesen fogja köszönteni Iggy Popot a reptéren, valamint hogy egy óra múlva találkozunk a nagyszínpad mögötti VIP partin.

Very Important
A bejáratot két marcona biztonsági őr őrzi, akik csak szerbül beszélnek. Szóba elegyedek egy kedves, középkorú úrral, akiről hamar kiderül, hogy basszusgitáros a nagyszínpadon nemrég fellépett szerb együttesben. Természetesen nem ismeri a Red Stripest, de elintézi, hogy bemehessek megkeresni őket. A VIP szakasz két részlegre oszlik. Az egyikből oldalról ugyan, de egész közelről fel lehet látni a nagyszínpadra, ahol éppen a Cypress Hill tagjai pattognak fel és alá ritmusosan, mint a gumilabda. A másik részleget az evésnek, az ivásnak és az interjúadásnak szentelték a szervezők. Egymást érik az ideiglenes tévéstúdiók, a sminkjüket igazító riporterlányok, a kinyúlt pólós kameramannok, a fűben tűsarkúban lavírozó miniszoknyás groupie-k és egyéb sürgő-forgó emberek többféle igazolvánnyal a nyakukban és karszalaggal a csuklójukon. Csak a Red Stripes nincs sehol.

De mindenki segítőkész és közlékeny, és miután megfelelő alapossággal szétnéztem az egyébként nem túlságosan tágas VIP-részlegben, ahol a Red Stripes-t már vagy fél órája nem látta senki, útba igazítanak a szálloda felé, hogy esetleg érdeklődjek ott. A bejutás ide sem probléma: csak közlöm az angolul szintén nem beszélő őrrel, hogy kiket keresek, mire ő zavartan mosolyog, legyint egyet és beenged. A szálló halljában aztán ketten is várnak, akik a vendégművészek jól-létéért felelnek. Miközben a legfrissebb divatlapokat megszégyenítő szerelésekben parádézó vendégek ki-bejárnak mellettük, kiderül, hogy Greg és Guri mára már visszavonultak. A két fiatal srác heves telefonálgatásba kezd. Elnézésemet kérik, és mondják, hogy várjak. Egyszer csak bejelentik, hogy kapcsolják Greg és Guri szállodai szobáját, és a kezembe nyomnak egy telefonkagylót. Guri csilingelő hangja nagyon távolról hallatszik. Ő is elnézésemet kéri, és javasolja, hogy másnap találkozzunk megint. Vasárnapra sajnos már nem maradhatok, így aztán emailezésben (az én címem: sziabence@hotmail.com) egyezünk ki arra az időre, amíg újra errefelé nem járnak. Elbúcsúzunk. Letesszük a kagylót. Guri hátradől a szállodai kanapén. Greg rágyújt. Én megkeresem a haverokat a DJ arénában.

Újdonság! Koncertbeszámoló az ohkult.hu-n! És rögtön egy duplafenekű, mert egymás után lépett fel a Goldfrapp és a Massive Attack az újvidéki Exit fesztivál nagyszínpadán. A különbséget szintetizátorozni lehetett.

Fesztivál fesztivál
Újvidék sok szempontból olyan, mint Budapest. A lakosok minden erejükkel azon vannak, hogy eltüntessék a városból a kommunizmus és a háborúk nyomait. A Duna egyik oldalán alföld terül el, a másik oldal viszont hegyes-dombos, a legmagasabb ponton természetesen várral. És Újvidéknek is megvan a saját zenei fesztiválja, az Exit, csak ők nem egy szigeten rendezik, hanem az előbb említett várban, ami kevésbé elegáns és királyi mint a budai; inkább erődítményszerű, van benne valami vad romantika.

Meg van benne hely egy óriási DJ Arénának, egy nagyszínpadnak meg tizenvalahány kicsinek. A látogató görbe utcácskákat, keskeny hidakat, tereket, mezőket, völgyeket és alagutakat jár be, és mindenhol táncoló emberekre bukkan. A lába alatt a kiürült város, a feje fölött telihold és csillagok, a gyomrában egy szerb fűszerezésű tortilja, a kezében meg egy pohár sör vagy bor. Röviditalokat ugyanis "biztonsági okokból" nem szolgálnak fel a fesztivál területén. A fő szponzor egy ásványvíz, amelyet nemesen egyszerűséggel Voda-nak neveztek el (szintén a Cipőt a Cipőboltból szlogenre emlékeztető módon az általam megvásárolt papírzsebkendő márkája pedig Kendo).

Külföldiekkel alig lehet találkozni, leginkább csak magyarokkal. Az emberek még egy zenei fesztiválhoz képest is meglepően beszédesek, ha hosszabb ideig megállok, rögtön szóba elegyedik velem valaki. Kevés a szétzúzott arc, senki nincs rosszul, hajnali ötkor sincsenek merev tekintetek. Itt leginkább élményekkel lehet feltöltődni, és nem is akármilyenekkel.

Mind arany
Alison Goldfrapp most platinaszőke, a festés kicsit lenőtt. Fekete rucidresszben van, ami direkt véletlenül állandóan lecsúszik az egyik válláról. Éppen a térde fölé ér az extramagas sarkú, szintén fekete lakkcsizma. A combjai ugyanolyan fehér fényt sugároznak, mint a haja. A csípőjét valami perverz eleganciával dobálja egyik oldalról a másikra. "Szerelmes vagyok egy szigorú gépbe" - énekli. A közönség sikít. Hát ez a huszonegyedik századi pop. Jobb, mint álmodni mertem volna.

Azok kedvéért, akik nem ismerik Alison Goldfrappet, meg kell említenünk, hogy a kis hölgy operaénekesnek indult, de szexszimbólum-csodanő lett belőle. Vendégszerepelgetett itt-ott, pl. Trickynél, aztán összefogott bizonyos Will Gregory-val, és Goldfrapp néven csináltak egy befelé forduló, érzékien melankolikus lemezt „Felt Mountain” címmel. Akkoriban még a chill out volt a varázsszó, de 2003-ra a Goldfrapp megújult: a tavaly megjelent "Black Cherry" című nagylemez csak úgy tapicskol a dögös elektronikában, kirobbanóan extrovertált, szinte ízléstelenül táncos kedvű de ugyanakkor a Goldfrapp-re jellemzően fülbemászóan dallamos. A koncerten aztán kapunk ebből is, abból is. De ahogy telik az idő, egyre inkább abból. A lassabb, sejtelmesebb darabokkal kezdték és a végére tartogatták a gyorsabb, dögösebb számokat.

Alison pedig tündököl, lubickol és elkápráztat. Szelíden dünnyög, csábítóan lalázik. Mint ahogy annak idején Prince maszturbálást imitálva játszott a gitáron, Alison fog valami sípoló elektronikus kütyüt, és a body-ja bugyirészéhez dörgöli. A kis szerkentyű mintha fel akarna robbanni, őrületes sivításba kezd. Aztán Alison elénekli a "Yes, Sir, I Can Boogie" kezdetű slágert, majd a hangterjedelmét megvillantva áriázik is egyet-kettőt, csak úgy, szám közben, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, a közönség pedig háromszor összeüti kollektív ezüstcipellőjének a sarkát, és azt kívánja, hogy bárcsak mindig ilyen izgalmas lenne a popzene. Mert akárhonnan nézzük, ez az. Csillog-villog, vicces és kihívó, és nem szól másról az egész, csakis a szexről. Kihívóan butácska, hetykén zavaros, mégis kamaszosan elszánt, eufórikus és legfőképpen minden ízében imádnivaló. Másfél óra elteltével Alison lába előtt összesűrűsödik a tömeg a hatalmas réten és az utolsó szám, a "Strict Machine" refrénjét együtt éneklik vele az eleinte meglehetősen visszafogott szerb fiatalok.

Nem mind fénylik
A közönség már borzasztó türelmetlen, mire jó háromnegyed óra szerelgetés után végre újra elsötétedik a színpad, érkezik a Massive Attack, és az első hangokra azonnal hatalmas tülekedés indul meg a színpad közelében. Néhány félig alélt lányt a daliás biztonsági őrök mentenek ki. Aztán néhány perc elteltével mindenki megtalálja a helyét, és újra a színpad felé fordul - de még mindig semmi. Sejtelmes prüntyögés. További negyed órán keresztül. Többen izgalmukban sikítanak. Még többen, felteszem, unalmukban.

És akkor végre előlép a homályból 3D. Üdvrivalgás. Két tenyerét a mellkasa előtt összeillesztve, szája körül mindentudó mosollyal meghajol. Jobbját felemelve áldást oszt. Mert majdnem másfél évtized elteltével most már ő egyedül a Massive Attack. Már nincs Wild Bunch, nincsenek haverok, nincsen kollektíva, nincs sokszínűség, semmi sem közös, semmi sem szerteágazó, ez már nem hobbi, hanem üzlet. Szebben fogalmazva: egy projekt. Közben a zenészek elfoglalják a helyüket, Horace Andy előveszi azt az énekhangját és azokat csuklásszerű manírjait, amikért már olyan régóta szeretjük, és elkezdődik az "Angel". A hangzás: trip-hopba oltott rock. A hangulat: sokat sejtető, misztikus. Aztán következik a "Karmacoma". A hangzás: trip-hopba oltott rock. A hangulat: sokat sejtető, misztikus. Aztán következik a "Safe From Harm". A hangzás: trip-hopba oltott rock. A hangulat: sokat sejtető, misztikus. Aztán következik a "Risingson". A hangzás: trip-hopba oltott rock. A hangulat: sokat sejtető, misztikus. És ez így megy két órán keresztül.

A ’90-es évek elején a Massive Attack mint tehetséges bristoli utcagyerekek zenei boszorkánykonyhája indult. Mindenki hozta, amije volt, és az eltérő stílusok vegyítéséből zseniális darabok születtek. A tehetséges utcagyerekek évtizedének azonban közben vége szakadt. 3D-ből sztár lett, de sajnos belőle Bono-hoz hasonlóan megközelíthetetlen, fontos, sikeres és bölcs sztár. Akinek mondanivalója van. Aki komolyan gondolja. Aki állást foglal. Akire oda kell figyelni. Akinek nagyon rosszul áll, ha stadionnyi csápoló ember előtt rappeli el a tizenöt éve még utcagyerek korában írt verzéket.

***

Várom Exitet megjárt és Exitet meg nem járt olvasóim levelét: sziabence@hotmail.com. Köszönet a pulzar.hu-nak.

Timinek és Máténak nem ez az igazi neve, ezeket én adtam nekik. De a velük kapcsolatos dolgok közül a legkevésbé a nevük érdekes. Mindketten egykék egy megdöbbentően gazdag családban, többszintes és többféleképpen neurotizáló otthonaik helyett viszont inkább kávézókban, bárokban és egyéb szórakozóhelyeken múlatják a nekik rendelt végtelen időt és pénzt, ráadásul mind a ketten több pasin és szintetikus drogon vannak túl, mint amit el mernénk képzelni. Két éjszakai élet következik. Egyszerre irigylésre és sajnálatra méltók, tettesek és áldozatok, önzőek és nagyvonalúak, idegesítőek és ellenállhatatlanok. Két felnőtt gyerek, akik nem várták a nyarat.

Timi
Hatalmas barna szemek, egy árnyalattal világosabb barna, hibátlan bőr, tétova mosoly, gondosan oldalra fésült frufru, félhosszú copf és mivel szerda van, egy egész visszafogott citromsárga top. Timi őszinte és kedves, lehetetlen lenne rá haragudni bármiért is. Egy kávézóban ül velem szemben. Tíz perce mutattak be minket egymásnak. Már tudom róla, hogy Rákoskeresztúron lakik, annyira messze, hogy egyszer egy taxis nem volt hajlandó egész a házig vinni. "Most akkor gyalogoljak?" - teszi fel Timi a költői kérdést, majd kicsit később bejelenti, hogy felolvassa nekem az SMS-t, amit aznap reggel kapott a volt pasijától. Rosszat sejtve megkérdezem, hogy reggel is már expasi volt-e az illető. Az SMS előtt még nem - válaszol Timi. "Segítettem neki költözni, én vettem neki a bútorokat." Timi tizenhat éves és reggel SMS-ben szakított vele a barátja.

"A tulaj rögtön kinézett magának"

Timi egy olyan világban él, ahol annyira egyforma mindenki, hogy azt az ember már tizenhat éves korában is unja. Egyformák a pasik. Hálátlanok, nem kedvesek és képesek SMS-ben szakítani. Egyformák a csajok is. Timi bosszankodva meséli, hogy a télen egyszer az egyik törzshelyén, a Bedben, tizenketten voltak ugyanolyan márkájú magas szárú, lapos sarkú tornacipőben. A hónapban már másodszor kellett új táskát vennie, mert túl sok mindenkinek volt már olyan. Mert mindenki csak villantani akar, csak a pénz érdekli őket. "Az a lényeg, hogy mit mutatsz." - mondja kiábrándultan. Timi megemlít egy bosszantó esetet: az egyik hétvégén péntek és szombat este is összefutott egy lánnyal (mindenkit ismerek már, mindenhol ugyanazok az arcok vannak), és mind a kétszer ugyanaz a ruha volt rajta. Nyilván semmi pénze nincs az illetőnek, de azért rázza a rongyot. A lakásában is biztos hullik a vakolat. "Az a lényeg, hogy mit mutatsz." Nem tudom eldönteni, hogy Timi szándékosan fogalmaz-e úgy, hogy minden szitkot, amit erre a megcsömörlött világra szór, saját magára is lehessen érteni. Timi nyilván nem ismeri Hernádi Judit nagy slágerét, minden megnyilvánulásának végkicsengése az, hogy ő túl van már mindenen. És ha tíz percig elhallgatja őt az ember, akkor el is hiszi neki. Timi tizenhat éves és reggel SMS-ben szakított vele a barátja, pedig még bútorokat is ő vett neki.

Négy évvel ezelőtt volt először a diszkóban, méghozzá az E-klubban, a tiniknek szervezett szombat kora esti bulin. Az időpontra tekintettel a kedves szülőknek nem volt kifogása, Timi tizenkét éves volt. Mintha egy Murphy-törvényt idézne keserű beletörődöttséggel, úgy emlékszik vissza Timi erre az estére: "a tulaj rögtön kinézett magának". A következő héten persze már nem is a tinipartira hívták, hanem rendes felnőttbuliba. Jöhetett a Home, aztán a Hyperspace, aztán a Bed, a Pacha... És Timi azóta a szóba jöhető összes helyet az unásig kiismerte. Mert azért nem is olyan sok hely jöhet szóba. De a világ többi része, az élet, amit a többi pesti kamasz él, olyan messze van tőle, hogy számára irreleváns, hogy tényleg létezik-e.

Máté
Kedd délután van. Máté már megint szobafogságban vagy mert csúnyán beszélt a szüleivel, vagy mert már megint megbukott valamiből, vagy mert többszázezer forintnyi telefonszámlát csinált, vagy csak mert anyukája sejti, hogy mit csinálna, ha nem otthon lenne, de ez most lényegtelen is, Máté annyira unatkozik, hogy még ahhoz sincs kedve, hogy a budai villa emeleti ablakán keresztül kiszökjön és taxival leutazzon a városba. Egyedül heverészik otthon. Vagy talán van még otthon rajta kívül valaki, de Máténak ahhoz sincs kedve, hogy leellenőrizze. Egyszer csak azt veszi észre, hogy a fürdőszoba padlóján hangyák masíroznak. Fog egy üveg Chanel parfümöt, rálocsolja a hangyákra és öngyújtójával meggyújtja. Ezzel is eltelt egy perc. Máté úgy meséli nekem ezt a sztorit, mintha ő is csak hallotta volna valahonnan. Meghökken rajta, a fejét csóválja, de ugyanakkor szórakoztatónak is találja. Nyíltan és őszintén beszél. Mint egy különösen bizarr közlekedési balesetről a körben álló érdeklődők, úgy számol be a saját életéről. Alig tud rólam valamit, de biztos benne, hogy engem érdekelni fog, amit mondani akar. És tényleg.

"Az egyetlen vízszintes felület a vécédeszka"

Máté szüleinek az előre megállapított összegnél mindig egy kicsivel többet kell fizetniük az iskolának, ha a fiuk megbukik valamiből a gimnáziumban, vagy ha az kerül szóba, hogy kevesebbet volt benn az iskolában, mint egyebütt. Így el lehetett kerülni az évismétlést. Máté úgyis mindent tud már, amire az életben szüksége lesz: ismeri azokat az embereket, helyeket és cégeket akiket kell, csalhatatlan ízlése van, nem lepődik meg semmin, szellemes és gyorsan vág az esze, tud spanyolul és ugyanolyan jól beszéli az angolt, mint a magyart. Az idén végzett a középiskolában. Pár hete, az érettségi időszakban felhívta egy haverját egyik délelőtt az Andrássy útról, hogy segítsen neki beazonosítani az utcát, ahol van, mert annyira be van tépve, hogy nem tud egyedül rájönni. Engem már nem hívogat egy ideje ilyenekkel. Ami, be kell, hogy valljam, valahol rosszul esik.

Timivel szemben Mátéban van annyi kalandvágy, hogy olyan szórakozóhelyekre is ellátogat, ahova háromezer forint alatt van a belépő, és nem lehet kapni Eviant. Így találkozott velem is. Elmondta, hogy a helyen, ahol éppen voltunk, az egyetlen zárható helység a vécé, abban pedig az egyetlen vízszintes felület a vécédeszka. Nem volt fontos, hogy tiszta legyen, pedig Máté más körülmények között nagyon is ad a higiéniára. Egy este alatt párszor eltűnik, és az orrát dörgölve tér vissza. Aztán a bárpultnál szóba elegyedik vele egy nála pár évvel idősebb fiú. Máté nem találja az illetőt vonzónak, neki különben is az idősebbek szoktak bejönni. Azonnal felméri a kettejük közötti különbséget, és néhány mondat után elutasítólag ezt mondja a dramaturgiailag legmegfelelőbb pillanatban és hangsúllyal: "Többet ér a gyűrűm, mint a házatok." A fiú nem veszi a lapot, nyilván azt hiszi, hogy ez vicc volt, és próbál tovább ismerkedni. Kér egy cigit. "Vegyél magadnak." - tanácsolja Máté, akinek a szemében megbocsáthatatlan bűn ilyen nyíltan elismerni más felsőbbrendűségét, még akkor is, vagy különösen akkor, ha éppen róla van szó. A srácnak már nincs több pénze, viszont nagyon rágyújtana. Máté azzal bünteti meg, hogy elővesz egy doboz cigarettát, és rágyújt. Ahogy kihúz egy szálat a dobozból, úgy tesz, mintha véletlenül kisodorna egy másik szálat is, amit hagy leesni a földre. "Az a tiéd lehet." - mondja a fiúnak és otthagyja. A fiú a homlokát ráncolva felveszi és rágyújt. Ő sem érti, és elmegy.

Máté másnap délben már nem fog emlékezni rá, hogy hogyan tették kettesben tönkre egy taxi belsejét, hogy ki is volt ez az illető, akinél aztán délelőtt aludtak is egy kicsit, és hogy megígérte Timinek, hogy majd felhívja, és elmeséli neki az egészet.

Íme egy tíz elemből álló lista arról, hogy mi ígérkezik emlékezetesnek 2004. nyarából. Buli, élmények, utazás, nyaralás, szabadság, szerelem - kettő nem elég! Szeptemberben tessék majd újra elolvasni, összehasonlítani, hümmögni.

1. Ne nézz tévét! Most, hogy a nyári szezon beálltával már a Vészhelyzetnek is vége, egyre kevesebb mentséget lehet találni a képernyő előtt való heverészésre. Ha mégis rajtakapna valaki, gyorsan kapcsolj egy zenei csatornára, és mondd azt, hogy csak arra vársz, hogy megint leadják a Hazakísérlek klipet a Belgától. Rendezte Pálffi Hukkle György. No kompetisön - fényévekkel minden eddigi magyar klip előtt. Végre van értelme a Hazai pálya című műsornak a Viván.

2. Focimeccs kivetítőn! Azért az EB-t mégiscsak meg kell nézni valahol. Mivel otthon tévézni nem trendi, a várost telerakták kivetítőkkel, és más nagy méretű, közszemlére tett képernyőkkel. Irány egy sarki pub, a tömegjelenetek kedvelőinek a PeCsa mellett vagy a Millenáris parkban felállított nézőközpont, a kalandvágyóknak pedig a Nagymező utca és az Andrássy út sarka. Itt ugyanis az illuminált hajléktalanok önkéntes hangulatcsinálóként már órákkal a meccs kezdete előtt lelkes hőbörgéssel üdvözlik még a reklámblokkokat is, ráadásul a közönségtől karnyújtásnyira suhan el a hetvenes troli.

3. Utazz metrópótlóval! Ezt a bizonyos hetvenes trolijáratot bizony be is sűrítette idén nyárra a BKV, tekintettel a kettes metró átépítésére. De vannak rendes metrópótlók is, egyenesen a Volvótól. Ezeken még összepréselődni is élvezet lesz. Vagy ha élvezet nem is, de emlékezetes mindenképpen.

4. Utazz külföldre! Ha idén nyáron nem utazol el külföldre, csak magadra vethetsz. Egy fapados jeggyel a repülőút el van intézve, úti célt és ingyen szállást pedig itt találhatsz magadnak a világ bármely pontjára: http://www.couchsurfing.com

5. Utazz vidékre! Ha másért nem, hát valami nagy buliba. Idén nyáron ugyanis nem Pesten vannak a legjobb partik. A dolognak kétségkívül megvan az a szépséghibája, hogy a szupersztár DJ-k neve nem cseng már úgy, mint néhány éve. Néhány napja pedig Mogyoródon lépett fel a Chemical Brothers.De a Deep Dish pl. júliusban külön magyarországi turnéra indul, amelynek kettő állomása lesz, név szerint Kiskunhalas és Balatonszéplak felső. Ki hitte volna ezt két évvel ezelőtt? (Szívesen fogadok beszámolókat vidéki bulikról a sziabence@hotmail.com címen.)

6. Élményfürödj! Ha egy tisztességes vidámparkot is fölépítenének a környéken, Magyarország még közelebb kerülne ahhoz, hogy egy normális ország legyen belőle. De legalább már az élményfürdős víziparkot a fent említett Mogyoróddal végre kipipálhatjuk. Legalább egyszer el kell menni, és kész.

7. Legyél együtt! Ha nem is feltétlenül egy egész hétig. Az idei Sziget-programok közül a legnagyobb dobás nyilván a Scissor Sisters (lásd illusztrációnkat) koncertje lesz, nagyon szépen kérek mindenkit, hogy tegyen meg magának egy szívességet, és ne hagyja ki.

8. Legyél együtt mással is! Fesztivál nem csak Pesten lesz. Július első négy napjában lehet menni pl. Újvidékre az Exit Festival-t meglátogatni. Nézd csak: http://www.exitfest.org

9. Szimplakertmozi! Szóda Udvar! Ha minden más csődöt mond, akkor még mindig ott van a város két leghangulatosabb helye, természetesen lerobbant, lakatlan belvárosi házak udvarán. A Szóda Udvar pincéjében disco van, az új Szimplakertben pedig mozi üzemel. "A kertmoziban dohányozni nem tilos. Kisállatok és ital bevitele igény szerint." Mert ugye mindenütt jó...

10. Ne aludj! És végül egy júliusi program, ahol a legkeményebbek tehetik próbára magukat. A verseny július 2-án kezdődik, és a résztvevők tűrőképességéhez mérten 2-4 nap múlva végződik. A szabályok egyszerűek: aki elalszik, vesztett. Jelentkezés itt: http://video.freeweb.hu/alvasmegvonas/

Mint arról tavaly már tájékoztattam a kedves olvasókat, minden idők leghányatta-tottabb sorsú androgün csodagyereke, az amerikai JT LeRoy megírta saját, ugyancsak eseménydús gyerekkoráról a világ egyik legjobb könyvét. A címe "The Heart Is Deceitful Above All Things", azaz "Csalárd a szív mindenekfelett", és Gus van Sunt-tól Courtney Love-ig sztárok sorát tette az egykor prostituáltként dolgozó, gyermekkorában többször molesztált, mindenféle poklot és kórházi meg pszichiátriai osztályt megjárt fiú rajongójává. Shirley Manson a Garbage-ból még számot is írt róla.

A könyvből készült filmet most mutatták be a Cannes-i filmfesztiválon. A rendező az olasz Asia Argento, Dario Argento horrorfilm-rendező lánya, aki Sarah-t, JT erősen pszi-chotikus, kisfiánál mindössze 14 évvel idősebb anyját is játssza. A mellékszerepeket alakító színészek között van Winona Ryder, Peter Fonda, Michael Pitt és Marylin Manson. Mindezek fényében valószínű, hogy előbb-utóbb a magyar közönség is láthatja majd a filmet, aminek nyomán talán a könyvet is lefordítják majd. Addig be kell érnünk többheti nyomozásom és emailezgetésem eredmé-nyével: online interjú JT LeRoy-jal. JT először nyilatkozott magyar felhasználásra, ennél exkluzívabbat tehát biztosan nem fogsz olvasni a héten. Következzen tehát, aminek következnie kell: fekete csoki, vörös sző-nyeg, Madonna, Felsőbb Hatalom és punk rock fíling. Aztán nem elfelejteni, hogy hol hallottad először!

Hogy mutatkoznál be egy magyarnak, aki még sose hallott rólad?

JT:magyarul:Szervusz, Jt LeRoy vagyok. Milyen a fekete csoki Magyarországon? (Híres vagyok arról, hogy mennyire szeretem a fekete csokit. A rajongók is szoktak küldeni. Imádom! Olyan nekem, mint a kábítószer!)

Mennyiben különbözött a gyerekkorod attól, amit a filmben fogunk látni?

 JT: A novellákat a kezelés alatt írtam és eltettem, nagyon személyesek voltak és nem azzal a szándékkal írtam meg őket, hogy ki legyenek adva. Asia úgy csinálta meg a filmet, hogy az ne térjen el a könyvtől - a filmkészítés minden lépésébe bevont engem. Az összes érzelem, a lényeg benne van. A lelkem legmélyéből filmezett. A szemem a kamera lencséje. Azért tudta Asia ezt így megcsinálni, mert olyan intim mélységig ismer. Olyan érzés, mintha Asia átváltozott volna Sarah-vá, az anyámmá. És ahhoz, hogy Jeremiah-t is ábrázolni tudja, őt is ismernie kellett. Sok szempontból Jeremiah-val is azonosult, a kisgyerekkel. Az, ahogy oda-vissza tudott váltani, játszott, rendezett és nem bolondult bele, bizonyítja, hogy mekkora művész, mekkora zseni. Miután levetítették a filmet Cannes-ban, kimentem a mosdóba és bőgtem és bőgtem. Amin őszintén meglepődtem, mert azt hittem, fogom tudni majd kezelni a helyzetet. Az egész testem remegett.

Milyen volt Cannes?

JT: Először nem akartam menni. Utálok elmenni, egy nagyon szűk körben érzem jól magam. Egy külföldi utazás akkora élmény, felráz a kis zombi életemből, mert annyi minden új. Még most se dolgoztam fel. Olyan vagyok, mint egy kígyó, amelyik megevett egy egeret, sokáig lehet látni a hasamon a dudort - el fog tartani egy ideig, amíg rájövök, hogy miről mit gondoljak, meg hogy mi volt az egésznek az értelme. Több interjút kellett adnom, mint eddig bármikor, többnyire automata üzemmódban voltam, de annyi jó arccal találkoztam, és mindenki pozitív volt a filmmel meg a munkáimmal kapcsolatban, ami elsöprően jó érzés. Nem tudom, miért, de mindig a legrosszabbra számítok. Az viszont nagyon vicces volt, amikor a Shrek 2-höz mentem végig a vörös szőnyegen. Megvolt a punk rock fíling. Anyám nagyon bírta volna.

Prince állítólag Jehova tanúja, Madonna már Britney-t is beszervezte a Kabbalah Egyházba, Mel Gibson meg csinált egy ultra-erőszakos filmet Jézus haláláról. Te csatlakoztál valamilyen vallási mozgalomhoz?

JT: Madonna küldött nekem Kabbalah könyveket, és fölajánlotta, hogy bemutat a rabbijának, amikor legközelebb Los Angeles-ben leszek. Várom már, hogy találkozzak vele. Sokat tanultam a Judaizmusról, és nagyon sok mindent tisztelek benne. Ez az állhatatosság vallása. Szerintem fontos, hogy az ember valamiféle összeköttetést érezzen a világmindenséggel. Végülis mindig a Felsőbb Hatalom koncepciójának alapeseténél lyukadok ki. Hogy elég annyit tudni, hogy

A) van egy felsőbb hatalom, és

B) hogy az nem én vagyok.

Én hiszek ebben a felsőbb hatalomban, és általában azt mondom rá, hogy Isten. Nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne csináljak belőle büntető, bosszúálló Istent. Nagyon ügyesen tudok úgy csinálni, mintha tudnék Isten gondolataiban olvasni, mintha tudnám, hogy Isten most milyen mérges rám, mindenfélét odaképzelek a fejébe. Nem ilyen Istent akarok. De az a gondolat is nagyon ijesztő, hogy mi van, ha az élet csak események véletlenszerű sorozata. Összecsengések és magyarázatok nélkül. Ettől nagyon meg szoktam ijedni. Időnként pszichotikus is tudok lenni, elkezdem azt hinni, hogy itt a világvége, hangokat hallok, és az egész tiszta téboly meg terror. A végén általában kórházban kötök ki. Jobban elvagyok, ha hiszek abban, hogy valami vezérel. Abban is hiszek, hogy a meghalt rokonaim és őseim most néznek engem odafentről.

Vannak fóbiáid?

JT: Csomót gondolok katasztrófákra. Földrengésekre. Karambolokra. Ez a nehéz abban, ha az ember kinyitja a szívét, annyi mindenki miatt kell aggódni.

Aki kíváncsi az eredeti angol, pár mondattal hosszabb interjúra, az jelentkezzen a sziabence@hotmail.com címen, és megküldöm neki. A könyv miatt viszont ne írjon senki, nem adom kölcsön. Tessék máshonnan beszerezni.

Megirigyeltem a South Park, a Happy Tree Friends, a World's Angriest Dog, Gróf Balázs és a boasas.com sikerét. Ezen a héten tehát szöveg helyett elsősorban rajzoltam. Világpremier: eddig soha nem látott, exkluzív egykockás univerzális képregények vitatható minőségben az ohkult.hu-n! Következzen a Kazinczy-t idéző galandféreg, a szuicid kutyus, a kínvallatásra készülő vakond, a terrorista bika és barátaik. Tudsz jobbat? sziabence@hotmail.com. Tudsz rosszabbat? sziabence@hotmail.com.

 

 

 

 

 

 

Brüsszel - és ami mögötte van. Ezen a héten megfejtjük Európa (egyik) központja néhány nevezetességének üzenetét. Filozófiaturizmus. Aki az alábbiak alapján kedvet érez arra, hogy kedvenc helyének szellemét akár csak néhány sorban megidézze, ne habozzon, írja meg a sziabence@hotmail.com-ra.

Superstar Piss
Ha egyedül vagyok, elmentem volna mellette. Kb. negyven centis az egész. Egy ház sarkánál áll úgy két méter magasan és pisil. Dekoratívnak dekoratív, kedves is, művészi értéke viszont nincsen, nem mondható különösebben szépnek, nem jelképez semmit, nem fűződnek hozzá történelmi emlékek, mindenki rég elfelejtette, hogy hogy került oda, és még csak nem is régebbi, mint bármi egyéb a környéken. Igazából nincsen benne semmi különleges. Néha felöltöztetik mindenféle ruhákba, ahogy az a képen is látható, hogy végre történjen valami. Mert a Maneuquin Piss, akárhogy is nézzük, csak egy pisilő kisfiú. Jelentőségét egyedül az adja, hogy naponta százával fényképezkednek előtte a turisták.

A Maneuquin Piss tehát a turistalátványosságok Paris Hiltonja. Azért híres, mert híres. Azért kell odamenni és lefényképezni, ha az ember Brüsszelben jár, mert mindenki ezt teszi. Azt kell mondani, hogy hm, de mégsem elgondolkodni, és azonnal tovább kell menni. Mert nem férnek oda a mögöttünk várakozók. És különben sincs mit nézni. És nincs min elgondolkodni. Ez a dolgok rendje.

Le Ultimate Hallucinatie
Az Ultimate Hallucinatie egy meglehetősen elegáns kávézó/étterem. A neve megtévesztő, ez nem hallucináció, ez az elveszett Édenkert. Ahol ha rendel az ember egy kakaót vagy tejeskávét, kap hozzá egy szelet belga csokit is. Ahol a pincérbácsi kedélyesen elbeszélget a betérő vendégekkel, viccből többet számol fel, és eltúlzott felháborodást színlel, amikor a vendég somolyogva reklamál. És ami a legfontosabb: minden berendezési tárgy körülbelül száz éves. Azaz szecessziós. Azaz egzotikus, titokzatos, dekadens és gyönyörű.

A bejárat mellett egy fehér pianínó, kipróbáltuk, működik. Elegáns csillárok, finom ívű karszékek és padok, mindenhol zöld és arany, még a mosdóban is indák futnak körbe a falon. A helységek egyszerre tágasak és zsúfoltak, az atmoszféra olyan erős, hogy az ember mintha tényleg látná, ahogy Ádám és Éva meztelenül sétálgatnak a tapéta mintái között, nyomukban a kígyóval.

Párhuzamos univerzum
Az Atomium az 1958-as világkiállításra készült, és kiállítás látható benne ma is. Az atommagokban, azaz a gömbökben találhatóak a megtekintendő műalkotások, és a kovalens kötéseket jelképező csövekben mozgólépcsőn illetve liften lehet közlekedni közöttük. Az egész acélból van. De most már eléggé elkopott, és koszos is.

Mint ahogy elkopott az a jövőkép is, amit az Atomium megjeleníteni volt hivatott. Kb. mostanra kellett volna megvalósulnia annak a jövőnek, amit az ötvenes években elképzeltek. Az Atomium egy utópia, egy jóslat. Az Atomium az ötvenes évek optimizmusának a terméke. Nekünk most abban a világban kéne élnünk, amit ők akkor megálmodtak nekünk. Akkoriban azt hitték, hogy 2004-ben már mindent az olcsó és megbízható atomenergia hajt majd, az űrutazás mindennapos lesz, minden szépen csillogó rozsdamentes acélból készül majd, és a nők valamivel a térd alá érő, színes szoknyában fognak járni. És nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradtság, mert a régi világ elmúlt.

Hogy ebből mi valósult meg, azt tudjuk. És azt is sejtjük, hogy ez baj-e. Mindenesetre érdekes, hogy a jövő már milyen régóta kiment a divatból.

Tengeralattjáró
Útban vagyok vissza Londonba a Eurostar vasút vasárnap kora reggeli járatán. A menetidő két óra húsz perc. Ebből menetrend szerint valamivel több mint 20 percet tölt a vonat a Channel-ben, azaz a Franciaországot Angliával összekötő tengeralatti alagútban. Ez már a XXI. századi Európa. Mindent három nyelven mond be a hangszórókba a "train manager". A szerelvény kívülről hatalmas Mikiegerekkel a Párizs melletti Disneylandet reklámozza, belülről viszont egy magyar Intercity-re emlékeztet. Csak éppen itt minden egyszerre hivatalos és fiatalos, narancssárga, funkcionális, formatervezett, tiszta, puha és visszafogottan jópofa. A vasárnap reggeli időpontra tekintettel alig van utas, de azok mind alszanak. Én is.

Arra ébredek, hogy megáll a vonat. Azonnal megállapítom, hogy még az alagútban vagyunk. Már majdnem visszaalszom, amikor a train manager elnézésünket kéri angolul, franciául és flamandul, amiért "signaling problems" miatt egy ideig nem tudunk továbbmenni. Mindenki fölül az ülésében, és körbenéz. Aztán a jegyét kezdi böngészni, hogy jár-e valami kártérítés arra az esetre, ha késik a vonat (nem írja, tehát valószínűleg nem). Végigmegy valaki az ülések közötti folyosón a vonat személyzete közül, mellkasán névtáblával, és mindenkire bátorítólag rámosolyog azzal a jól begyakorolt, abszolút hiteles üzleti mosollyal, amire Magyarországon tapasztalataim szerint senki sem képes. Fél óra eltelt, elindulunk, de szinte azonnal megállunk megint. Egy pillanatra kihunynak a lámpák, de azonnal újra fel is kapcsolódnak, mint mielőtt a pesti metró beér az állomásra.

Az utasok egymásra néznek. Mindenki nyugodt, és a fent leírt mosolynak egy amatőrebb verziójával közli azt a többiekkel, hogy ő sem fog pánkba esni. Egy óra eltelt. Senki nem esik pánikba. Viszont valószínűleg mindenki elgondolkodik, hogy ez benne lesz-e az újságokban. Aztán szép lassan újra visszaalszunk. Egy zárt vonatban ülünk kilométerekre mindentől. Ez már nem Franciaország, de még nem is Anglia. A tenger alatt állunk egyhelyben. Alszunk egy vaksötét alagútban. Nem működnek a mobiltelefonok. Elvesztettük a kapcsolatot a szárazföldi irányítóközponttal. És az üzleti mosolyra is csak a személyzet képes. Ez már a XXI. századi Európa.

(U.i.: Másfél óra késéssel végülis megérkeztünk a Waterloo pályaudvarra.)

Következzen akkor egy-két izgalmas személyiség, akikkel másfél heti londoni tartózkodás alatt volt szerencsém összefutni. A jövő héten előreláthatólag Brüsszelből jelentek majd.

Björk
A The Ghetto nevű lepukkant szórakozóhely előtt állok sorban egy pisiszagú belső udvarban. Mivel egy jó háromnegyed órát kell várni, hogy az ember bejusson a Nag Nag Nag fantázianevű buliba, és a többiek már benn vannak, jobb híján Hamster Boxot játszom a mobilomon, hogy elfoglaljam magam. Az izgalmas végkifejletnél a mögöttem álló két francia fiatalember is a telefonom kijelzőjét kezdi figyelni a vállam fölött, és gratulálnak, amikor sikerül megdöntenem a saját rekordomat. Aztán megkérdezik, hogy láttam-e, hogy Björk éppen az előbb ment be itt előttünk. Ez az osztályrészem tizenegy évi rajongás után, gondoltam magamban, csak úgy elmegy mellettem, én meg észre se veszem.

Persze a buliban hamar vígasztalódom: hemzsegnek a különböző színű bundesliga-frizurák, az agyontetovált fiatalemberek, akik póló helyett a felsőtestük köré bogoztak egy darab madzagot, citrom- és narancsárgára festett szemű lányok, megszólal a Pump Up the Jam a Technotronictól, és szinte azonnal megtalálom, akiket kerestem. Nem nagy hely ez a Ghetto. Aztán egyszer csak táncra perdül mellettem egy aranyos kis fekete hajú kislány földig érő ruhában, a copfjába textilből készült színes virágok vannak belefonva. Igen, tényleg ő az. Egy pár percre meg kell támaszkodnom egy oszlopnál, és koncentrálok, hogy ne rohanjak azonnal oda, hogy aláírassam vele a farmerdzsekimet. Aztán vettem egy sört. Björk egész estére maradt, és szemmel láthatóan legalább olyan jól érezte magát, mint én.

(Három nappal később Tricky-t, Björk egykori kedvesét, a trip-hop fekete fenegyerekét pillantjuk meg a Portobello Road közelében. Egy nejlonzacskót cipelt, mintha éppen a közértből jött volna, de homályos tekintetéből ítélve valószínűleg nem ez volt a helyzet.)

Joanna és Neil
Amikor utoljára találkoztam velük, még főnök és asszisztens voltak, a múlt héten közös lakásavató bulit tartottak. Joanna részletesen elmesélte a lakópark történetét. Eredetileg gyárnak épült, meghozzá gyufagyárnak, a klasszikus kapitalizmus tombolása közepette. Ennek megfelelően csak nőket és gyerekeket alkalmaztak, mivel kisebb ujjakkal könnyebben lehet gyufát gyártani. Csak sajnos a foszfor a bőrön keresztül is felszívódik, és igen kellemetlen mérgezést okoz. Ennek megfelelően a környéken lakó munkásnők krónikus anyagcsereproblémákkal küszködtek, sokszor hánytak. És mivel a szervezetük tele volt foszforral, a hányásuk foszforeszkált a sötét és ködös sikátorok mélyén. Az egyik elhunyt munkás szelleme a mai napig kísért a lakóparkban, ahol a vöröstéglás épületek között zölden világító hányások helyett most szökőkutak és patakocskák csörgedeznek, és kis táblák jelzik, hogy ki merre lakik.

Mi még egy olyan fázisában hagytuk ott a bulit, amikor a kísértetek előfordulásának viszonylag alacsony az esélye. Viszont addig is Neil megmutatta, hányféle színű neonnal lehet bevilágítani a galériát, Joanna elmesélte, miért praktikus a kádat a buli idejére vízzel feltölteni (nem alszik el benne senki), meg hogy honnan származnak a falat díszítő több négyzetméteres Ellen von Umwerth-nyomatok (természetesen meztelen nőket ábrázol mindegyik, minta képünkön), és elénekeltem a házigazdákkal a Something Stupid című slágert a házi karaoke-berendezés segítségével, sokkal meggyőzőbb előadásban, mint annak idején Smidt Vera és Szikora Róbert.

Anni-Frid, Björn, Benny és Agnetha
Az Eurovíziós dalfesztivál Angliában legalább olyan nagy esemény minden évben, mint nálunk Orbán Viktor országértékelő beszéde. Illetve nagyobb. A fesztivál estéjén minden nyilvános tévéállomást az Eurovízióra kapcsoltak, sőt, volt, ahol nagyméretű kivetítőt állítottak fel a dalfesztiválra éhes nagyközönség részére. Ugyanennek az eseménynek köszönhető, hogy az ABBA már megint mindenütt ott van. Velük ugyan személyesen nem sikerült találkoznom, de valamiféle formában úton-útfélen beléjük botlik az ember.

Nagy siker ugyanis a Westenden az ABBA-musical, a Mamma Mia! Pár éve, az ú.n. alternatív/indie zene hegemóniája után újra divat a pop, és a gombamódra szaporodó pop-esteken egyre több punkfrizurás, szakadt farmeres fiatal ropja szombatonként egy-egy ABBA-slágerre. Nekem speciel egyszer a Money Money Money-hoz, egyszer pedig a Waterloo-hoz volt szerencsém, és az utóbbi nem véletlen. Idén 30 éve nyerte meg az ABBA az Eurovíziót a Waterloo-val, és a héten újra kiadták a kislemezt. Most aztán izgatottan várja mindenki, hogy sikerül-e 30 év után újra a slágerlista csúcsára röppenniük. Ha valakinek az angol hagyományokhoz híven fogadni lenne kedve velem, írjon 2004. május 23-án éjfélig a sziabence @hotmail.com -ra, és megállapodunk. Mert szerintem nem lesznek elsők, de a top 5-ban benne lesznek.

Nemzetközi kitekintés következik. A nemzet, amelyik közé jelenleg van szerencsém kitekinteni, az angol. Tudósítás egy olyan ötvengépes londoni internet café mélyéről, amellyel szemben ma este a Rapture együttes lép majd fel, és ahol a háttérben lassan 3 órája szólnak Bryan Adams legnagyobb slágerei.

Rajongj
Elég volt egy pillantást vetni a napilapok címoldalára aznap, amikor megérkeztem. Talán a Financial Times volt az egyetlen, amelyik nem azt tárgyalta szombati vezércikkében, hogy hogyan végződött a Jóbarátok utolsó része. Errefelé ugyanis csak pár hónap múlva sugározzák majd ezt a túldimenzionált 30 percet, ezért az újságok megírták, hogy mi volt Amerikában a tévében.

Az utcákon a plakátok túlnyomó része szupermarketek helyett sztárokat népszerűsít. A buszok oldalán, a metróban, a lámpaoszlopokon, mindenhonnan egy sztár néz le a járókelőkre. Akciós termékek helyett errefelé úton-útfélen Tom Cruise-ba, Alanis Morrisette-be, Judi Dench-be, Jim Carrey-be vagy Prince-be botlik az ember. A ma délelőtti tingli-tangli telefonos vetélkedő kérdései között ezeket is feltették a legegyszerűbb történelmi és földrajzi kérdések között:

1. Mi volt az ollókezű fiú keresztneve Tim Burton 1990-es filmjében? és
2. Ki játssza Elle Driver szerepét a Kill Billben?

Szabad a gazda? sziabence@hotmail.com. Ez itt olyan, mintha otthon azt kérdeznék, ki írta a Füstbe ment tervet.

A szupermarketben tegnap szóba elegyedtem a pénztáros fiatalemberrel. A Fülöp Szigetekről származott, és lelkendezve mesélte nekem, hogy fizetett már nála Jamie Oliver és Rachel Stevens is (az egykori S Club 7 együttes tagja, aki a képen is látható).

A Baker Streeten a Sherlock Holmes relikviákat árusító üzlet mellett van egy Beatles-re szakodott bolt, és egy Elvis-áruda is. Ez a rajongók országa.

 

Másról
Anglia tehát elsősorban másról szól, nem saját magáról. Hogy mostanából például mikről, arra nézvést álljon itt két példa.

Először is idén nyárra Brazília hivatalosan a Legmenőbb Ország az angolok szerint. Foci, kávé, szamba, Az Isten városa, havaianas papucsok. A Selfridges áruház, amint a képen is látható, az egész hónapot Brazíliának szenteli, és többek között a bejárata fölé állította Jézus riói szobrának háromemeletnyire kicsinyített mását. Aztán hogy mennyire szerencsés ötlet egy bevásárlóközpontot egy jó tízméteres Jézussal díszíteni, azt mindenki döntse el maga.

Nagy népszerűségnek örvendenek errefelé újabban a bolondgombák, amik, mint tudjuk, hallucinogéntartalmuknál fogva képesek arra, hogy a kedves vevőt Alíz módjára megutaytassák csodaországban. Ezeket a gombákat itt, kábítószertartalmuk ellenére nem tilos árusítani. Frissen legalábbis nem. A város kellős közepén, az Oxford Streeten is vannak egyébként ruhaforgalmazásra szakosodott üzletek, amelyekben most Magic Mushroom is kapható. Van egy befőttesüvegekkel ízlésesen megrakott kis polc az egyik sarokban, esetleg egy komplett kis spájz, mindegyik üvegben egy-egy helyes gombácska, mintha az általános iskolák számára készített biológiai albumok lapjairól kerültek volna oda. Csak ezek igaziak. Mármint a gombák. Ami utánuk következik, az nem.

Lehet drága, de jobb, ha olcsó. Lehet új, de jobb, ha régi. Lehet pöttyös, de jobb, ha csíkos. Egyvalami nem lehet: egyszínű. Bevezetés a félbehagyott sérók és popslágerek világába. Kiegészítők minden mennyiségben. A Lollipop partik közönsége megmutatja, mitől döglik a légy. Nincs vita, a legjobban fazonírozott könnyűzenei eseménnyel van dolgunk. Következzen néhány a leginkább eltalált összeállításokból. Köszönet a képekért a http://www.electroclash.hu-nak, ahol ezeken kívül még nagyon sok ilyen látható, és a bulival kapcsolatban is minden kiderül, hála továbbá Galvatronnak és Brainticketnek, akik a fotókat készítették.

1. Ha szemüveg, akkor legyen vastag keretes, lehetőleg színezett üveggel. A tanárnéni-feelinget vigyük el kicsit Oláh Ibolya irányába egy jól vágott frufruval. Előbb vegyünk fel egy hosszú ujjú pólót, majd arra egy rövidet. Csalhatatlan arányérzékünkkel adagoljunk a feketéhez egy kis rikító rózsaszínt. A műanyag fülbevaló mellé a két karkötő és a bőröv már csak hab a tortán.

2. Járjunk szórakozóhelyekre olyan együttesek pólóiban, amelyek rég kimentek a divatból, feloszlottak vagy megszűntek, vagy amelyek zenéjével a partin kizárt, hogy találkozzunk! A képen egy helyes megfejtést láthatunk: Rolling Stones. De volt, aki a Manowar együttes pólójában jött el erre a popestre. Aki fel tud ajánlani a részemre egy New Kids on the Block pólót, kérem, jelentkezzen a sziabence@hotmail.com címen.

3. Két dolgot kell kiemelnünk. Egyrészt a mikiegeres pólót. A rajzfilmfigurák köztudomásúlag szeretik a bulikat. Sose hagyjuk őket otthon! Másrészt: a jobbra látható hölgy frizurája nem azért imádnivaló, mert kétszínű a haja. Hanem mert a feje tetején rövid és a forgónál hetykén feláll. Ki gondolta volna, hogy Lolka és Bolka egyszer követőkre akadnak majd a divat világában?

4. Még egy rajzfilmfigura! Még egy vadító frufru! Még egy gin-tonic!

5. Aztán nézzünk egy-két csíkos csodát. De figyelem! Nem csak a felső lehet vízszintezve! Nyertes még: csíkos szoknya (esetleg egy felsőből átalakítva), csíkos térdzokni vagy harisnya (lábbelinek válasszunk hozzá ízlés szerint bakancsot vagy körömcipőt), hosszában csíkos rocksztárnadrág (lehetőleg trapéz).

6. Dehát mit csináljunk, ha idén valahogy az összes csajnak ez a haj áll a legjobban? (Nem muszáj feketének lenni hozzá.)

7. Ez a kockás ing még szolid is lehetne, ha a felső pár gombot a fiatalember nem felejtette volna el begombolni. De így, hogy még egy szegecsekkel kivert csuklóvédőt is fölvett hozzá, a haja viszont pajkosan borzas, a végeredmény a szexisen felsőtagozatos Britney fiú megfelelője lesz, egyszerre ártatlan és perverz. Zseniális.

8. Karib-tenger, Johnny Depp, kardok, fülbevaló, halálfej, hamis gyöngysor, fekete haj, jó csajok… A kalóz-tematika legyőzhetetlen, és addig nem fog kimenni a divatból, amíg a Mayo Chix vagy a Paris Boutique meg nem kezdi a fél szem letakarására alkalmas fejkötők forgalmazását.

9. Az úr keze éppen be volt gipszelve, de az nem látszik a képen. A hölgy kezén viszont, igen, egy pasztellrózsaszín harisnya látható. Na nem mintha ezzel a huncut mosoly és a lefegyverzően csillogó szemek mellé érdemben még bármit is hozzá lehetne tenni.

10. Egy igazi discopunk. Még a ruhatár-bilétából is ékszert csinál: tessék csak megnézni, ott fityeg a bal csuklóján. És egy meztelen nő van a pólóján. Ja, és a második öve ugyanolyan, mint az egyik karkötője.

A SziaBence! szívén viseli olvasói sorsát. Hogy minden a lehető legjobban menjen, életvezetési tanácsokkal szolgálok ezen a héten.

> Ha még nem láttad a "Passió"-t, ne is nézd meg. Inkább vitatkozz róla hevesen egy internetes fórumon, sokkal érdekesebb.

> Ha véletlenül találkozol egy buliban egy vadidegen, de jófej olasszal, kérd el az emailcímét. Levelezgessetek két és fél évig, amíg fel nem dobja azt az ötletet, hogy nemsokára akkor meglátogatna. Mondj azonnal igent. Az olasz el fog jönni, és még a napi 4-5 órát is sajnálni fogod az alvásra, amíg itt van. Csak azért mondom, mert kipróbáltam.

> Takarékoskodj! Heteken belül kaphatóak lesznek Madonna augusztus-szeptemberre tervezett, Re-invention névre keresztelt turnéja európai állomásainak meglátogatására feljogosító jegyek. Nem olcsó mulatság lesz, hanem drága, és minden valószínűség szerint külföldre kell majd utazni érte. Az amerikai koncertek némelyikére mindenesetre kevesebb mint egy óra alatt eladták az összes jegyet.

> Szaladj le az éjjel-nappaliba, és kérj egy doboz Felföldi's Mouse Teeth cukorkát (nem vicc, ez van ráírva: Felföldi's). Kicsi, sajt-designos dobozban van. Rajta egy egérke. És ki hitte volna? Apró, éles, fehér, gyümölcsízű fogacskák vannak a dobozban. A Harry Potter-es mindenízű cukor óta láttam még ilyen beteg édességet. Egy százasba se kerül.

> Próbálj meg május 7-ig rájönni, hogy hol van a CNC-csarnok. Állítólag ott fog aznap este James Lavelle fellépni. (FYI: James Lavelle egy angol DJ, az U.N.K.L.E. együttes egyik fele, és mindig sokkal jobb zenét játszik, mint gondolnád.)

> Segíts idegesítő, egy kifejezésben többször ugyanazt ismétlő szavakat, fordulatokat keresni. Például: lábpedál, "ha és amennyiben", fadeszka, hátgerinc, "ha van rá mód és lehetőség", hajsampon. Eddigi kedvencem a következő szalagcím a Blikkből: "Lakáshitelek: 15 millió a felső plafon!" További gyöngyszemeket a sziabence@hotmail.com-ra várok.

> Egyik este vegyél ki egy szabadon választott musicalt a kölcsönzőből! Végülis tavasz van, vagy mi.

> Harcolj minden lehetséges fórumon a családellenes Disney cég terjeszkedése ellen! A rajzfilmmogulok, nyilván, hogy a gyerekeket alattomos módon szüleik ellen hergeljék, szinte csak árvákat szerepeltetnek meséik hőseiként. Sehol egy Disney-hős, aki teljes családból származna. Mi az üzenet? Ha szüleid vannak, nem lehetsz menő. Íme egy hevenyészett lista a tíz leghíresebb Disney-árváról:

1. Simba (gonosz nagybátyja azt veteti be vele, hogy miatta halt meg az apukája, Simba meg bánatában kukacokat eszik, ahelyett, hogy ő lenne az oroszlánkirály)
2. Aladdin (annyira árva, hogy az egész családja csak egy majom)
3. Jázmin hercegnő (csak apja van, ráadásul Aladdinba lesz szerelmes)
4. Ariel (neki is csak apja van, de azt is otthagyja, hogy hableányból csajszi legyen)
5. Quasimodo (szintén tök árva, és még kurva ronda is)
6. Belle (sehol egy anyuka, akitől a fruska szépségét és a szörnyetegek iránti vonzódását örökölhette volna, apukáját diliházba zárják)
7. Hófehérke (árva lesz, majd mostohaanyja az életére tör)
8. Herkules (neki elvileg az egyik szüleje egy isten, de mégis kénytelen árván, parasztsorban tengődni)
9. Pocahontas (folyton kísérti halott anyja szelleme, amikor faleveleket lát)
10. Hamupipőke (anyja halála után apjának a szeme se rebben, amikor a mostoha kvázi rabszolgasorba taszítja Pipőt, aki így már kénytelen lesz egerekkel barátkozni)

> Állíts oda egy jó színház elé este hatkor, kérj állójegyet, csapj le a késők ülőhelyére és nézd meg az előadást olcsóér. Haladók szakmai jegy beszerzésével is próbálkozhatnak, ahhoz kicsit nagyobb arc kell.

> Egy csillagos éjszakán kérj meg valakit, hogy mutassa meg neked a Nagy Nyári Háromszög csillagképet az égen. Már látható!

Ezen a héten a SziaBence! hasábjain: befektetési tanácsadás! 1980 májusában jelent meg a FACE magazin első száma. Az idén májusi szám, úgy néz ki, az utolsó lesz. Ha másért nem, egyvalamiért tehát biztos érdemes megvenni ezen a héten a FACE-t: néhány év(tized) múlva többszörös áron lehet majd túladni rajta az eBay-en. Persze nekem eszem ágában nem lesz eladni. Mindjárt el is magyarázom, hogy miért.

A hosszútávfutó magányossága
Bizonyos Nick Logan fogta az összes spórolt pénzét, és 1980-ban alapított egy magazint, amit csak és kizárólag a széles értelemben vett popkultúrának szentelt. És azóta van a FACE. Vannak férfi és női magazinok, divatról meg művészetről szólóak, zenei vagy filmes témájúak, van kutyatartóknak, van macskatartóknak és van rejtvényfejtőknek, van a gazdaságról és politikáról és van a FACE. A FACE a világon az egyetlen igazán uniszex magazin (lásd képünket).

"I've heard of unisex - but I've never had it" (Monty Python)

A FACE egy teljesen külön pályán játszik, komoly versenytársai soha nem voltak, konkurenciája egyszerűen nincsen. A FACE fedezte fel a világnak többek között Kate Mosst, a modellt, Liv Tylert, a színésznőt, Terry Richardsont, a fotóművészt és Zadie Smith-t, a "Fehér fogak" íróját. A legnagyobb szupersztárok mellett interjúvoltak már meg résztvevőket egy közép-afrikai modellversenyen, olyanokat, akik elaludtak egy buliban, több rajz- és bábfigurát is (pl. a Teletubbie-kat, a szakácsot a "South Park"-ból, vagy a két öreg bácsit, akik az erkélyről nézik a "Muppet Show"-t), metróvezetőket, egy pasit, akinek az az állása, hogy szexet keres az interneten, és a nyolcvanas években George Michael véleményét is megkérdezték a bányászsztrájkról. Ja, tavaly októberben meg benne volt az Ohkult kétfejű macija. És itt jövök bele a képbe én. Illetve nem is itt, egy kicsit korábban.

Be a szervezetbe!
1996-ban lehetett, hogy anyukámat elkísértem a British Council könyvtárába. Amíg várnom kellett, levettem a polcról azt az újságot, amelyik a legjobban nézett ki. Egy év múlva már kínos rendszerességgel zarándokoltam vissza minden hónapban, hogy azonnal elolvashassam a legújabb FACE-t. Nem olvastam mást, mint ahogy most se nagyon olvasok - a FACE-hez képest minden olyan szürkének, visszafogottnak és ötlettelennek tűnik. Aki tud ellenpéldát, kérem, írja meg a sziabence@hotmail.com-ra. Mik az olvasandó hazai sajtótermékek?

Pop!

Sose készültem újságírónak, de a FACE felhívására csak írtam nekik egy cikket 2003 márciusában. Volt annyi humorérzékük, hogy közölték, és aztán meg is hívtak magukhoz látogatóba. Sok minden másként történik, ha ez nem így lett volna. Mindenekelőtt: nem lenne ez az oldal. De nem is bombázom heteken keresztül Fekete Ernőt és környezetét emailekkel interjúért könyörögve. Nem beszéltem volna telefonon a Donkey Kong videojáték világbajnokával és nem tudnám, kicsoda Seth Green. De a FACE végleg a szívügyem maradt, hogy az Első Emeletet idézzem. A FACE készítőinek csak elenyésző száma ül a londoni irodában. Náluk sokkal többen vannak az olyanok, mint én. Mindegyikünk szinte véletlenül került oda, a többségünk nem a médiában dolgozik. A világ szinte minden zugában van már egy FACE-kém, aki egy erre létrehozott internetes rendszer segítségével jelenti, ami a világnak abban a részében történik. És aztán mindenki együtt kiválasztja, hogy mi ebből a legérdekesebb - bár az utolsó szó kétségkívül a londoniaké. Ez ment egészen mostanáig.

Ez az ARC lesz a végső
A FACE egyszer már majdnem tönkre ment, miután 1994-ben Jason Donovan beperelte egy cikkért, amely a bíróság szerint olyan célzásokat tartalmazott, amiből egy átlagember arra a következtetésre juthat, hogy a cikk írója nem hitte el, amit Jason állít (azt állította, hogy a híresztelésekkel szemben mégis a lányokat szereti). A csillagászati összegű kártérítés jó részét az olvasók dobták össze. Most, éppen tíz évvel később, egyszerűen úgy döntött a tulajdonos, az emap cégcsoport, hogy megelégelte, hogy a FACE nem hoz elég pénzt a konyhára. Rögtön mindenki mindent lemondott, abbahagyott és felfüggesztett, az éppen befejezett májusi számot beküldték a nyomdába, és most minden lélegzet visszafojtva.

Az emap-nek sem a legkifizetődőbb ugyanis, ha egyszerűen megszüntetik a magazint. Megpróbálják eladni. A következő két hétben dől el, hogy akad-e megfelelő vevő, és ha igen, akkor ő milyen formában kívánja majd folytatni a FACE-t. Befektetési tanácsom: Ön ne jelentkezzen vevőnek. Bár még mindig több tízezer olvasója van Angliában és a világ minden táján, a FACE továbbra sem ígérkezik az évszázad üzleti vállalkozásának. Tessék viszont drukkolni és olvasni a FACE utolsó számát, a 2004 májusit. Vagy akinek ehhez valamiért mégsincs kedve, kapcsolja a tévéjét egy zenei csatornára, és várja meg a "Musicology" című klipet. Nem fogja megbánni. Amit kétszer is előre jeleztem az elmúlt hónapokban, végre bekövetkezett. A FACE ugyan eltűnt, de Prince visszatért. És ennek azért szerintem ők is örülnek.

Távol művészektől és híres emberektől, távol a sziabence@hotmail.com-tól, távol mindentől, amiről eddig itt szó volt, van egy hely, ahol az idő szeptemberben megáll. A Balaton, vagy legalábbis ahogy a legtöbben ismerik, mostanában éppen R.E.M. fázisban leledzik. Édes melankólia, kihalt utcák, Hawa pizza, üvegházhatás és telihold egy hangulatos tavaszi szombaton.

Napsütötte kísértetváros
Ez egy egy kilométernél hosszabb, nyílegyenes utca. Párhuzamos a Balaton déli partjával. A páros oldalon lévő telkek túlsó végében a nyolcvanas évek végéig nádas volt, de aztán a helyi tanács lekerítette és kiirtotta a nádasokat, felszámoltatta a romantikusan védett kis stégeket, odavitetett elképzelhetetlen mennyiségű földet, így a Balaton most már ötven méterrel beljebb kezdődik, és mindenki számára ingyenesen élvezhető. A szabadstrand kék vas-fa lépcsői a partra kihúzva vészelték át a telet (a vízzel érintkező részeken rászáradt alga). A Tó büfé fedett teraszán színes vizibicikliket tornyoztak fel, úgy, hogy az egészen át van fűzve egy hosszú vaslánc, ami pedig a büfé szintén vas oszlopához van lakatolva. A vendéglátóipari egységek tábláira még a tavalyi kínálat és árlista van felírva, jól bírta az alkoholos filc. Minden magyarul és mellette németül, általában hibásan. Az egyik pizzaárus táblája Hawai pizzát kínál. Igen, egy i-vel. Amit nyilván az i melléknévképzőnek gondolt a kedves feliratkészítő, mert a "német" fordítás ez: Hawa pizza.

A vízben nincsenek fürdőzők, nincs labda, nincs úszógumi, nincsenek hajók és egyelőre még sirályok sincsenek. Hattyúk már igen: ha megjelenik valaki a parton, egy kis kenyér reményében rögtön odaúsznak. A kikötő is üres, a parton tétlenül várakoznak a vitorlások és a daru, amivel ősszel kiemelték a hajókat a Balatonból, és amivel egy hónap múlva megint vízre bocsátják majd őket. A viharjelző lámpa sincs bekapcsolva. A szabadstrand most tényleg szabad: teljesen üres, ameddig a szem ellát. Márpedig nagyon messze ellát. Órákat kéne várni, hogy a város központjában lakó helyiek közül harci kutyáját futtatva megint erre vetődjön valaki.

De térjünk vissza az irdatlanul hosszú utcára. Nyáron mindkét oldalán folyamatos sorban parkolnak az autók, a közlekedési dugó délelőttönként garantált. Most ötpercenként húz el egy terepjáró, természetesen a megengedett 30 km/h többszörösével. Ők is valószínűleg csak úgy autózgatnak itt. Száznál jóval több ház van ebben az utcában, körülbelül tízben lakik valaki. A többi vagy hangulatos kis villa, amiről a "Zimmer frei" feliratot télire vagy beszedték vagy nem, vagy szocialista-realista stílusban SZOT-üdülőnek épített, most olcsó szállodaként funkcionáló többemeletes üdültetőszörnyeteg, amelynek a lépcsőházában egész télen ég a villany. Szeptemberben fölkapcsolja valaki, májusban leoltják.

Csak a hetes úton elhúzó olasz kamionok zaja szűrődik ide a távolból, egyébként csönd van. Békésen süt a délutáni nap. A non-stop vegyesbolt zárva. Minden redőny leeresztve, minden zsalu és spaletta csukva. Az udvarokon mindenhol egymásba illesztett nyugszékek. Néhol egy-egy vitorla nélküli vitorlás, esetleg takaros kis csónak egy gördíthető állványon. A barna-sárga kavics halmocskákba összegereblyézve a kerti ösvényeken. A tuják ágai szétdőlve, letörve, nyilván a hó tette tönkre őket még januárban. A patinás házakon feliratok, amik csak ilyenkor láthatók, mert a vadszőlő, ami sűrűn befutotta őket, májusban tenyérnyi levelekkel takarja el az egyébként okkersárga vakolatot, és csak novemberben engedi újra látni. Talán a tulajdonosnak sejtelme sincs róla, hogy van oda írva valami. Anyácska villa. Befogad-lak. Vagy egyszerűen csak: Vityilló.

Valamiért Pilinszky "Apokrif"-je jut eszembe.

És hamarosan a sötétség
Aztán eljön a szombat éjjel, Tóth Verából megasztár lesz, a telihold felkúszik az ég tetejére, a távolban pedig megszólal a tompa tucc-tucc. Újabb húsz perc séta az elhagyatott utcán; biztos a hold miatt van, egy kutya eszeveszetten ugat valahol. És elérkezünk a szökőkúthoz, amiben most nincs víz, és amit most nem világítanak meg színes fények. Itt indul a díszkővel kirakott, hullámos szegélyű, de egyelőre üres ágyásoktól határolt sétálóutca. Ahogy várni lehetett, mindkét tetoválószalon és mind a három fodrászüzlet zárva. Nem lehet portrét készíttetni, pattogatott kukoricát és pörkült mandulát venni, sehol egy fürdőruha- vagy napszemüveg-kollekció, nem lehet automatával jósoltatni, és nincs, aki felírja kedvesünk nevét egy rizsszemre. És mégis, Tillát és a többi sztárt leszámítva aznap szinte először látunk embereket. Mert szórakozni mégiscsak muszáj.

A választék: két játékterem és két diszkó, a teljes kapacitás töredéke. A játéktermek, úgy tűnik, a negyven körüliek és a mattrészegek birodalma. A Dupla Kávétól felkínált mintegy harminc szám közül csak az egyiket kilencvenszer kérték a digitális wurlitzertől, az egy szem Yonderboi számot kétszer. Irány az Üvegház diszkó. A beugró ötszáz forint, mindenki kap egy pecsétet a kezére. Pirossal, gyermeknyomdával. Mostantól piros tölgyfaleveleket és makkot ábrázol a bal kézfejem. Odabenn dübörög a "house", vagy legalábbis amit ez ma a magyar köznyelvben jelent. A plafonról néhány bakelitkorong lóg, egyébként nincs díszítés, csak sok hely és az elfüggönyzött üvegfalak, hogy ne lehessen az utcáról belátni. Tizennégytől fölfelé itt mindenki fittyet hány a Vengaboys és a Scooter óta eltelt tíz évre. A közönség jó része úgy néz ki, mintha most lépett volna elő a Quelle katalógus bakfisdivat oldalairól. Van egy merész srác, aki cumit tart a szájában, és egy kúl, akinek fehér adidas csuklóvédője van. Mindenki pezsgőt vagy sört iszik, és torkaszakadtából énekel együtt az igénytelennél igénytelenebb feldolgozásokkal. "Sweet Dreams", "Moonlight Shadow", "Valami véget ért" - itt semmi sem eredeti. Egy kábé nyolcadikos fiú valószínűleg az osztálytársnője mögött áll egy színpadszerűségen, és teljes átéléssel a lány melleit fogja. Most kell jól érezniük magukat, és ezt nem kell itt senkinek se kétszer mondani. Bár még jórészt tinik, nyáron valószínűleg ilyesmire nem lesz idejük. Szórólapot osztanak, eladnak, felszolgálnak, kölcsönbe adnak vagy fagyit mérnek majd, esetleg pont itt, az Üvegház diszkóban.

A másik lehetőség a Stone. Itt is ötszáz a belépő és itt is van pecsét, csak itt nem gyermeknyomda. Mostantól a jobb kézfejem a hely logóját ábrázolja. Mert van neki logója. Az Üvegházzal ellentétben itt vacsorázni is lehet, húszon túl van mindenki, és itt vannak őrülten csinos lányok is. A zene természetesen "igényes" "funky". (Azaz Sean Paul, Christina Aguilera, Madonna és Beyoncé, szinte hiányzik az embernek a reklám a számok közül.) És az Üvegházzal szintén ellentétben itt sokkal kevesebb jele van annak, hogy bárki is jól érezné magát, pedig biztos így van, a táncparkett is zsúfolásig telt. Dehát kinek lenne kedve felszabadult csatakiáltással üdvözölni egy olyan slágert, amit aznap már háromszor hallott a rádióban? Ki merne olyan mozdulatokat megkockáztatni, amitől elmozdulhat a trendi fölső, kibuggyanhat a helyére zselézett hajfürt, elkenődhet a smink vagy megizzadhat a hónalj? Mindenki bort vagy sört iszik, de inkább bort. Az elegánsabb. A falakon jópofa, réginek tűnő képek. A lépcső korlátja egy vastag kötél, mint az Indiana Jones-ban. Nincsenek magyar számok. Nincs éneklés. Nincs tapizás se. Valószínűleg mindenki ismer mindenkit, egyébként akár Pesten is lehetnénk. Az ilyen helyeken valami megfejthetetlen okból kötelező jellegű "latin blokk" kezdetén hazafelé vesszük az irányt. Fél három elmúlt. A nem működő szökőkút mellé idő közben odaállítottak egy üres pezsgősüveget. Kóbor macska poroszkál előttünk a hosszú utcán. A telihold lenyugvóban, Badacsony felé tart.

Majdnem meztelenül állsz egy tágas színpadon. A szemedbe világító lámpáktól nem látod a több száz embert, aki veled szemben ül. A hangszóróból James Brown szólal meg. Egy karvastagságú fehér kötél fonja körbe a nyakad és a tested, ami a mennyezethez van erősítve. Ez csak egy dolgot jelenthet: éppen Frenák Pál legújabb koreográfiáját, a "Fiúk"-at adod elő.

Trois
Az egész alig több, mint háromnegyed óra. Van benne négy fiú, három kötél, mindenféle zenék a minimáltechnótól Wagnerig, fények és pár egyéb kellék, úgy mint ragasztószalag, rúzs, bakancs, tüllszoknya és egy majdnem két méter átmérőjű, kör alakú, fehér lavórszerűség, ami alakjában leginkább egy óriási kontaktlencsére emlékeztet. És utána napokig a "Fiúk"-kal álmodik az ember. Meg a legváratlanabb helyzetekben eszébe jut egy mozzanat vagy egy mozdulat. Háromnegyed óra ugyanis nem elég ahhoz, hogy az ész és a szív földolgozza, amit látott. Haladjunk tehát visszafelé, vagy ha úgy tetszik, a külsőtől a középpont felé: először láttam magát az előadást, aztán egy próbát, aztán pedig néhány percet beszélgettem Frenák Pállal, aki az egészet létrehozta.

2004. március 25-én volt a bemutatója a Trafóban a "Fiúk"-nak. Amint arra számítani lehetett, a Trafó helyjegymentes ültetési rendszerének következtében a leglelkesebbek már fél órával az előadás előtt letáboroztak a nézőtér ajtaja előtt, hogy biztosítsák a helyüket az első sorokban. Aztán sokan csak a lelátó szélein a lépcsőn tudnak leülni. Sötét lesz, majd fölpattan egy ajtó, és a vakító fényből, mint egy másik világból benyit hozzánk a négy fiú. Lélegzetelállító tempóban követik egymást a hangulatváltások, az egymásnak ellentmondó karakterek, a szép és a rettenetes, a humor és a tragikum. Az előadás végén szűnni nem akaró tapsvihar. Ezt úgy hívják: siker, és az íze nem lehet ismeretlen a társulat tagjai számára. Vasárnapig lehetett megnézni a darabot a Trafóban, aztán elutaznak. Áprilisban jönnek majd vissza. Aki most elszalasztotta őket, akkor ne tegye.

Deux
Két nappal a bemutató után Frenák Pált figyelem, ahogy négy táncosával próbálja az előadást. Próbák ugyanis az előadások között is vannak, a darab az idő előrehaladtával csiszolódik, fejlődik, változik. A színpad most teljesen világos, a jelmezek a színfalak mögött, a nézőtér üres, csak Pál ül az első sorban középen, én egy kicsit odébb. Egy filmstáb kamerákkal ki-be járkál, és próbálgatják, hogy milyen szögből lesz majd érdemes rögzíteni az esti előadást. Néha magyar beszédet lehet hallani, néha angolt, egyszer spanyolt, általában franciát. Mindenki összpontosít, de senki nem ideges. Össze vannak szokva.

Talán mert a táncosok sportos, kényelmes ruhákban vannak, talán a levegőben enyhén vibráló feszültség és várakozás teszi, de az egész egy fontos meccs előtti bemelegítés hangulatát idézi. Az edző kiadja az utolsó utasításokat a játékosoknak. Újra és újra látni szeretne egy bizonyos mozdulatot. Néha föláll a székéből, kilép a papucsából, és megmutatja, hogy mire gondol. Számol. Aztán visszaül, és kéri a zenét. A négy táncos magára próbálja az utasításokat, mint vásárlás előtt az új cipőt. Pontosan csinálnak mindent most is, csak most energiatakarékos üzemmódban. Láthatóvá válik, micsoda hatalmas erőfeszítés, mennyi gyakorlás, milyen felkészült tudatosság van minden mozdulat mögött. Az előadásig már alig több mint egy óra van hátra.

Une
Az életrajzi adatok máshol is megtalálhatóak, hadd kezdjem inkább a kedvenc részletemmel: Frenák Pálon egy olyan - mellesleg fekete - hosszú ujjú póló volt, amelynek az ujja leér egészen a tenyér végéig, és a póló ujján a passzé fölött ki van vágva egy lyuk a hüvelykujjnak. Frenák Pál nem fiatalos, hanem kortalan. Van benne továbbá valami, ami határozottan Don Quijote-ra emlékeztet. Nemes vonásai vannak, szikár és magas. Minden mozdulatában benne van a tánc. Körüllengi az a furcsa idegenség, ami a kivételesen tehetséges emberek sajátja: a hétköznapi dolgok mintha fényévnyi távolságra lennének tőle. Itt közöttünk is itthon van, de bejáratos egy másik, titokzatos világba is, amit akaratlanul is maga körül hordoz. És attól lesz művész valaki, hogy ezt a világot meg is tudja mutatni a közönségének.

"Kölcsönösen egymást választottuk. Én nem tudok olyannal dolgozni, akinél én döntöm el." - meséli Frenák Pál arról, hogyan állt össze a társulat. - "Amitől nehéz, azért akarnak velem dolgozni. Önmagukat lepik meg, mert ők sem tudják, hogy mi vár rájuk." Ezzel tehát nem csak a közönség van így. Frenák Pál nem egyedül hozza létre az előadásokat, a táncosok is aktívan közreműködnek. Mindegyikük "előadásról előadásra újraalkotja a maga kis részét, szabadon alkothat benne, megtartva bizonyos pontokat." A koreográfus csak ezeket az összekötendő pontokat, a betöltendő keretet határozza meg. Hogy honnan merít ihletet? Mindenhonnan. "Rajzokat készítek, fotókat látok, fényképeket, filmrészleteket, valahonnan kivágok valamit és beragasztom az én albumomba. Nem mindig tudom pontosan előre, hogy mi hova fog kerülni." Az is előfordul, hogy a metrón ülve nézi az embereket, megfigyel egy testtartást, pozitúrát, és azt később felhasználja. Tehát, kedves olvasóim, odafigyelni ezentúl a metrón való ácsorgás közben!

***
És még egy kis közérdek a vége utánra: mindenkinek a figyelmébe kell, hogy ajánljam a http://www.szorakozas.lap.hu/ oldalt, kivéve azoknak, akik onnan jöttek ide. Ott ugyanis engem ajánlanak. Köszönet az oldal készítőjének.

Péntek délelőtt 11 óra van, a tavaszi nap odatűz a Révay utcába, és a mellettem álló rikító rózsaszín harisnyás hölgy az előző napon kezdődött tatarozási munkálatok időtartama és az azzal járó zajszennyezés mértéke iránt érdeklődik. A munkás lassan, de készségesen és jóindulatúan válaszolgat, én pedig az arcát fürkészem, és megpróbálok rájönni, hogy felismerte-e a kérdezőt, Somát.

Hölgyeim és uraim: Soma!
Andrássy úti leánylakása előttre beszéltük meg a randit Somával. Aki Spitzer Gyöngyi, aki mamagésa, aki zsűritag a Megasztárban, aki rádiós műsorvezető, aki énekesnő, és még annyi minden egyéb is. A harisnyájához színben illő edzőcipőt húzott, csajszis szoknya, ujjatlan top a korán jött melegre való tekintettel és ugye hatalmas haj. A félelmem alaptalannak bizonyult: hajjal együtt sem magasabb nálam. Az építkezés zajára ébredt, diskuráltunk egyet a munkásokkal, elsétáltunk a Deák térig (út közben ketten köszöntek oda neki, az egyikük egy német fiatalember volt, akivel Soma angolul beszélt - hihetetlenül édes kiejtése van), ittunk egy kávét az automatából, Soma egy Davidoffot is elszívott, és most benn ülünk egy szépségszalonban, hogy nyugodtan beszélgetni tudjunk, mialatt Somának műkörmöket installálnak. Bár rögtön az elején elismeri, hogy néha már terhére van a "díva-project".

Kezdetnek egy tucat tény Somáról. 1. Egy éve játszott utoljára szerencsejátékot - kitöltöttek egy lottót a kislányával, Hannával. 2. A fia, Lázár, a viccmesélő a családban. Soma csak hosszas gondolkodás után tud emlékezetébe idézni egy "fullpofátlan, aljas" viccet. 3. "Minden héten sírok." - mondja. - "Inkább meghatódottságomban szoktam sírni, de nagyon ritkán rám tör egyfajta megmagyarázhatatlan világfájdalom, de tulajdonképpen nem rossz érzés, amikor kiengedem magamból a könnyeket." 4. Igazi jó nagyot a Kendermagbálon táncolt utoljára. 5. A lakása be van feng-shuizva. 6. Legutóbb múlt hétfőn volt kudarcélménye: "... amikor is nagy elánnal elmentem akupunktúrás cigarettáról való leszokásra, és már este rágyújtottam." 7. Tinédzser korában a Boney M volt a kedvence. "Az ABBA-vonal nekem hűvös volt." 8. Imádja a Bazilikát. 9. Egy este írtam neki egy emailt a sziabence@hotmail.com-ról, hogy van-e kedve találkozni velem, hogy ezen az oldalon írhassak róla, és másnap reggel fölhívott. 10. Az egyik kedvenc szava a "planéta". Nagyon gyakran használja. 11. Kapott ingyen bérletet Pest legnagyobb fitness-szalonjába, de nem bírt oda járni, mert testgyakorlás közben neki nem tetsző zenét kellett hallgatni. 12. Amiről már ún beszélni: "Férfi-nő kapcsolat, szexualitás." De ilyesmikről különben se akartam kérdezni.

Gravitáció
Előző éjjel Soma végigolvastam website-ját. Az ott olvasottakhoz képest ismerősen cseng nagyon sok minden, amit Soma mond. Soma élőben is ugyanolyan, mint a tévében. Nem is ugyanolyan, ugyanaz. Somának nincs külön arca a hétköznapokra, nem derül fény új információra, nincsenek meglepetések. Vannak viszont kedvenc kifejezései, fordulatai, kedvenc igazságai, mondásai. Ezek a beszélgetés során vissza-visszaköszönnek. Akármit is kérdezek, Soma rögtön minden kérdésre kimerítő választ tud adni, mintha könyvből olvasná. Mintha előre tudta volna, mikkel fogok előállni. Ahogy ő is elmondja, Soma őrületesen, mondhatni kínosan konzekvens. Mindent előre végiggondol - a mindent előre végiggondolja. A Mindent. Meséli, hogy időnként magába burkolózik, meditál és felkészül. Aztán visszatér a világba, és adja önmagát. Bármit tesz, abban annyi minden van benne, amennyi csak lehetséges.

Ezirányú kísérleteim távolról sem erőszakosak, és hamar abba is hagyom a próbálkozást, hogy a beszélgetést egy felszínes csevelyhez közelítsem, ami egy ilyen műkörömstúdióba egyébként illene. Shakirát és Marilyn Mansont egy-két szóval elintézzük. Soma egyik számot sem ismeri föl, amik a másfél óra alatt, amíg ott vagyunk, lemennek a Danubiuson. Soma korántsem kap az alkalmon, hogy felemlegessen egy-két számára ellenszenves figurát - a por elverése elmarad. Nem is ragaszkodom hozzá, hogy Soma neveket mondjon, erre mégis mond egyet - Ábel Anitát. "Akivel nincs semmi gond, de azért az a figyelem, amit rá fordítanak, az el van túlozva. Aztán még egyet: Stohl Buci. Meg még egyet: Szulák Andrea. "Nincs benne annyi üzenet, annyi erő..." Később megemlíti a Rékasi Károly - Détár Enikő házaspárt is, akiket mesterkéltnek, művinek ír le. De szemmel látható, hogy ez a kérdés nem foglalkoztatja igazán.

Egyébként a beszélgetés inkább a következő témák felé gravitál: meditáció, kineziológia, reinkarnáció, tarot, energiák, élet. Soma ugyanolyan természetességgel mondja azt, hogy "megint öt rongyot kidobtam a kukába", mint azt, hogy "nem rágódhatok egy életen át a fejlődés zálogául letétbe helyezett eredendő bűnön". És mind a kettő ugyanolyan jelentőséggel teli és ugyanannyira érthető és kézzel fogható.

Őstehetség
Amikor egy jó kérdést teszek fel, Soma negyed órán keresztül is tud beszélni, mindig lebilincselően, mindig humorral, mindig töltelékszavak nélkül. Igazából csak egyszer gondolkozott el hosszabban: amikor arra kértem, hogy mondjon egy viccet. Egyébként pedig mesél és mesél, a saját, végiggondolt véleményét és világképét, amit mindahányszor elmond, ahányszor csak szükségét érzi. Sok sztori is ismerős, amiket megemlít: a legendás felvételi vizsgáktól kezdve a furcsánál furcsább állásokon keresztül, a Friderikusz Show-ban viselt Batman-körmökig. Soma mintha azon dolgozna, hogy élete története a magyar mondakincs részévé váljon. Vagy talán már nem is kell rajta dolgoznia. A szex mellett a Megasztárról se kérdeztem, úgyis millió cikk szól mostanában a témáról. Mégis szóba kerül Oláh Ibolya. "Egy őstehetség" - mondja róla Soma - "Olyan szintű komoly művésznő mint Domján Edit vagy Edith Piaf. Mindamellett pedig egy Higgins professzor kellene mellé, mert egy nagyon faragatlan Liza". Ugyanezt a hasonlatot aztán másnap este a Megasztár élő műsorában is elmondja. Soma minden helyzetben és mindenkinek önmaga.

Amikor azt kérdeztem tőle, mi az a tehetsége, ami ahhoz hozzásegítette, hogy elérje, amit elért, a következő választ adta, gyönyörű szabatosan, folyamatosan, látszólag gondolkodás nélkül. És ahogy utólag visszahallgatom, elképesztőnek tűnik, hogy mennyire igaz minden egyes szó. Hogy mennyire precízen ismeri önmagát. "Mindenképpen színpadra születtem, előadóművész vagyok. Magamra tudom vonni az emberek figyelmét., be tudom tölteni a teret, van szuggesztivitásom, tudok élményt okozni, tudok adni az embereknek. Éneklés mindenképpen - bár ennek a kiteljesedése azért úszott el eddig, mert maga a zenélés kezdete is eléggé későn volt, 21 évesen . Én addig azt gondoltam, hogy nekem ehhez nincs tehetségem. Zongorázni szerettem volna, de a hajdúnánási zeneiskolában csak gordonka szakra volt felvétel, ahova baromira nem vágytam. Ennek meg is lett az eredménye, egy év után a Hull a pelyhes fehér hót még mindig hamisan játszottam. És akkor azt mondta a gordonkatanárom, hogy majd ha óvónőképzőbe megyek, érni fog az egy éves zeneiskola a felvételiben. Nagyon klasszul meglátta a képességeimet, igazi mester volt. (Gyöngyöző kacaj.) Életemben nem akartam óvónő lenni. Nem mintha nem szeretném a gyerekeket, de én mindig színpadra készültem, ötéves korom óta, mióta az eszemet tudom."

Soma egyik legintenzívebb pörgős időszakát éli most, forgat, zenél, dolgozik, rádiózik, nyilatkozik, elutasítgatja időnként a média megkereséseit, és háztartást vezet. A Radiocafén keddenként délután 4-től este 10-ig hallható, és április két első péntekjén hallható és látható is lesz, egy-egy koncert erejéig - másodikán fél tizenkettőtől a Gödörben, kilencedikén kilenctől pedig a New Orleans Clubban. Ha ennek vége, azt tervezi, visszavesz egy kicsit, feltöltődik, és aztán a zenére fog koncentrálni, mert abban tud a legtöbbet adni. Aztán jöhet a világhír.

A múlt szombaton náthától sújtott állapotban Feyér Zsuzsa boltjában jártam. Beszélgetésünk végén azt a kérdést tettem fel neki, hogy mit szeretne, mi legyen vele 10 év múlva. "Én majdnem pont ugyanezt szeretném" - válaszolta ő, és körbepillantott a kis üzleten. A vágy tárgya egyáltalán nem titokzatos, alább olvasható.

Rajz
Fekete, kocka alakú puffokon ültünk, és megkérdeztem Feyér Zsuzsát, hogy hány táskája van otthon. Ezt válaszolta: "48-nál abbahagytam a számolást, pedig azok csak a nyári táskák voltak". Persze mindez nem olyan megdöbbentő, ha figyelembe vesszük, hogy Zsuzsa táskákat készít. De nem csak hobbiból és egyáltalán nem csak magának. Ebből él. És ha van igazság a Földön, akkor nemsokára nagyon jól fog belőle élni.

Zsuzsa világéletében rajzolt. Nyolcadikos korában tervezett először táskát. Aztán elvégezte a "Kisképzőt", azaz az Képzőművészeti Szakközépiskolát, ahol volt minden, ami egy gimiben kell, hogy legyen, plusz ábrázoló geometria meg "ötvenezer rajzóra". A következő lépés az Iparművészeti Főiskola szokott ilyenkor lenni - csak Zsuzsát nem vették fel. De sorozatos újrapróbálkozások helyett ő észrevette, hogy amiket csinál, azok már így is jók. A ruhabiznisz valahogy különben sem "esett kézre", és ontani kezdte a szemrevaló kis női táskákat.

Elérkezett 2004. február 7., a Bástya utca 14. szám alatti hangulatos kis üzlet első nyitva tartási napja, ahol a tervek szerint Zsuzsa majd nappal eladja, amit éjjel alkot. Nyitás előtt vagyunk pár órával. Mindenhol dobozok, Zsuzsa lázasan pakol ki. Kopognak az ajtón. Egy középkorú nő az. Zsuzsa megkérdezi tőle, mit óhajt. A hölgy elmondja, hogy csak véletlenségből vetődött oda. Ha már ott volt, rögtön vett is valamit. Így aztán az első táska már nyitás előtt elkelt. Tehát figyelem: férfiak minden további nélkül látogathatják a helységet. Viszont úgy korrekt, ha a hölgyek figyelmét előzetesen felhívom arra, hogy az üzletből minden valószínűség szerint nem fognak tudni egy röpke perc után és üres kézzel távozni.

Tobz
"A bőr nem az én anyagom" - vallja be Zsuzsa, akit annak idején véletlenül vettek fel textil szakra. Bár a bőr drágább, kézitáskát azért szokás mégis bőrből készíteni, mert az ellenállóbb. Nem lehet állítani, hogy Zsuzsa azokat a kedves hölgyeket célozná meg, akik évtizedekig akarnak ugyanazzal a táskával járni. Maga az üzlet is, de ugyanígy minden darab, amit Zsuzsa elkészít, elképesztően és imádnivalóan feminin. Nőies. Néha csajszis. Vagy kislányos. És ez direkt van. Ez egy női műfaj, egy nőtől, nőknek. Manapság a divat is extranőies, egyre több a kellék, elérkezett a muszlin szoknyák és tüll topok korszaka. Persze ezt nem én találom ki, Zsuzsa mondja. "Tobzódás van" - teszi hozzá. Millió kellékkel és kiegészítővel. Itt jönnek a képbe a kézitáskák. Aki hallja a kor hívó szavát, már indulhat is: addig tessék tobzódni az ötletekben, hangulatokban, korszakokban, világokban és színekben, amíg újra ránk nem köszönt a kilencvenes évek minimalizmusa. Annyira lelkesítően hangzik az egész, hogy lassan sajnálni kezdem, hogy én nem vagyok lány. Vagy ahogy Fábry Sándor is mondani szokta - éljenek a csajok!

"De hagyjuk a trendeket, mindenki szabaduljon fel egy életre!" - mondja Zsuzsa, és ennek megfelelően külön világot, mondhatnám aurát, hangulatot teremt az összes táska köré. Nyilván vannak még rajta kívül néhányan, akik így életre tudnak kelteni tárgyakat és anyagokat, de hogy ők se főiskolán tanulták, az biztos. Zsuzsa egyedi megrendelésre is dolgozik, személyre szabottan. Azt kéri megrendelőitől, ne az legyen az utasításuk, hogy "rád bízom". Fel kell készülni olyan kérdésekre, mint pl. "Mi volt a legutóbbi film, amit láttál, és felzaklatott?" Mesél az ember valamit magáról, és Zsuzsa abból táskát készít. Hát nem eszményi?

Nagyz
Átlapozzuk a legfrissebb FACE magazint. Hírességek kerülnek szóba. Talán nem meglepő, Britney Spears egyéniség híján nem tartozik Zsuzsa kedvencei közé. És akkor még nagyon finoman fogalmaztam. Így hát annál bosszantóbb, hogy legutóbbi klipjébe sikerült Britney-nek beszerveznie egy hetyke kis stweardess-kosztümöt, amit maga Marc Jacob tervezett neki, akit viszont Zsuzsa Yohji Yamamoto és Alexander McQueen mellett kedvenc divattervezői között említ. Marc Jacob múzsája a képen látható Sophia Coppola, a filmrendezőnő. Sophia Coppola legújabb, második filmje pedig az "Elveszett jelentés" (azaz "Lost in Translation"), amit Zsuzsa azon a délutánon nézett meg, amikor velem beszélgetett.

Fájós torkom és rekedt hangom az idő előrehaladtával egyre inkább tiltakozott a további beszélgetés ellen, mennem kellett. Zsuzsa azt ajánlotta, egyek a betegség ellen fokhagymát, és ezúton üzenem neki, hogy így is tettem. De azért a Fluimucilt is szedem, amit meg a tesómtól kaptam.

Nekem a sziabence@hotmail.com, Zsuzsának a feyerzsuzsa@hotmail.com címen lehet üzenni.

Üdvözlet a rendszeres olvasóknak! Ezen a héten leginkább nekik leszek érdekes. Persze az se ijedjen meg, aki most jár itt először, csak olvasson vissza egy picit. Húsz heti zugírászatom eddigi utóélete következik.

Levelek
A sziabence@hotmail.com-ra az egyik első levelet Szabó Győző feleségétől kaptam még decemberben. A tárgy rovatban ennyi volt: has. A reakció az azóta a Katona József színház műsoráról lekerült "Állatfarm" című előadásról írottakhoz kapcsolódott, felemlegettem ugyanis, hogy Győző tekintélyes hasa milyen rendkívüli módon segíti elő a színészi feladat lenyűgöző erejű megoldását. Judit, a feleség (tessék ugyanis megjegyezni: Szabó Győző felesége nem Oroszlán Szonja!) sietett ugyanis tudatni velem, hogy 2004-től erőteljes fogyókúrába fognak belevágni kedves urával, aki a tervek szerint idén év végére alkatilag már nem is lesz arra megfelelő, hogy Napóleont, a disznót alakíthassa. Sokkal inkább esélyes lesz az "év sixpack-je" díjra, reménykedik Judit. Tehát az "Állatfarm" napjai úgyis meg voltak számlálva. A Szabó-Győző-hasa-témát akkor most egy ideig megint pihentethetjük, azt hiszem.

A tavalyi év végén készített rejtvény helyes megfejtésével eddig még senki nem jelentkezett, tehát kívánságok teljesítésére még nem kellett adnom a fejem. Egy fiatalember ugyan igen közel járt a megoldáshoz, de el nem találta, és különben is bizonyos jelekből egyértelműen következett, hogy csak blöfföl. Nem szabad a gazda, még nem adtam fel, továbbra is várom a megfejtéseket.

Kaptam emaileket továbbá távoli és kevésbé távoli ismerősöktől és barátoktól, akik kihasználták az alkalmat, és ezúton is üdvözöltek. Az ismeretlenek közül volt, aki a "Ken Park"-kal kapcsolatban bocsátkozott velem rövidebb vitába, és volt, aki gyermeki, a lét alapvető titkait firtató kérdéseim tekintetében próbálta eloszlatni a homályt. Eddigi kedvenc levelem a múlt héten érkezett. Ennyi állt benne: "Randizunk?" A levél feladóját ezúton is szeretném biztosítani arról, hogy a további fejleményekről csakis a beleegyezésével fogok tudósítani.

...és emberek
Köszönettel tartozom annak, aki lehetővé tette a Kentaurral való találkozást. Ezt nyilván az illető is így gondolja, csak éppen azt, ami itt néhány hete a témában olvasható, nem igazán tudja köszönetnyilvánításnak venni. Erre abból következtetek, hogy a kapcsolattartás drámai hirtelenséggel szakadt meg köztünk azon a bizonyos hétfőn. Valószínűleg ezt sem fogja olvasni, pedig most elnézést kérek tőle kíméletlen őszinteségemért. Mindenképpen érzékeltetni akartam, hogy borzasztó kényelmetlenül éreztem magam a nagy eseményen, de mégis hálás vagyok, hogy ott lehettem.

Helytelenítette továbbá Nagy Zsolt, hogy a "Barátok közt"-tel egy napon említettem, amit ennek tükrében már igazán sajnálok. Kénytelenek leszünk érte továbbra is Krétakör-előadásokat látogatni, és persze várni a "Szezon" c. film bemutatóját.

Arisztotelész, azaz Telli, a fodrász a hírek szerint kevésbé vette zokon, hogy felemlegettem januárban. Persze azóta még nem voltam nála, de hamarosan megint muszáj lesz.

"We are losing our virginity!" kiabálta Miss Oh! a mikrofonba 2004. március 6-án este. A Klub Vittulában a Kertész utcában először adott koncertet Miss Oh! featuring Markproof néven a duó, akiknek - fogalmazzunk így - a próbájukról tudósítottam néhány hete. A lelkes közönség zsúfolásig megtöltötte az igen szűkös kis termet. Keményvonalas synthcore rajongók helyett persze túlnyomórészt haverok voltak jelen, de ez az esemény jelentőségéből semmit nem von le. Emlékezetes este volt, köszönet nekik.

Egyéb
Roy, akit saját albínó tigrise harapott nyakon tavaly, a legfrissebb hírek szerint túl van a nehezén, és segítséggel már fel tud állni. Biztos vagyok benne, hogy álmatlan éjszakák százait, vagy talán ezreit előztem meg ezzel a bejelentéssel.

Prince visszatértére figyelmeztettem januárban, és egy hónap múlva kivel lépett fel Beyoncé a Grammy díjak kiosztása alkalmából...? A gyengébbek kedvéért álljon itt egy, a gálán készült kép.

A Plav Extra Ballról és a matricákat felragasztó további szuperhősökről szóló rövid ismertetőmet fogyasztásra alkalmasnak találta a szánalmas.hu, és hozzám irányított egy csomó olvasót. Kösz.

Én ősszel végső búcsút intettem neki, de most újra megy az "Ember Tragédiája" a Bábszínházban. És ez egy Nagyon Jó Hír. Irány a Bábszínház.

 

 

Szupersztár DJ-k, reszkessetek! Több táncparkettel rendelkező megaklubok szintúgy! Napjaitok meg vannak számlálva. A jövő max. kétszáz férőhelyes. Felderítőúton a budapesti éjszaka kiscsoportos underground popkommandói nyomában.

Lollypop
Időpont: péntek este. Helyszín: Jailhouse. Esemény: Lollipop electroclash klubnap. DJ-k: Vibrator, Hysterika, Gasman.

Magam sem gondoltam volna, de úgy látszik, mégiscsak vannak olyan bulik Pesten, ahova a fiúk se olyan ruhában mennek, mintha kocsit mosni indultak volna. A közönség mintha egy húsz évvel ezelőtti David Bowie-klipből kelt volna életre. Szokatlan színek és formák mindenütt, ahogy az egy bulihoz illik. Keresztben csíkos szoknyák, borotvált halántékok, homlokba lógó, feketére festett tincsek, rózsaszín narancssárgával, kitűzők, piercingek és nyakláncok minden mennyiségben, harisnyanadrág és halálfej. Az ízlését mindenki otthon hagyta. Ezért ide süketen is érdemes lejönni.

Persze a zene se mindennapi. Felhőtlen és komolytalan popról van szó, azon belül is szintipopról. Szinte dagonyázni lehet a nyolcvanas években. Vannak eredeti nagy slágerek, vannak feldolgozások, zseniális utánérzések, és 3 db Fischerspooner-szám. Aki az electroclash szó jelentésével nincs tisztában, tájékozódjon villámgyorsan, kezdheti pl. egy kérdésekkel teli levéllel is a sziabence@hotmail.com címre küldve. Félő ugyanis, hogy hamarosan kimegy a divatból. Nálunk mindenesetre még nagyon benne van. És fordítva is: a divat benne van az electroclash-ben.

Az est folyamán aztán bebizonyosodik, hogy Nagy "Sziccsuésön" Edmond tudomásával némiképp ellentétben a "You Spin Me Around" nem csak a csajozásról szól. De arról is. Kiderül, hogy akit én pár hete félig japánnak tituláltam, igazából félig jamaikai, ami hófehér bőrét elnézve igen meglepő. Koccintok egy belga párral, akiknek előttem senki nem mondta még magyarul, hogy "Egészségedre!". És ezzel a szöveggel jön oda hozzám egy fiatalember a bejáratnál: jó a sálad. Naja, nagymamám kötötte.

Ösztrosokk
Időpont: másnap, szombat este. Helyszín: megintcsak Jailhouse. Esemény: Ösztrosokk leszbikus diszkó. DJ-k: BARBQ, Sissy.

Ez egy olyan buli, ahol én nem is voltam. Csak lányok mehetnek be ugyanis. Azért egy kicsit mégis voltam, de még a vendégsereg zömének megérkezése előtt. Találkoztam viszont a három szervezővel, Crazee-vel, BarBQ-val és Sissy-vel. És ők töviről hegyire mindent elmeséltek Magyarország egyetlen Y-kromoszómáktól mentes diszkójáról. Mert csak ez az egy van, és ez is csak egy hónapban egyszer. Crazee kedves és határozott, tele energiával, ő a főszervező. Néha már csak azért is szükség van rá, hogy a beszélgetést vissza-visszaterelgesse a medrébe. Amikor arra terelődik a szó, hogy a leszbikus lányok tényleg szeretik-e a Vénuszt, Crazee megkérdezi: "Milyen Vénuszt?" BarBQ, a barátnője tisztázza a helyzetet: a Vénusz együttes Varga Zsuzsájáról van szó egész konkrétan. A lelkesedés korántsem osztatlan, amit meg tudok érteni. Sissy szabadkozni kezd, amikor leszbikus-specifikus slágerekről kérdezem. "A leszbikus előadók nem táncosak" - mondja ő, és neki elhihetjük.

A két DJ hölgy (igen, végre egy hely, ahol a DJ-k is lányok!) három éve zenélt először együtt. Azóta szolgáltattak már talpalávalót a Szigeten is, az Ösztrosokk pedig szeptemberben költözött át a Jailhouse-ba. És azóta itt zendül fel minden hónap utolsó szombatján a lánykórus az "I Will Survive" refrénjére. Itt gondol mindenki elérzékenyülten a képünkön látható k.d. lang-re, esetleg a nem kevésbé isteni Oláh Ibolyára. Nincs műsor, nincs sztriptíztáncosnő, felszabadultság és önazonosság van. A hóval egyszerre szállingózni kezdenek az első vendégek, legnagyobb sajnálatunkra távozni kényszerülünk.

Pet Shop Boys Bash2
Időpont: még mindig szombat este. Helyszín: Marco Polo Club. Esemény: 80’s Pop Party Pet Shop Boys Bash2. DJ-k: Szigi, Fabe.

Odakinn javában havazik. A belépőket meglepik egy Sport szelettel, amit a lelkes szervezők Pet Shop Boys-os papírba csomagoltak. Bentről már halljuk is "Suburbia" dallamait. Rögtön felmerül a kérdés: akkor ez most a mennyország?

Van, akinek igen, és ez mindannyiunknak elég kell, hogy legyen. A Pet Shop Boys rajongói a legkedvesebb és legszeretetreméltóbb fiatalok. És kevésbé fiatalok. Mégis fogták magukat, csakúgy, mint a ziherejsztű-fülbevalós electroclasher banda vagy a leszbikus lányok, és megszervezték maguknak, amit akartak. És egy ilyen buli csak jó lehet, mert olyan lesz, amilyenek a szervezők és a vendégek.

Egy perc üresjárat nincs, folyamatos az eufória. Mindenki folyamatosan táncol és folyamatosan énekel. Mind a tizenöt rajongó. De persze lassanként elcsábulnak a szomszédos helyiség asztalainál ülők is - hiszen ki tudna ellenállni az "Always on my Mind"-nak, még akkor is, ha a kb. hétpercesre elnyújtott disco változatról van is szó? Jókedvnek és házibulihangulatnak eddig sem voltunk híján, de lassanként táncolókkal is megtelik a terem. Vasárnap délután aztán újra összejön mindenki a Pet Shop Boys fórumon a neten, és szóban folytatják egymás hátbaveregetését. Ha valaki, akkor ők megérdemlik, higgyék el nekem.

Sztárinterjúval szolgálhatok a SziaBence! olvasóinak. Az alany Kentaur, a világhírű képző- és képzett művész, díszlettervező. Jöjjenek csak velem! Híres emberekkel találkozni izgalmas.

Pilátus a Joy Caféban
Kentaurral egy éttermi asztal két szemközti oldalán ülünk a Bank Centerben egy magazin- és könyvbemutató kis ünnepély után. Körülöttünk kereskedelmi popzene, diszkrét cigarettafüst és csillapodófélben lévő nyüzsgés. Odébb egy asztalon kisebb stócokban várják Kentaur frissen megjelent albumai, hogy dedikálják őket. Maga Kentaur éppen azt meséli, hogyan szerzett édesapján keresztül protekciót, hogy elmehessen élete első LGT-koncertjére. Nekem meséli, mert azt kérdeztem tőle, hogy van-e olyan ember, akivel nagyon szeretett volna találkozni, és sikerült.

Egyszer csak odarohan az asztalunkhoz egy kedves és vehemens, idősödő hölgy, mögötte egy még kedvesebb, de egyáltalán nem vehemens és nem is idősödő hölggyel, hogy az előbbi bemutassa Kentaurnak az utóbbit. Amíg ez megtörténik, mindentudóan mosolygok. Az idősödő hölgy arca sugárzik, hajfestékének színe interferenciába lép bő felsője színével. Nekem úgy tűnik, hogy már vagy másfél perce ott áll, folyamatosan beszél, de még nem vett levegőt. Kentaur udvariasan félbeszakítja: "Egy öt perc, még befejezem ezt az interjút". A hölgy sarkán megpördülve felém fordul és azzal a nézéssel néz rám, amit az ENSZ ellenőrei fejlesztettek ki arra az esetre, ha végre megtalálják a tömegpusztító fegyvereket Irakban. Közben én megpróbálok olyan arcot vágni, mintha tényleg nem lettem volna itt az elmúlt pár percben. Bemutatkozunk egymásnak, és a hölgy megkérdezi tőlem: "Melyik laptól?"

"Internet." - mondom - "Ohkult." A hölgy nem jön zavarba, rögtön rákezdi: "Akkor azt mindenképpen írja meg, amikor azzal rontott be" - itt Kentaur felé bök - "a közvetítőkocsiba, hogy ’Bunda van!'" Jelentőségteljes csönd. A háttérben csendben mosolygó fiatal hölgy reakciójából azt olvasom ki, ő is úgy saccolja, hogy ez még nem a poén volt, ezért én se nevetek. Kentaur kijavít néhány részletet, a hölgy pedig mesél tovább. Kentaur még több részletet javít ki, mire a fonál végképp kicsusszan a kedves hölgy kezéből, és eltűnik a sürgő-forgó-jópofizó vendégek talpa alatt. Újra magunkra maradunk.

Régi hullám
Ő Kentaur. Díszlettervező, festő, képzőművész, ex- és leendő popsztár. Ezen a képen nem látszik, és valószínűleg ő sem tudja, de élőben nagyon jól állnak neki a nyolcvanas évek. Kedvenc filmjei közt a "Szárnyas fejvadász"-t, kedvenc videoklipjeként pedig Peter Gabrieltől a "Sledgehammer"-t említi. A nyolcvanas években a Satöbbi zenekar tagjaként kapta a Hintakentaur nevet, ami később Kentaurra egyszerűsödött és elegánsodott. És Kentaurt még most is körüllengi az új hullám levegője. Talán a hosszú haj, talán a fülbevaló, talán a gesztusaiba rögzült bele, de ha az ember kicsit jobban odafigyel, határozottan érzi rajta az akkori lelkesedést, a korszak frissességét és radikalizmusát. Furcsa módon engem még a Bros együttesre is emlékeztet. Pedig többek között abban sem hasonlít rájuk, hogy Kentaur tehetséges.

A mi kétszemélyes beszélgetésünket megelőzte egy élő interjú, amit az "Ablak" című műsorból ismerős, de most fekete lakknadrágba bújt Bayer Ilona készített Kentaurral az étterem közönsége számára. Meghallgathattuk, hogy Kentaurt és jobbkezét hogyan bosszantotta fel Andrew Lloyd Webber. Kézfeltartással kellett jelezni, hogy ki látta már "a Fantomot" (aki tényleg látta, legyen kedves, és számoljon be nekem róla a sziabence@hotmail.com címen). Kétszer is elhangzott az a vicc, hogy Monet ma sajnos nem tudott eljönni. Névjegytombolán nyertem egy egyéves előfizetést az ArtMozaik magazinra. És még ez a mondat is elhangzott: "azt gondolom, hogy nagyon sok ismerős arcot látok".

Jó díszlet
De aztán Kentaur mindent helyre tesz. A meglehetősen belterjesnek tűnő és ízig-vérig sznob világban is gyanúsan otthonosan mozog, őszintén élvezi, ha minden körülötte forog egy ilyen estén. Aztán odaül velem beszélgetni, és a rossz íz azonnal eltűnik a számból. Közvetlen, szellemes. Nem dobálózik híres ismerősökkel, világsztár barátok és távoli fővárosok neveivel. "Nem azt akarom, hogy ha egy néző kijön a színházból, azt mondja, hogy 'De jó volt a díszlet!'" - mondja azzal kapcsolatban, hogy nem a díszletnek, hanem az egész előadásnak kell jónak lennie.

Nem misztifikálja a dolgokat, élvezi őket. Megteheti, hiszen van annyira tehetséges, hogy azt csinálhatja, amit szeret. Ha ahhoz támad kedve, fest. Ha ahhoz, zenél. Ha ahhoz, tervez. Ha meg ahhoz, hogy bevallja, hogy az egész legmélyén színtiszta exhibicionizmus munkál, akkor ezt egy tekintélyes festőkkel és újságírókkal teli teremben teszi. Ha akarja, tündököl a műértő és műlaza est fénypontjaként. Ha akarja, élvezettel és élvezetesen mesél a jelmeztervezés nehézségeiről egy fájós torkú idegennek, csak azért, mert az megkérte erre. Ha akarja, részt vesz az ország legnagyobb szabású színházi vállalkozásában. Büszke a világokra, amiket teremtett, most fogta az egészet, belerakta egy könyvbe, és hétezer forintért árulja. Az a könyv címe, hogy "Kentaur".

Aki tudja, csinálja utána. A többiek meg lássanak, nézzenek, fogadjanak be és legyenek lenyűgözve.

A múlt héten látogatást tettem a műhelyben, ahol a következő kor zenéjét készítik. A vállalkozás nem volt kockázatoktól mentes, és mint hamarosan Önök is látni fogják, sok-sok meglepetést tartogatott. Kérem, kövessenek.

Kinn és benn
Február van, csütörtök este. Kinn hideg és szél. Benn hideg és szélcsend. Egy miniatűr kollégiumi szobában ülünk. A berendezés: két ágy, két lámpa, egy asztal és egy négyzetméter szabad terültet a két ágy között. Az asztalon számítógép. A falon zágrábi drum’n’bass bulik plakátjai. Minden vízszintes felületen tornyokban állnak a cédék. Egy napig nem működött a fűtés, és a fűtőtestek most is csak langyosak. Vendéglátóim előző éjjel kabátban aludtak. Türelmetlenül várom, hogy kihűljön a teám. Nem szeretem az erdei gyümölcsöket, de most ez is jól esik. A beszélgetés angolul folyik, de időnként áttérünk magyarra. A BKV-ról például nem is lehet más nyelven beszélgetni.

Az együttesnek nincs neve, a számoknak nincsenek címeik, de igazából nincs is együttes, és ez talán nem is zene. Mennydörgésszerű basszus, megzavarodott ütősök, hirtelen váltások és egy robotkisbaba panaszos gőgicsélése. És közben az egész egy C-kategóriás zombifilm zenéjére emlékeztet. Az éneket egyelőre nem sikerült felvenni, mert nem jó a mikrofon. Egyszerre csöng a telefon és nyit be egy húsz év körüli srác. Nem értem a nevét, de hamar kiderül, hogy félig venezuelai. Ebből az alkalomból végigveszem vele spanyoltudásom nyolcvan százalékát. A zene közben a végére ér. Marko leteszi a telefont, és bejelenti, hogy Joja jön, de késni fog.

Okozat
Azért jöttem ide, mert kíváncsi voltam, milyen zenét csinál otthon Marko. Neki is vágunk a következő fejezetnek. Hangulatában nagyjából mint az előző, csak most karatekiáltásokra végződik. Marko nevet és exkuzálja magát. Nem veszi komolyan, és ezért lehet, hogy a zenéjéből soha nem lesz semmi. De ugyanakkor az is lehet, hogy meg fogja hódítani a világot. Fekete göndör haja van, hátul néhány tincs ki volt szőkítve, de már lenőtt. Megpróbálom elmagyaráztatni vele, hogy hogyan működik a Reason. Hogy mi az a sok gomb és pöcök és stilizált potméter a képernyőn. Nem derül ki sok. Neki kell látni, és ahogy az ember kikísérletezgeti, sok mindenre rájön. Aztán aki nem vigyáz, máris egy másik galaxisban találja magát.

Mert ugyanebben a pillanatban a város másik pontján a szüleim csalódottan jönnek ki a "Magyar Vándor"-ról, éppen beparkol egy szerelmespár a Közlekedési Múzeum előtti szélfútta fasor árnyékába, hogy bepótolják, ami a külön töltött napokból kimaradt (a motort nem állítják le, hogy meleg maradjon a kocsiban), az esti gimnáziumban, amivel szemben lakom, a másodfokú egyenlet megoldóképletét magyarázza a citromsárga garbós tanárnő húszon túliaknak, bizonyos O’benion levelet ír nekem a sziabence@hotmail.com-ra, hogy tudtomra adja, hogy látott egy trolit tolatni, Krisztus Budapesti Egyházának tagjai pedig a szombat estére készülve kivágnak kilenc darab egy méter átmérőjű, ötágú csillagot fehér kartonból, és mindegyikre ragasztanak egy nagy piros betűt. S M I D T V E R A

Megasztár
Joja előtt még valaki más is megérkezik: egy újabb srác, akinek a nevét nem értem, és ő is csak félig magyar. Nagydarab, magas, mégis mozgékony, amerikai akcentusa van, és szemlátomást rendkívül izgatott. Mint kiderül, ő is valakiknek az érkezését várja, édesanyja pedig japán. Megpróbálom a két szülőt elképzelni. Kell, hogy legyen köztük vagy fél méter és hatvan kiló. A füst felveszi a szoba alakját. A lépcsőfordulóban egy orosz lány gitározik és énekel. Visszatérünk a zenéhez. A God Is an Astronaut-ról mesélek Markonak. Éjszaka lefekvéshez készülődtem, és ment a tévé. Valami nyugis, lassú, szép zene ment, félúton a Boards of Canada és a U2 között. A videoklipet eredetinek tűnő, fekete-fehér, második világháborús filmrészletekből rakták össze. Elegáns repülőgépek, szürke mezők, elmosódott figurák, mint ezen a képen, egy hadsereg vonul el balról jobbra élére vasalt egyenruhában, egy kisfiú fejére zsákot húznak, és felakasztják. Marko egyetértőleg bólint: hiányzik neki a tévé.

Aztán egyszer csak ott ülnek ketten velem szemben a másik ágy szélén, az arcukat megvilágítja a monitor. Megint végighallgatják az egészet. Joja néha megállítja, és változtat valamit. Kivesz, beletesz, lehalkít, felerősít. Felpróbál egy rózsaszín napszemüveget, fogad néhány hívást mindenféle pasiktól, aggodalmaskodik, hogy mennyit fog késni megint, és folyamatosan sugárzik belőle valami hetyke báj, vibrál körülötte a levegő és őrülten csinos. Én meg közben magamban azon bánkódom, hogy a kurva mikrofon miatt nem hallhatom énekelni. Együtt megyek vele haza a hetes buszon. Pontosabban csak én megyek haza. Ő még csak most indult.

Szomorú hír: az Ohkult napokon belül a történelem része lesz. Itt az ideje a visszatekintésnek, a tanulságlevonásnak, és az előretekintésnek. Azért nem kell rögtön a papírzsepi után nyúlni - valószínűleg még elérzékenyülésre különösen hajlamos olvasóimnak sem lesz rá szüksége.

Két fej, egy maci
Az Ohkult mögött négy vállalkozó kedvű fiatal áll, akik közül én egyet ismerek személyesen. Ők jófejségből hozták létre az Ohkultot jó másfél évvel ezelőtt, pusztán azért, hogy legyen egy ilyen is. Mert volt egy jó ötletük, és nem akarták, hogy az ötlet csak ötlet maradjon. Meg mert kezdeni kellett valamit a Madách Imre úti üzlethelyiséggel.

Aztán a boltocskát telerakták csomó mindennel. Egyik árucikk sem volt kifejezetten szép, esetleg évszázados értékű vagy tartalmú, se meghökkentően olcsó, a legkevésbé akciós. De mind különleges volt. A legegyszerűbb példa a képen látható maci. Két fejjel, mint minden mackó, még mindig bájos, de ugyanakkor riasztó, kegyetlen is, és valljuk be, van benne valami vadul ízléstelen. És ezt nagyon lehet benne szeretni.

Ez lenne ugyanis a kultúra, rosszabbul hangzó mai nevein a divat vagy a pop lényege. Az ember tudja ugyan a szabályokat, tudja, hogy mindet áthágták már, tudja, hogy minden lehetséges, tudja, hogy mindennek az ellenkezőjét is szerették már, mégis fogja, néha találomra kiválaszt valamit, és szeretni kezdi. Kitünteti azzal, hogy időt és energiát fordít rá. Ezt a bizonyos macit végső soron nem is a második feje teszi azzá, ami, hanem az, hogy voltak, akik abszurditása ellenére (vagy esetleg éppen azért) dédelgették ezt az ötletet, és meg is valósították. Meg az, hogy te és én, a vásárlók, megtaláltuk, felkutattuk őt, és kifizettünk érte valamennyi pénzt, holott igazából nem jó semmire, és még csak nem is szép.

A titkokat ne lesd meg!
A divat és a pop világában aztán ez a lelkesedés az esetek egy kis részében elterjed, nyilvánosságot kap, a hétköznapok része lesz, esetleg iparággá válik, amivel éppen személyes, lelkesítő és szerethető voltától szabadítják meg a vágy most már egyáltalán nem titokzatos tárgyát, és kell helyette keresni valami újat. Mert ugye a személytelenség, vagy a lelkesedés és a szeretés hiánya nem alternatíva. És az összes szennylap, az összes magazin, az összes magánbeszélgetés, ami a kultúrával foglalkozik, az MTV-től kezdve eddig az amatőr kis weboldalig minden ezt a promiszkuitást hajtja előre. Folyamatosan valami újat keress! Szeress valamit, de közben várd a következőt! Legyél bátor naponta búcsút venni valamitől, és új kalandokba bocsátkozni! És ez így van rendjén.

Az Ohkulttal nem így történt, a négyszemű-négyfülű maci nem követte a Kistehenet a kirakodóvásárok és a Sziget örökkévalóságába, megmaradt kevesek úri hobbijának. Hallgatott József Attilára, és megmaradt feleslegesnek. Végülis eredetileg is annak szánták, nem igaz?

A "Harcosok klubja" narrátora egy igazán rossz pillanatában az IKEA katalógusát böngészve elgondolkodik, hogy vajon milyen színű konyhai alátét mondana róla a legtöbbet. A kérdés jó. Mit mond az el valakiről, hogy vesz bármit is az IKEÁ-ban? Nem sokat. Mit mond az el valakiről, hogy elmegy egy miniatűr boltba a belvárosban, és vesz egy kétfejű játékmackót? ...teccik érteni, hogy hova akarok kilyukadni?

Házi feladat
Az újabb szeretnivaló ötleteket, embereket, tárgyakat, állatokat, fejeket, növényeket és hangokat ezentúl az Ohkulton kívül kell keresni. Ami megnehezíti ugyan valamelyest a dolgot, de a helyzet korántsem reménytelen. Hiszen látva, hogy az Ohkult milyen hetykén lógott ki ebből a nyomorúságos való világból, ki ne akarna azonnal a nyomába eredni?

Nem kell hozzá pénz, nem kell hozzá sok idő. Jó ötletek kellenek, meg egy kis merészség, és máris kezdhetjük/folytathatjuk a kulturális közérzetfrissítő kúrát. Keresni kell, találni és lelkesedni, különben megáll az élet. Nézz éjszakánként bikaviadal-közvetítést a spanyol tévén. Járj "I love Jesus" feliratú pólóban. Győzd meg a haverjaidat, hogy Halász Judittól az "Almaszósz" minden idők leghúzósabb punk-rock slágere. Elegyedj szóba buszvezetőkkel. Gyarapítsd a Harry Potter-es fan fiction oldalakat a neten néhány saját sztorival. Szállj be egy zenekarba. Készíts kisfilmeket a családi videókamerával, az unokaöcséid/húgaid/stb. biztos hajlandóak lesznek szerepelni. Járj táncházba vagy jazz balettre. Hallgass norvég death metalt (pl. Gorgoroth). És aztán írd meg a sziabence@hotmail.com-ra, hogy milyen volt. Különben megáll az élet.

Ezen a héten pedig jöjjenek akkor a lúzerek, szintén ábécérendben. Huszonkét kulturális Jockey Ewing, minden és mindenki, ami vagy aki elkeserítő, szánalmas, primitív vagy gonosz.

Allergia
Télen nem virágzik, nem porzik, nem száll, nem érik semmi, az allergiások fellélegeznek. Kivéve, akinek hidegallergiája van. Ekcéma, viszketés, kiütések. Az együttérző leveleket ide várom: sziabence@hotmail.com.

Britney
Most aztán végképp jól elbánik volt kedvese szellemével a "Toxic" című klipben ez a csudára szexis Britni. Egy kérdés azért felmerül: érdekel ez még valakit?

Ciánkáli
A Martens-bakancsok ugyanolyan drágák, mint máshol (húszezertől fölfelé). Az Erzsébet-körúti póló-szaküzletben az Alvin és a Mókusoktól a Depeche Mode-on keresztül a Manowarig mindenféle póló volt, csak Placebo nem, amit én kerestem. És a legrosszabb: így is otthagytam tízezer forintot.

Deep Dish jegyárak
Ezen a héten még "csak" négyezeröt. Aztán hetente egy ezressel több. Buli február tizenharmadikán. Felhőtlen szórakozást kívánunk mindenkinek.

"Együtt szívunk, együtt nevetünk"
A Kendermag egynapos fesztiváljának szlogenje. Én nem nevetek. Akkor most nem vagyok jófej?

Forced Entertainment
A képen is látható "First Night" c. előadásukról csapatostul menekültek a nézők a Trafóból.
Kegyetlenül rossz volt.

 

 

God Is a DJ
Időszámításunk előtt 1998-ban ez egy kitűnő Faithless-szám címe volt. Most Pink bitorolja Linda Four-Non-Blondes Perry-vel karöltve ezt a frappáns mondatot. A Pink-féle "God Is a DJ" viszont sajna távolról sem kitűnő. A videoklip készítőjének pedig igazán megtetszhetett az előző 14 Pink-klip koncepciója ("Pink sokkal tökösebb/menőbb mint az összes csaj és főleg pasi a világon"), ezért csinált egy tizenötödik ugyanolyat. Könyörgök mindenkinek, ne menjetek el a koncertre!

Hegyi Barbara
Barbara, imádjuk a búgó hangodat. De inkább beszélj normálisan.

Ikea
Egy ismerős nemrégiben lakást bérelt. Bútorozottat. A tulajdonos nyilván úgy gondolta, a legjobb, ha egy vásárlással letudja a lakás berendezését. Még a képek a falon meg a szemeteskuka is az Ikeából van. Valami borzalmas az összhatás - mintha egy áruházban vagy egy katalógusban lennénk. Jóból is megárt a sok, mint tudjuk.

Justin
Többéves boyband-tagság + Michael Jackson utánérzés = biztos bukás, gondolta mindenki kb. egy évvel ezelőttig. Ahhoz mindenképpen egy zseni kellett, hogy Justin Timberlake bebizonyíthassa az ellenkezőjét. Erre most képes és egy harminc másodperces McDonald’s-reklámmal tönkreteszi másfél év munkáját. Biztos nagyon kellett neki a pénz.

a "Késő este" plakátja
A hosszú köröm nem igazából divat manapság. Férfiaknak pláne nem. Hajós Andráson meg hátborzongatóan ronda. Én nem követelem, hogy vágja le, csak akkor miért rakták rá a fényképre?

Lamb
Nagysikerű turné nyáron (volt egy esőmosta koncert a Szigeten is). Decemberben megjelenik a "Between Darkness and Wonder", telezsúfolva igézően szép dallamokkal, megkapó és meghitt verzékkel és ízlésesen érzelmes refrénekkel. És erre mi történik? Az égvilágon semmi. A Lamb a földgolyó legkegyetlenebbül elhallgatott együttese.

Microsoft
A népszerűségi gondokkal küszködő cég megintcsak mellényúlt. Bizonyos Mike Rowe saját website-jának eléggé el nem ítélhető módon a mikerowesoft.com címet adta. Bill Gates azt mondta, ejnye-bejnye, a maga keresetlen módján. Erre szóltak neki, hogy valamit kéne csinálni, mert ez megint nem volt egy különösebben jófej lépés. Így hát a Microsoft vételi ajánlatott tett a domain-név használatáért, a vételárat kerek tíz dollárban határozva meg. Nagyvonalúak, nem?

"Nem mondod!"
Idegesítően agyonhasznált, de legrosszabbul a Való Világ 3 foglyainak szájából hangzik.

Öntömjénezés
Szörnyű, de egyszerűen nem tudom megállni, hogy szóvá ne tegyem: a múlt hét hétfőn éles szemmel Holly Huntert ajánlottam ezen az oldalon, mint jelenleg moziban látható legnagyszerűbb színésznőt. Másnap Oscarra jelölték.

Pain
... in the ass. A "Hárem" című számmal ugyan nem sikerült a "Szex vajon mi?" sikerét megismételni, de Pain a visszhangnélküliségnek valószínűleg csak örülhet. Mindenesetre figyelemreméltó, mennyit hízott ezalatt a pár év alatt. Lagzi Lajcsival kettesben lassan megalakíthatják a férfi Pa-Dö-Dőt.

Republic-plakát
A szilveszteri koncertet sikerült ezzel a szlogennel reklámozni, hogy "...ahol a hóember is táncol". Hogy lehet, hogy eddig még sose jutott eszembe a Republic zenéjéről a tánc? Február van, kérem a szilveszteri plakátok eltávolítását. Főleg a munkahelyem elől.

Stomp
Ez év eddigi legagresszívebb reklámkampánya. Tévében, plakáton, újságokban, és aztán amikor az ember a legkevésbé számít rá - a telefonszámla mellé is bedugtak egy Stomp-reklámot a borítékba. Hogy kit fog a telefonszámlája arra indítani, hogy röpke tízezrekért nevezzen egy Stomp-előadásra, az számomra rejtély.

Timo
Most már a "Barátok közt"-ben is. Ráadásul beraktak mellé egy nevetségesen béna csajt, hogy Timo tehetségesnek tűnjön. Micsoda kegyetlen húzás.

Újra szűz!
Visszaszerezheted a szüzességed itt: http://www.rsub.com/thebluedot/srv/ Ami a legelkeserítőbb: biztos van, aki ezt beveszi.

Vígjátékok magyar címei
" Pofa be". "Apósok akcióban". "Jószomszédi iszony". A film is ennyire vicces?

Zséda
Maga a produkció kifejezetten szimpatikus. Csak ahogy J-Lo mintájára becenevet adat magának, és hogy azt a nagylemeze címéül választja, azzal nem tudok megbékélni.

A-tól Z-ig minden, ami izgalmas, amit szeretni lehet így kétezernégy kezdetén. Kimerítő lista azoknak, akik nem szeretnek unatkozni.

Arisztotelész
Ő a fodrász, akit hirtelen minden ismerősöm ismer. Görög és a Nagymező utcában van egy titkos szalonja. Fiúk-lányok, tessék nyomozni, utánaérdeklődni és vágatni, de még ezen a héten!

Budapest TV
A legkitűnőbb szervetlen alapú tudatmódosításra alkalmas szer. Túlzott mennyiség rendszeres fogyasztása esetén maradandó káros hatásai ennek is kétségkívül vannak. Rokizó tízen aluliak, citerázó nénik, áriázó bácsik és transzvesztiták minden mennyiségben.

Client
Tavaly tavasszal jelent meg a Client együttes bemutatkozó nagylemeze, és Andy Fletcher a Depeche Mode-ból olyan jól menedzseli őket, hogy "Here and Now" című klipjük már az MTV-n is elő-előbukkan különösebb előzetes figyelmeztetés nélkül. retro + csajok + szintipop = Client

Dean
Howard Dean akár még az USA elnöke is lehetett volna. Egészen a hónap elején tartott beszédéig, amelynek végén az ingujjra vetkőzött elnökjelölt szavai átszellemült csatakiáltásokká torzultak. Az évezred eddigi leghíresebb beszédének több remixe is született, ezek meghallgathatók pl. itt: http://www.deangoesnuts.com/

"Eltűnt!
az életemből, 2004 jan 6-án és azóta semmilyen kapcsolatba nem tudtam lépni vele. Aki látja, hívjon azonnal és mondja meg neki, hogy szeretem és ő kell nekem. Személyleírása:
neve: Huskó
Gyönyörű szőke haj
Elbűvölő arc és mosoly
Hihetetlen határozottság és akaraterő"
Ennek az üzenetnek az A4-es méretű verziójával van teleragasztgatva a Ferenc tér környéke. Romantika, óh...

Filmszemle
Újra támad a magyar Oscar. Pátosztól, piros szőnyegtől, izgalomtól és könnyes köszönőbeszédektől 100%-ban mentes, az igazinál kicsit kuszább (rég bemutatott filmek olyanokkal versenyeznek, amik csak ősszel kerülnek majd a nagyközönség elé, bizonyos díjakat hol megosztva adnak ki, hol meg nem is adnak ki egyáltalán), de pont ez benne a jó.

Gollam
Gonosz is, jó is. Igazi is, rajzolt is. Jelentéktelen, de a világ sorsát mégis ő dönti el. A "Gyűrűk ura" legjobban eltalált figurája.

Holly Hunter
A "Tizenhárom" című filmben láthatjuk brillírozni mostanság. Minden cseppje kincs.

Illat
Besétálok pár hete a DM-be, és a bejárattal szembeni polcon kis üvegcsék sorakoznak azzal a felirattal, hogy "Ópium". Rögtön vettem egyet persze, de csak illatcseppekről van szó, amiket a konvektorom párologtatójába cseppentek. A nővérem egy hét után megkérdezte: "Mi ez a pacsuliszag?" De azért kitartok.

József Attila
Magyar house-himnusz! Most szombaton hallottam másodszor. Melankólikus, sejtelmes dallamok, sodró ritmus, és, igen, a "Születésnapomra" című vers - ki gondolta volna? - nyertes kombinációja. Aki ennél többet is tud az opusról, kérem, világosítson föl a sziabence@hotmail.com címen.

Kecskerímek
Hernádi Juditról pl. ez született:
" Egy nőben az, hogy szellemes, erény,
S neki még a melle se szerény"

Lumpy
A világoskék rénszarvas a Happy Tree Friends-ből. Én mindenkit szeretek, akinek kerek fogai vannak. Aki nem tud követni, nézzen körül egy kicsit jobban a címoldalon vagy az Ohkultban.

Menza
A Liszt Ferenc tér legfelkapottabb helye. A pincérek egyenruháját a Tiszacipő biztosította, a falakon hatalmas virágmintás tapéta, lehet inni Márkát vagy bodzaszörpöt. Vigyázat, a déli menü egy órára el szokott fogyni!

Nagy Zsolt
Ő volt a Tibi, a béna ellenőrújonc a "Kontroll"-ban. Szinte minden este levetkőzik, kitárulkozik, megaláztatásokban részesül és megdicsőül a Krétakör valamelyik előadásában. Befejezéséhez közeledik a "Szezon" című film készítése, amiben Nagy Ervin mellett szerepel. Ő a következő Hujber Ferenc. Figyeljék meg, néhány év, és ő is megerőszakol valakit a "Barátok közt"-ben.

Operett Színház
Amíg az anyaintézmény Szintetár Dóra szexin aláomló fürtjeivel és bizonyos Dolhai Attila gondosan borotvált mellkasával hirdeti magát városszerte, addig a Súgó Raktárszínházban kitűnő musicalek mennek Alföldi Róbert rendezésében. Bejárat a Mozsár utca felől.

Prince
Visszatérni készül a hercig bajusz és a magas sarkú cipő! Idén nyáron Prince-revival! Én szóltam.

Robotok
Mindenhol ott vannak. A robotpornó Björk-kliptől a Daft Punk (maguk is robotok!) új rajzfilmjéig, amit remélhetőleg egyszer itthon is láthatunk. És Mikrobi újra a Filmmúzeumon. Vagy ott vannak Eric Joyner varázslatos olajfestményei, például ez.

Egyszer
úgyis
átveszik
a hatalmat.

 

 

Soma
2004-ben végre országos óriásplakát-kampány sztárja! A dolog attól függetlenül szép, hogy a TV2-t reklámozza. Az egyetlen eredeti nő a magyar tévében.

Tea útja
Eredeti kínai teázó a Henszlmann Imre utcában, a Károlyi kerttel szemben, az Astoriától nem messze. Egy külön világ. A nyugalomra vágyók Mekkája. Ennél a négy mondatnál többet érdemelnek.

Ungár Anikó
Egy ismerősöm összefutott vele a fitness-teremben. A bűvészkirálynő elmúlt ötven éves és még mindig ... ööö... jó segge van. Ettől függetlenül számomra rejtély, hogy miből élhet meg.

Városligeti Műjégpálya
Jobban nem lehet eltölteni egy téli délutánt Pesten. A zene néha borzalmas, és sose játsszák le a kívánságokat (a fene se érti, pedig én mindig Chemical Brothers-t kérek), de ilyenkor csak még jobban esik a forralt bor.

Zsótér Sándor
Nincs még egy színházi rendező, aki tudná azt, amit ő. Kreón nála egy citromsárga hajú, rózsaszín macskanadrágba bújt díva a "Médeá"-ban, Harkány Endrével csak női szerepeket játszat a "Kaukázusi krétakör"-ben, de abból többet, Fekete Ernő pedig kenyeret boncolt föl a kedvéért a "Bakkhánsnők" legendás előadásain. A következő bemutatója a "Csongor és Tünde" lesz a Kamrában. Tíz éve már megrendezte egyszer, akkor gyerekeknek. "Sci-fi történetet láttam a darabban. Az ördögök neonáci rocker-gyerekek voltak. Mirígy szállítószalagon közlekedett." Bárcsak már március lenne!

Film, bűnök, szex, pop, barkács, múzeum, katasztrófaturizmus. Kellhet-e még valami? Hét bizonyíték arra, hogy internetezni a legjobb dolog a világon.

Film
Nemsokára hozzánk is elérkezik Tim Burton legújabb filmje, hogy végleg feledni tudjuk a "Majmok bolygója" által okozott csalódást. Addig is tessék csak nézegetni ezt a varázslatos oldalt, ahol andalító a zene, titokzatosak a mosolyok és ahol Helena Bonham Carter szőke.

Aztán ha ezzel elteltünk, következhet majd a "Karcsi és a csokoládégyár", szintén Mr Burton rendezésében. Roald Dahl zseniális mesekönyve filmen, a csokimágnás Willy Wonkát Johnny Depp fogja alakítani. Még bőven van idő, ajánlatos beszerezni és elolvasni a film előtt! Én szóltam!

Bűnök
Elmondom hát mindenkinek... A grouphug egy online gyóntatószék, ami megkönnyebbülést ígér, ha feloldozást nem is. Bárki bármit bevallhat névtelenül. A legolvasmányosabb oldala az internetnek. Néha vicces, néha megdöbbentő, néha szívbemarkolóan tragikus. Még sose sikerült negyed óránál kevesebbet töltenem itt.

Szex
Fenék Tibi, a virtuális redneck még egy hónapja sem született meg az Index fórumain, máris sokan követik, akárhova is megy. Tibinek mindenkihez van egy kedves szava, de őt igazából csak egyvalami hozza lázba: a női szépség, pontosabban a puszta női mivolt. Fenék Tibi a válasz a harmadik évezred kulturális kihívásaira. Mert ilyeneket ír, természetesen a kultúra fórumba (gyenge idegzetűek inkább olvastassák fel valakivel):

"A kollegáimmal egyszer beszéltük a kedvenc sexualis fantáziáinkról! Persze én nyertem :) Hogy a Kylie meg a Danni kényeztetnek egyszerre :)) Amíg a Kylie-t döngetem hátulról addig a hugicája kényezteti a prosztatámat! Az egyik kollegám amikor ezt elmeséltem rögtön rohant ki a mosdóba! Azt mondta hugyálnia kell de mi nem hittünk neki a másik kollegámmal! Biztos rárántott :))))) "

Fenék Tibi saját topikot is nyitott, méghozzá Szűcs Judith! tehetségének való adózás céljából. Kihagyhatatlan.

Pop
Fenék Tibi után következzen egy másik úriember portréja. Kurt a legkevésbé sem virtuális, erről volt szerencsém személyesen meggyőződni még a nyár folyamán. Kurt egy őrülten magas és szerényen visszahúzódó, sportos ausztrál fiatalember benyomását kelti általában.

Aztán amikor Kurt úgy akarja, egy varázsütésre megváltozik ő is és a világ is körülötte. Kurt énekel, Kurt táncol, Kurt öltözik, Kurt vetkőzik, Kurt személyi masszőr, Kurt dj, Kurt szupersztár. És ilyenkor Kurt még magasabbnak tűnik, mint egyébként (valószínűleg a tűsarok teszi). Naplójából havonta olvashatók részletek a Face-ben, itt minden megtalálható.

Barkács
Lányok, asszonyok! Elég volt már az unalmas, egyszínű számítógépekből! Ezen az oldalon egyszerű lépésekben végigkövethetjük, hogy készíthetünk házilag Hello Kitty laptopot. Az eredmény az oldalon látható képek tanúsága szerint ellenállhatatlan, tehát indulás az Ohkultba, ahol a kiscicák már alig várják, hogy egy számítógépet díszíthessenek. A többi hozzávaló beszerzéséhez az Ezermester szaküzleteket (festék) és az elektronikai szakboltokat (laptop) ajánlom.

Múzeum
A Depeche Mode, és amit Magyarországgal művelt. Hogy miért népszerű nálunk ennyire a Depeche Mode, azt valószínűleg sosem fogjuk megtudni, de ha valakinek vannak ötletei, azokat várom szeretettel a sziabence@hotmail.com címen. A válasz erről az oldalról sem derül ki, az viszont igen, hogy kik a Shape együttes, hogy hány perces Ákos leghosszabb dala, és hogy mit lehet tudni a Cure következő albumáról. Akinek nem volt "alternatív" korszaka tizenéves korában, sürgősen pótolja be. Sosincs késő beszerezni egy kinyúlt fekete pulcsit.

Katasztrófaturizmus
Az itt látható képet Edward Burtynsky készítette. Ő a természet lassú pusztításának megörökítését választotta élete témájául. Ipari katasztrófák lenyűgöző szépségű látleletei tárulnak a böngésző szeme elé. Hátborzongató.

 

 

 

 

 

Nekrológ egy szupersztárnak. Esetleg többnek is. A nagyság átka. Amerika bajban van. Akar neki valaki segíteni?

Amerika, 2004. január

Három rövid hír. Először is idéntől mindenféle testi kapcsolat tilos California államban a nyilvános szórakozóhelyeken a fellépő vetkőzőművész és nézőközönsége között. Nagy duhajkodást eddig sem tettek lehetővé a vonatkozó jogszabályok, de most már pl. a bankjegyeket is tilos a tangába tömködni. Tekintettel arra, hogy a stripperek fő jövedelmi forrása ez volt, nyilván változások fognak következni a vetkőzésfinanszírozás világában (is). Hogy LA legendás lebujait egész pontosan magunk elé tudjuk idézni, képzeljük még azt is oda, hogy inni se szabad, csak 21 éves kor felett. A dohányzás természetesen szintén tilos. Az egészet pedig a Terminátor képviseli a szenátusban.

Közben Kanadában két 12 éves lányka egy teljesen szokatlan módszert választott a zsebpénzük kiegészítésére. Az iskolai büfében csókjeleneteket celebráltak, és belépődíjat szedtek az osztálytársaiktól, persze fiúktól, hogy megnézhessék. Az iskolaigazgató nyilván azt gondolhatta, hogy aki 12 éves korában így feltalálja magát, annak semmi szüksége további iskolábajárásra, ezért el is tanácsolták a két fruskát.

Az inspirációt honnan máshonnan is meríthették volna, mint a tavalyi év legemlékezetesebb televíziós kétmásodpercéből. A két csókolózó előadóművésznő közül a fiatalabbik ugye közben házasodásra adta azt a buksi fejét, az idősebb pedig levelet intézett rajongóihoz arra az esetre, ha még nem döntötték volna el, hogy kire szavazzanak a következő elnökválasztáskor. A szózat az énekesnő honlapján is rajta van, de annyit elárulhatok, hogy Madonnának se W. a kedvence, és aggódik is a gyermekei jövőjéért. Amit mi sem támaszt jobban alá, mint hogy Angliában neveli őket.

A pop világa

Ha valaki elég nagy sztár, biztos lehet benne, hogy a sajtó nem fog rosszat írni róla, mert ebben az esetben az adott híresség ügynöksége megszakítja a kapcsolatot az rosszalkodó sajtóorgánummal, és az lesheti, hogy mikor fogja tudni legközelebb sztárinterjúval elkápráztatni olvasóit. Úgy tűnik, Michael Jacksont arra rendelte a sors, hogy az ezredforduló után az újságírók is le tudják vezetni a feszültséget valakin. Jackoról csak rosszat vagy semmit, és meg is lett az eredménye, jókora slamasztikában van most szegény.

Ha a világot a popzenei színtérhez hasonlítjuk, az országokat pedig sztárokhoz, kétség sem fér hozzá, hogy az USÁ megfelelője a Pop egykori Királya személyesen, a közutálatban tapicskoló Wacko-Jacko. Aki, mint összes pophonfitársa (Britney, Justin, Christina és a többiek), sztárnak született, sztárnak nevelték, nem tud semmit, csak előadni, de azt nagyon. Profizmusával meghódította a világot, minden rekordot megdöntött, akkor úgy tűnt, elévülhetetlen érdemeket szerzett. És egyszer csak, senki sem vette észre, mikor, de minden az ellenkezőjébe fordult. Egyre szánalmasabb és betegebb részletek derülnek ki róla. Ránézni is borzasztó most már szegényre, én is inkább egy régi képet tettem ide róla. A legszörnyűbb dolgokkal vádolják. Az igazi tragédia pedig az a dologban, hogy valószínűleg igaz.

Anglia viszont egy sármos mosolyú, kedvesen idétlen Robbie Williams. Ő nem készült sztárnak, csak véletlenül került bele a Take That-be elképesztően fiatalon. A Take That véletlenül lett híres, de persze nem az egész világon, csak itt Európában. A Take That nem véletlenül oszlott fel, de Robbie megintcsak véletlenül élte ezt túl. Ki gondolta volna? Robbie hibát hibára halmozott, és ez egy idő után sztárrá tette. Benne a sponaneitás, az esetlenség a vonzó. Csak éppen Amerikát nem tudja úgy istenigazából meghódítani. Lassan már kérdés lesz, hogy akarja-e egyáltalán.

Hogy Magyarország sorsát melyik popsztár jeleníti meg legplasztikusabban, arra a szavazatokat a sziabence@hotmail.com címre várom. Szerintem Zámbó Jimmy.

Kétezerháromban többet voltam színházban és kevesebbet Balatonon, mint valaha. Kétezerháromban lettem Goldfrapp- és Cure-rajongó. Kétezerháromban kaptam életemben először fizetésemelést és ajánlott küldeményt Angliából. Kétezerháromban már tizenkettedik éve írtam minden áldott nap a naplómba. Visszatekintésképpen álljon itt néhány szemelvény. (A barátok és üzletfelek neveit hozzájárulásuk nélkül Rajmundra egységesítettem. Aki mégis felismeri magát, írjon a sziabence@hotmail.com-ra.)

január 8. Rajmund már Debrecenben van. Holnap én is lemegyek, és megdöntöm a hidegrekordot. Dél körül állt el a havazás, de holnap reggel újrakezdődik majd.

január 22. A "Törökfürdő" tök jó volt, a „Tudatlan tündérek” viszont melegpropaganda-kliségyűjtemény. A mondanivaló: a melegek bohókás, vidám népség, akiknek persze azért vannak érzelmeik is, és gondtalan életüket egyetlen dolog árnyékolja be, ez a szörnyű AIDS. Szerencsére már elég jó színvonalon lehet élni HIV pozitívan is, és egyáltalán nem kell meghalni miatta. Rövidebben: a "Teletubbies", csak pasikkal. És nem négyen vannak.

január 25. "Eseménytelen ügyelet" - még a zene se volt említésre méltóan szar. Jól éreztük magunkat, Rajmund valahogy mega-elengedte magát ma, de végülis ezt szeretem benne.

február 18. Volt az interneten az "American Life"-ból egy részlet, de még van remény, hogy nem is az.

március 3. Tegnap nagyon jó volt a Butan [Butan Club, Wuppertal, Németország], Paul van Dyk elég jó zenét játszott, de inkább jobbat a kisteremben. Egy csávó egyszer megkérdezte, hogy nincs-e nálam drog, de csak harmadszorra értettem meg, és nem is volt.

március 9. Együtt ittunk elég sokat, vettek egy csomó pezsgőt. Rajmund rakott egy Plussz tablettát a pezsgőbe, hogy vitamin is legyen benne. Persze tök kipezsdült az egész, de ha egyszer PEZSGŐTABLETTA! Az íze is szar lett mondjuk. Meg összelocsoltuk az egész lépcsőt, és akadályoztuk a forgalmat.

március 15. Elég rossz kedvem lett, pedig az egész nap tök jó volt, lehet, hogy az "Órák"-tól van. A Katolikus Püspöki Kar levélben kért mindenkit, hogy igennel szavazzon az EU-ra.

március 18. Az összes színésznő (Julianne!!! Nicole - istennő! Meryl!!! Toni - zseniális, három percben is tündököl! Claire - a megtestesült kellem!), a zene, a mondatok ... nem lett volna szabad magyarul elolvasnom.

március 21. Színházbamenés, Kamra, "Bakkhánsnők", Zsótér, Nagy Ervin meztelenül, olajjal bekenve, Ónódi Eszter karaokéban és szőke parókában nyomta. Dévai Balázsnak félelmetesen vékony lába van.

április 3. Tegnap megnéztük ezt a "Cidade de Deus" c. brazil gengszterfilmet, nekem nem tetszett. Csak lélektelenül öltek benne, vég, szellem, humor vagy tetőpont nélkül. Viszont utána láttuk a Schell Juditot, hogy az Abszintban ül Kulka Jánossal, de nem mertem bemenni autogramot kérni a farmerdzsekimre.

április 13. A tisztítótűz olyan, mintha nem lifttel menne föl valaki az emeletre, hanem lépcsőn. [Copyright: F.O.]

április 20. Aztán én mosogattam el, mert a híradónál az is érdekesebb, pedig most a Friderikusznak volt az új műsora, ami a "Hét" helyett van és frappánsan "Friderikusz"-nak nevezték el.

április 29. "I’ve just thanked God for having met such a fun guy as you. He said sure, no problem"

május 17. Tavaly májusban stoppoltam életemben először, legyen ez a második. Oké, tíz perc alatt megálltak. Szlovákiai magyar gengszterek. A vezető egyik szemére nem látott, a másikkal homályosan. Azt is bevallotta, hogy azért állt meg nekem, mert azt hitte, hogy csaj vagyok. "Barátnőimnek" olaszországi munkalehetőséget ajánlott, én is kapnék havonta 200 eurót csajonként.

június 9. A TVtávirányító nem működik, kibírhatatlan a meleg és a tudat, hogy holnap megint dolgozni kell.

július 9. "Irreversible", a megerőszakolós jelenet alatt erixeztem a telefonomon.

július 10. Reggel 49es villamossal mentem a Földhivatalba. Ott az információban mindig elaludt a pasi, akivel beszéltem. Mire befejeztem a kérdést, elaludt.

július 11. Ettünk, ittunk, éjfél után indultunk. A Sziget Events Hallba, alig találtunk oda kocsival, alig lehetett parkolni. Benn hőség és borzalmas tömeg, Sasha valami hihetetlenül húzós zenét játszott, helyenként kifejezetten szép volt, a kigyúrt, betépett, nyaktalan, tolakodó kopaszok hada biztos vette a lapot. A Björk-sample-t is nyilván csak én ismertem föl az egész közönségből.

július 16. A Popbitch-csel közös partin ugyanis ingyenpia és -kaja volt, bár az utóbbi igazán szerény mennyiségben. Hat után valamivel mindenki átsétált szépen az AKA nevű helyre, aztán egy idő után autóval vittek át a Centro-ba (persze az anyósülés helyett a vezető helyére akartam beülni).

július 19. James Lavelle is a saint. Or an angel. Or something very close to God.

július 27. Néha az az érzésem, hogy akkor ennyi volt, most voltam életemben legközelebb a nagy hírnévhez-showbizhez, ezt fogom majd százéves koromig emlegetni. Hát, meglátjuk, hogy bejön-e, de az se gáz, ha igen.

augusztus 17. A kaja után megint megnéztük a templomot és a kertet és a temetőt, és táncoltunk az odaszűrődő sramlira. Hazafelé a "napfény járja át a szívem újra..." kezdetű számra tomboltunk az autóban, mint a legvidámabb 13évesek.

augusztus 20. Tegnap elsétáltunk az Y-ba [Y Disco, Balatonlelle], kevesen voltak és elég (nagyon) béna volt, egy órát voltunk ott, és kétszer volt a "Mundian to Bach Ke".

augusztus 25. "Alszasz, Anikó?"

szeptember 1. Rajmund panaszkodott ma nekem a telefonban, hogy 4 napja itthon van, és még nem láttuk egymást. Ezt mondta felháborodva: "A szüleimmel találkoztam, de veled nem!"

október 16. Igó Éva fejberúgott egy pattogatott kukoricával.

október 19. Raymond-dal futottam össze a ruhatárban, így köszöntött: "Are you OK?"

november 4. "Viven les teens disposables!"

november 14. Jöttem a 1820as vonattal a Déliből. Végig olvastam, 20 percet aludhattam közben max. Csak a lepratelep dohányzóban volt hely és egy krvára vidám társaság végig torkaszakadtából törte az angolt.

december 2. Ma aszongya nekem a portás bácsi, amikor megjövök az ebédszünetből: "Na, maga se nyerte meg a lottó ötöst." Mondom: ezek szerint maga se. Hát igen, mondja, akkor már nem lenne itt.

december 9. Egész délután a "Miracles"-t hallgattuk, Pet Shop Boys, és olyan jó, mint a régi szép időkben.

december 11. Éljen a magyar színház, hogy ilyeneket produkál, messze túl a világszínvonalon, szerintem, nem mintha lettem volna már külföldön színházban. Szóval el voltam ájulva a "Motel"-től. Egy csomószor újrakezdődött még a vége után, mi a Rajmunddal ott csápoltunk az utolsó 50 kitartó nézővel.

december 14. Azt mondta Rajmund atya, hogy mekkora áldozat volt Jézustól, hogy idejött a földre, és otthagyta "az égi körülményeket".

Minden korábbi SziaBence >>>