Szia Bence! 2007. április 18.

Ezennel megnyitjuk az Ohkult Popbizarrt! Zavarbaejtően unalmas okokból kifolyólag kissé stagnált az Ohkult az utóbbi időben, de végre megint frissülünk! Az eheti Ohkult Popbizarr, amint a neve is mutatja, a popvilág legbizarrabb megmozdulásait listázza. Olyan esetekről emlékezünk meg most, szám szerint nyolcról, amikor a könnyűzene legkommerszebb figurái egyszer csak figyelmeztetés és szemrebbenés nélkül csináltak valami meghökkentőt, valami előzmény nélkülit, valami oda nem illőt, valami olyat, amire senki sem számított, vagy legalábbis az elkövetőtől nem. Olyan események ezek, amikor a pop átlépte saját határait és mégis pop maradt. Természetesen nem vagyunk mazochisták, csak azt listázzuk, ami bizarr volta ellenére, vagy éppen amiatt közben jó is. Listánkat távolról sem szeretnénk azonnal lezárni – aki hozzá szeretne tenni még valamit, az írja meg a sziabence@hotmail.com címre, aztán majd megbeszéljük.

Boney M., zsoltár a diszkóban, 1978
Durván 2500 évvel ezelőtt a zsidóság éppen babiloni fogságban volt, és honvággyal telt szívvel gondoltak hazájukra. Erről szól a 137. zsoltár a Bibliában, ami így kezdődik: Bábel folyói mentén ültünk és sírtunk. Ez azóta az Ószövetség egyik legismertebb részletei közé került, amely nagy ismertség részben annak köszönhető, hogy a Melodians, egy jamaikai reggae-együttes a Wailers-t megelőző korszakból, megzenésítette ezt a zsoltárt. Valamivel később aztán jött egy újabb zenekar, négy, a Karib-tenger környékéről származó taggal és nyugatnémet producerekkel, akiknek megtetszett a Melodians zsoltár-feldolgozása, és a maguk képére formálták azt. Ennek a végeredménye lett a Boney M-től a Rivers of Babylon című sláger, és így állhatott elő az a bizarr helyzet, hogy 1978-ban az Atlanti-óceán mindkét partján egy megzenésített zsoltárra ropták a dekadens és afrofrizurás-trapéznadrágos fiatalok a diszkóklubokban. (Kevésbé meglepő azonban, hogy a számhoz nem használták fel a zsoltár teljes szövegét. A vers vége ugyanis meglehetősen goromba átkot mond a zsidókat foglyul ejtő Babilonra: áldott, aki megragadja gyermekeidet és szétzúzza őket a sziklán!)
Bibliai jamaika-diszkó itt.
http://www.youtube.com/watch?v=Nm1g8FFRArc

Culture Club, Karma Chameleon, kislemez, 1983
Csak a nyolcvanas években történhetett meg, de visszatekintve akkor is hihetetlen. Már önmagában az megdöbbentő, hogy Boy George-ot engedték nyilvánosan közszerepelni akkoriban - az általa bevállalt jelmezekben manapság már a sarokig nem jutna el senki. Ráadásul huszonöt éve az emberek elnézték Culture Club frontemberének extravagánsra kihúzott szemöldökét, tiritarka sminkjét, dagályos ruhakölteményét, és elkezdtek azon tanakodni, hogy esetleg nem lehet-e, hogy ez a Boy melegen eszi a kását. Minderre ő maga csak annyit mondott, hogy jobban esik neki egy csésze tea, mint a szex, és ezzel a dolog el volt intézve. Mindezzel az egyértelműen kétértelmű háttérrel a Culture Club leállt érzelgős reggae-t játszani a szintipop és a hajmetál hőskorában, és a dolog sokadik elképesztő csavarjaként ezzel a zenével lettek világsztárok. A Karma Chameleon 1983. legtöbb példányban eladott kislemeze volt Angliában, 1984-ben pedig az amerikai slágerlistát vezette hetekig. És egyáltalán: mi az, hogy karma kaméleon?!
A videoklip persze kosztümös.
http://www.youtube.com/watch?v=59Bp6KMyrYs

Madonna, Like a Virgin, live, 1990
Azt nem lehet állítani, hogy senki se számított volna arra, hogy az akkor még szinte frissiben (röpke hat évvel azelőtt) berobbant Madonna valami extraszexit fog művelni nagyszabású koncertturnéján. De amit Madonna a koncert csúcspontjaként a Like a Virgin című szám ürügyén előadott, attól azért a legfelkészültebbek szemöldöke is felszaladt. A dalszöveg szerint egy heves szerelmi vallomásról van szó, a vágy titokzatos tárgya, azaz a férfi ebben a verzióban azonban nincs jelen. Madonna egyedül van, magában fekszik (hánykolódik) egy vörös bársonnyal borított ágyon. Megjelenik viszont két bizarr, se nem hím, se nem nőstény krampusz, mindkettő hatalmas és egyértelműen fallikus műmellekkel felszerelve. Madonna kontortonisztikus mozdulataival csak helyenként harmonizáló ördögi, pajzán táncba kezdenek, amitől az ágyon heverő szűznek szemlátomást beindul a fantáziája és vad önkielégítésbe kezd. Ahogy a ritmus egyre gyorsul, a két krampusz észrevétlenül eltűnik, és Madonna közvetlenül a csúcspont után már egyedül tér magához.
Kukkold meg.
http://www.youtube.com/watch?v=W9CmP8Nx_qs

George Michael, Praying for Time, dalszöveg, 1990
George Michael a 80-as évek egyik első számú szexszimbóluma volt, főként - de nem kizárólag - Európában. 1990-re túl volt már a Wham!-korszakon és az első szólólemezén, a Faith-en is. George Michael addigi hatalmas slágerei vagy a hurrá-optimizmus, és a mindent elsöprő játékos-pajzán jókedv jegyében születtek, vagy pedig érzelmes-affektálós szerelmes-epekedős, nem kevésbé szexi lassúzós számok voltak. És 1990-ben George Michael kiadta új nagylemezét Listen Without Prejudice címmel, de az album nyitóslágere a fenti két kategória közül egyikbe sem illik, főként a szövege miatt nem. A témájában bizarr módon popidegen Praying for Time ugyanis egy kicsit sem szexi, se nem játékos, és a legkevésbé sem optimista. Arról szól, hogy bűneink megszámlálhatatlanok és az égbe kiáltanak, de Isten már úgyis letett rólunk, tehát mindannyian kárhozatra vagyunk ítélve. A nagyközönségnek azonnal nem esett le a tantusz, és ez a kislemez még viszonylag tisztességesen szerepelt a slágerlistán (6. helyezett lett Angliában, pedig nem is készült hozzá rendes videoklip), de maga az album aztán mondhatjuk, hogy megbukott, és az arról származó további kislemezek a legjobb 20 közé sem jutottak be (a Freedom legendás szupermodelles videoklipje támogatása ellenére sem).
A félelmetes dalszöveg magyarul.

Take That, How Deep Is Your Love, klip, 1996
A Robbie távozása utáni első, és egyben az együttes feloszlása előtti utolsó sláger a Szombat esti lázból vett lágy Bee Gees szám alig modernizált, hű és dallamos feldolgozása volt. Még a Take That szintjén is különösen kockázatmentes vállalkozásnak tűnt a dolog, de szerencsére megbolondították a projektet egy határozottan szürreális videoklippel. A kisfilm, ki tudja miért, bizarrsága ellenére nem kapott különösebb visszhangot, a közönség és a kritikusok nyilván szóhoz se jutottak. Az együttes maradék négy tagja ugyanis egy titokzatos nőszemély székhez kötözött túszaként jelenik meg a klipben. A vörös ruhás nő egy villával szurkálja és kínozza őket, méghozzá olyan durván, hogy bizonyos jeleneteket manapság már csak kikockázva ismételnek a VH1-on (akkoriban még érintetlenül lement a tévében), de a négy jóvágású fiatalember rendíthetetlenül énekli tovább a számot. A feketével sminkelt emberrabló aztán egy mesterséges tóhoz viszi foglyait, majd minden különösebb ok nélkül kipécézi Gary-t, akit a magas gátról végülis könyörtelenül tóba lök. A dolog se nem vicces, se nem metaforikus, se nem trendi, se nem érthető - mégis zseniális.
A Take That cenzúrázatlan kínszenvedései.
http://www.youtube.com/watch?v=cjuRVFMkf0I

Popkliből a Vészhelyzetbe, 1998
Bizarr egybeesés nyara volt az 1998-as nyár. A szezon egyik legnagyobb slágere az USA-ban a két tini-énekesnő, Brandy és Monica duettje volt, a Boy Is Mine. A számhoz készült klipben meg is jelenik természetesen, akin a két féltékeny cicuska hajbakap. A szívdöglesztő pasit bizonyos Mekhi Phifer alakította. Ő négy évvel később Greg Pratt néven lett híres, mint a Vészhelyzetben dr. Bentont felváltó kötelezően afro-amerikai doki. Ennél kevesebb időre volt szüksége azonban a horvát születésű Goran Visnjicnek, aki alig ért ki Hollywoodba, 1998. nyarán máris egy Madonna-klipben szerepelt, méghozzá a Power of Goodbye-ban. Dr. Luka Kovacnak innentől kezdve már csak egy év kellett ahhoz, hogy a Vészhelyzet hatodik évadjának kezdetén színre lépjen és azóta Greene dokit és Cartert is túlélve a sorozat főszereplőjéve nője ki magát.
Leendő orvosok klipben két csajjal és egy csajjal.
http://www.youtube.com/watch?v=EWU4hIpCJAA
http://www.youtube.com/watch?v=DpXS-x_Bd6s

Baz Luhrmann, Everybody’s Free (To Wear Sunscreen), 1999
Baz Luhrmann eddig összesen három filmet rendezett, de '99-ben ezekből még csak kettő volt a háta mögött, egy remekmű, a Strictly Ballroom, és a világ gyakorlatilag legjobb filmje, a Romeo+Juliet. Miközben fejben már nyilván a Moulin Rouge-t tervezgette, Baz Luhrmann azért szép csöndben egy gyűjteményes nagylemezt is kiadott olyan dalokkal, amik így vagy úgy, de mindig kapcsolódtak valamelyik korábbi filmjéhez. Miközben ezt az albumot rakosgatta össze, a rendező kezébe került egy vicces újságcikk a napolajhasználatról és egyéb életviteli tanácsokról. Eleinte mindenki azt hitte, hogy Kurt Vonnegut írta, de aztán kiderült, hogy nem ő, hanem valami Mary Schmich. Baz Luhrmannak mégis annyira tetszett a szöveg, hogy fölmondatta szalagra egy színésszel. A Romeo+Juliet esküvőjelenetének a zenéje volt Rozallától az Everybody's Free (To Feel Good) gospelesített verziója, ennek a muzsikának egy belassított-ambientesített verzióját keverte a szavalt szöveg alá, és már kész is volt a világtörténelem egyik legbizarrabb popkislemeze. A sztorinak további különlegessége, hogy bár semmi dallama nincs és a klipje is béna home videókból van összevágva, ráadásul a nagylemezt az égvilágon senki nem vette meg, az Everybody's Free (To Wear Sunscreen) világ legkülönbözőbb helyein aratott döbbenetes sikert. Angliában például a kislemezeladások alapján 1999. júniusában No. 1. lett a slágerlistán, nálunk pedig, a kislemezekkel legritkább esetben foglalkozó Magyarországon olyan maxin jelent meg a szám, amin bónuszként a szöveg magyar nyelvű verziója is elhangzik. Ráadásul a Sex Action-ből ismert Szasza szavalja el.
Mary Schmich eredeti cikke és a béna video.

http://www.mergefilms.com/merge/video/qtbarminski/sunscreen.html

Jennifer Lopez, The Cell főszerep, 2000
Az REM díjnyertes Losing My Religion klipjét bizonyos Tarsem Singh rendezte, akiről azon kívül nem lehet sokat tudni, hogy reklámot is rendezett egy párat. Hogy hogyan merült föl, hogy a 2000-re esedékes The Cell című filmet ő rendezze, az se teljesen világos, az mindenesetre egyértelmű, hogy Tarsem enyhén szólva is beteges víziói a filmtörténet vizuálisan legtelítettebb képsoraiként kerültek vászonra. Más kérdés, hogy a gyengécske kerettörténet érezhetően nem izgatta különösebben Tarsemet, a rendezőt se, így a sztori krimi-szála, azaz maga a történet helyenként szinte kínosan érdektelen. Dehát ki olyan telhetetlen, hogy még nyomozást is vár egy olyan bizarr filmbe, ahol láthatunk lezuhanó üveglapok által húszcentis szeletekre feldarabolt élő lovat, mechanikus body builder nőket és sivatagban paripán vágtató hercegnőt? ...ahol a végkifejlet közeledtével hirtelen a magyar népmesék szignáljára emlékeztető kacskaringós minta kezdi egyre jobban befonni a képernyőt? ... ahol a főszereplőnő egymással a hajuknál fogva összenőtt gyerekek rajzfilmes szerelmeskedését nézi este a tévében? A világ legkülönösebb filmjének a főszereplője pedig - aki már háromszor látta a filmet, az is nehezen hiszi - nem más, mint a latinpop lemezeladási királynője, a szelebritik szelebritije, a paparazzók vakujának fényében lubickoló Jennifer Lopez, élete egyetlen valóban jó alakítását nyújtva. Felfoghatatlan. (Tarsem egyébként 2006-ban állítólag elkészített egy második filmet, a címe The Fall, csak még senki sem látta.)
Egy és még egy részlet a filmből.
http://www.youtube.com/watch?v=rM5T584OxBs
http://www.youtube.com/watch?v=zFdWcWUwVHU


Korábban a SziaBence! rovatban >>>
reklám: jövő héten újra SziaBence!


Közölmény: az ohkult.hu marad a Szia!Bence otthona, mert itt nagyon jó! Lesz viszont, sőt már van is Szia!Bence egyebütt is. Pontosan két helyen. Egyrészt a www.sziget.hu-n ajánlom heti rendszerességgel a kultúrát, a nemzetközi közönséget pedig a www.pepmagazin.hu oldalon bilincselem le két nyelven: angolul és német fordításban. Kitt és katt!